Legfrissebb a Hard Rockon
Haken – Delíriumos állapotban
Öt dalt tartalmazó EP-vel jelentkezik még a budapesti koncertje előtt a Haken. A brit csapat új anyaga júliusban jelenik meg digitálisan, szeptemberben érkezik fizikai verzióban, de már meghallgatható róla két újabb dal.
Hobo – Duplázás a Magyar Zene Házában
Hobo és a Budapest Blues Band március 13-i koncertje már régóta telt házas, de a másnapi ráadáskoncertre még van néhány jegy!
Dream Theater – Négy album átlátszó vinylen
Aki lemaradt a Dream Theater 2009 és 2016 között megjelent albumainak vinylverziójáról, az pótolhatja a hiányt kristálytisztán: március 27-én megjelenik a korszak négy hivatkozási pontja áttetsző változatban is.
Kissin’ Dynamite – Az utolsó album Hannes Braunnal
Szeptember 18-án jelenik meg az egyszerűen csak ‘Kissin’ Dynamite’-ra keresztelt album, mely részben új, részben újra felvett régi dalokat tartalmaz, elsőként itt egy új, a Glory Days.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Arjen Anthony Lucassen – Eljött az idő
Megjelent Arjen Anthony Lucassen – az Ayreon-rockoperák alkotója – szólóalbuma, aki új videóklippel eleveníti meg a lemezen vizionált aszteroidakatasztrófát.
„Ha lenne egy bolygó öt égtájjal, azt Deep Purple-nek hívnák”
Ian Gillan szerint nem is lehetnének a Deep Purple tagjai különbözőbbek emberileg, de a közös zenélés összekovácsolta őket. És ami a jó hír, jövőre kétszer is jönnek Európába!
Spock’s Beard – Ryo lett a kapitány
Hét év kihagyás után a Spock’s Beard végre életjelt adott magáról, a Ryo Okumoto vezényletével elkészített új album első előzetese már a spájzban!
Meteora – Ma új dal, holnap koncert
A szimfonikus metálban alkotó Meteora bemutatta legújabb dalát, a Broken Mind című szerzeményüket holnap az Analog Music Hallban élőben is lehet látni.
Visions Of Atlantis – Itt a Wanderers a pénteken érkező koncertanyagról
Pénteken új koncertfelvétellel jelentkezik a Visions Of Atlantis. A Napalm Recordsnál megjelenő kiadványról már a harmadik előzetes felvétel is megnézhető.
Levara – Átalakult zenekarával mutatkozik be Steve Lukather fia
A Levara Trev Lukather ZFG nevű bandájának a reinkarnációja, nemrég le is szerződtek a Mascot Label Grouphoz, az új lemez 2021-ben érkezik, az új dal most.
Majestica – Karácsonyi album a Sabaton gitárosától
Charles Dickens klasszikus regényéből készített musicalt a Sabaton gitárosának, Tommy Johanssonnak a másik zenekara, a Majestica. A lemezről az első dal, a Ghost Of Christmas Past már meghallgatható.
Journey – „Új anyaggal jelentkezünk 2021 elején”
Neal Schon, a banda gitárosa júniusban még csak egy formálódó albumról beszélt, most már egyenesen „elképesztően megszólalónak” nevezte az új dalokat.
Steve Perry – Akusztikus verzióban születik újjá a ’Traces’
A Journey ex-énekese néhány éve egy rendhagyó szólólemezzel jelentkezett, amit hamarosan kissé átértelmezve hallgathatunk újra.
Gilby Clarke – Nikki Sixx is szerepel az ex-Guns-gitáros új dalában
Már harmadik vadiúj dalát is bemutatta a Guns N’ Roses korábbi bárdistája, Gilby Clarke. A szóban forgó dalban nem kisebb nevek szerepelnek, mint Nikki Sixx és Stephen Perkins.
