Legfrissebb a Hard Rockon
Deep Purple – Új album a hetvenes évek stílusában
A Deep Purple nyáron új albummal jelentkezik, keményebb hangvételű, a hetvenes éveket megidéző dalokra számíthatunk, október 2-án már ezekkel érkeznek a Budapest Aréna színpadára.
Big Big Train – Két új történet a fametszetről
Három hét múlva jelenik meg a Big Big Train első konceptalbuma, a ’Woodcut’. A Narnia-szerű zenei világgal két klipes kislemezdal, a The Sharpest Blade és a Counting Stars segítségével ismerkedhetünk tovább. Vájtfűlű rajongók akár Dolby Atmosban is hallgathatják a végeredményt.
Black Label Society – Negyedmillió megtekintés egy nap alatt
Alig ocsúdtunk fel a nagy bejelentésből, hogy nyáron Budapestre jön a Black Label Society, Zakk Wylde-ék új dallal jelentkeztek. A Name In Blood a márciusban érkező ’Engines Of Demolition’ nyitó dala, a lemezt záró Ozzy Osbourne-emlékdalra még várnunk kell.
Dream Theater – Még egy koncertfilm jön
A jelenleg Brazíliában koncertező Dream Theater 2026 második felében pihenőre vonul, de a két hete Chilében rögzített koncertfelvétel év végén megjelenik, és a következő stúdiólemezen is elkezdenek dolgozni.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Metallica – Kirk Hammett megmutatta az új ’Load’ díszdoboz tartalmát
Június 13-án érkezik a lemezboltokba a Metallica hatodik albumának újrakiadása. A gigantikus tartalmú boxot Kirk Hammett már kibonthatta, extraként pedig a Hero Of The Day új szöveges videóját is megnézhetjük.
Marillion-Tangerine Dream fúzió?
Steve Rothery, a Marillion gitárosa, Thorsten Quaeschning, a Tangerine Dream zenekarvezetője és Alex Reeves, az Elbow dobosa instrumentális albumot készített.
Haken – Kettőt egy csapásra!
A Haken egyszerre két új koncertkiadvánnyal is jelentkezett. A 3CD + Blu-ray verzióban megjelent ’Liveforms: An Evening With Haken’-t és a dupla vinylen kiadott ’Fauna Live In London’-t remek koncertvideó vezeti fel.
Warkings – Mongol hőst és kalózokat is hoznak magukkal
Jövő márciusban a ‘Pirates & Kings’ elnevezésű turné keretén belül a Warkings, a Visions Of Atlantis és az Induction érkezik Budapestre. Ezt megelőzően mindhárom előadó új lemezzel jelentkezik még idén.
Ossian: Csak a jót
Az Ossian most sem definiálta újra magát, de sikerült összehozniuk néhány koncertkedvencet, amelyek nehezen fognak kikopni a programjukból. Aki pedig hozzám hasonlóan titkon még mindig reménykedik abban, hogy visszatérnek a gyökerekhez, az adja fel és engedje el, mert Endréék köszönik szépen, nagyon jól elvannak ebben a zenei közegben.
Vandenberg – Freight Train: új dal a májusban érkező albumról
Már a második dal is meghallgatható Adrian Vandenberg újjászervezett bandájától. A szóban forgó Freight Trainhez szöveges klip is készült.
Thundermother – Groove-osabb és vaskosabb új lemez jön júliusban
Negyedik albumát ereszti szabadjára júliusban a svéd Thundermother. A négytagú csajbrigád egy dalt már meg is osztott a ’Heat Wave’ névre keresztelt lemezről.
Katatonia – Új dallal hangolnak a soron következő stúdióalbumra
A Katatonia is holnap ereszti szabadjára új albumát, amiről The Winter Of Our Passing címmel egy új dalt osztottak meg a világhálón.
Trivium – Holnap új album, itt a Bleed Into Me
Holnap jelenik meg hivatalosan a Trivium új lemeze, amiről már a negyedik előzetes dal kagylózható a folytatásban.
Lamb Of God – Csak júniusban jön a lemez, de itt egy új dal
Júniusra halasztotta új lemezének megjelenését a Lamb Of God, ennek ellenére a banda nem áll le az új dalok megosztásával, most a New Colossal Hate hallgatható meg róla.
