Dark Tranquillity: Endtime Signals

A Dark Tranquillity nem okozott csalódást remek új albumával, amelyet a Barba Negra színpadán is bemutat november 20-án a Moonspell, a Wolfheart és a Hiraes műsora után.

Egy srác a szomszédból: Bryan Adams – MVM Dome, 2024. 10. 14.

Bryan Adams tizedik magyarországi fellépésén ismét érezhettük, honnan ered ez a dekádokon átívelő népszerűség, láthattuk, hogy mi a sikerének a titka. A fotós beszámolóhoz mellékeljük az ejátszott 30 dalt is!

Nagy durranás, kis színpadon: Kissin’ Dynamite, Massive Wagons, Airstrike – Barba Negra, 2024. 10. 08.

A Kissin’ Dynamite a viszonylag kisszámú közönség előtt is tízezres arénákhoz méltó produkciót nyújtott, de érdemes volt korán érkezni, mert az Airstrike és a Massive Wagons előadása is – elsősorban frontembereiknek köszönhetően – emlékezetes maradt.

Legfrissebb a Hard Rockon

Alestorm – Újabb országot vettek a szájukra

Alestorm – Újabb országot vettek a szájukra

Énekelt már dalt az Alestorm Mexikóról, a Haitihez tartozó szigetről, Tortugáról és Magyarországról is, most Üzbegisztán került sorra. A dal a ma megjelenő EP-jükön szerepel, de vélhetően felcsendül majd a Rockmaraton fesztiválon is.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Az NLP és Hundred Sins közös dala

Az NLP és Hundred Sins közös dala

Fehér Holló és Kovács Zoltán (Zeller), a No Last Page két frontembere a Banana Records KEMP dalszerző táborában ismerkedett meg Hundred Sinsszel. Hollóék vendégként végigkísérték őket az idei koncertszezonban, most pedig közös dalt adtak ki Backroom címmel.

bővebben
Subscription Form (#3)
Vega – „Ez a 2020-as év stadion rockja”

Vega – „Ez a 2020-as év stadion rockja”

Kösd be magad és kapaszkodj erősen, a Vega visszatért karrierje legjobb albumával! A ‘Grit Your Teeth’ szédítő magasságokba és csikorgó mélységekbe vezet. A címadó dal szöveges videóján pedig máris tesztelheted, mennyire igaz a címben szereplő állítás.

bővebben
Tovább fertőzi a zeneipart a koronavírus

Tovább fertőzi a zeneipart a koronavírus

Sajnos a koronavírus elleni leghatékonyabb védekezés egyelőre az otthon maradás. És ez a csomagokra is vonatkozik. A nemzetközi határzárak azt eredményezték, hogy a nemzetközi kereskedelem is lassan leáll, a kiadók nagykereskedelmi raktárai bezárnak és a tavaszra tervezett lemezmegjelenéseket is elhalasztják.

bővebben
Room Experience – Új lemez David Readmannel

Room Experience – Új lemez David Readmannel

A Room Experience kiadja második stúdióalbumát ‘Another Time and Place’ címmel. A 2015-ös debütalbumot követő lemezen újra David Readman áll a mikrofon mögött. Nemrég lett publikus az első kislemezdal, a Hear Another Song a 2020. május 22-én megjelenő lemezről.

bővebben
„Azt akarjuk, hogy mindenki élvezze a bulit”: 80’s Movie Night, előzetes dalkibeszélő 1. rész

„Azt akarjuk, hogy mindenki élvezze a bulit”: 80’s Movie Night, előzetes dalkibeszélő 1. rész

Amióta 2015-ben néhány zeneőrült megrendezte az első 80’s Hair Metal Feszitvált, fanja lettem a sorozatnak. Mikor csiripelni kezdték a bitek, hogy következő projektjük a ’80-as évek legjobb filmzenéire épülő 80’s Movie Night lesz, már fentem a billentyűt. Aztán a srácok a koncert előtt(!) közzétették a dal- és filmlistát!  Adta magát az óhaj: ezt most  szépen végigbeszéljük.

bővebben
Robby Krieger – Dalpremier: Slide Home

Robby Krieger – Dalpremier: Slide Home

Sok jól ismert The Doors-dal szerzője-társszerzője, több mint 10 év után jelentkezik új szólóalbumával. Az április 24-én érkező ‘The Ritual Begins At Sundown’ tartalmából megérkezett a második felvezető tétel is.

