Legfrissebb a Hard Rockon
Corey Taylor – Slipknot- és Stone Sour-dalokkal felturbózott műsor a Barba Negrában
Corey Taylor koncertezett már hazánkban a Stone Sourral, a Slipknottal négyszer is, de a szólózenekarával először lép színpadra nálunk, a szeptemberben megjelent szólóalbumát mutatja be június 5-én a Barba Negrában, vendég a dán Siamese.
Pokolgép – Robban a bomba, megvan az új énekes
Friss dallal jelentkezett a magyar rockzene ikonikus alakulata, a Pokolgép. A Nem ért engem a világ nemcsak azért érdekes, mert egy versfeldolgozás, hanem azért is, mert ebben hallhatjuk először a banda újdonsült énekesét.
„Szomorú tény, hogy a mű aktualitását mindmáig nem vesztette el”: Hobo-Vadászat 40 – Papp László Budapest Sportaréna, 2024. 02. 10.
Hobo nemcsak hogy összehozta a ‘Vadászat’ 1984-es legendás lemezbemutatójának a méltó remake-jét a 40. évfordulóra a Budapest Arénában, hanem a ráadásban egy második koncertet nyomott le a 14 416 nézőnek.
Tool – Szombaton eldördült a startpisztoly
Hannoverben kezdte meg a Tool 16 állomásos európai turnéját, a műsorukról készítettünk egy lejátszási listát, amely valószínűleg keveset fog változni június 13-ig, amikor a Budapest Arénában lépnek fel a Night Verses társaságában.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kóbor János – Testamentum filmbemutató
A Magyar Zene Háza mutatja be október 13-14-én az Omega 2021-ben elhunyt legendás énekese előtt tisztelgő Dér András-filmet, amely a ’Testamentum’ album képi továbbgondolása. Az eseményt ingyenesen megtekinthető fotókiállítás kíséri.
Poets Of The Fall – Barba Negra, 2023. 09. 02.
A finn melodic rocker Poets Of The Fall idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, ebből az alkalomból alaposan megturnéztatják életművüket Európa-szerte. A koncertkörút második állomása a Barba Negra volt, a show-t Kovács Levente dokumentálta képriportjával.
Ben Granfelt – Lassan már hazajár Magyarországra
Nem először érkezik szombaton hazánkba Ben Granfelt, a Wishbone Ashben és a Leningrad Cowboysban is megfordult finn gitáros, akit a Gary Moore-emlékesteken való fellépésein kívül a Going Home című slágere miatt is imádunk. 4 Gary Moore-tiszteletadás és 2 szólókoncert után szeptember 30-án az Analog Music Hallban harmadszor játszik saját bandájával.
A Metal Battle Hungary legjobbjai trióban érkeznek Székesfehérvárra
Három kiváló hazai zenekar közösen veszi birtokába a székesfehérvári Nyolcas Műhely deszkáit szeptember 29-én pénteken. Érkezik a Mirror, a szlovéniai MetalDays fesztiválon robbantó Pennhurst és az idei Wacken Metal Battle Hungary győztese, ezáltal a világ legnagyobb metálfesztiválját is megjárt Tiansen.
Ulver – Az első dal az új albumról: Russian Doll
Új dallal jelentkezett az Ulver. A norvég csapat nemcsak európai turnéra készül ebben az évben, hanem új lemezre is, a szóban forgó tétel erről az anyagról származik.
Takács Árpád – Az első dal az Éjfény főnökének szólólemezéről: Álomeső
Pár napja került boltokba a veszprémi power/thrash metal banda új albuma, amit Takács Árpád szólólemeze követ hamarosan a sorban. Erről hallgatható meg a folytatásban az Álomeső.
A fantasy világ krémje vonzotta a közönséget: Gloryhammer, Nekrogoblikon, Wind Rose – Barba Negra, 2020. 02. 07.
Az első meglepetés akkor ért, amikor beértem a terembe és már az előzenekarok alatt is igen nagy tömeg fogadott. Nem gondoltam volna, hogy a Gloryhammernek ekkora rajongói bázisa alakult ki itthon.
