fbpx

Adott két ordasat bukott énekes (Mark Sweeney kilépett a Crystal Ballból, mely azóta magasabban szárnyal, mint valaha, Michael Voss pedig nem érte be a Mad Max frontemberi posztjával, a Rock Templomának (Michael Schenker’s Temple Of Rock) énekese akart lenni, de egy lemez után lecserélték Doogie White-ra), akik alfahímeknek képzelik magukat. Falkát gyűjtöttek maguk köré valódi alfahímekből (időnként becsúszott egy-két alfanőstény is). Hogy megkülönböztessék magukat a metalerdő többi farkasától, két K-val írták a nevüket: FarkasfalKKa.

Magnus Karlsson által tökélyre fejlesztett duettlemezeket továbbgondolva tercettlemezeket készítettek, ahol három – néha négy – énekes között osztották el az énekdallamokat. Tehát végül is tényleg csináltak valami egyedit, valami érdekeset, nemcsak ugatták a holdat. Eddigi négy lemezükön 39 vendégénekest és 25 vendéggitárost sorakoztattak fel ismétlődés nélkül, hozzájuk csatlakozik most újabb tucat énekes és hét gitáros. Lassan rocklexikonná bővül a stáblista, mely időnként kiegészül egyéb nagynevű hangszeresekkel is, mint korábban Don Airey, Simon Phillips vagy Mike Terrana, az aktuális felállásban például Mikkey Dee, Anders Johannson vagy Corvin Bahn.

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!

A fentiek alapján borítékolható, hogy ez is csak egy stúdióprojekt marad, bár kíváncsi lennék egy koncertre, ahol összegyűjtenek az évtizedes stáblistából (2011-ben jelent meg az első lemezük) egy szűkebb kivonatot és amúgy Avantasia-módra útra kelnek. De addig is maradjunk a stúdiólemeznél! Ez az ötödik a sorban, melyet az első négyet gondozó AFM-nek búcsút intve a Massacre Recordsnál adtak ki.

Nyitányként rögtön belesüvölt a mikrofonba Michael Sweet, aki az utóbbi években nemcsak csúcsformában van, de csúcsra is járatja magát. A hangja mindent visz a címadó Nature Strikes Backben. Szerintem az új lemez legjobban sikerült nótája. Egy ifjú titán üvölt vele versenyt folytatásként: Yannis Papadopoulos, a Beast In Black üdvöskéje. Mintha Zeffer után szabadon („Asszonyok, sikoltsatok! Férfiak üvöltsetek!”) Vossi kiadta volna az ukázt: „Farkasok, vonyítsatok!” Szerencsére a többhangú Yannist a Halford-hangjáért vetették be, így a dal, mely Manowar-indulónak is elmenne, szintén remekül építi tovább a lemezt. (Apropó. már szinte csak Halford és Dickinson hiányzik a listából az elsőligás énekesek közül.)

A dalnyitó farkasüvöltésből nem maradhat ki Carl Sentance, a Nazareth pót-Caffe’-ja, de Mats Levén sem, aki a Candlemass doomjától Malmsteen neoklasszikus dallamaiig bármit el tud énekelni. A középtempós Land Of Wolvesba Bruce Kulick tesz egy szép dallamszólót. Ez az első lemez Wolfonyjával induló – minden lemezen felbukkanó – farkashimnuszok aktuálisa, ennek megfelelően a lemez leghosszabbja. Az ex-harcos Perry McCarty már megspórolja a nyitó üvöltést, viszont cserébe lenyomnak egy Stratovarius stílusú powert. Sajnos nem lett egy Hunting High And Low szintű klasszikus, inkább a lemez leggyengébb dala címért versenyez Nick Hollemannal.

Restore Your Soul egy régi Wolfpakk dallamot hasznosít újra, de Vinnie Moore riffjeinek és szólójának hála ezt is megbocsájtom. Michael Bormann újra beszáll az egymást túlüvöltő versenybe. Nem is tudom, telihold van, vagy mi? Jó megint ez a kis középtempós pihenés a sok kétlábdobos őrület között. Fernando Garcia (ex-Victory) is nagy fazon (mondhatnám: győztes fazon), de a holdugatásba nem száll be. A One Day viszont egy jól sikerült dal, melyhez Markus Kullmann is hozzáteszi a magáét a dobok mögül, és persze Craig Goldy gondoskodik az emlékezetes gitárszólóról. Úgyhogy újra megbocsátó hangulatban vagyok a Rainbow Stranded-riffjének csúnya elbitorlása ellenére.

