Legfrissebb a Hard Rockon
Még a csapból is Metallica folyik
Május 9-én, Görögországban kezdődött a Metallica aktuális európai turnéja. A koncertek körüli zsongás mellett persze a ’ReLoad’ bővített verzióját is népszerűsítik, a díszdobozos változatot Jason Newsted bonthatta ki elsőnek.
Architects – Újra kaphatók küzdőtéri jegyek!
További állójegyek váltak elérhetővé az Architects január 27-i Budapest Aréna-koncertjére, az esemény vendége lesz a LANDMVRKS és a PRESIDENT, a cikkben röviden bemutatjuk őket is.
Türböwitch – A gonosz eljövetelének pillanata
A Türböwitch harmadik albuma március 20-án jelenik meg az olasz Time To Kill Records gondozásában, első előzetesként megérkezett róla a népmesék szörnyetege, a Markoláb.
Vikidál Gyula: Maradsz, aki voltál (újrakiadás 2026)
Vikidál Gyula második szólólemeze nem egy P.Mobil-album, ez egy különleges „zenei időkapszula”, ami a 70-es évek végének rockzenéjét örökítette meg a 80-as évek végének „klasszik” hangzásában, professzionális zenészekkel, hangmérnökkel, akik talán kicsit másképp értelmezték ezt a zenét, mint azok, akik alkották.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
The Flower Kings: Love
A Flower Kings új albuma a zenekar utóbbi jó pár évének legjobb alkotása, benne a Roine Stolt által megfogalmazott szeretet és béke iránti vággyal.
Hét Jel – A projektből zenekar lett
A Pócsi Istvánhoz köthető Hét Jel zenekarrá avanzsált a Beatrice, a From The Sky tagjaival és a népszerű hangmérnökkel, Nóniusz Gáborral kiegészülve. A Black-Out áprilisi kétestés programja előtt bemutatkozó csapat első fellépésén rögzítette a nemrég megjelent koncertfelvételt.
MILFGLUE – „Megjelent minden idők egyik zenéje”
A szolnoki MILFGLUE már öt éve nyúzza a dirty rockerek hallójáratait, a jelenlegi felállás új hang- és képanyaggal debütált.
Metallica – Ilyen hosszú lemezt még nem hallottál
Töltődj fel a Metallica ’Load’ című lemezének újrakiadásával, mely június 13-án érkezik a lemezboltokba! A legbővebb verzióban több száz, eddig kiadatlan felvételt hallhatsz, melyek együttes hossza eléri az 1800 percet.
Genesis – Ősszel turnéra indulnak
13 év után ismét összeáll Phil Collins, Mike Rutherford és Tony Banks egy tíz állomásos turné erejéig.
Pink Cream 69 – Megvan az új gitáros és az új basszer
Az utóbbi időben megfogyatkozott a dallamos rockban erős Pink Cream 69, azonban a csapat bejelentette új tagjait.
Resist & Bite – Új anyaggal jelentkezett a korábbi Tesla gitáros
A napokban tette közzé az ex-Tesla gitáros Tommy Skeoch új zenekara, a Resist & Bite első dalát, melynek címe The Myth I’m Livin’.
Lynyrd Skynyrd – Megérkezett a film előzetese
Pár hete beszámoltunk a Lynyrd Skynyrd életrajzi filmjének debütálásáról, most pedig megérkezett a nagyon várt előzetes is.
Ghost Toast – Megjelent a ’Shape Without Form’, itt az Eclipse klipje
Tegnap jelent meg a debreceni kísérletezős, instrumentális progresszív rockzenekar negyedik albuma, a ’Shape Without Form’, amelyet – a Frankenstein’s és az Y13 után – a harmadik önálló dallal, és annak klipjével népszerűsítenek.
Annihilator: Ballistic, Sadistic
Az egyes dalokban fel-feltűnő önismétlő témák ellenére a ’Ballistic, Sadistic’ az utóbbi évek egyik legjobb Annihilator-lemeze. Jeff Waters nem keresett új ösvényeket, magabiztosan halad a kitaposott úton tovább, de ezúttal valóban kitett magáért és egy nagyon erős dalcsokorral ajándékozta meg híveit.
Kansas – Júniusban jön az új album
Nyáron jelenik meg a Kansas új, tizenhatodik albuma. A lemez Phil Ehart szerint igazán kansasesen hangzik majd, köszönhetően új billentyűsüknek is.
