Interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. Gellér Tamással, a Rockstars Not Dead gitárosával épp a járvány kitörése előtt beszéltük át, hogyan készülnek a nyolcvanas évek filmslágereit megidéző bulijukra, amit aztán az utolsó pillanatban el kellett halasztani – és úgy néz ki, a július végére bejelentett pótlást sem tudják megtartani. Gellér Tamás őszintén mesél a szorongásáról, és hogy kicsit úgy éli meg a mostani helyzetet, mint amikor kitört a délszláv háború, de szóba kerültek a hiányzó közös edzések és zenélések, és az is, hogy mivel ragadta magával Kurt Cobain, ha nem érzi magához közel a seattle-i grunge miliőt.
Hogyan éled meg a járványhelyzetet?
![](https://hardrock.hu/wp-content/uploads/2024/02/huacdcbepo.jpg")
Kicsit olyan üresen, szorongósan. Várom, hogy előre mozduljon a dolog valamerre. Épp meséltem a rockstarsos srácoknak (rólunk tudni kell, hogy állandóan bohóckodunk, chatelünk esténként, Szabó Danival osztogatjuk a főztjeinket egymásnak, cukkoljuk egymást, meg ordenáré, beteg mémeket küldözgetünk, szóval tartjuk egymásban a lángot-lelket), hogy olyan érzés ez az egész, mint amikor mi ott „lent” gyerekek voltunk, és ’91 tavaszán jött a háború. Pont olyan szép volt a tavasz akkor is, mint most, csak a levegőben ott volt, hogy minden meg fog változni, furcsa lesz a nyár, voltaképpen semmi nem lesz többet ugyanolyan. Akkor is úgy indult el a dolog, hogy átjövünk a magyarországi rokonokhoz kicsit, addig lerendezik egymást a felek, aztán megyünk haza… Mint azt tudjuk, úgy „igaziból” többet nem mentünk haza, és ennek már idestova 29 éve lesz. Egy picit hasonló ez a hangulat olyan szempontból, hogy nem tudod, meddig tart és mi lesz a vége. Leszámítva azt a nehezítést, hogy most nem látod azt, aki veszélyt jelent rád, és nincs meg az sem, hogy hova mehetsz és hova nem, mert bárhol ott lehet a vírus.
A televíziót kerülöm, amennyire lehet, a híreket meg – ahogy szoktam –, minden oldal felől elolvasom, megpróbálva helyén kezelni az információ forrásait, aztán megpróbálom a saját fejemmel összerakni a rendszerint valahol félúton járó igazságot. Ami csak egy verzió nyilván. De nem érdemes agyalni ezen. Megtanultam, hogy nem aggódom olyan dolgokon, amikre nem vagyok és nem lehetek hatással. Ajánlom ezt mindenkinek! Ha miattam romlik el valami, akkor viszont képes vagyok magam nagyon utálni. Nos, ez egy olyan dolog, hogy megpróbálom és megpróbáljuk betartani a lehető legjobban a jelen feltételeket és korlátozásokat. A párom mondta azt nagyon találóan, hogy este mindig arra gondoljunk, hogy egy nappal közelebb már a vége. Azonban ha nekem azt osztották le, hogy mondjuk egy év múlva annyi, akkor ezt a hátralévőt szeretném nem aggódva, hanem normális hangulatban, előretekintve, a mindenkori dolgomat téve eltölteni. Valami lesz. Valahogy mindig volt!
Mivel telnek most a napjaid? Kialakítottál valamilyen napi rutint?