Shakra – Fireline: a harmadik kislemezes dal
Február végén landol a lemezboltokban a Shakra új albuma, aminek már harmadik előzetes dala is lecsekkolható a folytatásban.
H.E.A.T – Tízperces ízelítő az új lemezből
Az earMUSIC a H.E.A.T új lemezéből is közzétett egy bőséges ízelítőt, úgyhogy lehet készülni ezerrel a svéd banda albumára, mely jövő héten kerül boltokba.
We Sell The Dead – Hallgass bele az összes dalba!
Napokon belül megjelenik a We Sell The Dead új albuma, aminek most az összes dalába belekóstolhatsz a kiadónak köszönhetően.
Reece – Bemutatta első dalát a márciusi albumról
Erős Accept-hatásokat felvonultató dallal mutatkozott be az ex-Accept énekes és ex-U.D.O. gitáros (Andy Susemihl) közös produkciója. A dal címe Metal Voice, de lehetne akár D-Train Remake is.
Lindsey Buckingham – Ismét színpadra áll
A Fleetwood Macből történő nem éppen békés távozása és a tavaly februári szívműtéte után újra színpadra áll Lindsey Buckingham.
Black Swan – Megjelenésre friss klip dukál: Make It There
Tegnapelőtt jelent meg a Frontiers Music istállójában kialakított szupercsapat debütáló lemeze. A boltokba kerülésre időzítve jelent meg a harmadik önálló dal a kiadó YouTube-oldalán.
Akusztikus est két felvonásban: Eric Martin, Snakebite – Analog Music Hall, 2020. 01. 31.
Eric Martin nyolcadszor járt Magyarországon, ebből egyszer sajnos a Keleti pályaudvaron lépett fel (pontosabban le a vonatról), és onnan egyenesen Ferihegyre vezetett az útja, hogy Budapest kihagyásával folytassa L’Hospitalet de Llobregatban a 2010-es európai szólóturnéját.
Harem Scarem – „Végre sikerült a következő szintre lépnünk”
Új albummal jelentkezik március elején a Harem Scarem. A kanadai csapat már a második kislemezes dalt is bemutatta az anyagról.
Demons & Wizards – Klipen a Wolves In Winter
Már a harmadik dal is meghallgatható a Demons & Wizards jövő héten érkező új albumáról. A szóban forgó tételhez Jon Schafferék ráadásul klipet is forgattak.
Machine Head – Új dallal jelentkeztek: Circle The Drain
Év elején számoltunk be arról, hogy a rövidesen új Machine Head-dalokat hallhatunk. Az első már meg is érkezett, melyet a Nuclear Blast osztott meg a világhálón.
Biff Byford – Dal- és klippremier: Me And You
Jövő héten jelenik meg a Saxon frontemberének első önálló lemeze, amelyről már a harmadik dal is elérhető lett. A hozzá készült klip a YouTube-on debütált.
Ross The Boss – Denied By The Cross: az első dal az új lemezről
Kevesebb mint egy hónap van hátra a Ross The Boss új albumának érkezéséig, úgyhogy ennek köszönhetően az első kislemezes dal a folytatásban már meg is hallgatható.
Candlemass – Porcelain Skull: új dal a márciusi EP-ről
Új dallal jelentkezett a Grammy-jelölt Candlemass. A banda március végén hozza ki új EP-jét, melyen kiadatlan dalok találhatóak.
Wolfpakk: Nature Strikes Back
Kell ahhoz egyfajta pofátlan magabiztosság, hogy két középszerű farkas – maga köré gyűjtve alfahímek tömegét – büszkén kiáltsa, mint az elefánt mellett baktató kisegér: „Hallod, hogy dübörgünk?”
Kreator – A csehországi fesztiválról is jött egy promó kisfilm
A mai megjelenések között kapott helyet a német thrash metal csapat ’London Apocalypticon – Live At The Roundhouse’ kiadványa. Erről az anyagról most az Enemy Of God című dalt nézhetjük meg, melyet a Masters Of Rock fesztiválon vettek fel.