Karanténinterjúk: Tadeusz Rieckmann (TÝR)
Új interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élik meg és mivel élik túl a járványhelyzetet. Tadeusz Rieckmann, a Dalriada egykori és a TÝR jelenlegi dobosa mesél arról, miért vannak ambivalens érzései arról, hogy milyen lesz a zeneipar a járvány után.
Gilby Clarke – „Kiállok azokért a dolgokért, melyek fontosak nekem, még ha azok nem is divatosak”
Közel húsz év után új albummal jelentkezik a Guns N’ Roses egykori gitárosa, Gilby Clarke. Az anyagról egy dalt korábban már meghallgathattunk, most pedig klip is készült hozzá.
Bloodbound – Record Store Day nélkül is kiadták
„Épp időben a Record Store Dayhez!” – mondták korábban a Bloodbound tagjai új lemezükről. Sajnos a Record Store Dayt közben a járvány miatt elhalasztották, de a svédek power metal hősei pénteken megjelentették az exkluzív ötszámos EP-t, a ‘Bloodheads United’-et, mely kizárólag 10″ vinylen lesz kapható.
One Desire – Harmadik nekifutásra is hősiesen
Bár a márciusra tervezett turnéjuk is elmaradt a The Night Flight Orchestrával, és a lemezük megjelenését is május végére halasztották, nem torpant meg a One Desire, hősiesen mennek tovább előre. Itt a harmadik beharangozó daluk a ‘Midnight Empire’-ról, a Heroes.
Rumproof – Otthoni videóklipet kapott a Szittyós John
Kifejezetten szórakoztató, otthon készült videóklipet forgatott a Rumproof a Szittyós Johnhoz.
Diabolus In Musica – Ötdalos EP az ØRDØG akusztikus projektjétől
Megjelent és végighallgatható a Diabolus in Musica – az ØRDØG zenekar akusztikus projektje – ’Milyen kár’ című EP-je.
19. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál – A P.Mobillal indul a fellépők névsora (x)
Rocklegendák, kiváló rockabilly bandák, vidámság, tánc és amerikai életérzés – a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál tálalta zenei programkínálatát.
Karanténinterjúk: Bogdán Gomilko (Livesound)
Új interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek, most pedig koncertszervezők is elmondják, hogyan élik meg a járványhelyzetet. „Sajnos erre a helyzetre senki sem gondolt, és persze, hogy ilyen forgatókönyv nincsen” – mondta Bogdán Gomilko.
Android: East Of Eden Revisited
Az idei esztendőben jubilál az Android együttes, kerek 40 esztendeje alakult meg a cívisvárosi zenekar, mely ez idő alatt megalkotta az egyik legjelentősebb magyar progresszív rock lemezt, melyet most HD (High Definition) minőségben újravettek ’East Of Eden Revisited’ címmel.
Metallica – Teljes San Franciscó-i és müncheni koncert a neten
Tovább folytatja a koncertfelvételek megosztását a Metallica. James Hetfieldék az elmúlt napokban egy San Franciscó-i és egy müncheni koncertet tettek fel a netre teljes egészében.
Steve Riley’s L.A. Guns – Az első dal a másik L.A. Gunstól: Crawl
Steve Riley is megvillantotta, hogy mivel dolgoztak az utóbbi időben, ugyanis Crawl címmel bemutatták első dalukat. A banda új lemezre készül, mely a Golden Robot Records gondozásában jelenik meg.
Mad Robots – Megjelent a ’Pareidolia’, dalpremier: illicit ataraxis
Megjelent a groove-os és pszichedelikus elemekkel gazdagított modern rockot játszó Mad Robots ’Pareidolia’ címre hallgató új lemeze.
Stula Rock – A Szervusz, idő klipje és az ‘Örökifjú’ album is megjelent
Megjelent az ex-Mobilmánia, jelenlegi Omen énekes Molnár Péter ‘Stula’ vezette Stula Rock második nagylemeze ’Örökifjú’ címmel.
Mobilmánia – Rengeteg neves vendéggel készül a Zeffer-Bajnok 40 lemez
A bezártság ellenére folyamatos kemény munka zajlik a Mobilmánia háza táján.
Rockmaraton 2020 – Merre tovább?! (x)
Lassan két hónapja annak, hogy bekúszott ez a világjárvány az életünkbe, és azóta fokozatosan felforgatott benne mindent. Február végén még a 30. jubileumot tervezgettük nagy izgalommal, a jegyértékesítési mutatók alapján teltházas szülinapra készültünk.
