Kezdetnek (is) jó volt: Shiraz Lane, Block Buster, Temple Balls – Analog Music Hall, 2020. 02. 26.

Napokon belül két finn zenekar is hazánkban indította aktuális európai turnéját. A Lordi után egy kisebb neveket felvonultató hármas indult útnak, hogy bevegye Európa koncerttermeit. A turnéindításoknak vannak előnyei és hátrányai, az újdonság erejével hat a program és a látványvilág, de akadhatnak technikai malőrök. Volt ilyen a „Szörnyeknél” nem is egy, amit a főhős az elején be is jelentett, hogy ne lepődjünk meg, ha ilyen előfordul. Ezen az estén pedig az utazás tolt ki a turnékezdéssel.

De mielőtt rátérnék az este zenei vonalára, pár szót ejtenék a helyről, ahol először jártam. Többnyire csak pozitívumokat tudok mondani a hellyel kapcsolatban, egész nagy színpadot raktak össze a teremben, tetszik, hogy inkább széles a terem, mint hosszú és keskeny. A két dobogóra tett kanapé is jól néz ki, és a fáradt közönség picit meg tud pihenni rajtuk. A könyöklők is jópofák, és a tisztaság is nagyon rendben volt. Az, hogy buli közben jönnek és a kiöntött folyadékot feltörlik előttem (nem én voltam a renitens), illetve a ledobott poharat is összeszedik, azért elég ritka. Jó, nem voltunk sokan, így megtehették. Van egy normális méretű fotósárok, a belmagasságnak köszönhetően pedig szinte „sabatoni” mennyiségű pirotechnikát is be lehet tenni. Legalábbis felfelé. Viszont ez az, ami a hely jelenlegi legnagyobb problémája is, baromi nehéz hangosítani. Az egész buli úgy szólt, mintha egy hatalmas hangárban lennénk. Mert a hangszereket jól el lehetett különíteni egymástól, nekem nem volt kása jellege, de elveszett a hangerő és a dögös hangzás. Pici alakítás a helyen és egy kulturált és kedvelhető hely lehet.

Na, akkor térjünk rá a produktumokra! Én nem láttam a Sonata Arctica előtt a Temple Ballst, akik azon is ott voltak, azt mondták, sokkal jobban szóltak akkor. A hangzást kiveséztük egész estére, de nekem nagyon tetszettek. Hozták az összes hard rockos klisét, de fiatalos lendülettel megspékelve és felturbózva. A fazonok is rendben voltak, hatalmas rőzsék repkedtek a dalok prezentálása közben, Jiri Paavonaho és Niko Vuorela gitárosok szépen elosztották egymás közt a szólókat. Nem éreztem egyik tagon sem, hogy előtérbe nyomná magát.

Arde Teronen énekes az első perctől kezdve felvette a kontaktot a közönséggel és végig „kapcsolatban” voltunk. Ez a fajta pörgős előadás jó fogadtatásra talált a közönség körében, azt nem mondanám, hogy a nagy tömeg kirúgta a ház oldalát, de végül is három nagyon fiatal és pályájuk elején lévő zenekarról volt szó. Bár közel 11 éve van együtt a zenekar, eddig összesen két lemezük jelent meg. Érthetően a tavaly megjelent másodikat erőltették a srácok és meglepően hosszú programidőt kaptak, amit ki is használtak. Ennek oka valószínűsíthetően a következő banda kezdésével volt összefüggésben.

Örülök, hogy Európában az északi országok fiataljai elkapták ezt a fonalat, amit elsősorban Amerikából várnék, és nagyon élvezhető formában prezentálják. Ezen bandák sorába lépett be a Temple Balls is. Remélem, kitart a lendület és szépen lassan elkezdenek felfelé araszolni a létrán.

Infinity / Off The Grid / Distorted Emotions / Pauline / Ball And Chain / Hoist The Colors / Lets Get It On / Kill The Voice / Hell And Feelin’ Fine

Számomra az este kakukktojása következett. Említettem, hogy a Temple Balls meglepően hosszú műsoridőt kapott, ennek pedig az lehetett az oka, hogy a Block Buster zenekar a finnek kezdésekor még talán nem is landolt Budapesten (turnékezdés hátulütője). Szó volt arról is, hogy egyáltalán nem lépnek fel az este folyamán, de végül ha késéssel is, de színpadra álltak. Ennek a rohanásnak minden negatívumával.