Psychotic Waltz – Megjelenésre időzítve érkezett a While The Spiders Spin klipje
Több mint két évtized telt el azóta, hogy az amerikai csapat legutóbbi lemeze (a ’Bleeding’) megjelent. Örömünnep a mai nap, hiszen a ’The God-Shaped Void’ végre a lemezboltokban van, ennek apropójából egy klipet is megosztott a kiadó a világhálón.
Amaranthe – Valentin-napi ajándék: vadiúj dal Angela Gossow-val
Épp a napokban fejezi be az Amaranthe a Sabaton vendégeként lenyomott Európa-turnét, mellyel hazánkat is érintették. A Valentin-nap alkalmából egy ajándékdallal kedveskednek rajongóiknak. A Do Or Die című vadonatúj felvételen az egykori Arch Enemy énekesnő, Angela Gossow is szerepel.
Ozzy Osbourne – 2003 óta küzd a Parkinson-kórral
Pár hete fedte fel Ozzy az igazságot betegségéről, ám egy friss interjúból kiderült, nem most fedezték fel a Parkinson-kórt szervezetében.
Righteous Fool – Egy kiadatlan dal került elő Reed Mullin énekével
Január végén számoltunk be a tragikus hírről, hogy a Corrosion Of Conformity dobosa (is) elhunyt. Az egyik zenekara, amelyben játszott, egy eddig meg nem jelent dalukat osztotta meg a világhálón, melyben nemcsak dobol, hanem énekel is.
Foo Fighters – Kész az új album
Dave Grohl, a Foo Fighters vezetője elmondta, hogy a felvételek dobozba kerültek – az is kiderült, hogy egy dokumentumfilmen is dolgozik a kisbuszos turnék napjairól.
Tankcsapda – Amerikában forgattak klipet a címadó tételre
Egy reggeli tévéműsorban volt a premierje a Tankcsapda legújabb klipjének, a Liliput Hollywoodnak. Illetve csak bizonyos részei voltak láthatóak a műsorban, mivel a hatályos törvények végett nem mutathatták a klip fő mondanivalóját, hogy történetesen Lukács Laci tajt részegre issza magát.
Psychotic Waltz: The God-Shaped Void
“Még csak az év legelején járunk, ennek ellenére semmi kétségem nincs afelől, hogy a Psychotic Waltz elkészítette az év progresszív metal albumát.” – Losonczi Péter
“Bár az album telis-tele van elképesztően jó dallal, jól kanyarított waltzos dallamokkal, szövegvilággal, mégsem azt érzem összességében, hogy bármilyen szinten is korszakalkotó mű jött volna létre.” – Lacc
„Magyar vagyok, kemény legény” – Hobo hetvenötödik születésnapjára
Két méter magas, énekel, versel, dörmög. Több mint négy évtizede. Igaz, korábban a Syrius és a Kex környékén sertepertélt, de akkor a háttérben maradt.
Sziget 2020 – Befért az első nyolcvan előadó közé a Clutch és még pár érdekes banda
Bejelentette első nyolcvan fellépőjét a Sziget fesztivál. A szervezők ezúttal is tartogattak egy kevés meglepetést a rockzene rajongóinak.
Papa Roach – Jerry Horton nélkül jönnek Budapestre
Kisebb balesetet szenvedett Jerry Horton, a Papa Roch gitárosa, ennek következtében kénytelen kihagyni a banda hamarosan induló európai turnéját.
Ghost Toast – Dalpremier: Y13
Március 3-án érkezik a debreceni kísérletezős, instrumentális progresszív rockzenekar negyedik albuma, a ’Shape Without Form’, amelyet – a Frankenstein’s után – a második önálló dallal népszerűsítenek.
Marko Hietala – Így szólt a War Pigs két nappal Budapest előtt
A közelmúltban Marko Hietala finn énekes-basszusgitáros kiadta a ‘Pyre Of The Black Heart’ című szólóalbumát a Nuclear Blast kiadónál. A lemez turnéja most kedden járt Budapesten, a kiadó viszont a két nappal korábbi prágai koncertről készített felvétellel népszerűsíti a Nightwish-zenész szólóprodukcióját.
