Legfrissebb a Hard Rockon
Queen – Újabb részletek a világpremier előtt
Szeptember 15-én lesz a ’Queen Budapest’ premier előtti bemutatója, de a Cinema Citynél már lehet jegyet foglalni az első nyilvános vetítésre. A felújított filmből megnézhetjük a Tie Your Mother Downt és bepillanthatunk a kulisszák mögé egy rövid előzetessel.
Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét
Deák Bill Gyula ismét országjárásra indul. A magyar blues ikonja augusztus 7-én Balatonfüreden kezdi meg a Rossz vér turnét, amelynek során az év végéig 15 városban lép színpadra. A koncertsorozat különlegessége, hogy számos állomáson olyan kiváló vendégzenészek csatlakoznak hozzá, mint Tátrai Tibor, Ferenczi György, a Rackajam, a Godfater, a Blues Company, Borlai Gergő vagy Gotthárd Mihály.
Anette Olzon – Ikonikus Nightwish-albumokkal érkezik az énekesnő
Két ikonikus Nightwish-albumon énekelt Anette Olzon, aki most erre a két lemezre fókuszálva érkezik a Barba Negrába.
AWS – Pillanatom: megérkezett a zenekar legújabb dala
Néhány órája debütált az AWS új dala, amelyben a zenekar ezúttal is kemény társadalmi és személyes kérdéseket sűrít néhány percbe, miközben Stefán Tamás vokális teljesítménye mellett nehéz szó nélkül elmenni. A dalhoz készült videó pedig technikailag is az egyik legizgalmasabb AWS-klip lett.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Háromnapos Metallica Takeover Budapesten
Kevesebb mint egy hónap múlva a Metallica beveszi a Puskás Arénát! Az M72 World Tour keretében június 11-én és 13-án is más-más műsorral és előzenekarokkal lépnek fel. A köztes június 12-én pedig a Kirk Hammett könyv-és gitárbemutatójára, véradásra, Metallica Filmfesztiválra és tribute fesztiválra is várják a hazai közönséget.
27% kedvezménnyel kínál jegyeket a Live Nation!
Május 18-ig tart a Live Nation Magyarország ‘Koncert Hét 2026’ akciója, amelynek keretében közel két tucat koncertre kínál jegyeket 27%-os kedvezménnyel!
Sweet – Csattanós válasz
A Sweet ‘The Answer’ című lemezét július 10-én újra kiadja CD-n és bakeliten a Metalville!
Totális Metál – Az első heavy metal albumot ünneplik
40 évvel az „első magyar heavy metal nagylemez” megszületése után május 16-án a Barba Negra színpadán az egykori Pokolgép nagy része, a szombati koncerten a Totális Metál produkció mellett a Nevergeen és az Akela szórakoztatja a nagyérdeműt.
Avenged Sevenfold – Itt az új album második kislemezdala
Három hét múlva érkezik az új Avenged Sevenfold-album, de a banda már ezen a hétvégén, 360° VR vetítéssorozaton mutatja be az anyagot Las Vegas Area15 nevű multimédia-centrumában. Ennek apropóján újabb előzetest tettek közzé, amely a kísérletezős hangulatú We Love You.
Dream Theater – A debütáló lemezig vezető kétéves út
Tegnap jelent meg a Dream Theater archívumsorozatának 20. kiadványa, amely az 1987-1989 közötti demóanyagokat mutatja be.
Stratovarius – A holtakat is feltámasztják!
23 év után újra a Sonata Arcticával turnézik a Stratovarius, és november 1-jén a Barba Negrában lépnek fel. Nem vitás, hogy a ‘Nordic Power Metal Titans’ turné két co-headlinere még a holtakat is feltámasztaná ezen a napon. Pláne, hogy az előzenekar Tim Kanoa Hansen és Marcos Rodríguez új zenekara, az Induction.
Voyager – Önálló koncerttel jönnek vissza Budapestre
Tavaly a Vola előzenekaraként láthattuk őket, ősszel önálló turnéval térnek vissza az öreg kontinensre, hogy bemutassák ’Fearless In Love’ című új albumukat, október 8-án elcsíphetjük őket a Dürer Kertben.
Omega: Élő Omega – Kisstadion ’77
A GrundRecords Omega-életművet bemutató sorozatában megjelent hanganyag – a teljes koncert most először kiadott felvétele – egy ereje teljében levő zenekart mutat be. Ez a kordokumentum híven őrzi és bizonyítja ennek a korszaknak a sikerét, termékenységét és az Omega megújulását.
Architects – Ismét a Budapest Parkban láthatjuk őket
Az Architects az egyik legismertebb brit metalcore csapat. Legutoljára 2019-ben léptek fel a Budapest Parkban, augusztus 2-án pedig tizedik alkalommal térnek vissza a hazai közönséghez új lemezükkel.
The Winery Dogs – Egy koncertklip is kell!
Egy hét múlva kezdi meg amerikai turnéja második szakaszát a Mike Portnoy, Billy Sheehan és Richie Kotzen alkotta The Winery Dogs, amely két európai körrel folytatódik még ebben az évben. Az októberi budapesti fellépésre a Breakthrough élőben rögzített videójával hangolódhatunk.