Szerintem még abban a szerelésben léptek fel, amiben leszálltak a repülőről, elég vegyes volt az outfit. Az elején technikai baki is becsúszott, az eléggé hiperaktív gitáros hangszere nem igazán működött. Amúgy Elias Salo gitáros valahogy nagyon kilógott a zenekarból, akkora elánnal tolta a bulit, hogy az este összes fellépője nem pörgött ennyire talán. A késésnek köszönhetően egy nagyon rövid programot adtak a srácok, a zene engem néha nagyon a Foo Fighters muzsikájára emlékeztetett. Ezért is éreztem idegennek a másik két glames előadó mellett. Bevallom, én nem bántam, hogy késett az a repülő.

Első headliner koncertjére készült a Shiraz Lane, ez nekik is mérföldkő lehet az életükben. Ennek megfelelően alaposan odatették magukat. Az első pillanattól kezdve ezer fokon égtek a srácok, egy pillanatra sem álltak meg. A glam/hard rock stílus minden velejárója visszaköszönt a bulijuk alatt, a pózok, a mozgások, a manírok, minden. Mondjuk úgy, hogy alaposan ellesték a nagy elődöktől, hogy mitől döglik a légy és tökéletesen el is sajátították azt.

Eddig csak előzenekarként láttam őket, már akkor is tetszett, amit láttam/hallottam, most erre rátettek egy lapáttal és nagyon élvezetes programot rittyentettek. Mindegyik zenész megérdemli a figyelmet, természetesen Hannes Kett énekes volt a főszereplő, de érdemes a többi muzsikus produktumán is elidőzni, mert jók.

És mindezt nagyon látványosan is tették, Joel Alex basszeros a vokálozás mellett a show-ból is rendesen kivette a részét. A két gitáros a szólók terén is megosztozott, és szólóik alkalmával a rivaldafényt is megkapták. Amúgy a fények meglepően jópofák és látványosak voltak. Azt nem tudnám megmondani, hogy ezek a hely állandó cuccai vagy a finnek hozták magukkal, de ötletesen volt megoldva a színpad két szélén, a dobszerkókkal egy vonalban voltak lepakolva lépcsőzetes elosztásban. És nagyon szép fényeket kreáltak, már ami az első és harmadik banda koncertjét illeti.

A banda diszkográfiája még nem annyira telített, hogy egyetlen albumra fókuszáljanak vagy előtérbe helyezzenek egy lemezt, szépen elosztva sorjáztak a dalok. Ana Willman dobos is igen látványos játékkal járult hozzá a produkcióhoz, nem véletlen, hogy a Lordi gitáros saját bandájának is a dobosa.

Fiatal koruk ellenére nagyon összeszedett és profinak tűnő bulit nyomtak, nem nyomta össze őket a tűzkeresztség terhe. A vége felé Hannes és Joel fel közönség között tűnt fel, hogy onnan tolják az aktuális nótát, a nézők nagy örömére. És persze mindenkinek megálltak egy-egy szelfi elkészítéséig.

A mai trendnek megfelelően a zenekar élőben jelentkezett be a buliról, megemlítve, hogy ez életük első headliner bulija, azért az valahol vicces, hogy koncert közben jelez a telefonod, hogy egy általad kedvelt/követett zenekar élőben jelentkezik be az adott buliról és láthatod a színpadról azt, amit magad a másik oldalról látsz. Ez van, meg kell szokni, mert egyre gyakoribbak ezek a dolgok. De valahol érthető, ha a világ tudtára szerették volna adni, hogy valami nagy dolog történik velük.

Tidal Wave / Momma’s Boy / The Crown / Mental Slavery / Keep It Alive / People Like Us / Revolution / House Of Cards / Out There Somewhere / Rinkka / Do You /// You Will Remain / To The Moon & Back / Harder To Breathe

Én nagyon jól szórakoztam, a helyről is nagyrészt jók az első benyomásaim, az északi hard rock, glam csapatok friss hullámáról pedig eddig csak jó emlékeim vannak. Még a relatíve kis bandák is abszolút jól hozzák ennek a stílusnak a jegyeit, mind zeneileg, mind külsőségekben. A koncert után pár perccel már készségesen dedikáltak és fotózkodtak a rajongókkal, majd nekiálltak kihordani és megpakolni a lakóautó után kötött pótkocsi rakterét. Abból a nagyobbacska dallamos vonulat robbanásból, ami pár éve indult el északról, már csak a két nagyágyút nem láttam, így várom, hogy valaki elhozza az Eclipse és H.E.A.T zenekarokat. Eddig sem csalódtam és azt hiszem, nem is fogok ezekben a fiatalokban.

Szöveg és fotó: Savafan
Külön köszönet a Concerto Musicnak!
További képek ITT

Megosztás