Stone Sour – Már a hatodik demó is elérhető a ’Stone Sour’ albumról
Ismét egy 1996-os demófelvétel került fel az amerikai csapat YouTube-oldalára. A Take A Number korai felvételében Shawn Economaki is szerepet kapott.
Dalriada – Elmarad a Wacken Winter Nights, helyette Győrben lépnek fel
A Dalriada e hét szombaton a németországi Wacken fesztivál téli rendezvényén, a Wacken Winter Nightson játszott volna, ám a szervezők sajnos kénytelenek voltak lefújni a rendezvényt a súlyosan veszélyes időjárási körülmények miatt. Így viszont részt tudnak venni a győri koncerten.
Európa Kiadó – A RockHáz színpadán most szombaton
A januári Piramis buli után a februári RockHáz is nosztalgikusra veszi a hangulatot, és a múltba repít az Európa Kiadó különleges koncertjével.
Voyager: Colours In The Sun
Ha még nem hallottál a Voyagerről, akkor mindenképpen a ’Colours In The Sun’-nal kezdd az ismerkedést, mert ebben a lemezben minden benne van, amit ausztrál barátainkról tudni kell.
Rockmaraton 2020 – Megjöttek az utolsó nevek, teljes a program! (x)
Öt nemzetközi névvel, az utolsó bejelentéssel teljessé vált a jubileumi Rockmaraton Fesztivál programja.
A csendes hős: 70 éves Steve Hackett
Tartózkodó, félszeg vagy nyugodt – valami ilyesmi árad belőle a színpadról. Nem gitárhős, illetve nem úgy, mint azt sokan elvárják a gitárosoktól.
K.K. Downing – Megjelent az ‘Éjjel nappal Judas Priest’ című könyv
Megjelent K. K. Downing pazar életrajza, amelyben kendőzetlen őszinteséggel mesél a Judas Priestben eltöltött időkről és a távozásához vezető konfliktusokról.
Rick Wakeman – Áprilisban jön a ’The Red Planet’
Már korábban beharangozta új albumát a Yes egykori billentyűse, Rick Wakeman, most azonban lerántotta a leplet az anyagról, mely a ’The Red Planet’ névre hallgat és áprilisban jelenik meg.
Aerosmith – Visszatért Joey Kramer a dobok mögé
Majdnem egy év után ismét Joey Kramerrel lépett fel az Aerosmith. A dobos annak ellenére térhetett vissza a zenekarba, hogy nemrég beperelte társait, mert elvileg nem engedték, hogy visszaüljön a cájg mögé.
Sepultura – „Amíg egészségesek és erősek vagyunk, addig biztosan folytatni fogjuk”
A Metal Imperium a napokban készített interjút a Sepultura basszusgitárosával, melyben Paulo Xisto Pinto Jr.-t arról kérdezték, hogy a banda több mint három és fél évtizedes karrierje után gondoltak-e már a visszavonulásra.
Legfrissebb a Hard Rockon
Omega – Az 1977-es kisstadionbeli koncert teljes változata
A GrundRecords folytatja az Omega-életmű újrakiadását. Április 21-én érkezik a következő kiadvány ’Élő Omega [Kisstadion ’77]’ címmel. Az egykori koncertfelvétel vágott változata bár korábban megjelent, teljes hosszában ezen az újdonságon hallható először.
Elegant Weapons – Második dal és turnédátumok
Az első kislemezdal animációs videója után most már azt is láthatjuk, hogy zúz együtt a négy zenész a Do Or Die klipjében. Élőben sajnos pont lecsúszunk róluk, júniustól a Pantera előzenekaraként járják Európát.
Stardust – Jön a második lemez a Frontiersnál
A Stardust azon kevés magyar zenekar egyike, amely nemzetközi vizekre tudott evezni. A Frontiers Musicnál júniusban megjelenő új album első kislemezdala a The Fire, melynek videója tegnap jött ki. Úgy tűnik, a stílus és a minőség is maradt a régi.
Megjelent a Metallica új albuma
Aki a tegnapi – megjelenés előtti – globális mozipremieren nem tudott részt venni, az mától megveheti vagy a streaming szolgáltatóknál meghallgathatja a Metaliica új, ’72 Seasons’ című albumát.