Mammoth WVH – Már két új dallal hangolhatunk a közelgő turnéra
Már csak néhány nap és Wolf Van Halen csapata, a Mammoth WVH a Metallica előzenekaraként ismét Európában lép fel. A ’Mammoth II’ című új albumuk ugyan csak augusztusban jelenik meg, de új kislemezdalaikat már élőben is hallhatja a közönség.
Keep Floyding – ’The Dark Side Of The Moon’ a csillagos ég alatt
Ókori romok, napnyugta és legendás dallamok várják május 12-én az Aquincum Polgárvárosi Amfiteátrumba érkező közönséget, a ’The Dark Side Of The Moon’ megjelenésének fél évszázados évfordulóját ünnepli a Keep Floyding zenekar.
A gyász illata: Swallow The Sun, Avatarium, Shores Of Null – Barba Negra, 2023. 05. 01.
Sűrű bánattal átitatott, melankolikus hangulat jellemzi a Swallow The Sun koncertjeit. Viszont aki közel tudja magához engedni és képes meglátni a szépségét, annak egy semmivel össze nem hasonlítható élményben és zenei utazásban lesz része. Az Avatariumnak szintén rajongója vagyok, és ha az olasz Shores Of Null így folytatja, ők is hamar tekintélyes rajongótáborra tehetnek szert.
Kalapács – Klippremier és nyári turné
Mesterséges intelligencia bevonásával készített kisfilmet egy 2020-as dalhoz a Kalapács József vezette Kalapács zenekar, a nóta biztosan elhangzik a május 20-án startoló turnén, amelynek 8 állomása már biztos.
Geezer Butler – „Ian Gillan tönkrevágta a Black Sabbathot”
Egy interjúban Geezer Butler felidézte a Black Sabbath azon rövid időszakát, amikor Ian Gillan töltötte be a frontemberi posztot.
Riverside – Budapesten startol az őszi turné
A tavalyi 20 éves jubileumi koncert után idén is láthatjuk Mariusz Duda csapatát, a Riverside-ot. Az ’ID.Entity’ lemezbemutató turné őszi sorozatának első állomása lesz Budapest, a lengyel proggereket szeptember 24-én a Barba Negrában lehet megnézni.
Grand Funk Railroad – Mark Farnernek nem tetszik a jubileumi turné
Aranylakodalomra készül a Grand Funk Railroad, már ami a ’We’re An American Band’ albumuk évfordulóját illeti, de az egykori alapító tag, Mark Farner nem nézi mindezt jó szemmel.
The Flower Kings – 11 év után ismét Budapesten
Roine Stolt zenekara, a The Flower Kings majdnem napra pontosan 11 év után érkezik Budapestre ismét. Szeptemberben megjelenő új lemezüket október 11-én mutatják be a hazai közönségnek az A38 Hajó fedélzetén.
A közösségi szórakoztatás magasiskolája: Electric Callboy, Blind Channel, Future Palace – Barba Negra, 2023. 04. 15.
Sikerült a tavalyi koncertet megfejelniük, és nemcsak a látványt illetően. Ha a most csarnokokat megtöltő öregek kihullanak, jelen állapot szerint az Electric Callboy lesz az egyik, aki a helyükre léphet. A főzenekar mellett a jövőben érdemes lesz figyelni a Blind Channelre is, mert a fiatalok odáig vannak értük, a Future Palace-nak pedig egy kis színpadi rutint kell még felszednie.
H.E.A.T – Will You Be?
Új dalok, Kenny Leckremo énekével újravett dalok és kiadatlan koncertfelvételek, ezt ígéri a H.E.A.T szeptember 1-jére tervezett új albuma, az ‘Extra Force’, melyről már a második új dalt mutatták be.
Def Leppard – A sheffieldi ötösfogat hazatér
Az új szimfonikus válogatásalbum, a ‘Drastic Symphonies’ megjelenése apropóján – stadionturnéját megszakítva – egyedi műsorral ad klubkoncertet „szülővárosában”, Sheffieldben a Def Leppard.
Comeback Kid – Súlyos csapásra készülhetünk
A kanadai hardcore punk banda, a Comeback Kid 12. alkalommal jön Budapestre, június 19-én az Analog Music Hallban végre nálunk is bemutatják ’Heavy Steps’ című albumukat.
Pennhurst – Fellépnek a szlovéniai MetalDaysen
Az a megtiszteltetés érte a második lemezére készülő Pennhurst zenekart, hogy ők is ott lehetnek Európa egyik legnagyobb metálfesztiválján, a szlovéniai MetalDaysen.
Sick Of It All – Magyarul is megjelenik a Koller testvérek könyve
Dudich Ákos fordításában megjelenik magyarul is a Sick Of It All történetét bemutató könyv, a Koller testvérek sztorija a hazai könyvesboltokban is elérhető lesz ’Vér és verejték’ címmel.
Champlin / Williams / Friestedt – Két Chicago-exénekes újra együtt
A TOTO énekese, Joseph Williams, a Chicago korábbi billentyűs-énekese, Bill Champlin és a svéd gitáros-producer, Peter Friestedt újabb EP-vel rukkol elő még a héten, a Carrie című címadó dal különlegessége, hogy Champlin korábbi zenésztársával, Jason Scheff-fel énekel duettet benne.
