Június elején lát napvilágot a Haken következő nagylemeze, mely a ’Virus’ címet kapta. Az angol hatosfogat újdonságáról a második önálló dal is elérhető.

Haken

Captured at SECC on 09December,2019 by Max Taylor Grant

A ’Vector’ megjelenése után a Haken Európa és Észak-Amerika szerte koncertezett Devin Townsend előzenekaraként. Ezzel egy időben, szépen csendben – de úgy is mondhatnám, titkokban – dolgoztak a folytatáson, mely végül a ’Virus’ nevet kapta. A csapat dobosa, Ray Hearne így mesélt a két lemezt összekötő kapocsról: „A ’The Mountain’ megjelenése után újra és újra megkérdezik tőlünk, »ki az a Cockroach King?« Igazából ez minket is foglalkoztatott, mélyen beleástuk magunkat a zenénkbe, jó alaposan kiszélesítettük a harmóniai, a szövegi témáit enne a dalnak. A végeredmény pedig egy olyan zenei ív lett, amely két albumon megy keresztül, ezek a ’Vector’ és a ’Virus’”.

 

 

A hangzásért ezúttal is Adam ‘Nolly’ Getgood felelt, aki kikeverte a Haken történetének legeklektikusabb lemezét, amin olyan dalokat találhatunk, melyek több stílusból táplálkoznak. Richard Henshall azt is elárulta, hogy nem okozott nekik nagy fejtörést, hogy kire bízzák az újdonság keverését, hiszen ugyanazt a hangzást szerették volna elérni, hogy a kapocs jól érezhető legyen. A keverés olyan jól sikerült, hogy elmondása szerint a ’Vector’ hangzásának forradalmasított változatát hallhatjuk majd a friss anyagon. Erről most ismét meggyőződhetünk, hiszen a Prosthetic után a Canary Yellow című dalt ismerhetjük meg.

A csapat régi partnere, Blacklake ezúttal is besegített a borító készítésével. Az InsideOut Music webes boltjában már előrendelhetőek (ITT) a hagyományos CD, 2 CD mediabook (a második lemezen instrumentális verziók kaptak helyet), továbbá a szokásos gatefold borítóval készülő 2 LP/CD változatok.

Megosztás