Karanténinterjúk: Áron András „Apey”
Új interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. Áron András megpróbál mindenkit lebeszélni a Spotify használatáról, és azt is elárulja, hogyan sült el, hogy tavaly elhagyták az Apey & the Pea nevet.
Aerosmith: Get A Grip
Egészen pontosan huszonhét évvel ezelőtt, 1993. április 20-án jelent meg az Aerosmith ’Get A Grip’ című albuma. Ez a lemez volt a bostoni rosszfiúk másodvirágzásának csúcsa.
Destruction – Digitális koncertanyagot adnak ki májusban
Új koncertlemezzel jelentkezik hamarosan a Destruction.
Brother Firetribe – Az utolsó akkordok Empputól
Ősszel új albummal jelentkezik a Brother Firetribe, azonban komoly változás, hogy a lemezen csak két dalban játszik Emppu Vuorinen, ugyanis Nightwish-beli elfoglaltságai miatt kilépett a zenekarból.
Loudness – Jövő áprilisban jönnek Budapestre
Nem marad el véglegesen a Loudness első magyarországi koncertje.
Ben Granfelt – Itt a győztes dal
Megérkezett az első instrumentális nóta a finn gitáros ősszel megjelenő új albumáról, a ‘True Colours’-ról. A dal a Victorious címet kapta.
Joe Bonamassa – Új dalt mutatott be
A Conversation With Alice címmel új dalt mutatott be Joe Bonamassa. A felvételek az Abbey Road Stúdióban készültek Londonban, és Joe saját kiadója, a J&M Adventures égisze alatt jelent meg.
Roger Waters – Nem szeretné a Pink Floyd újjáalakulását
Nemrég videóinterjút adott Roger Waters a Rolling Stone Magazinnak. Természetesen szóba jött a Pink Floyd és két egykori zenésztársa, David Gilmour és Nick Mason is, akikkel viszonya nem mondhatni túl harmonikusnak.
Devin Townsend – Negyvenötezer dollárt gyűjtött egy kanadai kórháznak első karanténkoncertjével
Továbbra is gőzerővel tolja karanténprojektjét Devin Townsend, akinek új dobása, hogy élő koncerteket ad, melyeknek bevételét kórházaknak ajánlja fel.
Karanténinterjúk: Simon Bálint (Ivan & The Parazol)
Új interjúsorozatot indítottunk, amelyben kedvenc rock- és metalzenészeink mondják el, hogyan élik meg, és mivel élik túl a járványhelyzetet. Simon Bálint, az Ivan & The Parazol dobosa mesélt arról, hogy vett egy elektromos dobot, de megkérdeztem arról is, volt-e köze Beke István hétvégén bejelentett távozásának ehhez a megrekedt állapothoz.
Steve Hackett – Új hangzással, vinyl lemezen jön a Royal Albert Hallban felvett koncert
A legendás gitárosnak 2014-ben jelent meg ’Genesis Revisited: Live At The Royal Albert Hall’ című kiadványa, ami most frissítve ismét a lemezpiacra kerül, de ezúttal 3 LP / 2 CD lemezeken és persze digitális változatban.
Europe – A Walk The Earth akusztikus verziójával támogatják az ‘Orvosok határok nélkül’-t
Joey Tempest énekes és Mic Michaeli billentyűs, a Europe svéd hard rock zenekar zenészei felvették a Walk The Earth új, akusztikus változatát, a dal megtekintéséből és megosztásából származó összes bevételt a ‘Médecins Sans Frontières – Doctors Without Borders’-nek juttatják el, hogy segítsék a koronavírus elleni küzdelmet.
Mike LePond’s Silent Assassins – Ironborn: új dal a Symphony X basszerétől
Hamarosan megjelenik a Mike LePond vezette Mike LePond’s Silent Assassins új lemeze, a ’Whore Of Babylon’. Az albumról most egy újabb dal hallgatható meg.
Vega – Klipen egy új dal: (I Don’t Need) Perfection
Júniusban új lemezt ad ki a dallamos rockban utazó brit Vega. A zenekar már a második előzetes dalt is megosztotta a kiadványról.