Joey Belladonna – Journey tribute zenekart alapított az Anthrax énekese
Új hobbizenekart alapított az Anthrax énekese, Joey Belladonna. A Journey-feldolgozásokat játszó csapat pénteken mutatkozik be a közönség előtt.
Omega Diatribe – Jens Bogren közreműködésével készül a negyedik lemez
A budapesti extrém groove metal csapat igen magasra tette a lécet a 2018-as ’Trinity’ című lemezével, mely a dán producer, Tue Madsen kezei alól került a hallgatóság elé. Ezúttal nem más, mint Jens Bogren fogja véglegesíteni új lemezüket.
Eclipse Of The Sun – Április végén jelenik meg a második nagylemez
A hazai epikus doom/death metal csapat második albuma április 25-én jelenik meg az orosz Satanath Records kiadásában. A ’Brave Never World’ címre keresztelt anyagról a napokban felkerült a kiadó oldalaira a Things Called Life.
Amaranthe / Beyond The Black – Co-headlining turnéval jönnek
Kinek a pap, kinek a papné, kinek a pap húga! Vagy valami hasonló. Bejelentette 2020-as Európa-turnéját az Amaranthe, mégpedig a Beyond The Black zenekarral közösen. Hozzánk december 4-én érnek el, a Barba Negra Music Clubban lépnek fel.
Myrath – Most már tényleg jön a DVD
Tavaly év vége felé a francia producer Kevin Codfert kiadója, a Verycords megjelentette a Myrath első DVD-jét. Az earMUSIC most tette közzé, hogy felvállalták a kiadvány nemzetközi terjesztését. A ‘Live In Carthage’ április 17-én kerülhet a boltokba CD + DVD formában.
Jazz Sabbath – Különleges albumot ad ki a Black Sabbath turnébillentyűse
Áprilisban jelenik meg a Jazz Sabbath debütlemeze, ami a trio vezére, Milton Keanes (ismertebb nevén Adam Wakeman) szerint már ötven éve esedékes volt.
Molto – Megjelent a ’Kontroll’
Megjelent a debreceni Molto zenekar (egykori Szeg, Necropsia, Beholder tagok új csapata) új lemeze ’Kontroll’ címmel. Az album kilenc friss dala közül a Megtört álom bemutatója kísérte a megjelenést.
Nagy Ábel Márton – Az első dal a szólóprojekttől
Megérkezett Nagy Ábel Márton szólóprojektjének első dala. A még csak 22 éves Nagy Ábel Márton zenész családból származik, édesapja az Erkel Ferenc-díjas Nagy János (Nagy János Trió, European Mantra, Djabe) zongoraművész.
Android – Régi-új lemez vinylen is
A progresszív rockot játszó Android zenekar idén ünnepli megalakulásának negyvenedik évfordulóját, az ‘East Of Eden’ albumukat pedig a 10 éves jubileum tiszteletére újították fel.
Pünkösd Freakend Festival 2 – Grindcore buli Kiskunhalason
Május 30. és június 1. között kerül megrendezésre Kiskunhalason a ’Pünkösd Freakend Festival’, ami idén a tavalyi buli duplája, 2 nap lesz, új helyszínen, sok király zenekarral és sok király arccal!
Ossian – Hallgasd meg a címadó dalt az áprilisi ’Csak a jót’ nagylemezről!
Meghallgatható az első előzetes dal az Ossian április 17-én érkező 24. nagylemezéről.
Def Leppard – Itt a Rocket az új koncertanyagról
Új koncertkiadvánnyal jelentkezik áprilisban a Def Leppard. A banda ráadásul egy dalt, a Rocketot már meg is osztotta az anyagról.
AC/DC – Az új lemez tele lesz meglepetésekkel
Szokás szerint másodkézből kapott információkra támaszkodunk, ezúttal Dee Snider osztott meg néhány információt, miután együtt vacsorázott Brian Johnsonnal.
Trivium – „Arra az alapra akartunk építkezni, amit az előző albumnál tettünk le”
Új albummal jelentkezik áprilisban a Trivium. Matt Heafy és csapata már be is mutatta az első dalt az új anyagról.
The Unity – Klipen a Line And Sinker
Kevesebb mint két hét múlva jelenik meg a The Unity harmadik albuma, amiről klippel együtt hallgatható meg a második felvezető nóta.