bővebben
Pretty Maids – Itt a Future World videója

Pretty Maids – Itt a Future World videója

Múltkor még arról panaszkodtam, hogy a ‘Maid In Japan – Future World Live 30th Anniversary’ koncertalbumról miért csak a címadó dal audió verzióját hallgathattuk meg, most már itt a képes beszámoló is, mely képes az ingadozókat is a vásárlás irányába terelni.

bővebben
Trick Or Treat – A 12 szent legendája áprilisban megjelenik CD-n

Trick Or Treat – A 12 szent legendája áprilisban megjelenik CD-n

Az ex-Luca Turilli’s Rhapsody énekes, Alessandro Conti nevével fémjelzett Trick Or Treat új lemeze, a ‘The Legend Of The XII Saints’ a Scarlet Records jóvoltából április 24-én jelenik meg fizikai formátumban, de a zenekar már az összes dalt elcsöpögtette a YouTube-on az elmúlt egy év során. Mi most összegyűjtöttük neked mind a tizenkettőt.

bővebben
Ayreon – Koncertklip premier: Amazing Flight

Ayreon – Koncertklip premier: Amazing Flight

Bár a hivatalos megjelenés csak március 27-én lenne, a koronavírus okozta helyzet miatt a Mascot Label Group már elindította az ’Electric Castle Live And Other Tales’ előrendelt darabjainak a postázását. Arjen Lucassen pedig a mai napon megosztotta az utolsó promóciós részletet is a YouTube-on, amelyben az Amazing Flight című részt láthatjuk.

bővebben
Pretty Maids: Undress Your Madness / Serious Black: Suite 226

Pretty Maids: Undress Your Madness / Serious Black: Suite 226

Igazgató főorvosként megállapítom, hogy a magát Csinos Csajoknak képzelő páciens mondandója – Shakespeare-rel szólva – „őrült beszéd: de van benne rendszer”. A másik beteg, aki magát a ’Harry Potter’ egyik szereplőjének gondolja (Serious Black), inkább csak kóvályog a folyósokon, mintha be lenne gyógyszerezve. Időnként vannak jó pillanatai, de összességében zavaros.

bővebben

Legfrissebb a Hard Rockon

Stratovarius – A holtakat is feltámasztják!

Stratovarius – A holtakat is feltámasztják!

23 év után újra a Sonata Arcticával turnézik a Stratovarius, és november 1-jén a Barba Negrában lépnek fel. Nem vitás, hogy a ‘Nordic Power Metal Titans’ turné két co-headlinere még a holtakat is feltámasztaná ezen a napon. Pláne, hogy az előzenekar Tim Kanoa Hansen és Marcos Rodríguez új zenekara, az Induction.

bővebben
The Winery Dogs – Egy koncertklip is kell!

The Winery Dogs – Egy koncertklip is kell!

Egy hét múlva kezdi meg amerikai turnéja második szakaszát a Mike Portnoy, Billy Sheehan és Richie Kotzen alkotta The Winery Dogs, amely két európai körrel folytatódik még ebben az évben. Az októberi budapesti fellépésre a Breakthrough élőben rögzített videójával hangolódhatunk.

bővebben
A gyász illata: Swallow The Sun, Avatarium, Shores Of Null – Barba Negra, 2023. 05. 01.

A gyász illata: Swallow The Sun, Avatarium, Shores Of Null – Barba Negra, 2023. 05. 01.

Sűrű bánattal átitatott, melankolikus hangulat jellemzi a Swallow The Sun koncertjeit. Viszont aki közel tudja magához engedni és képes meglátni a szépségét, annak egy semmivel össze nem hasonlítható élményben és zenei utazásban lesz része. Az Avatariumnak szintén rajongója vagyok, és ha az olasz Shores Of Null így folytatja, ők is hamar tekintélyes rajongótáborra tehetnek szert.

bővebben
Kalapács – Klippremier és nyári turné

Kalapács – Klippremier és nyári turné

Mesterséges intelligencia bevonásával készített kisfilmet egy 2020-as dalhoz a Kalapács József vezette Kalapács zenekar, a nóta biztosan elhangzik a május 20-án startoló turnén, amelynek 8 állomása már biztos.