Roger Glover – „A Deep Purple más lett Steve Morse nélkül”
Roger Glover a Deep Purple dél-amerikai turnéján egy brazil rockrádiónak adott interjút, amelyben elmondta, hogy milyen az élet a zenekarban Steve Morse távozása óta.
Bachman-Turner Overdrive – Elhunyt Tim Bachman
Nem kíméli a kaszás a Bachman családot, ezúttal Tim, a Bachman-Turner Overdrive egykori gitárosa ment el örökre.
Meghalt Helge Engelke
Rockzenekara, a Fair Warning közölte a szomorú hírt, hogy Helge Engelke gitáros 61 éves korában elhunyt. Tanítómesterét és barátját, Uli Jon Rotht is megdöbbentette váratlan távozása.
Hobo – ‘Kopaszkutya’-nagykoncert és „új” lemez
Több mint 42 évvel Szomjas György kultikus ’Kopaszkutya’ című filmjének bemutatása után – amelynek betiltott filmzenealbuma csak 1993-ban jelenhetett meg – a GrundRecords vinylen újra kiadja az anyagot. Szeptember 22-én „lemezbemutató” koncert a Barba Negrában, az early bird jegyek már el is fogytak!
Az 1000. éjszaka meséi: Depresszió, A Király Halott – Barba Negra, 2023. 04. 21.
Ez volt az első Depresszió-koncertem, pedig a második lemezük óta hallgatom őket. Egyrészről érdemes volt várni erre a bulira, másrészről viszont önmagamat fosztottam meg az élménytől, hogy ennyit vártam rá. Mire ugyanitt ismét elcsíphető lesz a banda augusztus 5-én, addigra már bőven túl lesznek az 1001. éjszakán is. És az előzenekari posztot vállaló A Király Halott nevű formáció is profi koncertet tett elénk.
Electric Guitarlands – Egy színpadon a Manowar, a Dio, Ozzy Osbourne és David Ellefson gitárosa
Jövő szerdán Budapestre érkezik az utazó gitárcirkusz, ahol Michael Angelo Batio, a Manowar shreddere, Gus G, Ozzy Osbourne exgitárosa, Rowan Robertson, a Dio volt bárdistája és Andy Martongelli, David Ellefson (ex-Megadeth) axemanje szórakoztatja 2 órán át a közönséget.
Kikimora – Nikolo Kotzev bandája átszerződött a Frontiers Musichoz
Miután az Escape Musicnál megjelent 2 évvel ezelőtti albumuk különösebb visszhang nélkül tűnt el a süllyesztőben, a Nikolo Kotzev vezette Kikimora a Frontiers Musickal írt alá szerződést, és ‘For A Broken Dime’ című lemezük már náluk jelenik meg júliusban. A Deep Purple hatásait mutató I Am Eternity klipje már kint van.
Godsticks – Lázadás és káosz az új dalban
A Darran Charles vezette Godsticks új albummal jelentkezik május 26-án. A ’This Is What A Winner Looks Like’-ról kimásolt első kislemez, a Mayhem klipjét az 1839-es chartista lázadás helyszínén forgatták.
Mint egy zenés film egy multiplexben: Roger Waters – MVM Dome, 2023. 04. 23.
Roger Waters-koncertre elmenni nem ígér felhőtlen szórakozást, dráma ez a javából, de egyszer legalább mindenképpp látni kell, akárcsak ‘Az ember tragédiájá’-t. Az MVM Dome-ban olyan csodát láttam, amit nem felejtek el, míg élek.
P. Mobil – Újra kiadják az első három albumot
Nagyüzem van a vasárnapi nagykoncert kapcsán a P.Mobilnál! Az óriási érdeklődés miatt újabb szektorokat nyitottak meg a Budapest Aréna nézőterén, a GrundRecords újjávarázsolva adja ki a 80-as évek első felében megjelent három albumot és Tunyogi Bernadett közreműködésével újra felvettek egy dalt, amelyhez klip is készült.
Totális Metál – Tripla jubileumi koncert Pokolgép- és Omen-újrakiadásokkal
‘Kalapács 60+ Nagyfi 60+ Rudán 60’ címen tripla jubileumot ünnepel április 30-án a Barba Negrában a Totális Metál, a hat ex-Pokolgép-zenészből álló formáció. Itt lesz először kapható a Pokolgép és az Omen első öt lemeze, melyek a hazai heavy metal mérföldkövei, és most először gyönyörű kivitelű, digipak újrakiadásban látnak napvilágot.
Paul Gilbert: The Dio Album
Nem példa nélküli, de szokatlan vokális szerzemények instrumentális változatait elkészíteni. Paul Gilbertnek sikerült egy olyan albumot összehozni, amely ének nélkül is őrzi Ronnie James Dio ragyogó pályafutásának emlékét.