Rudán Joe Akusztik – Interjú Joe-val a 10 éves jubileum kapcsán
Jövő hét kedden az A38 Hajón lép fel Rudán Joe és akusztikus formációja, hiszen meghívást kaptak az M2 Petőfi TV Akusztik Legendák sorozatába, így...
Metal Church – Dead On The Vine: az első dal az új kiadványról
Meghallgatható az első dal a ’From The Vault’ című Metal Church válogatásanyagról.
Ross The Boss – Klipen az új dal: Maiden Of Shadows
Jövő héten jelenik meg a Manowar eredeti gitárosa által vezetett Ross The Boss új albuma, amiről már a második új dal is meghallgatható.
Slipknot – A Magneoton Spotlight vendége volt Corey Taylor
Corey Taylor, a Slipknot és a Stone Sour frontembere a Slipknot budapesti koncertje előtt a Magneoton Spotlightnak nyilatkozott.
The Night Flight Orchestra – Megjelent az ’Aeromantic’, itt egy új klip
Tegnap került a lemezboltokba a The Night Flight Orchestra új nagylemeze, ennek apropójából a Taurus című dalhoz készített klipet mutatták be.
Biff Byford – Tavaly szívrohamon esett át
Mi is hírt adtunk, hogy a Saxon hangja szívműtéten esett át 2019 őszén, most megosztotta, mi történt pontosan:
Bonfire – A rock’n’roll túlélői
A Bonfire új albuma április 3-án jelenik meg ‘Fistful Of Fire’ címmel. A Rock‘n’Roll Survivors azonban már előrevetíti, mire számíthatunk.
King Solomon Hicks – Dalpremier: I’d Rather Be Blind
A feltörekvő gitárvirtuóz március közepén jelentkezik debütáló lemezével, mely a ’Harlem’ címet kapta. A Mascot Label Group már a harmadik népszerűsítő tételt osztotta meg YouTube-oldalán.
Egypercesek #54: Green Day, Tinsley Ellis, Jaffa68, Zero Theorem, KK Null & Pándi Balázs
E havi jelszavunk: nem igazán… Mert van itt punk rock, ami már nem igazán punk rock, bluesgitáros, aki nem igazán fekete. Bezzeg a hangja! Magyar blues rock, amely még nem igazán ismert, egy fris csapat, ami nem igazán Disturbed, és valami, ami nem is igazán zene.
Dynazty – „Az összes ütközőt és féket kivettük”
Hamarosan új albummal jelentkezik a Dynazty. A svéd csapat már a második dalt is bemutatta az új lemezről, mely a ’The Dark Delight’ névre hallgat.
Paul Di’Anno – „Jogosan tettek ki az Iron Maidenből!”
A volt Iron Maiden-frontember ma úgy ítéli meg, hogy kirúgása annak idején helyes döntés volt.
The Devil’s Trade – Season Of Mist szerződés, új lemez
Mától hivatalos, hogy az underground metal egyik legnevesebb kiadójához szerződött a The Devil’s Trade, még idén érkezik az új lemez!
Stone Sour – Megérkezett az első demó a ’Come What(ever) May’-ről
Folytatódik a korai felvételek publikálása, az amerikai csapat ezúttal a második nagylemezének a nyitódalát, a 30/30-150-t osztotta meg a YouTube-on.
Sons Of Apollo – Március 25-én a Barba Negra színpadán az amerikai szupercsapat (x)
A Sons Of Apollo március 25-én a második lemezével, az ’MMXX’-szel érkezik Budapestre.
Legközelebb legyen öt lépcsővel kevesebb: HammerFall, Battle Beast, Serious Black – Barba Negra, 2020. 02. 20.
A nagy gazdasági fellendüléseket rendre recesszió követi. Így van ez a koncertéletben is. Nem lehet mindig jobb és jobb előadásokat produkálni, egyszer csak nem tud elég újat, érdekeset kitalálni a banda, és a rajongók csalódást érezhetnek az előzőek után. Így jártam most én is a HammerFall-koncerttel kapcsolatban.
Deep Purple – Júniusban jön a huszonegyedik stúdióalbum
Végre megerősítette a legendás csapat az eddig pletykákat, miszerint nyáron érkezik a 2017-es ’InFinite’ folytatása. Az új anyag ’Whoosh!’ címmel jelenik meg.
