Angus Young megidézte azokat az időket, amikor Axl Rose segítette ki őket a ‘Rock Or Bust’ turnéján 2016-ban. Ám a hosszútávú együttműködés szóba sem került.

Angus Young Axl Rose

2016 tavaszán az AC/DC tíz észak-amerikai koncertet kényszerült elhalasztani, mert Brian Johnson hallása komoly veszélybe került. Axl Rose ugrott be a helyére, akivel nemcsak az Újvilágban, de később az öreg kontinensen is nagy sikerű koncerteket adtak. Egy mostani interjúban rákérdeztek Angusra, tervezte-e az együttműködés folytatását az AC/DC és a Guns N’ Roses frontembere közt, ő a következő választ adta. „Ez szóba sem került. Axl nagyon szívesen segített ki bennünket a nehéz időszakban. Azt mondta, jön, ha nem ütköznek a koncertek a többi elfoglaltságával. Jött is, elpróbáltunk dalokat, amiket nagyon szeret, sőt ajánlott olyanokat is, amit már régen nem játszottam. Borzasztó hálás vagyok neki, befejeztük vele a kötelezettségeinket. Nagyon gyorsan megtanulta a dalokat, ám neki is megvan a saját élete.”

 

 

Tavaly a Guns N’ Roses részéről Duff McKagan így kommentálta az ügyet: „Axl nagyszerű munkát végzett. Azt mondta nekünk, hogy muszáj segítenie nekik, tudjátok, számára Bon Scott a legnagyobb idol. Mi perszer mondtuk neki, hogy nem kellene, de ő nagyon izgatott volt, és folyamatosan azt hajtogatta, hogy meg kell próbálnia. Slash és én mondtuk neki, hogy nekünk is koncertjeink vannak, végül össze tudtuk hozni a mi turnémenetrendükkel. Elment Atlantába és megcsinálta a bulit. Kétszer is láttam őt a turnén, Londonban és Clevelandben, lenyűgöző munkát végzett. Így jöttünk össze Angusszal, és ő is játszott velünk párszor. Amikor Axl 14-15 éves volt, sokszor hajtogatta, hogy egy nap az AC/DC énekese lesz. És megcsinálta!”

Megosztás