Bródy János – Pénteken jelenik meg a tavalyi arénakoncert felvétele
Tavaly novemberben Bródy János telt házas koncertet adott a Budapest Sportarénában, amelynek felvételét a GrundRecords pénteken kiadja dupla CD-n, DVD-n és a kiadó történtében először Blu-rayen is. Csütörtökön közönségtalálkozó és dedikálás lesz a Hard Rock Hotelben.
Mr. Big – Megjelent a „legelső” daluk
Kiadatlan felvétel jelent meg a Mr. Big zenekartól, Billy Sheehan szerint a Want To Be Wanted volt az első, amit a debütalbumukra írtak, ám végül nem került fel a lemezre.
Doogie White – „Blackmore a véremet szívta!”
Egy közelmúltbeli interjúban Doogie White felidézte a kilencvenes évek közepét, amikor a Rainbow énekeseként együtt dolgozott Ritchie Blackmore-ral.
Metallica: 72 Seasons
Erős album lett a ’72 Seasons’ annak ellenére, hogy a Metallica eddigi legönismétlőbb anyaga. Nemigen akartak mást vele, mint lazán nyomni, ami jön belőlük, ez a felszabadultság át is jön a dalokból. Ez már rég nem thrash metal, ez egyszerűen csak Metallica, amely minden megmozdulásával rezgésben tartja a világot.
Savatage – Új albummal és koncertekkel búcsúznak el
Jövőre új album kiadását tervezi a Savatage, ami vélhetően a banda utolsó anyaga lesz, ezzel szeretnének búcsút venni a rajongóktól.
Helloween – Michael Kiske jól érzi magát a bandában
Egy interjúban Michael Kiske beszélt arról, milyen volt a kémia a Helloween többi tagjával a ‘Pumpkins United’ turné előtt és milyen azóta.
Legfrissebb a Hard Rockon
Danko Jones – Rock’n’roll mellébeszélés nélkül
A Danko Jones sallangmentes rockzenét játszik, immáron 30 éve stabil sarokpontjai a műfajnak. A zenekar legújabb nagylemezét, a ’Leo Rising’-ot október 15-én mutatja be az A38 Hajón, a trió előtt a Split Dogs lesz az előzenekar.
Twisted Sister – Sebastian Bachhal nyomják le a jubileumi koncerteket
„Úgy tekintek erre a projektre, mint amikor Paul Rodgers énekelt a Queenben, vagy amikor Axl Rose beállt Brian Johnson helyére az AC/DC-be” – mondta Sebastian Bach, aki úgy tűnik, megmenti a Twisted Sister 50 éves jubileumi turnéját.
Seal – 15 év után újra Budapesten
Seal – a hang, akit ezer közül is fel lehet ismerni – utoljára 15 éve koncertezett hazánkban. Július 30-án visszatér, az MVM Dome-ban lép fel.
Az év első nagy metalcore-ünnepe: Architects, LANDMVRKS, PRESIDENT – Papp László Budapest Sportaréna, 2026. 01. 27.
Az Architects nemcsak feltüzelte a közönséget, hanem benzinnel jól meglocsolta, majd gyufát gyújtott és rájuk dobta, de igazából a LANDMVRKS hatalmas energiája és a titokzatoskodó PRESIDENT katartikus előadása is gyújtó hatású volt.
Közel telt ház várja a Kalózokat és a Királyokat
A Visions Of Atlantis, a Warkings és az Induction is friss albummal érkezik március 5-én a Barba Negrába, igyekeznie kell annak, aki látni szeretné őket.
Joe Satriani és Steve Vai közös tánca
Joe Satriani és Steve Vai –azaz a SATCHVAI Band – Dancing című új dala ma debütált, a hozzá készült klip főszereplője Brendon Small színész.
Ozzy Osbourne életműdíjat kapott a BRIT Awardson
A gálán Ozzy Osbourne előtt tisztelgett a színpadon a Robbie Williams-Robert Trujillo-Zakk Wylde-Adam Wakeman-Tommy Clufetos összeállítású alkalmi all-star zenekar.
Rob Zombie – Visszatérés a hellbilly gyökerekhez
Tegnap megjelent Rob Zombie nyolcadik albuma, amely visszakanyarodás ahhoz az indusztriális hangzáshoz, amely őt naggyá tette.
Erik Grönwall, a fenegyerek
Erik Grönwall bemutatta május 22-én megjelenő szólóalbumának, a ‘Bad Bones’-nak címadó dalát. A H.E.A.T, a Skid Row és Michael Schenker egykori frontembere most saját lábára áll.
Bryan Adams – Budapesten is bevállalja az ütéseket
Telt házas 2024-es koncertje után Bryan Adams legújabb, ‘Roll With The Punches’ elnevezésű turnéjával tér vissza Budapestre, de az új lemez dalai mellett garantáltan együtt énekelhetjük majd a legnagyobb slágereit is december 16-án, az MVM Dome-ban.
Neal Morse Band – Spirituális zenei utazás 14 dalban
Ma megjelent a Neal Morse Band ötödik albuma. Neal Morse és Mike Portnoy zenekarának új konceptanyaga a belső béke küzdelmes megtalálásáról szól a rájuk annyira jellemző epikus progresszív zenei környezetbe ágyazva.