One Desire – Új album + budapesti koncert
Márciusban a Dürerben már hallható lesz néhány az áprilisban megjelenő új albumról. A dallamos rockban utazó finn csapat a The Night Flight Orchestraval jön Budapestre.
Ayreon – Egy Guilt Machine-dalt nézhetünk meg az új koncertfilmből
Négy hét múlva jelenik meg az ’Electric Castle Live And Other Tales’, amelyhez elkészült a második népszerűsítő részlet. A folytatásban most az „Other Tales” részből vett elő egy művet Arjen Lucassen, ez pedig a Twisted Coil.
Legfrissebb a Hard Rockon
Devin Townsend és a dzsainizmus
A modern világ érzéketlenségéről énekel Devin Townsend új klipes dalában, a szanszkrit vallásfilozófiával átszőtt tétel az októberben megjelenő új album második előzetese.
30% kedvezménnyel kaphatók jegyek a Rumours Of Fleetwood Mac koncertjére
A Rumours Of Fleetwood Mac világszerte a legelismertebb Fleetwood Mac tribute zenekar, szeptember 21-én az Erkel Színházban lépnek fel. Az előadásra holnap éjfélig 30% kedvezménnyel válthatnak jegyet a Live Nation regisztrált tagjai.
40 év esszenciája: Mayhem, Vágtázó Halottkémek – Barba Negra, 2024. 09. 04.
Van átfedés a Csihar Attila vezette Mayhem és a Vágtázó Halottkémek zenei önkifejezésében. Ugyanolyan szélsőséges és megosztó módon teszik ezt annak ellenére, hogy – nagyon-nagyon leegyszerűsítve a dolgokat – az egyik a sötétségről, míg a másik a fényről szól, így lett kiváló a párosítás!
Szandi Rock Band – Rainbow-tól Bon Joviig bármit
Alapi Istvánnak mindig is voltak egyéb projektjei, szólólemezei az EDDA mellett, de hogy Szandival áll össze, arra senki sem számított.
At Night I Fly – Egy párkapcsolat láncai
Egy hét múlva érkezik a lemezboltokba az At Night I Fly második albuma, a ’collision/fusion/division’, a harmadik előzetes, a Chains egy bántalmazó és elnyomó kapcsolat pillanatképeit villantja fel.
Imagine Dragons – Már biztos dupláznak, meglesz-e a tripla koncert?
Szerencsés nap volt a péntek 13. az Imagine Dragons rajongóinak. A hétfőn bejelentett koncert mellé megérkezett a második dátum is a Puskás Arénában, ha így folytatják, könnyen a Coldplay nyomába léphetnek.
David Gilmour új albuma vezeti a brit albumlistát
David Gilmour kilencedik alkalommal vezeti a mértékadó UK Albumchartot. Szólóban ez a harmadik toplistás albuma, a Pink Floyd-életmű további hatot hozott, gratulálunk!
Frost* – Jordan Rudess az új klipben
Dupla konceptalbummal jelentkezik október közepén a Frost*, amelynek már a második előzetesét is meghallgathatjuk, a dal videójában felbukkan a Dream Theater-billentyűs Jordan Rudess is.
Nightwish – Kalandozz felfedezetlen világokon
A Nightwish tizedik albumáról, a ’Yesterwynde’-ről egy tíz perc közeli dalt ismerhetünk meg. Az An Ocean Of Strange Islands hajósa az emberi kapcsolatok, míg a szám maga a zenei stílusok közt bolyong. Közben a legelső kislemezdal, a Perfume Of The Timeless klipje tarol a nemzetközi videófesztiválokon.
Pokolgép – Tűzben edzett hangok és új lendület
40. jubileumi éve kapcsán egy vinyl kislemezzel jelentkezik a Pokolgép, amin a Nem ért engem a világ mellett egy friss dal, az Amíg a tűz tombol is megtalálható. A mai dalpremier után a folytatásra sem kell sokat várni, a zenekar a ’Vissza sose nézz’ című új albumán dolgozik.
Opeth – A végrendelet 3. bekezdése
Az októberben érkező új Opeth-album második kislemezdala egy megdöbbentő családi titkokat feltáró végakarat újabb fejezetéhez vezet el.
Október közepén együtt mozizhatunk a Sabatonnal
Nem aprózza el a Sabaton a legutóbbi turnéjukról készült koncertfilm világpremierjét, 25 ország több mint 650 mozijában fogják vetíteni, köztük Magyarországon is 13 helyen.