Ezek nem normálisak, de ezért lett felejthetetlen az este: Nanowar Of Steel, Frozen Crown – Analog Music Hall, 2023. 04. 04.
A képzeletbeli lécet magasan megugrotta a Nanowar Of Steel és valami olyat tártak elénk, amit sokáig nem fogok elfelejteni, az biztos. Sok koncertet láttam az utóbbi években, de olyat, ahol egy bagoly rémisztget minket, vagy ahol egy bútort szerelnek össze a dal alatt, azt nehéz lesz kiverni a fejemből. És bevallom, nem is akarom.
Ghost – Korhatáros videóval érkezett a Genesis-feldolgozásuk
Május közepén feldolgozásalbummal jelentkezik a Ghost zenekar, amiről az első tételhez, a Jesus He Knows Mehoz kapcsolódó videó durva, viszont nálunk az verte ki a biztosítékot, miért nem kerültek fel a lemezre a Rush-, Misfits-, U2- és Motörhead-átiratok.
U.D.O. – A rég várt bejelentés
Mióta Tilen Hudrap bejelentette távozását az U.D.O. zenekarból, azóta vártuk a bejelentést, hogy a turnén őt helyettesítő ex-Accept-basszer, Peter Baltes foglalja el a helyét a csapatban. Jól megvárakoztattak, de mától hivatalos.
Félszáznál is több koncerttel ma indul a Veszprém Blues Fesztivál
Négy napig – április 13. és 16. között – Veszprém nemcsak Európa kulturális, hanem a blues fővárosa is lesz. A régió eddigi legnagyobb bluesfesztiválján világsztárok és a hazai blues-roots közösség legismertebb előadói váltják egymást a Hangvilla, az Expresszó és a Papírkutya színpadain. Kizárólag erre az alkalomra újra összeáll a kultikus Palermo Boogie Gang.
Még nem is voltunk túl fáradtak: Gary Moore-Emlékest – Analog Music Hall, 2023. 04. 03.
Amikor a háromórás koncert végén a Too Tired dallamaira elkezdődött a szokásos all-star gitárpárbaj, azt éreztem, ahány gitáros, annyi karakter, annyi egyéni stílus, mégis egy a céljuk, amiért mindent megtesznek: Gary Moore emlékét életben tartani. És ahogy az egyik néző bekiabálta, még elhallgattuk volna reggelig.
Steve Lukather – Szólólemez a TOTO stílusában
Steve Lukather, a TOTO egyetlen konstans tagja ‘Bridges’ címmel jelenteti meg új szólólemezét, melyet Joseph Williamsszel és David Paichcsel közösen írtak. Elsőként a When I See You Againt mutatta be róla, és tényleg eléggé TOTO-stílusú.
Toque – A kanadai hobbizenekar saját száma
A Slash featuring Myles Kennedy and The Conspirators tagjai, Todd Kerns és Brent Fitz Something For The Pain címmel új dalt írtak saját bandájuk számára.
Felforgatott felállással is emlékezeteset alkottak: Temperance, Phantom Elite, Meteora, Attractive Chaos, Æternight – S8 Underground Club, 2023. 03. 30.
A Women In Rock Európa-turnéjának magyar állomásán két magyar együttessel egészült ki a lineup, az Æternight és a Meterora képviselte hazánkat. Mellettük a szintén szimfonikus zenei alappal megtámogatott Attractive Chaos kezdte a nemzetközi vonalat, utánuk a Phantom Elite következett és zárásként egy léleksimogató koncertet adott az olasz Temperance.
Online rockkoncertek a karantén idején
A Tankcsapdához hasonlóan több zenekar elkezdett koncerteket megosztani az interneten. Van, aki a régi bulikat porolta le, de egyesek teljesen új koncertélményt kínálnak, sokszor azonban nem ingyen.
Bon Jovi – Újravették az Unbrokent egy alapítványi kórussal
Megjelent Bon Jovi új kislemeze, az Unbroken (feat. The Invictus Games Choir). Az alapítványi kórussal felvett verzió népszerűsítéséhez Sussex hercege, Harry is csatlakozott.
