A Sons Of Apollo, a Trans-Siberian Orchestra és S.O.T.O. formációkból ismert énekes egy karanténvideóval jelentkezett, melyben a Queen tagjaival zenél együtt. A videó mellett egy kisebb titkot is megszellőztetett Jeff, miszerint az ő neve is szóba került Freddie Mercury esetleges utódaként.

Jeff Scott Soto

Jeff Scott Soto is csatlakozott azokhoz a zenészekhez, akik a koronavírus okozta helyzetben otthonaikban forgatnak kisfilmeket. Jeff nem akármilyen társakat választott a We Are The Champions előadásához: Brian May és Roger Taylor kíséri személyesen, mellettük a brazil Kuky Sanchez basszusgitáros játékát hallhatjuk a Queen slágerében.

A videó publikálása után egy interjút is adott Jeff, amelyben a Queenhez való viszonyáról kérdezték. „Nem szeretnék találgatásokat elindítani, és azt sem, hogy ezt felkapja a szél, de persze elrejteni sem szeretnék semmit. Voltak olyan döntések, melyek utat nyitottak volna nekem. Volt egy kis ablak egy időben, még Adam érkezése előtt a számomra, azonban elúszott, aztán én is elfelejtettem a dolgot. Nagyra értékelem a barátságom és minden kapcsolatot ezekkal a srácokkal. Szóval semmi olyat nem mondanék a hátuk mögött, amely azt indítaná el, hogy az emberek azt mondják, »Hé! El kellett volna vállalnod!«. De a kérdésre válaszolva, volt egy olyan pont, de végül nem lett belőle semmi.”

Kapcsolódó hír, hogy Brian May egy másik videóban is szerepet vállalt, a The Classic Rock Show előadásában a Hammer To Fall című dal előadásába szállt be.

Megosztás