Blackmore’s Night – Karácsonyi kiadvánnyal ünnepelnek
Az ikonikus gitáros, Ritchie Blackmore folk-rock zenekara a napokban a Deep Purple kiadójához szerződött. Az együttműködést egy karácsonyi EP-vel pecsételik meg.
Leander Kills – Minden nap egy dal az új lemezről
Pénteken kerül boltokba a Leander Kills negyedik albuma, amiről a zenekar a megjelenésig minden nap bemutat egy dalt. A hét kezdete óta eddig két új tétel, a A karma mit akar ma? és az Én vagyok a veszély került ki a netre, amit a lemez eddig megjelent dalaival együtt hallgathatsz meg a folytatásban.
Roger Waters: Us & Them
Szórakozni, művelődni, tanulni, filozofálni – Waters most is mindent kínál legújabb produkciójában. Tökéletes produkció zenei szempontból, és itt a lényeg. A többi csak erősíti mindezt.
Kalapács – Itt a címadó és néhány kikalapált dal
Egyre közelebb az új Kalapács-lemez megjelenése, igy nem meglepő, hogy már a harmadik előzetes dalt is közzétették róla. Ráadásul ha ennyi nem volna elég, a legutóbb bemutatott tizenhat kikalapált dal mellé most négy új feldolgozás is érkezett.
Iron Maiden – Budapest is bekerült a jövő évi turnéprogramba!
2018-ban egyszer már eljutott Sopronba a ‘Legacy Of The Beast’ turné, most örömmel jelentjük, hogy a 2021-es Európa-turné utolsó szakaszába Budapestet is besorolták, így repetázhatunk!
Wig Wam – Új dallal tértek vissza
Lassan egy éve, hogy bejelentette visszatérését a Wig Wam, azonban a várva várt nyári koncertek a járvány miatt elmaradtak, ennek ellenére egy ütős új dalt azért leszállítottak nekünk Never Say Die címmel.
Royal Hunt – Konceptalbummal térnek vissza év vége előtt
Még idén kiadják új lemezüket, melyen DC Cooper mellett vendégénekesként megjelenik Mats Levén, valamint a banda korábbi dalnokai: Mark Boals, Henrik Brockmann és Kenny Lübcke.
Korpiklaani – „A ‘Jylhä’ az eddigi legcsapongóbb lemezünk”
Februárban új albummal jelentkezik a Korpiklaani. A finn banda máris bemutatta az első kislemezes dalt az anyagról Leväluhta címmel, amelyhez klip is készült.
Mike Tramp – Szöveges videón az egyik vadiúj nóta
Take Me Away címmel megjelent az első nóta Mike Tramp jubileumi kiadványáról. A ’Trampthology’-n négy új dal is helyet kapott, a szóban forgó szerzemény egy ezek közül.
Sainted Sinners – Jön az új lemez a megújult csapattal
A Sainted Sinners az a csapat, akiket Hirlemann Berci dobos miatt külön figyelemmel illetünk. A harmadik nagylemezre egyedül ő maradt Frank Pané gitáros mellett a zenekarban.
The Cadillac Three: Tabasco And Sweet Tea
Kicsit olyan ez, mint amikor imádott gyermekünk rossz fát tesz a tűzre, és kénytelenek vagyunk megfegyelmezni, de persze attól még nagyon szeretjük. Bízom benne, hogy ez egy egyszeri botlás volt, amit nagyon hamar elfeledtet majd egy, a ’Country Fuzz’-hoz hasonló lemez a következő alkalommal.
Ian Gillan – „Ritchie-vel elég jó viszonyban vagyunk”
Ian Gillan, a Deep Purple frontembere nem olyan régen interjút adott a The Guardian magazinnak, ebben előkerült a Black Sabbath, Ritchie Blackmore és pár személyes gondolat is.
John Diva & The Rockets Of Love – Ez már a második, duplán!
Nemcsak a második lemezük érkezik hamarosan, de már a második videóklip gördült le róla, ezúttal a Drip Drip Baby című dalhoz.