„Nagyon jó vagyok olyan dolgokban, amiknek egyébként semmi hasznuk nincs”: Interjú Bodor Mátéval (Alestorm)
A karanténinterjúk közepette jöjjön most egy hosszabb lélegzetű riport! Május végén jelenik meg az Alestorm legújabb lemeze, a ’Curse Of The Crystal Coconut’. Ennek apropóján faggattuk ki Bodor Mátét, a zenekar gitárosát.
Def Leppard – Új dal a vegasi koncertfilmről: Billy’s Got A Gun
Május 29-én jelenik meg a Def Leppard új koncertkiadványa, amiről már a harmadik felvételt is megosztotta a csapat a világhálón.
Mercenary – Új dal hét év után: From The Ashes Of The Fallen
Új dallal jelentkezett a Mercenary. A dán melodeath banda hét év után új lemezen dolgozik, melynek első gyümölcse a folytatásban hallható From The Ashes Of The Fallen.
Sorcerer – Az Ördöggel táncolnak az új klipben
Március végén csapott le első ízben a Boszik Pörölye, és most itt van az újabb klipes dal, a még monumentálisabb Dance With The Devil.
Kansas – Az első dal az új lemezről
Ígéretükhöz híven bemutatták az első teljes dalt az új albumról. Az új billentyűssel kiegészült Kansas a Throwing Mountainshez készített videóklipet.
Legfrissebb a Hard Rockon
Dream Theater rajongói találkozó a koncert napján
Az Images From A Memory zenekar és az S8 Underground Club Dream Theater rajongói találkozót szervez a november 1-i Budapest Aréna-koncert napjára.
Jethro Tull – Kibővített karácsonyi album és budapesti koncert
Már a karácsonyra készül a Jethro Tull, decemberben megjelenik a ’The Jethro Tull Christmas Album’ újrakevert és kibővített verziója. Ian Anderson zenekara áprilisban az Erkel Színházban lép fel.
Kissin’ Dynamite – Barba Negrában robbantanak ma este
‘Back With A Bang’ című lemezét mutatja be a német arénarock-csapat a Barba Negra színpadán, az új lemezről 7 számot is eljátszanak, de csak a Massive Wagons és az Airstrike műsora után.
Al Di Meola Electric Band & Mike Stern Band – Egy jegy, egy színpad, két előadás!
Al Di Meola Electric Bandje a JazzFest Budapest vendégeként ad telt házas koncertet november 9-én az Erkel Színházban, másnap a zenekar a Mike Stern Banddel osztja meg színpadot, meg nem erősített hírek szerint közös jamre is sor kerülhet.
Level 6 – King Crimson „Red 50” évfordulós koncert
A King Crimson 50 évvel ezelőtt adta ki a legendás ’Red’ albumát, ennek tiszteletére a Level 6 zenekar jubileumi koncertet ad a Legenda Sörfőzdében.
Új albummal jelentkezett a Foreigner
Két hét múlva bekerül a Foreigner a Rock & Roll Hall Of Fame halhatatlanjai közé, ebből az alkalomból pénteken válogatásalbumot adtak ki, amelyen egy „új” dal is található Lou Gramm énekével.
Within Temptation – Elstartolt a turné, mutatjuk, mi várható Budapesten
Október 18-án ismét Budapesten játszik a Within Temptation, az Annisokay és a Blind8 felvezetésével bemutatják végre a Bleed Out című nagylemezüket a Barba Negrában.
Megjelent Eric Clapton új albuma
A streaming szolgáltatóknál már meghallgatható Eric Clapton 22. stúdióalbuma, amely 6 új felvételt és 8 korábban kiadott dalt tartalmaz, a hanglemezváltozatokra januárig várni kell.
Arch Enemy – Két újlemezes dal a turnén
A rövidesen Budapesten koncertező Arch Enemy bejelentette, hogy március 28-án jelenik meg ’Blood Dynasty’ című új lemezük. Michael Amotték a tegnap kezdődött turné műsorába 2 új dalt is belevettek.
Alappillér nélkül is gyilkos: Overkill, Angelus Apatrida, One Machine – Barba Negra, 2024. 09. 10.
Számomra picit döcögősen indult az este, a kezdő One Machine még nem igazán fogott meg, a spanyol Angelus Apatrida már beindította a nyakizmaimat, hogy aztán a záró Overkill teljesen megsemmisítsen! Mert ők már csak ilyenek, ezért szeretjük őket!
Generációk olvasztótégelye: Tábor Fesztivál – Alsóörs, 2024. 08. 27-31.