Dark Tranquillity – Hivatalosan is Chris Amott és Johan Reinholdz a két új gitáros
Bejelentette új felállását a Dark Tranquillity. A svéd banda már dolgozik is új albumán, melyben Chris Amott és Johan Reinholdz is kiveszi a részét.
Kansas – Ízelítő és számlista
Júniusban érkezik a Kansas új stúdiólemeze, aminek már a számlistája is elérhető, ráadásul egy rövid ízelítő is felkerült a netre.
István Alapi’s Quarantine Project – Saját dal a karanténból
Ismét új felvétellel jelentkezett Alapi István, melynek különlegessége, hogy saját szerzemény. Az Esély című dalt Kovács „Kovax” Péterrel és Forster Gáborral készítette az Edda gitárosa.
Zeffer András – Karanténkoncertet ad minden nap
A Mobilmánia vezetője, Zeffer András billentyűs, énekes is csatlakozott a bezártságot az otthonukból, zenével enyhítő előadók sorához, és hívta segítségül az online világot, hogy a bizonytalan időre elveszett személyes találkozások és élő koncertek lehetőségét valamivel pótolni tudja a közönség számára.
Nine Inch Nails – Ingyenesen letölthető a két új albumuk
Két lemezt adott ki egyszerre a Nine Inch Nails. A Trent Reznor és Atticus Ross nevével fémjelzett csapat ráadásul ingyen letölthetővé tette a szóban forgó albumokat.
Turilli / Lione Rhapsody – Pótlás nélkül marad el a tavaszi turné
Pótlás nélkül marad el a Turilli / Lione Rhapsody budapesti koncertje. Ezt az esemény szervezője jelentette be a Facebookon.
Bob Dylan – Nyolc év után megjelent egy saját dala
Bár az elmúlt nyolc évben több albumot is kiadott az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett énekes, ezek feldolgozásokat, koncertfelvételeket tartalmaztak. A 2012-ben megjelent ’Tempest’ lemez óta most először hallhatunk saját dalt Bob Dylantől.
Rick Wakeman – Ízelítő az új lemezéről
Korábban már beszámoltunk arról, hogy az egykori Yes-billentyűs ’The Red Planet’ címmel új albumot ad ki a progresszív rock jegyében. A lemez a tervek szerint nem áprilisban jelenik meg – ahogy azt korábban ígérték –, hanem júniusban.
Omega Diatribe – Turné helyett turnévideó
A globális méretű rendkívüli helyzetet generáló koronavírus (COVID-19) miatt többek között a budapesti Omega Diatribe turnéja is a levesbe ment, amit a srácok egy élő klippel ellensúlyoznak, melynek anyagát a tavalyi ‘Penultimate Fall’ Európa-turnén rögzítettek.
Ossian – Karanténklip az Ossiantól: Aki előre néz (x)
Újabb videóklippel és dallal csökkenti a bezártság nehézségeit az Ossian. A dal az április 17-én megjelenő nagylemezen lesz hallható. A ‘Csak a jót’ korong Aki előre néz című új dalának videója az aktuális helyzet miatt különleges körülmények között készült el, hiszen a felvételeket a zenekar minden tagja otthonában forgatta le.
Ayreon: Electric Castle Live And Other Tales
Én nem is értem, miért fél Arjen Lucassen annyira a színpadtól. Szerintem meg kéne turnéztatnia egy ilyen programot világszerte, ahogy az Avantasia is teszi. Az is hogy kinőtte magát egyszeri stúdióprojektből. Mindenesetre mintha némi kedvet kapott volna hozzá… Július 18-án (ha nem marad el) a XV. Night of the Prog fesztiválon újra eljátsszák.
Cserfalvi „Töfi” Zoltán – Új dal Vikidállal, Zefferrel és a Mobilmániával
A Mobilmánia teljes tagságával érkezett a legfrissebb dal a Denevér Hangstúdió legendás vezetője, Cserfalvi „Töfi” Zoltán 50 éves születésnapja alkalmából készülő ’The Number Of The Years: 50’ című lemezről.
