A tekerés nagymestere rövidesen új albummal jelentkezik, melynek a ’More Machine Than Man’ címet adta.

Michael Angelo Batio

A 2013-as ’Intermezzo’ után legutóbb akkor hallottunk Michael Angelo Batio felől, amikor Chris Adler társaságában megpróbálta újra életre kelteni a Nitrót. A sikertelen reunion után ismét együtt dolgozott a dobos és a villámkezű gitáros, de most egy instrumentális albumon, melyet június 12-én dob piacra a Rat Pack Records. A keverést ezúttal is régi partnerére, Chris Wiscóra bízta a gitáros, a lemezen szerepel Chris Adler (ex-Lamb Of God), aki a More Machine Than Man és a The Two Sirens című dalokban dobol. Victor Wooten basszusgitárjátékát is hallhatjuk az AVTD-ben, Andrea Martongelli gitáros pedig a The Countdown Is Onban vállalt egy szólót.

 

 

Michael Angelo így nyilatkozott az új anyagáról: „Ez az album mászik a legjobban az arcodba! Csak néhány esetben használtam billentyűs hangszert, így jobban hallatszik a ritmusgitár. Az volt a célom, hogy a lehető legjobb dalokat írjam, valamint annyira nyersek, természetesek maradjanak, amennyire csak lehet. Attól jobb ajánlót nem is kaphattam volna erről a lemezről, mint amit a Nitro-énekes Jim Gillette mondott: »Ha ettől a lemeztől nem esik le a zoknid azonnal, akkor rögtön telefonáljatok, mert valószínűleg halott vagy!«.”

’More Machine Than Man’ dallista:

01. Laser Guided
02. The Badlands
03 Put All Fear Aside
04. More Machine Than Man
05. Dreamin’ Of 1986
06. Beyond The Outer Limits
07. The Two Sirens
08. AVTD
09. The Countdown Is On
10. Rhythm Reprise (I Pray The Lord)

Bónuszdalok (CD és a digitális változaton)

11. 21st Century Beck
12. Charlie Went To Chicago
13. No Backup Plan

Michael Anglo Batio

Megosztás