90 fotó illusztrálja a naptári nyarat búcsúztató Tábor Fesztiválról készült, több napot felölelő beszámolónkat.
Beardfish – Életigenlő siratódal
Édesapja elvesztése ihlette Rikard Sjöblom szerzeményét, amely a november 1-én érkező új Beardfish-album második előzetese. A dal a szívszorító téma ellenére sem lett gyászos hangulatú, sőt!
Stula Rock: Őserő / Örökifjú
Én, a nagy Notre Damus, jövőbelátó képességemmel megmondom, mit fogsz hallgatni 2020-ban. A Stula Rock lemezeit!
Metallica – Esős manchesteri koncert 2019-ből
Ezúttal nem utazunk nagyot az időben, James Hetfieldék ugyanis egy tavalyi manchesteri fellépéssel lepték meg a rajongókat.
Tommy Lee – Fred Durst rendezte szólódalainak klipjeit
Két szólódallal jelentkezett a Mötley Crüe dobosa, Tommy Lee. A szóban forgó dalok teljesen más stílusúak, mint amit a dobos anyazenekarától megszokhattunk.
System Of A Down – Elmarad a budapesti koncert
Nem sikerült új időpontot találni a System Of A Down budapesti koncertjének – ahogy a turné többi állomásának – sem, így a zenekar egyhamar nem tér vissza Európába.
Warkings – Felvezető klip a júliusi lemezhez
Július 31-én jön ki a Warkings második lemeze. Az epikus power metalt játszó zenekartól a Warriors című nóta már meg is hallgatható.
Oceans Of Slumber – „Nem futhatunk tovább önmagunk elől”
Új albumot ad ki ősszel az Oceans Of Slumber a Century Media Records gondozásában, amiről az A Return To The Earth Below már meg is hallgatható.
Eyes Of Another – Az Amenra tagjai új projektbe fogtak
A belga Amenra énekese és gitárosa egy techno DJ-vel álltak össze, hogy kipróbáljanak valami egészen különleges dolgot.
Floor Jansen – Szólólemez készítésén gondolkodik
Bár hivatalos bejelentést nem kaptunk, de azért a Nightwish énekesnőjének kreativitására is jó hatással volt a sok otthon eltöltött idő.
Tormentor – Tatabányán lesz az idei egyetlen koncertjük
A Csihar Attila vezette Tormentor idei egyetlen koncertjén Tatabányán lép fel. Részletek a folytatásban!
Ulver – Jön a tizenharmadik stúdióalbumuk
A norvég experimentális metalzene kultikus formációja, az Ulver tizenharmadik stúdióalbumát adja ki ’Flowers Of Evil’ címmel, melynek felfedték a részleteit.
Destruction – Itt a második dal az új koncertlemezről
Bár letölthető formában már elérhető a veterán német thrash-formáció, a Destruction új koncertlemeze, a fizikai megjelenésre még július 17-ig várni kell.
Alessandro Del Vecchio – Demóválogatást adott ki
A Frontiers kiadó háza táján producerként, hangmérnökként, zeneszerzőként, multiinstrumentalista zenészként és énekesként is jól ismert figura lemezt adott ki ’Sounds From The Notebook – The Demo Sessions’ címmel.
Bob Katsionis – Fiktív videójátékhoz írt lemezt
A görög billentyűs nemrég két zenekarból is távozott, hogy produceri munkájára és szólóprojektjeire tudjon fókuszálni. Ezek közül az egyik hamarosan megjelenik.
Tallah – Októberben jön ’Matriphagy’ címmel az első nagylemezük
Egy évvel ezelőtt kötötte meg lemezszerződését Max Portnoy numetal csapata az Earache Recordsszal, az ígért albumot egy újabb klipes dallal vezetik fel.
Haken – Csak júliusban jelenik meg a ’Virus’
A Haken rajongóknak még egy hónapot kell várniuk, mire végre elérhető lesz a ’Virus’. A csúszás okáról a csapat a Facebook-oldalán tett egy rövid bejegyzést.
Shakedown Suzies – Hétvégén érkezik a svéd sleaze csapat új lemeze
Agust Ahlberg és Jon Mortensen neve ismerősen csenghet a már hazánkban is többször megfordult, dallamos metalt játszó The Embodied legénységéből.
Katatonia: City Burials
Ez egy olyan lemez a Katatoniától, amihez jobban fogok kötődni, mint az eddigiekhez. Néhány daluk miatt szerettem őket korábban, de a ’City Burials’ topligás.