Riot – Elhunyt Lou Kouvaris
Egykori menedzsere, Giles Lavery szerint a koronavírus ragadta el a Riot egykori gitárosát a látható világból. Lou Kouvaris 66 éves volt.
István Alapi’s Quarantine Project – Újabb dalok a karanténból
Két új felvételt közzé az Edda gitárosa, Alapi István. A zenész a napokban indított karanténprojektet, ami jelenleg öt dallal büszkélkedik.
Black Sabbath – David Coverdale neve is felmerült énekesként
Egy friss interjúban arról mesélt Tony Iommi, hogyan merült fel David Coverdale neve a Black Sabbath frontemberi posztjára.
One Desire – Klipen egy új dal: Shadowman
Hamarosan új albummal jelentkezik a One Desire. A finn dallamos rock csapat már a második kislemezes dalt is megosztotta az albumról.
Devin Townsend – Négy új felvétel a Quarantine Projecttől
Devin Townsend sem unatkozik, a napokban négy új felvétellel bővítette ki a Quarantine Project repertoárját.
Biff Byford – „Az új Saxon-album igazán brit lesz!”
Egy friss interjúban arról beszélt Biff Byford, hogy milyen lesz a Saxon soron következő lemeze.
Kreator – Új dal vinylen: 666 – World Divided
A német thrash legendák meglepetéssel kedveskedtek rajongóiknak a bezártság idején, ugyanis egy új dalt tettek közzé 666 – World Divided címmel, melyhez videóklip is készült.t.
Lynch Mob – Újra felveszik a 30 éves ‘Wicked Sensation’-t
George Lynch gitáros és Oni Logan énekes közös projektje, a Lynch Mob dolgozik kultikus 30 éves debütalbumuk újrafelvételén.
Rammstein – Till Lindemannt nem támadta meg a koronavírus
Pénteken délután kaptak szárnyra azok a híresztelések, miszerint a Rammstein frontembere életveszélyes állapotban fekszik egy berlini kórház intenzív osztályán koronavírusos fertőzés gyanúja miatt.
Def Leppard – Csak májusban jön a koncertfilm, cserébe itt egy új felvétel
Az Eagle Rock Entertainment május 29-re halasztotta az új Def Leppard-kiadvány megjelenését, kárpótlásul viszont egy újabb részletet osztottak meg a YouTube-on.
David Coverdale – Megírta a Koronavírus bluest
David Coverdale-t még ezen vészterhes időkben sem hagyta el humora: írt egy dalt, melynek a Koronavírus blues címet adta.
Pattern-Seeking Animals – Itt a Here Is My Autumn a májusi albumról
A Ted Leonard (ének, gitár), Jimmy Keegan (dob, ének), Dave Meros (basszusgitár) és John Boegehold (billentyűs hangszerek) felállású progresszív rock csapat májusban jelentkezik új lemezével. Az InsideOut Music megosztotta az első felvezető tételt a ’Prehensile Tales’-ről.
H.E.A.T: H.E.A.T II
Jól tették a svéd srácok, hogy visszakanyarodtak ahhoz, amiben a legjobbak és nem kísérleteznek tovább olyan utakkal, melyeket nem nekik találtak ki. Új lemezük túlzás nélkül az eddigi legjobb anyaguk, ebben a műfajban pedig nehéz lesz idén lekörözni őket, talán lehetetlen vállalkozás is ez bárki számára.
Myrath – Így szólt a Believer a karthágói fesztiválon
Az earMUSIC vállalta be, hogy nemzetközi terjesztéssel mindenhova eljuttatja a tunéziai csapat első DVD-jét április 17-i megjelenéssel. A kiadó folytatja a kisfilmek közzétételét, ezúttal a ’Legacy’ egyik himnuszát láthatod.
Axel Rudi Pell – Optimistán állnak hozzá a helyzethez
Április 24. helyett május 8-án jelenik meg Axel Rudi Pell új lemeze, a ’Sign Of The Times’. Ma viszont a második kislemez jelent meg róla, a Wings Of The Storm, melyet audióklipként mutattak be a YouTube-on.
Pearl Jam – Megjelent az új album, itt a Quick Escape
Megjelent a Pearl Jam új albuma. A csapat hét év után szállított le új lemezt, amiről most nemcsak a harmadik előzetes tétel, a Quick Escape hallgatható meg, hanem az összes dal.
