A dal nem új, de hivatalosan csak ma került kiadásra, az első nyilvános előadása a néhai Linkin Park-frontember Chester Bennington emlékére rendezett koncerten történt 2017-ben.

A ma első alkalommal megrendezésre kerülő akciónap célja, hogy a mentális egészségtudatosságtól a mentális egészséggel kapcsolatos cselekvés felé terelje az embereket abban a súlyosbodó helyzetben, ami a koronavírus-járvány másodlagos hatása. Több mint 1000 nagy márka, nonprofit szervezet, kormányzati ügynökség és kulturális szereplő csatlakozott a kezdeményezéshez, köztük Alanis Morissette is, aki a történet hiteles szereplőjeként nyíltan vállalja lelki problémáit és így kommentálta a Rest című dalt:  „Kifejezetten azokról írtam, akik depresszióval, szorongással, elszigeteltséggel, öngyilkossági gondolatokkal és azzal a mélységes kétségbeeséssel küzdenek, amelybe a mentális betegségek taszíthatnak minket. Látogass el a WHO oldalára, hogy megtudd, hogyan tudsz segíteni magadon és másokon.”
Az énekesnő tavaly október 12-én lépett volna fel a Papp László Budapest Sportarénában, de a járvány miatt a koncertet idén november 3-ára halasztották, további részletek az esemény Facebook-oldalán.

Megosztás