Ricky Martin ötödször Magyarországon
Ricky Martin újra elhozza a Budapest Arénába vérpezsdítő slágereit, július 6-án a nyár egyik legforróbb hangulatú popkoncertjére készülhetünk.
iLAND – Vinylen is megjelenik a debütáló album
Bár az iLAND beígért turnéjának szervezése kicsit lassan halad, jó hírrel is szolgál a zenekar: ’A Sziget’ album vinylverziója (2 LP) már gyártás alatt van. Mi pedig visszatekintünk egy fotóriport erejéig a március 30-i nagy sikerű Müpa-koncertre Mónus Márton remek képein keresztül.
Bloodbound – Az új lemez címadója is videót kapott
A július elején megjelenő új Bloodbound-albumon a power metalt néhány hagyományos északi hangszerrel turbózták fel. A ‘Tales From The North’ címadó tétele kapott most vikinges videót, ez már a negyedik dal, amit bemutattak róla.
Cannibal Corpse – Szörnyű káosszal tér vissza a death metal legenda
A Cannibal Corpse idén ünnepli megalakulásának 35. évfordulóját, ezt a ’Chaos Horrific’ című új lemez megjelenésével ünneplik meg, amelynek az első előzeteséhez készült klip máris megtekinthető.
Doro – Mad Max ihletésű videót kapott az új dal
40 éves alkotói munkásságát megünneplendő, Doro egy vadiúj anyaggal jelentkezik az ősz folyamán, aminek első tételéhez készült látványos videó egy utópisztikus világba kalauzol el minket.
Metal Church: Congregation Of Annihilation
A ’Congregation Of Annihilation’ egy jó lemez, amely nem akarja megváltani a világot, de stabilan hozza azt, ami a mai Metal Churchtől elvárható. Néhány remek riffet és refrént szerencsére sikerült most is összehozni, ami elviszi a hátán a produkciót. A szokásostól morcosabb lemez, de remélhetőleg egy szerencsésebb korszakot nyit meg a zenekar történetében.
U.D.O. – Bónusz DVD-vel értek el touchdownt
‘Touchdown’ címmel jelenik meg az U.D.O. 19. sorlemeze, melynek Forever Free című kislemezdalát ma mutatták be. Ez az első, melyen hivatalosan is Peter Baltes a basszerük. A digipak CD bónuszlemezén viszont Tilen Hudrap egyik utolsó fellépését láthatjuk.
Haken – Előkerült az utolsó utáni dal
A Haken márciusban megjelent ’Fauna’ című albumának japán változatán van egy bónuszdal, amely most világszerte elérhető lett a streaming szolgáltatóknál.
Abaházi.RT – Egyszerre két kislemez
Az Abaházi.RT hétfőn debütál a nagy audiostreaming szolgáltatóknál, Abaházi Csaba bandája rögtön két dallal is jelentkezik!
Tankcsapda – Ez az a nap, amikor új dal érkezett a csapattól
Vadiúj nótával jelentkezett a Tankcsapda, az Ez a nap az a napot pár nap múlva élőben is meghallgathatod a Budapest Parkban, ahol a bemelegítés a Down For Whatever zenekarra hárul.
NMB – Egy újabb hamburgi történet
Miközben elkezdték a legújabb Neal Morse-rockopera promóját, az NMB következő kiadványa célegyenesbe ért, két hét múlva jelenik meg az Inside Out Musicnál. Az ’Innocence & Danger’ lemezt bemutató turnéról ezúttal az Another Story To Tell előadását hallgathatjuk meg.
Judas Priest- és Iron Maiden-dalok egy koncerten, sajnos csak Angliában
A KK’s Priest brit turnét hirdetett, melyen előzenekarai Paul Di’Anno és a Burning Witches. Biztosak lehetünk benne, hogy számtalan Judas Priest- és Iron Maiden-dal elhangzik egy-egy este a ‘Priests, Killers & Witches’ elnevezésű koncertsorozaton.
Neal Morse – Rockopera az álomfejtő Józsefről
Neal Morse az NMB-vel rövidesen egy koncertfelvétellel jelentkezik, de augusztusban egy ószövetségi történetet bemutató rockoperával rukkol elő. A Frontiers Music kiadásában érkező ’The Dreamer – Joseph: Part One’-on Steve Morse, Ted Leonard, Eric Gillette, Matt Smith és Jake Livgren is közreműködik.
Dee Snidernek nem hiányzik az állandó turnézás
Kenny Aronoff podcastjében Dee Snider visszaemlékezett azokra az időkre, amikor még folyamatosan úton volt a Twisted Sisterrel, és szembeállította azt jelenlegi bandája nyugisabb tempójával. „Most a Kings Of Chaosszal nincs rajtam nyomás.”
Felemelő katarzis: Gojira, Conjurer, Urne – Barba Negra, 2023. 06. 12.
Az Urne jó volt, a Conjurer nekem nem tetszett, de a Gojira nevű szörnyeteg újra elhozta a felemelő katarzist. Én azt sem bánnám, ha egy év múlva ugyanígy állhatnék a keverő kordonjának támaszkodva a kezdésre várva, mert úgy érzem, hogy sok van még bennük.
