Kíváncsi vagy, hogy milyen az a lemez, amit úgy készítettek a Leprous zenészei, hogy nem hagytak időt a túlgondolásra és a tökéletesítésre? Ha igen, akkor hallgasd meg a Running Low című új dalukat!

Leprous

A nagysikerű 2019-es ’Pitfalls’ után az elmúlt évet három különböző stúdióban töltötte a Leprous, ahol rögzítették új lemezüknek, az ’Aphelion’-nak a zenei anyagát. Az albumot ezúttal is Adam Noble (Placebo, Biffy Clyro, Nothing But Thieves) keverte, a maszterelést Robin Schmidt (The 1975, Placebo, The Gaslight Anthem) végezte, a lemez borítóját pedig Elena Sihida tervezte Øystein Aspelund fotói alapján. A csapat frontembere így mesélt az ’Aphelion’ első kislemezéről: „A Running Low ötlete egy telefonba írt vázlatból született, amit akkor készítettem, miközben a norvégiai Telemarkban lévő Himingen nevű hegycsúcs felé tartottam. Eleinte teljesen értelmetlennek tűnt, később azonban tovább tudtam haladni vele és egy rendes kompozícióvá formáltam, majd a zenekarral együtt a Cederberg stúdióban még tovább alakítottuk. Ez a dal bizonyítja azt, hogy a legkisebb szikrákból is keletkezhet nagy láng. Annak ellenére, hogy mindig új területeket szeretnénk felfedezni, remélem, hogy a Running Low könnyen egyesítheti a régi és az új rajongóink táborát.”

Az Inside Out Music segítségével megjelenő újdonságot hagyományos CD-n lehet majd megvásárolni, a mediabook és a gatefold borítós 2 LP + CD variációkon két további bónuszdal is helyet kap.

’Aphelion’ dallista:

01. Running Low
02. Out Of Here
03. Silhouette
04. All The Moments
05. Have You Ever?
06. The Silent Revelation
07. The Shadow Side
08. On Hold
09. Castaway Angels
10. Nighttime Disguise
11. A Prophecy To Trust
(bónuszdal)
12. Acquired Taste (élő felvétel 2021-ből) (bónuszdal)

Leprous

 

Megosztás