bővebben
Riverside – Budapesten startol az őszi turné

Riverside – Budapesten startol az őszi turné

A tavalyi 20 éves jubileumi koncert után idén is láthatjuk Mariusz Duda csapatát, a Riverside-ot. Az ’ID.Entity’ lemezbemutató turné őszi sorozatának első állomása lesz Budapest, a lengyel proggereket szeptember 24-én a Barba Negrában lehet megnézni.

bővebben
Blind Ego – Élőben a karanténból

Blind Ego – Élőben a karanténból

A német proggerek tegnapelőtt este élő YouTube-közvetítésen tették közzé 2016-os ‘Liquid’ albumuk egyik dalának „unplugged home studio” verzióját, amely hajtás után elérhető akár 4K-ban is.

bővebben
Karanténinterjúk: Scholtz Attila (Cry Free)

Karanténinterjúk: Scholtz Attila (Cry Free)

Interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. Scholtz Attila (Atka), a magyar Deep Purple tribute csapat, a Cry Free frontembere elmeséli, hogy otthon is lehet bulizni, sportolni.

bővebben
Egypercesek #56: The Sleep Eazys, Stone Temple Pilots, Theory Of A Deadman, Hartmann, Jozef Van Wissem

Egypercesek #56: The Sleep Eazys, Stone Temple Pilots, Theory Of A Deadman, Hartmann, Jozef Van Wissem

Sok meglepetést hoz ez a tavasz! Ez a koronavírus is átírja a tavaszi programokat és a zenészek se mindig azt csinálják, amire számítunk tőlük. Joe Bonamassa például jazzt játszik a The Sleep Eazysben, a Stone Temple Pilots pedig akusztikus lemezt készített. A Theory Of A Deadmantől sem kifejezetten poplemezt vártunk. Hartmann zeneileg ugyan hozta a kötelezőt, de ő is meglepett minket azzal, hogy nem sima válogatáslemezzel rukkolt elő. És végül ott van Jozef Van Wissem, aki egyedi építésű, speciális 24 húros lantjából csal ki meglepő hangokat. De a felfedező ember jelmondata: Lepjetek meg!

bővebben
Se Sziget, se Sound, se VOLT (x)

Se Sziget, se Sound, se VOLT (x)

A kormány mai döntése szerint 27 év óta először telik el úgy nyár, hogy nem lesz Sziget Fesztivál, mint ahogy a Sziget Szervezőiroda nagy hazai fesztiváljai, a Telekom VOLT Fesztivál és a Balaton Sound is elmaradnak.

bővebben
Karanténinterjúk: Molnár Máté (Beast In Black)

Karanténinterjúk: Molnár Máté (Beast In Black)

Interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. Molnár Máté, a Beast In Black basszusgitárosa épp dackorszakos kisgyerekeket nevel és jó munkásemberként felújítja a lakást.

bővebben
Beyond: Elhagyott város

Beyond: Elhagyott város

Számomra az ’Elhagyott város’ az eddigi legjobb Beyond-lemez, mely a hazai színtéren bőven megállja a helyét. Az anyag zenei része kifejezetten fogós, de azzal a korábbi lemezeken sem volt probléma, a néhány humorosra vett szöveg felett pedig szemet tudok hunyni.

bővebben
Metallica – Ezúttal 1991-be repülnek vissza

Metallica – Ezúttal 1991-be repülnek vissza

Nem újdonság, hogy a karanténidőszak közepette koncertfelvételeket tesz közzé a Metallica, azonban a nemrég indult sorozat most repül vissza a legtöbbet az időben, ugyanis most egy 1991-es michigani koncertet tettek ki a netre.

bővebben
Karanténinterjúk: Hobo

Karanténinterjúk: Hobo

Interjúsorozatunkban kedvenc zenészeink mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. Földes László Hobo írt egy regényt, melyben Rejtő Jenő tíz legendás figurája reked Magyarországon a koronavírus miatt.

bővebben

Legutóbbi kommentek

Kritikák

Egypercesek #52: Epikus Doom Metal Szilveszter

Egypercesek #52: Epikus Doom Metal Szilveszter

Idén kis túlzással több minőségi epikus doom metal album látott napvilágot, mint az elmúlt 10 évben. Ezt a ziccert én sem hagyhattam ki, aki él s hal ezért a szinte tetszhalottnak látszó műfajért. Ez most ugyanis egy olyan Egypercesek, ahol degeszre eheted magad epikus doomból, mint karácsonykor a bejgliből. Fogyasszátok egészséggel! (Mike)

bővebben

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Interjúk

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Koncertbeszámolók

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Ajánló