Nemrég mutatta be első új dalát Dodo, a Dorothy volt énekese. A második nótában már a fiúk is feltűnnek, akik új zenekarát, az I’m Dorothyt alkotják.

I'm Dorothy

Az új dal klipje ott kezdődik, ahol az előző Sorsszerű véget ért, Dodo, azaz Gere Dorottya találkozik új zenekarának tagjaival, és a Kitörölhetetlen klipjét már közösen adják elő. Az is kiderül a klipből, hogy a csajbandának annyi, nem véletlen az egyes szám: I’m Dorothy.

„A Kitörölhetetlen egy pörgős, de hangszerelésében elég komplex dal arról, hogy az elmúlt közel 10 év milyen emlékeket, tapasztalatokat hagyott bennem. Ez az első I’m Dorothy-klip, amit már zenekarként Bartha István és Rinkács Péter gitárosokkal, valamint Győri Ádám dobossal együtt készítettünk. A forgatás izgalmas helyszínen, nagyon jó hangulatban telt és úgy érezzük, hogy a videóval sikerült elcsípni a dal lendületét. Hamarosan jövünk a nyári koncertdátumokkal és alig várjuk, hogy a jól bevált dalok mellett bemutassuk az új szerzeményeket is!” – mondta Dodo.

Koncertdátumokért tehát érdemes figyelni a zenekar Facebook-oldalát, az viszont már biztos, hogy július 22-én a Barba Negra színpadán meghallgathatjuk őket a Sing Sing társaságában.

Megosztás