Dave Grohl, a Foo Fighters vezetője elmondta, hogy a felvételek dobozba kerültek – az is kiderült, hogy egy dokumentumfilmen is dolgozik a kisbuszos turnék napjairól.

Foo Fighters

Dave Grohl, a Foo Fighters énekes-gitárosa egy podcast-interjúban elmondta, hogy elkészültek az új lemez munkálataival. A zenekar idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját – Dave Grohl 1994 végén egyedül vette fel a debütalbumot, hogy aztán tagokat toborozzon a koncertezéshez – és valószínűleg a következő hónapokban az új albummal újabb mérföldkövet helyeznek el ezen az úton. Grohl azt mondta: „Éppen most fejeztük be a felvételek készítését. Némelyik dal – néha a legjobbak is – 45 perc alatt összejön. Aztán vannak más dalok… van egy riff az új lemezen, amelyen 25 kibaszott évig dolgoztam! A legelső alkalom, amikor felvettem demóra, a seattle-i pincémben volt. És minden lemeznél úgy voltam vele: »Tegyük fel rá!« Tehát néha 45 perc, néha 25 év!”

 

 

Grohl azt is kijelentette, hogy a kisbuszokról és a kisbuszos turnékról szóló dokumentumfilmet készít: „Miért adna fel valaki mindent, lépne ki a munkahelyéről, hagyná ott az otthonát és hagyna maga mögött mindent, csak hogy ezt az álmot kergesse anélkül, hogy garancia lenne rá, hogy valaha is meg fogja valósítani? És éhezel, vérzel, beteg vagy, dühös vagy, börtönbe kerülsz és harcolsz, de mindig eljutsz a következő koncertre. Meg fogsz lepődni, de mindenkinek ugyanez a története, és egyértelműen ez a siker kulcsa. Ha csak ímmel-ámmal csinálod, akkor nem fog működni. De ha van egy ilyen dolog, hogy »belepusztulok, ha meg nem csinálom«, akkor azt meg kell tenned.”

A Foo Fighters csupán maroknyi európai fellépést tervez erre a nyárra, köztük két műsort a franciaországi Nimes Fesztiválon június 16-án és 17-én.

Megosztás