AC/DC – Végre itt a Shot In The Dark videóklipje!
A fokozás nagymestereivé léptek elő az AC/DC tagjai. A sok apró utalás, dalrészlet, majd teljes dal után eljutottunk az első videóklipig.
Riverside – Piotr Grudziński utolsó turnéja DVD-n
A progresszív rock lengyel mesterei bejelentették, hogy a korábban csak saját kiadásban megjelent és koncerteken árult CD-t hivatalosan is kiadják, ráadásul – most először – a koncert DVD-változata is megjelenik.
Soen – „Harcolni fogunk a szabadságért és az élet fontos dolgaiért”
A progresszív metálban utazó svéd Soen januárban új albummal jelentkezik, amelyről az első dal Antagonist címmel már meg is hallgatható. A zenekar új lemezén folytatja különleges utazását fajunk pszichéjében nyolc gazdagon hangszerelt tételen keresztül, amelyeket a frusztráció és a remény érzése ölelik körbe.
Iced Earth – Jubileumi kiadást kap a harmincéves debütlemez
Decemberben felújított változatban ismét megjelenik az Iced Eart debütlemeze. A régi-új kiadványról a Written On The Walls már meg is hallgatható.
Magnum – Januárban speciális válogatással jelentkeznek
A 2017-es balladaválogatás folytatása érkezik januárban, melyben a Magnum rockosabb oldalát domborítják ki.
Jobban van agyvérzése után a Stryper gitárosa
Pár nappal ezelőtt súlyos agyvérzéssel szállítottak kórházba a Stryper gitárosát, Oz Foxot. A zenész szerencsére már jobban érzi magát Michael Sweet szerint, ennek ellenére nincs biztonságban, mivel novemberben komoly műtét vár rá.
Rage – A Bondeddal jönnek Budapestre
Jövő májusban egy rövid turnét zavar le az új felállással nyomuló Rage, akik hozzánk is benéznek a Livesoundnak köszönhetően.
Periphery – Itt a Marigold az első koncertfelvételükről
Pályafutásának első koncertlemezével jelentkezik novemberben a Periphery. A progresszív metál alakulat a szóban forgó kiadványról a Marigoldot már be is mutatta.
Architects – Új album azoknak, akik létezni akarnak
A brit metalcore sztárok már kilenc alkalommal koncerteztek hazánkban, ezzel összecseng nálunk, hogy hamarosan érkezik a kilencedik albumuk.
Scardust – „A dal olyan, mint egy hatalmas kaland kísérőzenéje”
Napokon belül megjelenik az izraeli Scardust új lemeze, amit a gárda már a negyedik előzetes dallal, a Gone-nal vezet fel.
Joe Bonamassa – Albumpremier új videóval
Pénteken jelent meg a híres blues-rock gitáros 14. stúdióalbuma, ebből az alkalomból újabb dal videóváltozatát tette közzé.
HammerFall – Megjelent a koncertkiadványuk
A megjelenés örömére megosztottak még egy részletet a ludwigsburgi koncertfelvételből. Az Any Means Necessary a 2009-es ‘No Sacrifice, No Victory’-ról szólt azon a koncerten, melyen minden album képviseltette magát legalább egy dallal.
Jakob Samuel – Nagyon pörög az utóbbi időben
Múltkor még a Cloud Cirkus nevű új bandájával mutatkozott be, most kiadott egy szóló kislemezt, és már készül az új Kryptonite-albumra.
Iron Mask – Egy mindenki ellen
Bár ’A vasálarcos’-ban a testőrök jelszava „Egy mindenkiért” volt, az Iron Mask új dalában (One Against All) egy mindenki elleni a küzdelem.
Trans-Siberian Orchestra – Élő közvetítésben koncerteznek
A nappalinkban láthatjuk napjaink egyik leglátogatottabb zenekarának látványos előadását, a ’Christmas Eve & Other Stories’ történetét idén csak online koncerten mutatják be.
