Evanescence – Sanctuary: Menedék a bennünk dúló viharban

Öt év után új albummal tért vissza az Evanescence. Amy Lee ezúttal is a félelmeit, kétségeit, veszteségeit és a gyógyulás kérdéseit énekli ki magából, miközben a zenekar klasszikus, sötét-drámai világát modern elektronikával és súlyosabb hangzással frissítették fel. És bár több mint húsz év telt el a ‘Fallen’ óta, hamar kiderült: az alapvető kérdések nem tűntek el – csak Amy Lee lett idősebb. Ahogy mi is.

A hazai súlyos zene rég kinőtte a kis klubokat: Thy Catafalque, Lazarvs, The Southern Oracle – Budapest Park, 2026. 09. 30.

A Thy Catafalque, a Lazarvs és a The Southern Oracle más-más irányt képvisel, ezért érdekes párosításnak – pontosabban hármasnak – ígérkezett a Budapest Park programja. A három zenekarban van annyi közös vonás, hogy egyazon estén fellépve nem kioltották, hanem felerősítették egymást. És ahogy telt az idő, az őszi délutánból este lett, a három zenekarral együtt a hangulat is szépen átalakult.

Már rendelhetők jegyek Henrik Freischlader tavaszi koncertjére

Henrik Freischlader megújult zenekarral és friss műsorral tér vissza Budapestre: jövő május 22-én az Analog Music Hall koncerttermében játszik a zseniális blues-rock gitáros. De beszámolónk még az idei fellépéséről szól.

Legfrissebb a Hard Rockon

Devin Townsend – A harmadik hazatérés

Devin Townsend – A harmadik hazatérés

Három hét múlva jelenik meg Devin Townsend új albuma, amelynek a harmadik részébe, a ’The Moth – The War’-ba is belenézhetünk. A moly teljes átalakulását egy rövid – hazánkat sajnos elkerülő – európai turnén lehet szemügyre venni.

bővebben
Dream Theater – Még egy koncertfilm jön

Dream Theater – Még egy koncertfilm jön

A jelenleg Brazíliában koncertező Dream Theater 2026 második felében pihenőre vonul, de a két hete Chilében rögzített koncertfelvétel év végén megjelenik, és a következő stúdiólemezen is elkezdenek dolgozni.

bővebben

Legutóbbi kommentek

P.Mobil – 48 év zenei anyaga egy dupla CD-s kiadványon

P.Mobil – 48 év zenei anyaga egy dupla CD-s kiadványon

A P.Mobil rajongói egy nem mindennapi kiadványt vehetnek kézbe, hiszen a tegnap megjelent album kizárólag angol nyelvű dalokat tartalmaz. A ’Do You Speak P.Mobil?’ első lemezén a jelenlegi felállás új dalait hallhatjuk, a másodikon pedig az 1978-as klasszikusok angol nyelvű demóit.

bővebben
Subscription Form (#3)
Dirkschneider & The Old Gang – Ellen-Accept?

Dirkschneider & The Old Gang – Ellen-Accept?

Az U.D.O. tavalyi lemezéhez több dalt is írt az Acceptből korábban távozott Peter Baltes és Stefan Kaufmann, ám közösen csak egy dalt játszottak fel. Most viszont itt egy másik, és az év folyamán lemez is várható tőlük.

bővebben
Visszavonul Michael Wagener

Visszavonul Michael Wagener

Úgy tűnik, hogy nemcsak kisebb szünetet tart Michael Wagener (ahogy azt a Skid Row gitárosa mondta), ugyanis a legendás producer és hangmérnök bejelentette, hogy több mint ötven év után búcsút int a zeneiparnak.

bővebben
Lindemann – Újabb dal Moszkvából

Lindemann – Újabb dal Moszkvából

Két nagylemez után a Rammstein és a Pain főnökei befejezték közös munkájukat, búcsúzásképp azonban készítettek egy látványos koncertfilmet, amit egy újabb dallal népszerűsítenek.

bővebben
Kansas – Így szól élőben a Wall

Kansas – Így szól élőben a Wall

Zak Rizvi távozása után sem állt meg az élet az amerikai progresszív csapat háza táján, ugyanis már a második részletet hallgathatjuk meg május végén érkező koncertfelvételükről.

bővebben

Legfrissebb a Hard Rockon

Alice Cooper – Hatalmasat durrant a lemezbemutató

Alice Cooper – Hatalmasat durrant a lemezbemutató

52 év után pénteken megjelent a The Original Alice Cooper Group új lemeze ’The Revenge Of Alice Cooper’ címmel, az aznap esti lemezbemutatón Ozzy Osbourne emlékére Johnny Depp-pel közösen nyomták el a Paranoidot, majd az egykori zenésztársakkal a School’s Outot.

bővebben
Helloween – Skyfall 2.0?