Vandenberg – Freight Train: új dal a májusban érkező albumról
Már a második dal is meghallgatható Adrian Vandenberg újjászervezett bandájától. A szóban forgó Freight Trainhez szöveges klip is készült.
Thundermother – Groove-osabb és vaskosabb új lemez jön júliusban
Negyedik albumát ereszti szabadjára júliusban a svéd Thundermother. A négytagú csajbrigád egy dalt már meg is osztott a ’Heat Wave’ névre keresztelt lemezről.
Katatonia – Új dallal hangolnak a soron következő stúdióalbumra
A Katatonia is holnap ereszti szabadjára új albumát, amiről The Winter Of Our Passing címmel egy új dalt osztottak meg a világhálón.
Trivium – Holnap új album, itt a Bleed Into Me
Holnap jelenik meg hivatalosan a Trivium új lemeze, amiről már a negyedik előzetes dal kagylózható a folytatásban.
Lamb Of God – Csak júniusban jön a lemez, de itt egy új dal
Júniusra halasztotta új lemezének megjelenését a Lamb Of God, ennek ellenére a banda nem áll le az új dalok megosztásával, most a New Colossal Hate hallgatható meg róla.
Karanténinterjúk: Tadeusz Rieckmann (TÝR)
Új interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élik meg és mivel élik túl a járványhelyzetet. Tadeusz Rieckmann, a Dalriada egykori és a TÝR jelenlegi dobosa mesél arról, miért vannak ambivalens érzései arról, hogy milyen lesz a zeneipar a járvány után.
Gilby Clarke – „Kiállok azokért a dolgokért, melyek fontosak nekem, még ha azok nem is divatosak”
Közel húsz év után új albummal jelentkezik a Guns N’ Roses egykori gitárosa, Gilby Clarke. Az anyagról egy dalt korábban már meghallgathattunk, most pedig klip is készült hozzá.
Bloodbound – Record Store Day nélkül is kiadták
„Épp időben a Record Store Dayhez!” – mondták korábban a Bloodbound tagjai új lemezükről. Sajnos a Record Store Dayt közben a járvány miatt elhalasztották, de a svédek power metal hősei pénteken megjelentették az exkluzív ötszámos EP-t, a ‘Bloodheads United’-et, mely kizárólag 10″ vinylen lesz kapható.
One Desire – Harmadik nekifutásra is hősiesen
Bár a márciusra tervezett turnéjuk is elmaradt a The Night Flight Orchestrával, és a lemezük megjelenését is május végére halasztották, nem torpant meg a One Desire, hősiesen mennek tovább előre. Itt a harmadik beharangozó daluk a ‘Midnight Empire’-ról, a Heroes.
Rumproof – Otthoni videóklipet kapott a Szittyós John
Kifejezetten szórakoztató, otthon készült videóklipet forgatott a Rumproof a Szittyós Johnhoz.
Diabolus In Musica – Ötdalos EP az ØRDØG akusztikus projektjétől
Megjelent és végighallgatható a Diabolus in Musica – az ØRDØG zenekar akusztikus projektje – ’Milyen kár’ című EP-je.
19. Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál – A P.Mobillal indul a fellépők névsora (x)
Rocklegendák, kiváló rockabilly bandák, vidámság, tánc és amerikai életérzés – a Nemzetközi Amerikai Autó Fesztivál tálalta zenei programkínálatát.
Karanténinterjúk: Bogdán Gomilko (Livesound)
Új interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek, most pedig koncertszervezők is elmondják, hogyan élik meg a járványhelyzetet. „Sajnos erre a helyzetre senki sem gondolt, és persze, hogy ilyen forgatókönyv nincsen” – mondta Bogdán Gomilko.
Android: East Of Eden Revisited
Az idei esztendőben jubilál az Android együttes, kerek 40 esztendeje alakult meg a cívisvárosi zenekar, mely ez idő alatt megalkotta az egyik legjelentősebb magyar progresszív rock lemezt, melyet most HD (High Definition) minőségben újravettek ’East Of Eden Revisited’ címmel.
Metallica – Teljes San Franciscó-i és müncheni koncert a neten
Tovább folytatja a koncertfelvételek megosztását a Metallica. James Hetfieldék az elmúlt napokban egy San Franciscó-i és egy müncheni koncertet tettek fel a netre teljes egészében.
