December 4-én koncertezik a Barba Negrában a Tátrai Tibor, Jamie Winchester, Mohai Tamás, Szappanos György és Borlai Gergő alkotta szupergroup.

Boom Boom

A zenekar alkalmi formációnak indult, amikor 1998 karácsonya előtt felszabadult egy nap az Old Man’s Pubban. Szappanos György akkoriban több csapattal is fellépett a helyen, és kitalálta, hogy egy jam sessiont csinál erre az estére, és meghívta aktuális barátait, hogy muzsikáljanak egy jót. Olyan remekül érezték magukat, hogy kedvük támadt folytatni. Nem valamiféle tervezés hozta létre a zenekart, egyszerűen csak megszületett. A név kiötlésén sem gyötrődtek sokat. Feltették maguknak a kérdést, hogyan nevezzék a bandát. Valaki azt mondta: bumm. Egy másik rávágta: bumm-bumm. Ebből lett a Boom Boom. Nagyon gyorsan kiderült, hogy a kedvenc dalait (Jimi Hendrixet, Stevie Wondert, Beatlest és még sok más külföldi nótát) játszó társulat valami olyasmit tud, amit mások nem. Olyan minőség jött létre, amilyennel ritkán találkozhatnak a koncertre járók.

 

 

A zenekar intenzitását és erejét az garantálja, hogy tagjai a hazai szakma legelismertebb zenészei közé tartoznak, akik együtt elképesztő energiát szabadítanak fel a színpadon. Jamie Winchester dalszerzői, produceri, énekes szólókarrierje mellett számos zenekarban megfordul, Mohai Tamás az egyik leguniverzálisabb és legeredetibb gitáros, Szappanos Györgyöt az egyik legtechnikásabb magyar basszusgitárosként tartják számon, a már nemzetközileg is elismert Borlai Gergő elképesztő tudását már sok hazai zenekarban megmutatta, Tátrai Tibor pedig több mint 30 éve Magyarország legismertebb gitárosa.

A Boom Boom zenei stílusa egyedi, ami saját számaik mellett olyan neves szerzők-előadók számainak feldolgozásában is megmutatkozik, mint például Jimi Hendrix, Lennon-McCartney, Stevie Wonder vagy éppen Robben Ford. Ezeket a dalokat egy sajátos blues-rock-jazz fúziós formában értelmezik újra.

További információkat a koncert Facebook-eseményében találsz.

Boom Boom

Boom Boom:

Jamie Winchester – gitár, ének
Tátrai Tibor – gitár
Mohai Tamás – gitár
Szappanos György – basszusgitár
Borlai Gergő – dob

 

Megosztás