Steve Vai – Új dallal jelentkezett születésnapja alkalmából
Tegnap ünnepelte hatvanadik születésnapját Steve Vai, aki ennek apropójából új dallal jelentkezett Candle Power címmel.
House Of Lords – Kiadatlan bónuszdal: The End Of Time
A május 8-i megjelenés helyett június 12-én kerül boltokba a House Of Lords új albuma is, amit most egy kiadatlan bónuszdallal vezet fel a Frontiers Music.
Mercyful Fate – Újra kiadják a régi lemezeket
Régi albumait adja ki a Mercyful Fate a Metal Blade Records gondozásában. A lemezeket az eredeti mesterszalagokról vették fel újra.
Nick D’Virgilio – Itt a Money (That’s What I Want) az új albumról
Június végén jelenik meg a nagyszerű dobos és énekes önálló albuma, a folytatásban Barrett Strong 1959-es slágerét hallhatjuk Nick képére formálva.
Ian Paice – Megmutatta dobkollekcióját
A Deep Purple dobosa, a zenekar egyetlen alapító tagja, Ian Paice egy rövidfilmben műhelytitkokat árult el.
McStine & Minnemann – Dalpremier: Your Offenses
Randy McStine és Marco Minnemann egy új formációban zenélnek együtt. A július 3-án érkező lemezükről elérhető lett a második önálló dal.
Ron „Bumblefoot” Thal – Újabb feldolgozás EP-vel jelentkezett
Június ötödikén megjelent Ron „Bumblefoot” Thal újabb akusztikus EP-je, a ’Barefoot 3’, melynek kiadásáról a Bandcamp gondoskodik.
Kristoffer Gildenlöw: Homebound
A ’The Rain’ után egy csendesebb, de rendkívüli érzelmekkel teli világba kalauzol el minket Kristoffer Gildenlöw. Az egyszerűbb dalszerkezetek is működnek, mert célja ezúttal az, hogy az emberek érzelmeire hasson.
Magnus Karlsson’s Free Fall – Instrumentális dal a megjelenés előtt
Jövő héten jelenik meg Magnus Karlsson új lemeze, amiről most egy instrumentális dalt mutatott be az északi gitáros.
Kansas – Dal- és klippremier: Jets Overhead
Június 26-án érkezik a lemezboltokba a Kansas ’The Absence Of Presence’ című lemeze, melyről a harmadik dalt is bemutatták.
Steve Hackett – Itt a felújított Dancing With The Moonlit Knight
Jövő hét péntektől lesz kapható a frissített ’Genesis Revisited: Live At The Royal Albert Hall’, amelyről a második dalt hallgathatjuk meg a YouTube-on.
Jövőre jön az Aerosmith, a KISS elhalasztotta a turnéját
Új időpontot kapott az Aerosmith budapesti koncertje. Ezzel egy időben a KISS pedig bejelentette, hogy később döntenek a turné új időpontjáról.
Ramos – Énekesek hada az új szólólemezén
A Josh Ramos (ex-Hardline, The Storm, Two Fires) második szólólemezének első klipjében éneklő Joe Rettán kívül többek közt Harry Hess, Tony Harnell és a nemrég elhunyt Tony Mills is szerepel a dalokban.
The Rolling Stones – Dokumentumfilm készült Brian Jonesról
Június tizenkettedikén DVD-formátumban egy dokumentumfilm kerül kiadásra ’Rolling Stone: Life And Death Of Brian Jones’ címmel, mely a The Rolling Stones 1969-ben elhunyt gitárosának, Brian Jonesnak az életét dolgozza fel.
Stygian Crown – Új banda Avatarium- és Candlemass-rajongóknak
A Cruz del Sur legújabb üdvöskéje a Los Angeles-i székhelyű Stygian Crown, melyet 2018-ban alapított a Morgion egykori és a Gravehill jelenlegi dobosa, Rhett Davis két Gravehill-beli társával, Jason Thomas basszerrel és Nelson Miranda gitárossal.
„Nem akartam, hogy azt higgyék, nosztalgiázom”: Interjú Adrian Vandenberggel
Harmincöt esztendő után adott ki a holland Vandenberg új lemezt ’2020’ címmel. Adrian Vandenberg, a Whitesnake-et is megjárt hórihorgas gitáros teljesen új csapattal vette fel a zenekar visszatérő albumát. Az idén hatvanhat éves muzsikust Skype-on értük utol, hogy kikérdezzük az újrakezdésről, az új albumról, és még pár régi történést is felidézett nekünk.