Eric Clapton – Májusban a Royal Albert Hallban játszik
2021 májusában Eric Clapton a második otthonában ad három koncertet. Hangolódni rá viszont már idén is lehet, mert novemberben megjelenik az ‘Eric Clapton’s Crossroads Guitar Festival 2019’ felvétele.
AC/DC – Klippremier hétfőn
A zenekar bejelentette, hogy október 26-án, azaz hétfőn egy videóklippel is előjönnek az új albumhoz kapcsolódóan.
Ozzy Osbourne – „Eddie megkérdezte, akarok-e nála énekelni”
Ozzy Osbourne a SiriusXM rádión arról beszélt, hogy a közelmúltban elhunyt Eddie Van Halen egyszer felvetette, hogy csatlakozhatna a Van Halenhez.
Stardust: Highway To Heartbreak
Ha ez a lemez kétpontos lenne, akkor is minden tiszteletet megérdemelne a Stardust már csak azért, hogy eljutottak idáig, mint a magyar fociválogatott, ha sz.r játékkal is, a 2016-os EB nyolcaddöntőjéig. De ez a lemez jó. Hallgatható, sőt, hallgattatja magát!
Ann Wilson – Új dal két év után: The Revolution Starts Now
Új dallal jelentkezett a Heart legendája, Ann Wilson. Az énekesnőnek ez az első új felvétele két év után, mely valójában nem saját dal, hanem egy feldolgozás.
Soilwork – „Mindannyian kívülállók vagyunk”
Klippel együtt mutatta be vadiúj dalát, a The Nothingness And The Devilt a Soilwork. A svéd gárda decemberben új EP-vel jelentkezik.
Legfrissebb a Hard Rockon
Junkies – Valami megmozdult a 25 éves ’Tabu’ körül
A Junkies 1999-ben megjelent lemezét nemcsak újra kiadják március 7-én, de el is játsszák élőben a lemezbemutató koncerten a Barba Negrában. Addig meg hangolódhatsz pár újrafelvett verzióval a show-ra.
The Flower Kings – Májusban ébred a szerelem
Alig két évvel a ’Look At You Now’ után a The Flower Kings májusban már a 17. stúdiólemezével jelentkezik. A több mint 70 perces ’Love’-ról a How Can You Leave Us Now kislemezt mutatták be elsőként.
Haken – Két kiadvány egy estéről
A 2018-as ’L-1VE’ után ismét koncertkiadvánnyal, sőt mindjárt kettővel jelentkezik a Haken. A tavaly szeptemberben adott londoni koncert teljes egészében látható lesz a ’Liveforms: An Evening With Haken’ néven érkező Blu-ray lemezen, vinylen csak a ’Fauna’ élő változata jelenik meg.
Waydown – Új dal reményről és hitről
A 2023 elején debütált Waydown új dallal jelentkezett, amely a hamarosan érkező EP egyik meghatározó száma.
Serious Black – Lemezbemutató koncert akár 999 forintért
A 10 éves Serious Black március 16-án az Analog Music Hallban lép fel új, ’Rise Of Akhenaton’ című lemezének bemutató turnéján. A Dirkschneider-koncertjeggyel rendelkező rajongók extra kedvezményes, 999 forintos belépővel juthatnak be. A főbandát elkíséri a Rigorious és az Autumn Bride is.
Hugh Syme grafikája az Ellis Mano Band új albumán
Hugh Syme, a világhírű grafikusművész olyan ikonok képi világát alkotta meg többek között, mint a Rush, az Iron Maiden, a Dream Theater vagy a Megadeth. Az Ellis Mano Band most megjelent albumának is ő a vizuális atyja, az új anyagot az Analogban mutatja be a banda most szombaton.
Billy Idol – Új dalokkal a tarsolyában érkezik Budapestre
Nem mintha kéne apropó egy új turnéhoz, de a júliusban Budapesten is fellépő Billy Idol bemutatta ‘Dream Into It’ című albumát, amely több mint egy évtizeddel az előző után jelenik meg. A Still Dancing című első kislemez pedig már most slágergyanús.