Helloween – Skyfall 2.0?

8 és fél perces eposszal folytatja új lemezének promóját a Helloween. A Universe (Gravity For Hearts) felvonultatja a germán heavy metal zenekar minden erősségét, ahogy korábbi monumentális nótáik, mint a Halloween, a Keeper Of The Seven Keys vagy a 2021-es Skyfall.

bővebben
Myrath – Írjuk együtt a következő fejezetet!

Myrath – Írjuk együtt a következő fejezetet!

A tunéziai Myrath és kiadója, az earMUSIC hat stúdiólemez után látta megfelelőnek az időt egy válogatásalbum kiadására. A bónusz koncertfelvételt is tartalmazó ’Reflections’-t a ’Legacy’ klasszikusával, az új hangzású Believerrel népszerűsítik.

bővebben
Duracell-nyuszik, feszes ritmusok és elszállások: Queens Of The Stone Age, So Good – Budapest Park, 2025. 07. 19.

Duracell-nyuszik, feszes ritmusok és elszállások: Queens Of The Stone Age, So Good – Budapest Park, 2025. 07. 19.

A Queens Of The Stone Age feszes ritmusai közé becsempészett elszállós részektől aki nem mozdul meg, az nem is él, a múlt szombati Budapest Park-koncertet sokáig fogjuk emlegetni. A felvezető So Good energiabombája méltatlanul kevés figyelmet kapott, pedig nagyon odatették magukat a lemenő nap perzselésében.

bővebben
Elhunyt Ozzy Osbourne

Elhunyt Ozzy Osbourne

Ozzy Osbourne, a Sötétség Fejedelme, a Black Sabbath frontembere, a metálvilág legikonikusabb alakja nincs többé. 76 évet élt.

bővebben
Omen – Újrafelvett gyűjteményes anyaggal ünnepelnek

Omen – Újrafelvett gyűjteményes anyaggal ünnepelnek

A 30 éves jubileumi koncertre egy remek kis meglepetéssel készül az Omen zenekar. Július 2-án végre megjelenik a ’Best of 30 év’ című dupla válogatásalbum, amelyről a Ne a pénz című klasszikus videóklipje már meg is tekinthető Molnár Péter ’Stula’ előadásában.

bővebben
Deep Purple Top 10

Deep Purple Top 10

Ma lenne 80 éves Jon Lord. Ebben a mondatban az is benne van, hogy sajnos közel 10 éve nincs már velünk. Zsenije egy másik zsenivel, Ritchie Blackmore-ral kombinálva valami olyat hozott létre a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején, ami ha könyv lenne, kötelező irodalomnak hívnák. Hosszú és tartalmas életművükből válogattunk kedvenc lemezeket egy meghívott „vendégelőadó” közreműködésével, Scholtz Atka, az autentikus Deep Purple-feldolgozásokat játszó Cry Free vezetője és énekese az életmű minden hangjával tisztában van, a személyes kedvenceken felül így válik hitelessé ez az összeállítás.

bővebben
Megjelent ma a Kens Dojo második lemeze

Megjelent ma a Kens Dojo második lemeze

Az L.A. Guns, a Diamond Head, a Last In Line, a Wig Wam, a Street Legal és a Circus Maximus zenészeinek közreműködésével készült el a Kens Dojo második albuma, ami gyakorlatilag Ken Ingwersen gitáros szólóprojektje, őt Ken Hensley turnézenekarából, a Live Fire-ból ismerhetjük.

bővebben
Mi vagyunk a… Lost Boys of Kemenesalja

Mi vagyunk a… Lost Boys of Kemenesalja

Újabb fejezetéhez ért Mi vagyunk a… rovatunk, ezúttal a Lost Boys of Kemenesalja nevű zenekart, vagy inkább zenei műhelyt mutatjuk be neked. Ha érdekel, hogyan kapcsolódik össze Black Wonderful Life-ja a Deep Purple egyik korai klasszikusával a csapat munkásságának köszönhetően, akkor csekkold le őket mindenképpen!

bővebben
Seven Spires – Tízperces dal Roy Khannal

Seven Spires – Tízperces dal Roy Khannal

Új albumra készül a szimfonikus metálban utazó Seven Spires. A szóban forgó lemezről az amerikai banda This God Is Dead címmel most egy új dalt gurított le, amiben nem más, mint a Conception frontembere, Roy Khan vendégszerepel.

