Bejelentette új felállását a Dark Tranquillity. A svéd banda már dolgozik is új albumán, melyben Chris Amott és Johan Reinholdz is kiveszi a részét.

Dark Tranquillity

Hivatalosan is zenekari tag lett Chris Amott (ex-Arch Enemy) és Johan Reinholdz (Andromeda). A Dark Tranqullity sorait a két gitáros már 2017 óta erősíti a koncerteket, azonban a banda alapító bárdistája, Niklas Sundin egy hete bejelentette, hogy elhagyja a zenekart, így nem csak a koncerteken erősítik a továbbiakban a gárdát. „Mindig is jobban élveztem a kreatív munkát, mint az előadási oldalát a zenekari tagságnak. A szükséges széleskörű turnézás pedig egyre kevésbé volt vonzó minden egyes albummal.” – mondta távozásáról Sundin.

 

 

A csapat már dolgozik is a 2016-os ’Atoma’ folytatásán, amiben a két új tag is aktívan részt vesz a Dark Tranquillity közleménye szerint.

Megosztás