Dream Theater – Új klippel hangolnak a Dreamsonic turnéra
Pénteken elstartolt az Amerikai Egyesült Államokban a Dream Theater által életre hívott ‘Dreamsonic 2023’ turné, mely Devin Townsend és az Animals As Leaders csatlakozásával minifesztivállá bővülve járja Amerikát, a ráadásban közösen zenélve. Ebből az alkalomból bemutatták az Answering The Call klipjét is.
Szikora Róbert nekiment Alice Coopernek
Szikora Róbert nem először tetszeleg a nemzet szemforgató hamis papja kéretlen szerepében, ezúttal a rocktörténelem megkerülhetetlen figuráját, a hazánkban hamarosan újra fellépő Alice Coopert kezdte ki a sajtóban. Ez az olcsó figyelemfelkeltés meglehetősen szánalmas, szebb lenne a világ, ha inkább a gidáit legeltetné a végtelen csikidámmezőkön.
Joe Bonamassa – Új dal 1974-ből
Joe Bonamassa a nagy sikerű ‘Blues Deluxe’ album megjelenésének 20. évfordulójára kiadja a folytatást, amely javarészt ismét tisztelgés a nagy elődök dalainak újraértelmezésével.
Méltó befejezés Budapesten: Dan Patlansky – Analog Music Hall, 2023. 06. 02.
Hatodik alkalommal állt színpadra Budapesten Dan Patlansky zenésztársaival, hogy ismét itt zárja aktuális turnéját. Egy olyan hét méltó zárása volt ez számomra, amikor 5 nap alatt ez a negyedik koncertem volt. Micsoda koncertek, atya ég! Legendák egymás után, egyre jobb bulikat nyomtak napról napra. Így ez a péntek méltó befejezése volt Dan turnéjának és a hetemnek is.
Ben Granfelt – Születésnapi hálaadás
Ma, azaz éppen Ben Granfelt 60. születésnapján jelent meg 20. szólóalbuma, mely tisztelgés azon példaképek előtt, akik hatással voltak gitárstílusára. A ‘Gratitude’ dalait szeptember végén élőben is meghallgathatod az Analogban, ahol ezúttal kivételesen előzenekara is lesz Son Henry alaszkai lap-steel gitáros személyében.
Feed The Fears – Hány év kell még?
A Falakon át című dal után most egy ultradallamos, ugyanakkor feszes alapokkal rendelkező zenével jelentkezik a miskolci Feed The Fears zenekar.
Elhunyt Treat Williams
71 éves korában motorbaleset áldozata lett Treat Williams filmszínész, akinek neve elválaszthatatlanul összefonódott a ’Hair’ című zenés kultfilmmel, amely világhírt hozott számára.
Alice Cooper jó útra tér
Több mint 50 évnyi színpadi szereplés után nem ismeretlen számunkra Alice Cooper, új albumának első kislemezdalában mégis bemutatkozik: I’m Alice. A shock rocker persze nem hagy fel az ijesztgetéssel, de augusztusban megjelenő új lemezének a ‘Road’ címet adta.
FEZEN – Másfél hónap a fehérvári fesztiválig
Senkinek nem kell bemutatni a FEZEN-t, a Fehérvári Zenei Napokat, lépett már fel itt a Europe, a Judas Priest, Yngwie Malmsteen, Alice Cooper, a Helloween pedig már harmadszor érkezik a fesztiválra, de rajtuk kívül is számos hazai és külföldi fellépő vonzhatja a rockereket. Lássuk az idei felhozatalt részletesen!
Sabaton – Világméretű kampánnyal csábítják az embereket a múzeumokba
“History Rocks” néven múzeumokat érintő kampányt indít útjára a svéd csatametálos alakulat, a Sabaton, amihez kapcsolódóan novemberben megjelenik a zenekar ’The War To End All Wars – The Movie’ című animációs filmje. A kezdeményezéshez magyar múzeumok is csatlakozhatnak.
Jubileumi fesztiválra jubileumi turnét!
Mint ahogy korábban már beszámoltunk, a legendás motormárka egy nagy fesztivál keretében Budapesten ünnepeli megalakulásának 120. évfordulóját, melynek egyik sztárfellépője Glenn Hughes lesz.
Corey Taylor új kedvence a nálunk is hamarosan fellépő Sleep Token
A Slipknot-frontember Corey Taylornak szeptember 15-én jelenik meg a második szólóalbuma, ennek kapcsán szóba került az is, hogy nem ő a feltörekvő Sleep Token frontembere. Az egyre népszerűbb londoni banda az Architects és a Heriot társaságában lép fel augusztus 2-án a Budapest Parkban.
Elhunyt Döme Dezső
Ismét elveszítettünk egy zseniális rockzenészt. Életének 70. évében meghalt Döme Dezső dobos, aki számtalan formációban bizonyította tehetségét.
Ray Alder: II
A Fates Warning-énekes Ray Alder új zenei anyaga más, mint az előző, sokkal súlyosabb és sokkal jobban befelé forduló, sötétebb hangulatú a dalcsokor. Szerencsére abban nagyon is hasonlít az elődjére, hogy a remek dalok és refrének miatt újra és újra elindítom.
