Hét év után új lemezzel jelentkezik az amerikai keresztény metál együttes, a Theocracy, amiről videó formájában megérkezett az első kislemezes dal, a Return To Dust. Az Atomic Fire kiadó szerint már a zenekar legutóbbi, ’Ghost Ship’ című albuma is mérföldkő volt a power/progresszív metál történetében, de az új anyaggal mindezt egy lépéssel tovább vitték.

Theocracy

Hét év nagy idő, pláne egy működő zenekar két lemeze között. Az amerikai keresztény metál alakulat, a Theocracy 2016-ban jelentette meg utolsó mesterművét, a ’Ghost Ship’ című lemezt. Az akkori anyagot is megidéző európai turnét meglestük, de korábban is jelentkeztünk már beszámolóval a zenekar koncertjéről. Két éve felröppent a hír, hogy a zenekar új albumon dolgozik, ezért többek között éveken át elhalasztották a megszokott karácsonyi dalok megjelentetését. Miután nemrég a zenekar leszerződött az Atomic Fire Recordshoz, eljött az idő, hogy bejelentsék legújabb albumuk részleteit. A Steven Howard által készített, ólomüvegablak-szerű artwork tökéletesen passzol a ’Mosaic’ címhez. A tíz új himnuszt Matt Smith, a banda vezetője vette fel a Theocracized Studios és a Full Moon Studios falai között, ő maga volt a producer és a hangmérnök is. A master elkészítésében segítségére volt Chris Allgood és Emily Lazar. A ’Mosaic’ 2023. október 13-án különböző formátumokban kerül a Theocracy hűséges követőihez világszerte, ami jelenleg itthon még nem, de a kiadó oldalán már előrendelhető.

 

 

Matt Smith frontember így nyilatkozott a szerződéssel kapcsolatban: „Nagyon örülünk, hogy az Atomic Fire Records családjának tagjai lehetünk. Már az első találkozáskor nyilvánvaló volt, hogy évek óta szeretik a zenénket, már jóval azelőtt így volt, hogy felmerült volna a lehetőség, hogy együtt dolgozzunk. Ez a személyes kapcsolat nagyon fontos volt számunkra és nagyon izgatottak vagyunk, hogy együtt dolgozhatunk az új album megjelenésénél és azon túl is!” Természetesen a kiadó is megnyilvánult a szerződéssel kapcsolatban, Markus Wosgien is lelkes volt: „Nagyon boldogok vagyunk, hogy a Theocracyt az Atomic Fire Records családjában üdvözölhetjük! A zenekar legutóbbi, ’Ghost Ship’ című albuma is mérföldkő volt a power/progresszív metál történetében, és nagyon jól emlékszem, hogy a CD évekig volt rotációban a kocsimban és folyamatosan elkápráztatott. Egyszerűen ez olyan lemez, amit az ember egy lakatlan szigetre szívesen magával vinne, egy olyan album, ami felidézi, miért is lett az ember metálos. Mert az ilyen dalok függővé tesznek, az embernek szüksége van arra, hogy együtt énekeljen velük, és ez betölti a szívünket.” Természetesen az új anyagról is nyilatkozott: „A Theocracy a hamarosan megjelenő új albumával mindezt egy lépéssel tovább vitte és új szintre lépett anélkül, hogy ismételné önmagát, de még több változatosságot adva hangzásukhoz. A világ ismét egy himnuszokkal, szépséggel és tiszta varázslattal teli album előtt áll.”
A lemez részletei mellé megérkezett egy vadiúj dal, a Return To Dust dalhoz készült videó, ami most megtekinthető.

A Theocracy tagjai:

Matt Smith – ének
Jonathan Hinds – gitár, háttérvokál
Taylor Washington – gitár, háttérvokál
Jared Oldham – basszusgitár, háttérvokál
Ernie Topran – dob

’Mosaic’ dallista:

01. Flicker
02. Anonymous
03. Mosaic
04. Sinsidious (The Dogs Of War)
05. Return To Dust
06. The Sixth Great Extinction
07. Deified
08. The Greatest Hope
09. Liar, Fool Or Messiah
10. Red Sea

Theocracy

Megosztás