Hála Istennek, nagyon nem változott meg az életem. Dolgozhatok szerencsére, nekem még a home office sem köszöntött be. Ha otthon kéne ücsörögnöm, biztos meghibbannék. Szeretem a munkát és az otthont külön kezelni, amennyire lehet. Nekem kell egy hely, ahol nyugodtan tudok koncentrálni a feladatra. Ez otthon nehéz. A nagyvárost – Budapestet – amikor csak lehet, elkerülöm. Tizensok év után végre 30 km-re dolgozom onnan, egy falu szélén, a dombok között, hazafelé vezetve maximum a fácánkakasok és az őzek üdvözölnek az út menti réteken. Adja az ég, hogy ez így maradjon, és dolgozhassak, dolgozhassunk! Ami pluszban rám hárult, az a nagycsaládos bevásárlás 2-3 naponta magunknak és a szüleinknek, akiket most nyilván lakat alá tettünk. Őket nagyon féltem. Szerintem ezzel mindannyian így vagyunk.
Amit nagyon sajnálok, hogy a rendszeres, heti 3 edzésről le kellett mondanom. 2019 az újraindításom éve volt. Rengeteget köszönhetek az edzőimnek és vezetőjüknek, László Ildinek, illetve Szilágyi Levi barátomnak, hiszen a segítségükkel sikerült tavaly majdnem 30 kg ballasztot ledobni magamról, hála az intenzív spinracing és mountainbike edzéseknek, túráknak. Megszoktam, hogy hétfő, szerda, péntek este nekem meló van, de nekem az edzés olyan, mint a zenélés: csak közösségben tudom csinálni, egyedül nem megy.
Hogyan hat a Rockstars Not Deadre a járványhelyzet? Tudtok így is készülni a júliusi koncertre?
Ezt az évet nagyon aktívan készültünk eltölteni, de most nyilván megakadt minden. Az a faramuci helyzet állt elő nálunk, hogy az új műsorunk, az ’80’s Movie Night’ két nappal az előadás előtt esett áldozatul a koronavírus miatti veszélyhelyzet során kiadott rendeleteknek. Hétfőn és kedden még ezerrel főpróbáltuk a műsort, szerdára kulminálódott a helyzet és tiltást kaptak az 500 fő feletti rendezvények (szerintem teljesen jogosan). Nagyon készültünk rá, 2-3 dalt leszámítva teljesen új szettel álltunk elő, összepróbáltuk a vokalista lányokkal, Ethnával, Kiss Vikivel, valamint Mezey Misi vendéggitáros barátommal is a programot, aztán mikor már a legnagyobb „stenkben” voltunk, és az utolsó simításokat végeztük, akkor alakult ki a komoly helyzet. Szóval ez a műsor úgymond kézben van. Ráadásul én teljes átalakuláson estem át, új image, új színpadi ruhák, minden. Nagyon vártam a koncertet! Július 25-re toltuk el, de ki tudja, mikor tudjuk valóban megtartani. Amint lehetőség lesz rá, pótoljuk.
Ha majd összejárhatunk megint, azonnal elkezdünk újra próbálni. Vincze Zoli barátunk ráadásul idén lesz 50, és tervezünk egy nagyon pörgős bulit az ő kedvenc dalaival, vendégzenészekkel. Ahogy tudjuk, tesszük a dolgunkat, nagyon szeretnénk – ha a helyzet engedi – valahogy online is megjelenni. Dani és Jósa Tomi pedig időt nyerve most épp az új Divided-lemezen dolgoznak, amin elmondásuk szerint én is vokálozom majd. Az nagyon jó lesz, alig várom!
Hat rád kreatívan is ez az időszak, írsz zenét, szövegeket?