Steve Riley’s L.A. Guns – Az első dal a másik L.A. Gunstól: Crawl
Steve Riley is megvillantotta, hogy mivel dolgoztak az utóbbi időben, ugyanis Crawl címmel bemutatták első dalukat. A banda új lemezre készül, mely a Golden Robot Records gondozásában jelenik meg.
Mad Robots – Megjelent a ’Pareidolia’, dalpremier: illicit ataraxis
Megjelent a groove-os és pszichedelikus elemekkel gazdagított modern rockot játszó Mad Robots ’Pareidolia’ címre hallgató új lemeze.
Stula Rock – A Szervusz, idő klipje és az ‘Örökifjú’ album is megjelent
Megjelent az ex-Mobilmánia, jelenlegi Omen énekes Molnár Péter ‘Stula’ vezette Stula Rock második nagylemeze ’Örökifjú’ címmel.
Mobilmánia – Rengeteg neves vendéggel készül a Zeffer-Bajnok 40 lemez
A bezártság ellenére folyamatos kemény munka zajlik a Mobilmánia háza táján.
Rockmaraton 2020 – Merre tovább?! (x)
Lassan két hónapja annak, hogy bekúszott ez a világjárvány az életünkbe, és azóta fokozatosan felforgatott benne mindent. Február végén még a 30. jubileumot tervezgettük nagy izgalommal, a jegyértékesítési mutatók alapján teltházas szülinapra készültünk.
Karanténinterjúk: Áron András „Apey”
Új interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. Áron András megpróbál mindenkit lebeszélni a Spotify használatáról, és azt is elárulja, hogyan sült el, hogy tavaly elhagyták az Apey & the Pea nevet.
Aerosmith: Get A Grip
Egészen pontosan huszonhét évvel ezelőtt, 1993. április 20-án jelent meg az Aerosmith ’Get A Grip’ című albuma. Ez a lemez volt a bostoni rosszfiúk másodvirágzásának csúcsa.
Destruction – Digitális koncertanyagot adnak ki májusban
Új koncertlemezzel jelentkezik hamarosan a Destruction.
Brother Firetribe – Az utolsó akkordok Empputól
Ősszel új albummal jelentkezik a Brother Firetribe, azonban komoly változás, hogy a lemezen csak két dalban játszik Emppu Vuorinen, ugyanis Nightwish-beli elfoglaltságai miatt kilépett a zenekarból.
Loudness – Jövő áprilisban jönnek Budapestre
Nem marad el véglegesen a Loudness első magyarországi koncertje.
Ben Granfelt – Itt a győztes dal
Megérkezett az első instrumentális nóta a finn gitáros ősszel megjelenő új albumáról, a ‘True Colours’-ról. A dal a Victorious címet kapta.
Joe Bonamassa – Új dalt mutatott be
A Conversation With Alice címmel új dalt mutatott be Joe Bonamassa. A felvételek az Abbey Road Stúdióban készültek Londonban, és Joe saját kiadója, a J&M Adventures égisze alatt jelent meg.
Roger Waters – Nem szeretné a Pink Floyd újjáalakulását
Nemrég videóinterjút adott Roger Waters a Rolling Stone Magazinnak. Természetesen szóba jött a Pink Floyd és két egykori zenésztársa, David Gilmour és Nick Mason is, akikkel viszonya nem mondhatni túl harmonikusnak.
Devin Townsend – Negyvenötezer dollárt gyűjtött egy kanadai kórháznak első karanténkoncertjével
Továbbra is gőzerővel tolja karanténprojektjét Devin Townsend, akinek új dobása, hogy élő koncerteket ad, melyeknek bevételét kórházaknak ajánlja fel.
Karanténinterjúk: Simon Bálint (Ivan & The Parazol)
Új interjúsorozatot indítottunk, amelyben kedvenc rock- és metalzenészeink mondják el, hogyan élik meg, és mivel élik túl a járványhelyzetet. Simon Bálint, az Ivan & The Parazol dobosa mesélt arról, hogy vett egy elektromos dobot, de megkérdeztem arról is, volt-e köze Beke István hétvégén bejelentett távozásának ehhez a megrekedt állapothoz.
Steve Hackett – Új hangzással, vinyl lemezen jön a Royal Albert Hallban felvett koncert
A legendás gitárosnak 2014-ben jelent meg ’Genesis Revisited: Live At The Royal Albert Hall’ című kiadványa, ami most frissítve ismét a lemezpiacra kerül, de ezúttal 3 LP / 2 CD lemezeken és persze digitális változatban.