Gyárkert Kultúrpark – Nemzetközi és hazai sztárok fillérekért Veszprémben
A május elején megnyílt veszprémi pop-up rendezvényhelyszínen, a Gyárkert Kultúrparkban olyan nemzetközi világsztárok lépnek fel az átlagosnál jóval barátságosabb jegyár mellett, mint a Kraftwerk, Iggy Pop, a Franz Ferdinand, vagy a Papa Roach és a Hollywood Undead. A hazai rocker mezőnyt a Road erősíti.
Diana, a dzsesszhercegnő ismét Budapesten: Diana Krall – Budapest, Papp László Budapest Aréna, 2022. 05. 21.
„Kis” füstös, sötét dzsesszbárrá változott a Budapest Aréna Diana Krall jóvoltából, aki nyolcadik alkalommal járt hazánkban. Ilyen bensőséges hangulatot egy aréna méretű helyen csak a legnagyobb művészek képesek kialakítani.
Devin Townsend – Teljesült a közönség kívánsága
Devin Townsend ‘Devolution Series’ albumsorozata augusztus 4-én egy különleges koncertkiadvánnyal bővül, amelyet még a világjárvány kitörése előtt rögzítettek.
Beast In Black – A Gloryhammer társaságában érkeznek Budapestre jövő januárban
Szűk egy év leforgása alatt mind a Beast In Black, mind a Gloryhammer duplázik hazánkban, ugyanis a jövő januárban esedékes közös turnéjuk egyik állomása a Barba Negra lesz. Előttük a Brothers Of Metal lép fel.
Kedvencek temetője a farkasfesztiválon: Powerwolf, Dynazty, Eclipse, Visions Of Atlantis – Barba Negra, 2023. 06. 04.
Öt perc híján hat órán keresztül szólt a zene non-stop két színpadon a Barba Negrában. Az Eclipse rövid, de velős műsorát kevesen látták a túl korai időpont miatt, a Visions Of Atlantis slágerparádéjára meg nem maradt ott a tömeg a késői kezdés okán, a magyar bandák, a Hydra, a Power és a Classica pedig abban a sávban játszottak, amikor az átlagnéző a merch-stand – büfé – vécé Bermuda-háromszögében tűnik el. A Dynazty kihasználta a főbanda előtti jó pozíciót, a Powerwolffal meg együtt vonyított az ötezer fős magyar farkasfalka.
Epica – Újabb látványos koncertklip
Miután nemrég a Metallica előzenekaraként léptek fel két látványos koncerten Párizsban és Hamburgban, a szimfonikus metált játszó Epica egy újabb koncertfelvételt mutatott be európai headliner turnéjukról. Az Unleashed című számot az amszterdami AFAS Live-ban rögzítették 2023 januárjában, ahogy a korábban bemutatott, Apocalypticával közösen előadott Riverst.
Guns N’ Roses – Közös a turné az Alice In Chainsszel és a Pretendersszel
A hozzánk is készülő Guns N’ Roseshoz két nagy név, az Alice In Chains és a Chrissie Hynde vezette Pretenders is csatlakozik az idei turnén.
Michael Schenker Group – Év végéig Robin McAuley-val turnéznak
A legutóbb élőben közvetített Rock Hard Festival-fellépés másnapján Ronnie Romero énekes kilépett a zenekarból. A Michael Schenker Group azonban egy percre sem torpant meg, Robin McAuley-val nyomják le a lekötött fesztiválfellépéseiket és novemberre újabb brit turnét is bejelentettek.
Ray Alder – Egy dal az antihősökről
Pénteken jelenik meg a Fates Warning-énekes Ray Alder második szólólemeze, amelynek harmadik előzetese az akciófilmek világát idézi meg.
Foo Fighters – Josh Freese turnédobossal mutatják be új lemezüket
Pénteken jelent meg a Dave Grohl vezette Foo Fighters 11. albuma, amit teljes egészében végighallgathatunk a banda YouTube-csatornáján. A rövidesen kezdődő monstre turnéjuk előtt egy livestream show-ban mutatták be új dobosukat, Josh Freese-t.
Legutóbbi kommentek
- on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Kritikák
From The Sky: Antarktika
A From The Sky ’Antarktika’ című albuma sokkal kiforrottabb, erősebb dalcsokor, mint a debütáló ’Rex’ volt, Tari Szabolcs nagyszerű dalokat írt a formációnak. Úgy tűnik, a csapat összeforrott és tartósan együtt is marad, kíváncsian várom, hogy a beharangozott közös zeneszerzés milyen eredményt hoz majd.
Uriah Heep: Chaos & Colour
Közhely, de igaz: modern hangzású album a régi recept szerint megírva. Jó hangszeres megoldások, kutyakemény ritmusok, több mint fél évszázad után a Uriah Heep bizonyítja, hogy igenis van keresnivalója a XXI. századi rockzene palettáján.
Deep Purple: Turning To Crime
A helyükön kell kezelni a feldolgozásalbumokat, nem is érdemes összehasonlítani a saját szerzeményű összeállításokkal. Hallatszik, hogy nagyon élvezik az öregek ezt a zenei időutazást, Paice is azt mondta az albumról, hogy egy jó kis házibulizene, és ez így is van. Hangulat, könnyedség, virtuozitás – több nem is kell egy jó tribute lemez esetén, még akkor sem, ha most nem minden dalt sikerült megfelelően átöltöztetni.