Nem szeretek egyedül dolgozni, sosem szerettem. Nincs is itthon olyan lehetőségem, mini stúdióm, semmi, hogy ott molyolgassak, és ez valahol szándékos is. A technikai dolgok mindig idegesítettek, nincs türelmem a stúdióprogramokhoz, és ez jó, mert ismerem magam annyira, hogy képes lennék elveszni a részletekben. Ha lenne ilyen felszerelésem, és tegyük fel, hogy türelmem is megtanulni a kezelését, valószínűleg ki sem ásnám magam a stúdióból. De élni meg ugye kell, mert a szobagitározásból nem tudsz a családnak enni adni. (nevet)
Nekem kell a kontroll, és igénylem a szerzőtársakat, de ettől függetlenül született azóta is pár ötlet, amit feldúdolgattam a telefonomra. Sok új dolgot, új játékmódokat tanulgatok a gitáron, együtt játszom a lemezekkel, ahogy régen, csak úgy, magamnak. Illetve a hatalmas méretű Rockstars Not Dead-repertoárt tartom karban. Vagyis kézben. Családi zenélgetésbe fogtunk a testvéremmel, sógorommal, meg a gyerekekkel. Nem is tudom, hogy be merjem-e lengetni, de végre készülök már lélekben egy igazán saját zenekarral, ahol majd énekelhetek is, gitározhatok is. Higgadt, nyugis, dallamos, amerikai ízű rockra vágyom, olyan szövegekkel, gondolatokkal, amik egy magamfajta kisvárosi apukát, férjet, férfit foglalkoztatnak. Kötetlenségek nélkül. De erről bővebben majd akkor, ha úgy érzem, eljött az ideje.
Jövőre fordítják a B oldalt rajtam, készülnék majd arra is valamivel. Rengeteg olyan nagy dal, nagy kedvenc van bennem, amit szeretnék a barátaimmal és olyan zenészekkel eljátszani majd, akiket nagyon szeretek. Örömzene. Ennyi. Innentől fogva csakis olyan dolgokkal akarok foglalkozni, amit emberileg és zeneileg is szeretek. Jó arcokkal, jó zenét. Együtt.
Mi hiányzik a legjobban a járvány előttről?
A korlátozásokat azért annyira nem élem meg tragikusan. Azelőtt sem voltam az a bulizós típus, a Budapest táblát meg leginkább pirossal áthúzva szeretem már csak látni, lehetőleg hazafelé. (nevet) Ha meg begurulok kocsival, akkor még egy sört se ihatok a Vinetuval (aka Szabó Dani). Nem vonzanak annyira a koncertek sem, kivéve, ha mi játszunk. Ezt azzal magyarázom, hogy szinte az összes kedvencemet láttam fénykorában is, ergo ma már leginkább csalódás várható annyi pénzért, amiből inkább veszek valami állat bringaalkatrészt, túrabakancsot, új színpadi cuccot, kutyasípot, vadászkalapot, bármit. Akiket meg igazán megnéznék, azok úgysem jönnek erre, ha meg értük megyek, az egy 4 napos nyaralás ára. Szóval ezen a téren nem károsultam.
Szerencsére az agglomerációban lakunk, ahol 150 méter séta és 2 sarok után nyílik a határ, a mező, az erdők. Így oda bármikor kimehetek a vizslámmal, vagy a mountain bike-kal. Ember a környéken sehol, legfeljebb őzeket, hollókat, rókákat, egerészölyveket figyelhetek meg. Szerintem megbolondulnék, ha a belvárosban laknánk.
A járványban leginkább az zavar, hogy nem tudsz semmivel sem tervezni. Nem látod a végét! Azelőtt normális volt az, hogy tudom, hogy lesz nyár, hogy készülhetek majd arra, hogy úszhatok nagyokat a Dunában, nyugodtan mehetek a Börzsönybe gombászni, lelkifurdalás nélkül hajthatok 50+ km-t vasárnap délutánonként a bringaúton, megcsinálhatjuk a Pilis gerinctúrát montival, terepen, ezek. Most ez mind bizonytalan időre egy nagy köd lett.
Mi lesz az első dolgod, ha véget ér a járvány?
Lemegyek az edzőterembe. Aztán letekerek a partra, és ha eléri a Duna vize addigra a 21 fokot, akkor – miután úsztam egy nagyot –, kifekszem a napra a kedvenc fűzfám mellé a kavicsra, benyomok egy Van Halen lejátszási listát a fülesbe, némi bodzás vagy mojitós ízesítésű löttyöt fogok kortyolgatni, viszek valami jó horror/thriller regényt, vagy régi expedíciós útleírást, és napszúrásig fel se jövök a partról! Meg elvinni a csajokat egy bringatúrára, hekket enni Nagymaroson – ilyesmikre vágyom.