Jazz Sabbath – Újabb dal az ötven év után érkező debütalbumról: Changes
Természetesen szó sincs ötven év várakozásról, mindössze egy őrült sztorit csapott első lemezéhez a Jazz Sabbath vezére, Adam Wakeman. A szóban forgó albumról egyébként most a Changes hallgatható meg.
Trivium – A második dal az új lemezről: What The Dead Men Say
Egy hónap múlva jelenik meg a Trivium új albuma, amiről klippel együtt gördült le a második kislemezes dal.
Hartmann – Áprilisban jubileumi válogatás jön
Április 17-én jelenik meg Oliver Hartmann szólóbandájának 15 éves jubileumi összefoglaló albuma, melyen 15 dal lesz hallható, 5 új nóta, 5 feldolgozás és 5 koncert változat. Az egyik feldolgozást dobták be csalinak…
Mike LePond’s Silent Assassins – „A történelem és az old-school, zúzós metalriffek házassága epikus és erőteljes”
Májusban jelenik meg a Symphony X basszerének harmadik saját lemeze. A ’Whore Of Babylon’-ról az első dal máris meghallgatható Dracul Son címmel.
Stone Sour – A Made Of Scars korai verziója is megérkezett
Továbbra is a ‘Come What(ever) May’ demóiból csemegézhetünk, már az ötödik dalt hallhatjuk erről a lemezről.
Testament – Chuck Billy megkönnyebbülten beszélt a koronavírus-fertőzöttségéről
Jimmy Kay, a kanadai The Metal Voice riportere nemrég beszélt a Testament frontemberével, Chuck Billyvel. Billy beszélt a zenekar új albumáról, a ‘Titans Of Creation’-ről, valamint a pozitív koronavírus-tesztjéről és a folyamatos felépüléséről.
Vandenberg – Bemutatta első új szerzeményét
Év elején jelentette be a holland ex-Whitesnake gitáros, hogy újjászervezi régi bandáját, mellyel David Coverdale-hez csatlakozása előtt készített három albumot. Ma osztotta meg az első dalt, a Shadows Of The Night címűt az új anyagból.
The Sign – „Tékozló fiú vagyok minden alkalommal, amikor ott keresem a feltétlen szeretetet, ahol az nem található”
Ismét egy mély mondanivalójú dallal örvendezteti meg fiatalokból és idősebbekből egyaránt álló közönségét a The Sign. A miskolci garázsbandából lett profi zenekar ezúttal Szikra-díj nyertes Tékozló című szerzeményéhez forgatott klipet.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
Fatal Error – A címadó az előfutár: Művirágok karneválja
Gyönyörű látványvilággal forgatták készülő nagylemezük címadó dalához a klipet a Fatal Error zenészei: „Kimentünk hajnalban, hogy Biatorbágy mellett elcsípjük a napfelkeltét. Nagyon korán kellett kelni, de úgy érezzük, megérte!”
Rómeó Vérzik – Holnap jelenik meg a legütősebb albumuk
„Ez egy ízig-vérig Rómeó Vérzik-klip, nagyon fontos üzenettel” – mondta a csapat vadiúj dalának a videójáról. A No Future a holnap érkező albumon kap helyet, melyet október 16-án élőben is bemutat a gárda.
Reason – Klipen a Messiah
Megjelent a Reason új albuma, a ’The Divine Rest’ , aminek apropójából a csapat egy klipes dallal jelentkezett.
Nadir – Itt az utolsó lemez első dala: The Fire Raisers
Ősszel jelenik meg a Nadir új lemeze, mely a hazai zenekar utolsó albuma lesz a csapat állítása szerint. Az anyagról az első dal, a The Fire Raisers már meg is hallgatható.
Ronnie Wood – Hamarosan a mozikban az ’Isten tenyerén’ portréfilm
Október 22-től érkezik országszerte a mozikba Mike Figgis zenés dokumentumfilmje, meghitt portrét állítva a The Rolling Stones legendás gitárosa, Ronnie Wood előtt.