Dirkschneider – Igazi kuriózum a műsorukban
Alaposan megreformált műsorral indult útnak a Dirkschneider a ‘Balls To The Wall’ jubileumi turnéjára. Peter Baltes énekével felhangzott a Breaking Up Again is, melyet élőben még az Accept sem játszott sohasem.
Skillet – A Budapest Parkban is bemutatják az új albumot
A Skillet komoly rajongótáborral rendelkezik hazánkban, 2013 óta rendszeresen fellépnek nálunk. Június 10-én, a Budapest Parkban kerül megrendezésre a tizedik magyarországi koncertjük.
Disturbed és Megadeth egy színpadon
A Disturbed 17 állomásos Európa-turnéra indul a debütáló albuma megjelenésének a 25. évfordulója alkalmából, a koncertsorozat különleges vendége a Megadeth, együtt érkeznek október 6-án a Budapest Arénába.
Dicső kezdetek: Queensrÿche, Night Demon – Dürer Kert, 2025. 02. 23.
A Queensrÿche az én Dream Theaterem, ők mozdítottak ki a progmetál felé a klasszikus heavy metal mellől. Már a 80-as évek első felében olyan maradandó tételeket írtak, mint a The Lady Wore Black, a Take Hold Of The Flame vagy a Queen Of The Reich. Erről szólt ez az este. A korai Iron Maident idéző Night Demon viszont megérdemelt volna egy jobb hangosítást.
Opeth – Budapesten is bemutatják a végakaratukat
A jelenleg Európa nyugati felén koncertező Opeth ma délelőtt közzétette a ’The Last Will And Testament’ albumhoz kapcsolódó koncertsorozat újabb állomásait. A Fekete Zaj Fesztivál szervezésében október 8-án, a Barba Negrában láthatjuk Mikael Åkerfeldtéket.
KISS – Megállnak az Antarktiszon is?
Gene Simmons azt mondta, az ‘End Of The Road’ turné során megállnak „a Föld leghidegebb pontján” is. Mire gondolhatott? A Metallica már föllépett az Antarktiszon, talán ők se akarnak lemaradni!
Steve Lukather – Kígyólelkű előzetes az új albumról
A világhírű gitáros új LP-je csak február 26-án jelenik meg, de már a második dal videóját osztotta meg róla a világhálón.
The Dead Daisies – Hallgasd meg a címadó dalt!
Sebességet váltott a The Dead Daisies, és a januárban megjelenő új albumukról bemutatták a címadó dalt, amihez videóklip is készült.
Steve Perry – Új dal a holnap érkező akusztikus lemezről
Holnap jelenik meg a Journey egykori énekesének akusztikus kiadványa, amelyen ‘Traces’ című lemezének néhány dala hallható csendesebb változatban. Ezúttal az I Need You hallgatható meg az albumról.
Architects – „A világ hozzászokott, hogy mindig másra tolja a felelősséget”
Klippel együtt mutatta be új dalát, a Black Lungst az Architects. A brit zenekar jövő februárban hozza ki kilencedik stúdiólemezét ’For Those That Wish To Exist’ címmel.
Within Temptation – Klipen a The Purge
Második vadiúj dalához is készített klipet a Within Temptation. A The Purge az önreflexióról és a megváltás kereséséről szól.
Robert Plant: Digging Deep: Subterranea
Egy barátom nemrég azt mondta, Robert Plant lemezei jó háttérzenék. Csakhogy egy ilyen kaliberű énekestől nem ezt a laidback stílust várjuk. (Bigfoot) Természetesen nem mérhető a Zeppelin-életműhöz, de Plant jól felismerhető, jellegzetes hangja áthatja az anyagot. (CsiGabiGa)
Wig Wam – „A hírnév ugyanolyan mérgező lehet, mint a drogok
Kilimanjaro címmel új dalt mutatott be a Wig Wam, akik ezzel együtt azt is bejelentették, hogy visszatérésük nem tiszavirág-életű, januárban ugyanis jön az új lemezük, a ‘Never Say Die’.