bővebben
Örökre itthagyott minket Szapi

Örökre itthagyott minket Szapi

Nincs többé Boom Boom-koncert, pedig nagyon vártuk a járványhelyzetben elhalasztott előadás új időpontját. Szappanos György, a hazai zenei színtér allround figurája allround űrt hagyott maga után.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Kritikák

Accept: Too Mean To Die

Accept: Too Mean To Die

Hol van már Udo Dirkschneider, hol van Herman Frank vagy Stefan Kaufmann, oda Peter Baltes is, de Wolf Hoffmann ugyanolyan jó zenét nyom, mint 40 évvel ezelőtt.

bővebben
Silent Skies: Satellites

Silent Skies: Satellites

Ismerős és mégis valami más. Eddig is jól tudtuk, hogy Tom Englund, ha előkapja az érzelmes oldalát, ugyanolyan mély benyomásokat tud tenni, mint amikor felszántja az Evergreyjel a deszkákat. De most, hogy társult Vikram Shankarral, egy teljes albumnyi merengenivalót kaptunk, ami kiválóan megy a téli időjáráshoz.

bővebben
Sari Schorr: Live In Europe

Sari Schorr: Live In Europe

Egy új név, egy új hang, amivel elkezdhetünk ismerkedni hazánkban. Az istenverte vírus miatt sajnos ő sem tudott eljönni, hogy bemutatkozzon a magyar közönségnek, ősszel már reméljük, hogy hallhatjuk élőben fantasztikus énekhangját, jó kis bandáját!

bővebben
Egypercesek #55: Al Di Meola, Gotthard, Ben Poole, Grouplove, In This Moment

Egypercesek #55: Al Di Meola, Gotthard, Ben Poole, Grouplove, In This Moment

Közeleg a Húsvét, a feltámadás ünnepe. Szóval szóljanak e havi Egyperceseink a feltámadásról! Al Di Meola megpróbálja feltámasztani a Beatles-dalokat a maga módján. Úgy tűnik, a Gotthard viszont már csak Steve Lee feltámadásában reménykedhet. Ben Poole szinte új életre kel az élő fellépéseken. Viszont ha keresztre feszítenek, se tudom, mi a Grouplove zenéjének titka. Az In This Moment viszont csak 39 korbácsütést érdemel.

bővebben
Ayreon: Electric Castle Live And Other Tales

Ayreon: Electric Castle Live And Other Tales

Én nem is értem, miért fél Arjen Lucassen annyira a színpadtól. Szerintem meg kéne turnéztatnia egy ilyen programot világszerte, ahogy az Avantasia is teszi. Az is hogy kinőtte magát egyszeri stúdióprojektből. Mindenesetre mintha némi kedvet kapott volna hozzá… Július 18-án (ha nem marad el) a XV. Night of the Prog fesztiválon újra eljátsszák.

bővebben

Interjúk

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Koncertbeszámolók

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Ajánló

Egy álom válik valóra, Mike Portnoyjal érkezik Budapestre a Dream Theater

Egy álom válik valóra, Mike Portnoyjal érkezik Budapestre a Dream Theater

Sokan 14 éve várják ezt a hírt, szóval kicsit olyan ez, mint egy valóra vált álom, a Dream Theater 14 év után újra ikonikus felállásában működik, és a zenekar alapításának 40 évfordulóján Budapestre is ellátogat. James LaBrie, John Myung, John Petrucci, Mike Portnoy és Jordan Rudess  november 1-jén játszanak a Papp László Budapest Sportarénában.

bővebben
Vörös István – 21. századi békedal

Vörös István – 21. századi békedal

Nemrég osztotta meg vadonatúj szerzeményét Vörös István, a Kézről kézre refrénjének szövege és dallama is ismerős lehet a Prognózis-rajongóknak, ám ez már egy teljesen új nóta, és ahogy az alcíme (Békepipa füstje szálljon) is mutatja, a világ mai állására reflektál. Exkluzív telefoninterjúnkban a szerző mesélt a dal születésének körülményeiről.

bővebben
Tommy Johansson búcsúja a Sabatontól

Tommy Johansson búcsúja a Sabatontól

Tommy Johansson, a Sabaton exgitárosa már Budapesten van, készül a mai Gary Moore-Emlékestre, de közben feltett egy videót a YouTube-ra, melyben korábbi zenésztársainak mond köszönetet az együtt töltött évekért a God Gave Rock And Roll To You dallamai közepette.

bővebben
Zártosztály – Talfi hazatér

Zártosztály – Talfi hazatér

Tavaly novemberben jelent meg a Zártosztály ‘Hazatérek’ albuma, és idén a bakancsos EDDA billentyűse, Barta Alfonz „Talfi” is hazatér Amerikából, hogy 2 koncert erejéig erősítse a csapatot.

bővebben