Joe Bonamassa: Time Clocks
Íme, Joe egy erős albummal jelentkezett, természetesen most is Kevin Shirley producer segítségével. Nemcsak a dalok sokkal jobbak most, mint a legutóbbi két albumnál, de mert kísérletezni is, olyan riffeket, dallamokat alkalmazott, amelyeket korábban nem használt. A kockáztatás bejött, most már csak egy turnéval kellene megtámogatni az új felvételeket, reméljük, megvalósul!
Joanne Shaw Taylor: The Blues Album
Kiváló bluesdolgozatot rakott le az asztalra Joanne Shaw Taylor, és ezen az albumon azt is bizonyítja, hogy legalább olyan nagyszerű énekes, mint gitáros.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók

A svéd úthenger és a kanadai buldózer: Kataklysm, Soilwork, Wilderun – Barba Negra, 2023. 02. 25.
Kifogástalan este volt, amelyet két remek zenekar, a Kataklysm és a Soilwork tett felejthetetlenné. Nem voltunk ugyan kevesen a teremben, de az ilyen minőséget képviselő zenekarok megérdemelnék az ennél is nagyobb népszerűséget a szélsőséges zenei stílusuk ellenére is.

Indusztriál diszkó: Turmion Kätilöt, Bloodred Hourglass – Barba Negra, 2023. 02. 16.
Az extrém kinézethez tökéletesen párosuló muzsika összességében egy nagyon szórakoztató és izgalmas bulit eredményezett. A Turmion Kätilöt meggyőzött, hogy egy picit extrémebb muzsika is lehet nagyon élvezetes, a Bloodred Hourglass pedig régi kedvencek emlékét elevenítette fel bennem.

A technika sem babrálhatott ki a hősökkel: Twilight Force, Seven Spires, Silver Bullet – Barba Negra, 2023. 02. 08.
Én még ennyi technikai bakival tarkított koncertet életemben nem láttam, mint a Twilight Force-é. A hibáktól eltekintve viszont jól szóló, szórakoztató, poénos előadást láttunk, a Seven Spires és a Silver Bullet is rendesen odatette magát.

Előrehozott Valentin-napom: Bullet For My Valentine, Jinjer, Atreyu – Barba Negra, 2023. 02. 10.
Ha Cupido nem is, de a Bullet For My Valentine biztosan szíven talált ezen az előrehozott Valentin-napon. Bár a Jinjer nem szólt tökéletesen, az Atreyu pedig tök ismeretlen volt számomra, de ők is olyan hangulatot csináltak, hogy csak pislogtam.

Akceptálom Wolf új zenekarát: Accept, The Iron Maidens – Barba Negra Red Stage, 2023. 01. 29.
Lassan teljesen kicserélődött az Accept legénysége Wolf Hoffmann körül, viszont így legalább bizonyította korábbi állításomat, hogy az Accept tőle az, ami. Az Iron Maidens pedig izgalmas koncertet adott, klasszikusok és ritkaságok elegyével, csak egy kissé álló játékot folytattak. Az öreg rókák tavaly nyáron százszor többet mozogtak, mint ezek a fiatal csajok.
Ajánló

Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok
Ma jelent meg a Helloween ‘Giants & Monsters’ albuma, és a slágergyanús A Little Is A Little Too Muchhoz még forgattak egy humoros videót a megjelenés tiszteletére.

Alestorm – Végre nemcsak Budapesten
Bobo (Bodor Máté) hazatér Miskolcra, és hozza kacsás haverjait is. Az Alestorm Miskolcon kezdi Európa-turnéját novemberben, Budapest ezúttal kimarad. A körút állandó vendégei a Lutharo és hazai büszkeségünk, a Roses Of Thieves.

Tábor Fesztivál – Itt a percre pontos beosztás
Augusztus végén 4 napon keresztül zajlik a Tábor Fesztivál, ahol a Dynazty, a Lordi és a Clawfinger lesznek a nemzetközi fellépők, most megérkezett a pontos időbeosztás.

Electric Callboy – Dobosuk bandájától kölcsönözték új dalukat
November végén ismét hazánkba érkezik az Electric Callboy, hogy eddigi legnagyobb bulijukat adják az MVM Dome-ban. Most a dobosuk korábbi bandájának, a SUM 41-nak nótáját dolgozták fel.

W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest
1984. augusztus 17-én jelent meg a W.A.S.P. legelső albuma, az „Album ONE Alive!” turné pedig a kerek 40 éves évfordulót ünnepli. Mentségükre legyen mondva, a koncertsorozat már tavaly elindult, de a Barba Negrába csak idén októberben érnek.






































































