Revolution újabb farkasüvöltéssel indul, Franck Beck nem rest kiereszteni a hangját. Mi lesz ebből? Germán power metal énekes és kanadai thrash metal gitáros összeeresztve! Az biztos, hogy nem szokványos a végeredmény. A minden lében kanál Ronnie Romerónak egy Axel Rudi Pell stílusú ballada (nekem a The Clown Is Dead ugrott be) jutott a lemez vége felé, Jasmin Schmid kiasszonnyal és persze a két főszereplővel, vagyis egyrészt részt vehet a lemez egyetlen énekkvartettjében, másrészt viszont kimarad az alfahímek [email protected]éregető vonyítóversenyéből. Ide tényleg nem illene. A lemez a nagy pletykás hírében álló Nick Holleman (ex-Vicious Rumors) feledhető produkciójával zárul.

Szólógitárosokból is elég széles a merítés, a Graham Bonnet bandájában is megfordult neoklasszikus Jag Panzer gitáros Joey Tafollától kezdve a Dio örökségét ápoló Craig Goldyn, a KISS-t is megjárt Bruce Kulickon és a UFO nemrég nálunk landolt üdvöskéjén, Vinnie Moore-on át egészen az Annihilator húrnyűvőjéig. Mindegyik egyéniség, ahogy az énekesek is, és játékukkal még változatosabbá teszik a produkciót. Michael Vossnak volt egy nagy visszatérése a Mad Maxszel a kétezres évek első évtizedében, de a Schenker-fiaskó óta nem talált magára abban a felállásban. Milyen jó, hogy kitalálta ezt a projektet, mert itt meg hozza a jobbnál jobb ötleteket. De a legnagyobb ötlet az, mint Tobiasnál az Avantasiában, hogy világklasszis énekesekkel énekeltesse el azokat a témákat, amiket ő maga nem tudna.

Összegzés:

Kell ahhoz egyfajta pofátlan magabiztosság, hogy két középszerű farkas – maga köré gyűjtve alfahímek tömegét – büszkén kiáltsa, mint az elefánt mellett baktató kisegér: „Hallod, hogy dübörgünk?” És bár kommersz, mint az egykori barnacímkés barackpálinka, ugyanolyan könnyen csúszik le, hála Michael Voss dalszerzői és produceri kvalitásainak.

 

Pontszám: 8

Támogasd Te is a Hard Rock Magazint, légy a Mecénásunk! Kattints a részletekért!
Megjelenés: 2020
Kiadó: Massacre Records
Weblap: www.wolfpakk.net
Stí­lus: heavy metal
Származás: Németország

Zenészek:

Mark Sweeney – ének, vokál
Michael Voss – ének, vokál, gitár, basszusgitár

Michael Sweet, Yannis Papadopoulos, Carl Sentence, Mats Levén, Perry McCarty, Oliver Fehr, Michael Bormann, Fernando Garcia, Frank Beck, Jasmin Schmid, Ronnie Romero, Nick Holleman – ének
Karl Johannson, Peter Fargo Knorn, Anders “LA” Rönnblom, Uwe Köhler – basszusgitár
Joey Tafolla, Nino Laurenne, Bruce Kulick, Vinnie Moore, Thom Blunier, Craig Goldy, Jeff Waters – gitár
Corvin Bahn, Tom Graber – billentyűs hangszerek
Mikkey Dee, Anders Johannson, André Hilgers, Mark Cross, Markus Kullmann, Gereon Homann – dobok
Jean-Marc Viller – háttérvokál

Dalcí­mek:

  1. Nature Strikes Back
  2. The Legend
  3. Beyond This Side
  4. Land Of Wolves
  5. Under Surveillance
  6. Restore Your Soul
  7. Lone Ranger
  8. One Day
  9. Revolution
  10. A Mystery
  11. Lovers Roulette
Megosztás