Martin Mendez (Opeth) új zenekarának korábban március 20-ra ígért lemeze ma jelent meg a Nuclear Blastnél. A death műfajban dolgozó White Stones Rusty Shell című dala szöveges videón érkezett.

A Nuclear Blast gondozásában jelent meg a White Stones első lemeze ’Kuarahy’ címmel. A banda főembere Martin Mendez basszer az Opethből, aki elmondása szerint korábban sosem írt teljes dalokat, sőt ötleteit sem prezentálta Mikael Åkerfeldtnek, az Opeth főnökének. „Mindig is írtam zenéket otthon, de sosem volt önbizalmam, hogy valami ilyesmit csináljak – mondta Mendez. – Sosem írtam teljes dalt korábban és nem is mutattam meg az ötleteimet Mikael Åkerfeldtnek az Opethből. Az első dal csak szórakozásból jött, nem is igazán volt elképzelés mögötte. A White Stonesnak egyébként nincs köze az Opethhez, nem is látok párhuzamot a kettő között. Egy pár hónapja mutattam meg a ’Kuarahy’-t Mikaelnek, és nagyon tetszett neki, örült nekem. A bandában mindenkinek van side projectje, ez fontos dolog. Annyit turnézunk, hogy az könnyen felemészthet, szóval jó dolog valami mást csinálni. A White Stones megerősített és feltöltött energiával.”

 

 

A lemez egyébként a zenész szülővárosáról kapta a nevét, ugyanis Martin Mendez Uruguayból származik, de zeneileg is a gyökereihez utazik vissza a dalokban. A Drowned In Time után most a Rusty Shell hallgatható meg. A friss dalról így mesélt Mendez: „A szövegben empatikus módon próbáltam közeledni a női szerephez és feladatokhoz. A történelem során a nőknek rengetegféle szerepet kellett betölteniük, mindegy, hogy épp földrajzilag hol, vagy szociálisan milyen helyzetben voltak. Ez egyfajta elmélkedés az emberiségről, melynek legfőbb álma egy igazságosabb hely kellene legyen mindenki számára.”

Megosztás