Europe – A Walk The Earth akusztikus verziójával támogatják az ‘Orvosok határok nélkül’-t
Joey Tempest énekes és Mic Michaeli billentyűs, a Europe svéd hard rock zenekar zenészei felvették a Walk The Earth új, akusztikus változatát, a dal megtekintéséből és megosztásából származó összes bevételt a ‘Médecins Sans Frontières – Doctors Without Borders’-nek juttatják el, hogy segítsék a koronavírus elleni küzdelmet.
Mike LePond’s Silent Assassins – Ironborn: új dal a Symphony X basszerétől
Hamarosan megjelenik a Mike LePond vezette Mike LePond’s Silent Assassins új lemeze, a ’Whore Of Babylon’. Az albumról most egy újabb dal hallgatható meg.
Vega – Klipen egy új dal: (I Don’t Need) Perfection
Júniusban új lemezt ad ki a dallamos rockban utazó brit Vega. A zenekar már a második előzetes dalt is megosztotta a kiadványról.
„Nagyon jó vagyok olyan dolgokban, amiknek egyébként semmi hasznuk nincs”: Interjú Bodor Mátéval (Alestorm)
A karanténinterjúk közepette jöjjön most egy hosszabb lélegzetű riport! Május végén jelenik meg az Alestorm legújabb lemeze, a ’Curse Of The Crystal Coconut’. Ennek apropóján faggattuk ki Bodor Mátét, a zenekar gitárosát.
Def Leppard – Új dal a vegasi koncertfilmről: Billy’s Got A Gun
Május 29-én jelenik meg a Def Leppard új koncertkiadványa, amiről már a harmadik felvételt is megosztotta a csapat a világhálón.
Mercenary – Új dal hét év után: From The Ashes Of The Fallen
Új dallal jelentkezett a Mercenary. A dán melodeath banda hét év után új lemezen dolgozik, melynek első gyümölcse a folytatásban hallható From The Ashes Of The Fallen.
Sorcerer – Az Ördöggel táncolnak az új klipben
Március végén csapott le első ízben a Boszik Pörölye, és most itt van az újabb klipes dal, a még monumentálisabb Dance With The Devil.
Legutóbbi kommentek
- on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Kritikák
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Heedless Elegance-Antares-Rivers Ablaze – Progresszió és zúzás a Dürerben
Különleges zenei csemegének ígérkezik a Heedless Elegance, az Antares és a Rivers Ablaze minifesztiválja. A három banda különböző zenei irányba halad a progrocktól az experimentális metálig, hogy mégis mi a közös bennük, az kiderül október 21-én a Dürer Kertben.

Szerdán tér vissza Budapestre a Lordi
Október 12-én végre ismét befut Budapestre a Lordi: a Barba Negrában bemutatkozik majd az új gitáros, Kone, és megismerhetünk jó pár slágert a ’Lordiversity’ albumról is. Vendégként az Amalgama játszik Judas Priest és Manowar ihlette dalokat.

Depresszió – ’Vissza a Földre’ címmel érkezik az új nagylemez
November 4-én jelenik meg a Depresszió új nagylemeze. Az ütős borítóval megtámogatott, 10 tételt tartalmazó ’Vissza a Földre’ a Covid-időszak alatt állt össze, egy vérbeli depressziós hangzású/hangulatú anyag született, viszont a dalok modernebbek az eddigieknél.

Kori 55 – Születésnapi buli a Barba Negrában
Október 15-én szombaton kerül sor ‘Kori 55’ címmel Koroknai Árpád énekes születésnapi koncertjére Budapesten. A Zorall mellett a Hollywood Rose is fellép a Barba Negra Blue Stage színpadán.

Arena – Új lemez, új énekes és életműkoncert
Egész pályafutását átölelő, jubileumi turnén érkezik Budapestre a brit progresszív rockzenekar, az Arena. A 25 éve működő együttes nemrég adta ki új nagylemezét, amelyen már az új énekes, Damian Wilson hallható, aki október 11-én az Analog Music Hallban mutatkozik be nekünk élőben.






























































