Ilyen, amikor találkozik az U.D.O., az Accept és a Crystal Ball
Új dalt mutatott be Udo Dirkschneider, mely a Bundeswehr katonazenekarának neve alatt jött ki. A szóban forgó tételben Peter Baltes, Stefan Kaufmann és a Crystal Ball énekese, Stefan Mageney is közreműködik.
Stone Sour – A Nylon 6/6 demójával folytatódik a sorozat
Josh Rand ismét csavart egyet eddigi szokásain és most a Freeze Dry Seal után ismét az ’Audio Secrecy’ egyik dalának korai verziója került fel a világhálóra.
Kobra Paige – „A szólólemez más, mint amit a bandával csinálunk”
Szólólemez készítésébe vágott a Kobra And The Lotus énekesnője. A folk, bluegrass és gospel stílusban íródott szólóanyag jövőre érkezhet.
Cannibal Corpse – Ősszel érkezik az újabb „tetemrehívás”
A floridai böllérek már a stúdióban vannak, hogy felvegyék a 2017-es ’Red Before Black’ folytatását – derül ki George „Corpsegrinder” Fisher legfrissebb Instagram-posztjából.
Steve Von Till – Egyszerre jelenik meg a lemeze és a könyve
A Neurosis énekes-gitárosa, Steve Von Till új videóval jelentkezett közelgő szólólemezéről. A lemezzel egy időben könyvbe gyűjtött dalszövegeit is kiadja.
Legutóbbi kommentek
- on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Kritikák
Meshiaak: Mask Of All Misery
A második albumával támadó Meshiaak nem váltja meg a világot. Nem akarták megújítani a műfajt, viszont a dalokba nem nagyon tudok belekötni.
Egypercesek #52: Epikus Doom Metal Szilveszter
Idén kis túlzással több minőségi epikus doom metal album látott napvilágot, mint az elmúlt 10 évben. Ezt a ziccert én sem hagyhattam ki, aki él s hal ezért a szinte tetszhalottnak látszó műfajért. Ez most ugyanis egy olyan Egypercesek, ahol degeszre eheted magad epikus doomból, mint karácsonykor a bejgliből. Fogyasszátok egészséggel! (Mike)
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Dennis Chambers-Oz Noy-Jimmy Haslip – Koncert a RaM Színházban
A Dennis Chambers-Oz Noy-Jimmy Haslip felállású felsőligás power trió rövid európai turnéja december 5-én útba ejti Budapestet, a RaM Színházban lépnek fel a GetCloser Concerts szervezésében.

Magyarország eddigi legnagyobb bluesfesztiválja Veszprémben
Négy Grammy-díjas blueselőadóval, közel 40 fellépő több mint 50 koncertjével, kiállításokkal, workshopokkal és beszélgetésekkel várja az érdeklődőket április 13. és 16. között a műfaj eddigi legnagyobb magyarországi eseménye, a Veszprém Blues Fesztivál, amely a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként valósul meg.

Új dallal tértek vissza a Káderek
Hosszú szünet után új dallal és klippel tért vissza a Káderek zenekar, a Minden rendben című szerzeményük egyszerre szól belső vívódásról és önmegvalósításról, punk-rock stílusban.

Deep Purple – Nyáron 18. alkalommal lépnek fel hazánkban
Újabb élő legenda koncertezik nálunk a jövő évi koncertszezonban, a Deep Purple július 16-án a Budapest Arénában lép fel, ez lesz a Mark IX magyarországi bemutatkozása a Steve Morse gitáros helyébe lépett Simon McBride-dal.

25 év után újra Budapesten koncertezik a Pantera!
Majdnem napra pontosan 25 év elteltével, május 30-án visszatér Magyarországra a legendás Pantera, a Barba Negra színpadán lép fel a Phil Anselmo-Rex Brown-Zakk Wylde-Charlie Benante felállású zenekar.


































































