Szerinted milyen hatással lesz a zeneiparra a járvány és a vele kéz a kézben járó gazdasági válság?
Úgy gondolom, a következményekbe sokkal többen bele fognak halni, rokkanni, mint magába a járványba. A zeneiparnak nagyjából már most vége, de ha belegondoltok, ez leginkább a hátteret fogja behúzni csúnyán. Gondolok a technikusokra, hangosítókra, színpadtechnikai, látványtechnikai cégekre, rendezvényszervezőkre, rendezvényt biztosító helyszínekre. Hála az égnek, az ún. zeneiparnak olyan tekintetben nem vagyok és nem voltam a közvetlen része, hogy én ebből élnék. Csúnya bajban lennék! De így is mindannyiunk feje felett lóg most a kasza, mert az egyik gazdasági ágazat húzza majd maga után a másikat. Egyelőre mi – szerintem – jó helyzetben vagyunk. Maradjon is ez így! Hogy valami pozitív kicsengése is legyen ennek az egésznek: a természet, a világ reményeim szerint sokkal jobb lesz ezután.
Milyen zenéket hallgatsz most otthon, amelyek segítenek átvészelni ezt az időszakot?
Ez igen eklektikus, ahogy az szokott lenni nálam. Az utóbbi évek talán legfontosabb pontja nálam az Eagles-diszkográfia. Ehhez valahogy mindig visszatérek. Rengeteget hallgattam a tél folyamán Bruce Springsteen legutóbbi lemezét, a ’Western Stars’-t, aztán nagy kedvencem Blake Shelton, hogy valami aktualitással is jöjjek. Sokszor bedobok régi lemezeket is, a minap újra meghallgattam a Maiden ’Killers’-ét meg a ’Number Of The Beast’-et. Azt a két LP-t változatlanul imádom! Szabó Dani ajánlásával a hétvégén pl. Adrian Smith Psycho Motel projektjét hallgattam. Most is az szól a fülesben, amíg ezeket a sorokat írom.
A Movie Night nyomán szedtem elő a ’Power Station’ lemezt, azt is rengeteget forgattam az utóbbi hónapokban. Tegnap meg pl. egész nap 80-as évekbeli David Bowie-lemezeket hallgattam. ’Cat People’ EP, ’Scary Monsters & Super Creeps’, ezek zseniális lemezek. A kettes Richie Samborát (’Undiscovered Soul’) is sokat forgattam, meg Alice In Chainst és Temple Of The Dogot is. Épp befejezni készülök a Kurt Cobainről szóló, ’A mennyeknél súlyosabb’ című könyvet, amit nagyon ajánlok. Tőlem az alternél, a Nirvana/Melvins stílusú grunge-nál, meg az egész seattle-i miliőnél kevés dolog áll távolabb, de ez a könyv félelmetesen jó. Átéltem azt a korszakot, meg az osztálytársaim őrült rajongását, és akármennyire is nem szerettem sem a főhőst, sem a zenéjét, az egész történet nagyon József Attila-i. komolyan megsajnáltam. Érdemes elolvasni, fantasztikusan megírt, lebilincselő dráma!
A zenére visszatérve: összességében a country/southern vonalat hallgatom a legtöbbet, napközben meg egy több mint 400 dalos modern country rock/pop válogatás szól általában a háttérben Dan+Shaytől Luke Bryanen és Tim McGraw-n át Brooks & Dunnig, Blackberry Smoke-ig, Maddie & Tae-ig. Na meg Van Halent hallgattam már megint sokat. Az mindig visszatér, ahogy elkezdenek rügyezni a fák és kezdünk stabilan 20 fok felett járni. De persze ugyanezeket hallgattam kb. a járvány előtt is.
A Karanténinterjúk korábbi részei:
#16 Medvegy László (Concerto Music)
#15 Molnár Máté (Beast In Black)
#9 Dudás Ivett (Tales of Evening)
#5 Simon Bálint (Ivan & The Parazol)
Legutóbbi hozzászólások