Kreek – Az ex-Bigfoot énekes új zenekart csinált
Az angol hard rock banda, a Kreek – élén a korábbi Bigfoot-énekes Antony Ellisszel – februárban áll elő debütanyagával, ám az első dalt már most meghallgathatjuk róla.
Vörös István – Újra összerántja a Prognózist
Igaz, csak egy rövid időre, márciusi koncertjének vendégei a Prognózis egykori zenészei, Jankai Béla, Klemm Ervin és Cirmos-Kormos Gábor lesznek.
Ki tappingelt először?
Az alábbiakban néhány muzsikus elmondja saját álláspontját a kérdéssel kapcsolatban.
Angra – Minden hétre egy koncertfelvétel
Koncertkiadványt szeretett volna készíteni rajongóinak az Angra, azonban technikai problémák miatt elvetették az ötletet, ám a menthető felvételeket most mégis megosztják. Ezek közül az első a Black Widow’s Web koncertváltozata.
Schaffer / Barlow Project – Átértelmezték a Csendes éjt
Együtt karácsonyozik Jon Schaffer és Matt Barlow, méghozzá a ’Winter Nights’ EP-n, amiről ezúttal a Csendes éj húzósabb változata hallgatható meg.
Voyager – Így szólt élőben a Severomance
Októberben adott egy hangulatos online koncertet az ausztrál Voyager, amiről egy dalt, a Severomance-t most megosztotta a gárda a YouTube-on is.
Lake of Tears – Februárban jelentkeznek az ominózus új lemezzel
Rég jelentkezett stúdiólemezzel a svéd Lake of Tears. Örömhír a rajongóknak, hogy az ’Ominous’ névre keresztelt új dalcsokor már a célegyenesben van.
Labÿrinth – Újabb dal az abszurd cirkuszból
„Nem, nem felejtettük el, hogyan kell »old school« dalokat írni” – üzente a zenekar, miközben megosztották a Live Todayt a ‘Welcome To The Absurd Circus’ című albumról.
Dream Theater – Jótékony célú ünnepi dallal jelentkeztek
Az amerikai progmetál legenda ismét kitett magért, egy ünnepi dalokból álló egyveleget készítettek. A teljes bevételt a saját technikai személyzetük támogatására ajánlották fel.
Evergrey – Februárban jön az új lemezük
Kihasználta a rendelkezésre álló extra időt az Evergrey és összehozták tizenkettedik albumukat, mely jövő februárban jelenik meg. Az első dal napokon belül érkezik, addig ismerkedj meg a lemez részleteivel!
Eric Wagner – Szólólemezt készített a Trouble egykori énekese
Szólóalbumot ad ki jövőre Eric Wagner. A Trouble egykori énekese egy friss interjúban árulta el, hogy az elmúlt években szólódalain dolgozott, de azért jelenlegi zenekarát, a The Skullt sem hanyagolja.
Mats Levén – Svéd nyelven énekel új zenekarában
Új zenekara van Mats Levénnek. A sokat foglalkoztatott énekes a svéd Prins Svarthoz csatlakozott, első közös daluk máris meghallgatható.
Floor Jansen – Feldolgozásokkal tartja karban a hangját
A Nightwish énekesnője is egyedül van otthon, zenekara nélkül, a pandémia alatt feldolgozásokat jelentet meg. Talán nem véletlen, hogy legújabb dala egy Heart-klasszikus, az Alone feldolgozása.
Arch Enemy – Megostromolják Európát
A turné, amelynek ’The European Siege 2021’ címet adták, eléri hazánkat is. A Behemoth, Carcass és Unto Others társaságában útrakelő svéd melodic death metal banda októberben lép fel a Barba Negrában.
