Neal Morse, Mike Portnoy és Randy George tegnap jelentették be, hogy visszatér a ‘Cover To Cover’ sorozatuk.

Morse Portnoy George

A ‘Cov3r To Cov3r’ tartalmában többek között King CrimsonJethro TullBadfinger és David Bowie-dalokat hallhatunk a trió keze nyomán. Az újdonság július 24-én lát napvilágot CD és LP lemezeken az InisdeOut Music gondozásában.

A ‘Cov3r To Cov3r’ mellett megjelenik egy olyan gyűjtemény is, melyben megtaláljuk a sorozat három lemezét együtt. Az első két album dalait újramaszterelték és a fizikai példányok mellett a digitális platformokon is elérhetővé teszik. Mind a háromnak új borítót terveztek, mely Thomas Ewerhard (Sons Of Apollo, The Neal Morse Band, Avantasia) munkája. Az új művek előadásához egyetlen vendég csatlakozott Jon Davison (Yes) személyében, akivel a No Opportunity Necessary, No Experience Needed című Yes-tételt adták elő.

Mike Portnoy így kommentálta a megjelenés hírét: „Nos, itt vagyunk, ‘Cover To Cover 3’. Már nagyon vártam, hogy újra egy ilyen lemezen dolgozzunk, nagyon szerettem a korábbi kettőt! A ’Cover To Cover’ lemezek mindig is a kedvenceim voltak, ezeket a CD-ket adtam a családomnak és a barátaimnak, hogy ők is élvezhessék. Talán azért, mert ezek segítettek megmutatni azt a zenét, mely által kifejezem magam. Eddig mindig igazi prog klasszikusokra számítottak tőlünk, de nemcsak az előadók sora a fontos ezeken a feldolgozáslemezeken, hanem az alkotóelemek is. Remélem, olyan örömmel fogjátok hallgatni, mint ahogy mi rögzítettük!”

’Cov3r To Cov3r’ dallista:

01. No Opportunity Necessary, No Experience Needed (Yes)
02. Hymn 43 (Jethro Tull)
03. Life On Mars (David Bowie)
04. Baker Street (Gerry Rafferty)
05. It Don’t Come Easy (Ringo Starr)
06. Baby Blue (Badfinger)
07. One More Red Nightmare (King Crimson)
08. Black Coffee In Bed (Squeeze)
09. Tempted (Squeeze)
10. Runnin’ Down A Dream (Tom Petty)
11. Let Love Rule (Lenny Kravitz)

Morse Portnoy George

’Cover To Cover Anthology (Vol. 1-3)’ dallista:

’Cover To Cover’:

01. Where The Streets Have No Name (U2)
02. I’m The Man (Joe Jackson)
03. What Is Life? (George Harrison)
04. Badge (Cream)
05. Maybe I’m Amazed (Paul McCartney)
06. Day After Day (Badfinger)
07. Pleasant Valley Sunday (The Monkees)
08. Tuesday Afternoon (The Moody Blues)
09. Can’t Find My Way Home (Blind Faith)
10. I’m Free / Sparks (The Who)
11. Where Do The Children Play (Cat Stevens)
12. Feelin’ Stronger Everyday (Chicago)
13. Rock N Roll Suicide (David Bowie)

’Cover 2 Cover’:

01. (What’s So Funny About) Peace, Love & Understanding (Elvis Costello)
02. Lido Shuffle (Boz Scaggs)
03. Crazy Horses (The Osmonds)
04. Driven To Tears (The Police)
05. Come Sail Away (Styx)
06. Rikki Don’t Lose That Number (Steely Dan)
07. Lemons Never Forget (The Bee Gees)
08. The Letter (Joe Cocker)
09. I Saw The Light (Todd Rundgren)
10. Teacher (Jethro Tull)
11. Southern Man/Needle And The Damage Done/Cinnamon Girl (Neil Young)
12. Starless (King Crimson)

’Cov3r To Cov3r’:

01. No Opportunity Necessary, No Experience Needed (Yes)
02. Hymn 43 (Jethro Tull)
03. Life On Mars (David Bowie)
04. Baker Street (Gerry Rafferty)
05. It Don’t Come Easy (Ringo Starr)
06. Baby Blue (Badfinger)
07. One More Red Nightmare (King Crimson)
08. Black Coffee In Bed (Squeeze)
09. Tempted (Squeeze)
10. Runnin’ Down A Dream (Tom Petty)
11. Let Love Rule (Lenny Kravitz)

 

Megosztás