Egypercesek #63: Iron Maiden, Queen, Katatonia, Jakko Jakszyk, Biffy Clyro, Tim Montana
Nézegettem az e havi felhozatalt. Bőségesebb a szokásosnál, de nem mondhatjátok, hogy egysíkú: hard rock, heavy metal, progresszív rock, progresszív metál, alternatív rock és southern rock egyaránt van benne.
75 esztendős Roger Glover
Mint sokan generációjából, ő is művészeti főiskolásként kezdte, diákból lett profi zenész.
Summer Breeze 2021 – Ismét lesz Nuclear Blast Label Night a fesztiválon
Jövőre már 11. alkalommal lesz önálló napja a neves metálkiadónak a bajorországi fesztiválon, amelyen fellép a Testament, az Exodus, a Paradise Lost, a Benediction és a Fleshgod Apocalypse.
Magnum – Szöveges videón a háborúellenes dal
A Magnum rockosabb oldala domborodik ki a ‘Dance Of The Black Tattoo’ című, újév elején érkező válogatásanyagán. Hálaadás után egy nappal mutatták be az On Christmas Day rövidített verzióját erről a lemezről.
DeWolff – A rajongók saját ’Wolffpack’-ot állíthattak össze
A holland pszichedelikus trió új albummal jelentkezik február 5-én, a ’Wolffpack’-ról egy dalt, a Yes You Dot máris megismerhetünk.
Lee Ritenour – Dal a kihalt utca hangzavaráról
A világhírű jazzgitáros december 4-én megjelenő albumának legújabb előzetesét a karantén ellentmondásai ihlették.
Neal Schon – Kilép az Univerzumba
A készülő Journey-album mellett Neal Schon egy saját anyagot is összehozott ‘Universe’ címmel, mely még karácsony előtt a boltokba kerül.
Wolf Hoffmann – „Az Acceptben működik a bajtársiasság”
Az Accept-vezér, Wolf Hoffmann egy friss interjúban mesélt az új albumról és a zenekarban történt tagcserékről.
Paul McCartney – Egyedül készítette el az új albumát
Paul McCartney tizennyolcadik szólólemeze a titokzatos ‘McCartney III’ címmel érkezik december 18-án, amibe két rövid ízelítőnek köszönhetően bele is hallgathatsz.
Voivod – Megjelent az új koncertanyaguk, itt az Overreaction
Pénteken a Voivod új koncertkiadványa is befarolt a lemezboltokba, amivel tovább ismerkedhetsz a folytatásban, ha még nem volt hozzá szerencséd.
Volbeat – Megjelent a dupla koncertlemez
A megjelenés alkalmából már a negyedik dal videófelvételét tette közzé új koncertkiadványáról a Volbeat.
Rammstein – Ezt a dalt még sosem hallottad tőlük!
Szeptember 25-én volt negyedszázada annak, hogy megjelent a Rammstein debütlemeze, a ‘Herzeleid’. A jeles dátumra való tekintettel a YouTube RammWiki csatornája számos érdekességet töltött fel a videómegosztó portálra.
Ayreon – Régi-új dal a Mascot karácsonyi EP-jén
Karácsonyi dallal jelentkezett Arjen Lucassen. Az Ayreon főnöke nem volt túl lelkes a felkéréskor, egyenesen ezt mondta: „Amikor megkértek, hogy készítsek egy karácsonyi dalt, az első gondolatom az volt, hogy ez nem igazán az én terepem.”
Dream Theater – Már dolgoznak az új albumon
Az amerikai progresszív metál csapat nem vesztegeti az időt, ugyanis pár hete már a stúdióban vannak és dolgoznak a ’Distance Over Time’ folytatásán.
The Night Flight Orchestra – Ők így karácsonyoznak
Pezsgővel, mézzel és egy új dallal, a Paper Moonnal ünnepli a karácsonyt a The Night Flight Orchestra. A szóban forgó tételhez klipet is készített a svéd szupergroup.
Alien – Vissza a jövőbe? Vagy előre a múltba?
Pénteken jelent meg a svéd Alien vadonatúj albuma, melyen ismét együtt zenél az eredeti gitáros, dobos és Jim Jidhed énekes. Az ‘Into The Future’ lemezcím ellenére a zene igazi időutazás a 80-as évekbe. Állításunkat a Night Of Fire klipjén tesztelheted.
Legutóbbi kommentek
- on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Kritikák
Egypercesek #59: Tokyo Motor Fist, Jethro Tull, Lonely Robot, Hedvig Mollestad, Dawes
A rekkenő nyári hőségben a zenei fősodortól kicsit távolabb találtunk enyhülésre. A TMF a nyolcvanas évek végén nagyot tarolt volna ezzel a zenével. A Jethro Tull 40 éves lemezét Steven Wilson öltöztette 21. századi gúnyába, John Mitchell pedig a személyes élményeit rendezgette dalcsokorba. Hedvig Mollestad trióját megduplázva nyomja a jazz-rockba hajló progresszív rockot, a Dawes pedig a a Crosby, Stills, Nash & Young nyomdokain haladva játssza a hatvanas évek muzsikáját. Egyik sem „korszerű” zene, de nekünk elég, ha jó!
U.D.O. & Das Musikkorps Der Bundeswehr: We Are One
Magas színvonalú muzsika, ez nem vitás, ha valaki szereti a Lingua Mortis Orchestra feat. Rage lemezét, akkor ebben sem fog csalódni. Egy kicsit ez is inkább Das Musikkorps Der Bundeswehr feat. U.D.O. és nem fordítva. De nem áll jól a heavy metalnak a konceptalbum.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Tankcsapda – Feketére festik a kék Dunát
Az idei évben már másodszor jelentkezett új dallal a Tankcsapda zenekar, akik élőben vadiúj látványvilággal körbevéve mutatják be a Budapest Parkban a friss szerzeményt.

Serenity – A Temperance társaságában érkeznek, szinte ingyen
Holnap lesz a ‘Symphonic Metal Nights 2023’ a Sirenia, az Amberian Dawn, a Dark Sarah és a Rexoria részvételével, de már bejelentették a jövő évi fellépőket is. A Serenity és a Temperance közös turnéjának magyarországi állomására regisztrációs jeggyel akár 999 forintért be lehet jutni.

PAIN – Álhírek a médiában
Új nótával jelentkezett a Peter Tägtgren vezette PAIN zenekar, akik hat év után indulnak újra turnézni, november 1-én Budapesten is fellépnek az Ensiferum társaságában, bejelentették a további fellépőket is a hazánkban már többször megfordult svéd Eleine és a most bemutatkozó, szamurájmetált játszó japán RYUJIN személyében.

Black Veil Brides – 10 évet vártak, hogy végre klipet kapjon a dal
November 20-án másodszor lép fel hazánkban az amerikai Black Veil Brides, akik a közelgő turné előtt, meglepetésként visszanyúltak egy tíz évvel ezelőtt megjelent dalukhoz, a Lost It Allhoz, és friss élő felvételekből összevágott videót készítettek hozzá.

Nőnapon érkezik Budapestre az Amaranthe-DragonForce co-headline turnéja
A „dupla koncert” kifejezés a bakelitek őskorában a két lemez hosszúságú koncertfelvételeket jelentette. Manapság az egyre gyakoribb co-headline turnékra mondhatjuk ugyanezt. Ilyen dupla koncertre készül a svéd Amaranthe és az angol Dragonforce is 2024. március 8-án a Barba Negrában.



































































































