Michael Peter Balzary – becenevén Flea –, a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosának szólóalbuma március végén került kereskedelmi forgalomba. Kíváncsi voltam, vajon milyen irányba indul el. A saját egyedi basszusgitár-stílusában fog alkotni egy szólólemezt, amin csak a különleges, azonnal felismerhető saját stílusú „slap bass” technikája uralja majd a dalokat? Esetleg az RHCP stílusában, de azt kiszélesítve punkos, de mégis sodró ritmusú alkotást készít, olyat, ami esetleg már nem fért fel egy Chili albumra?
Az első kislemezdal meghallgatása után egyértelmű volt, hogy egy jazz hatású (nevezzük fúziós jazznek, ha mindenképp kell a skatulya) alkotás lesz az anyag. A januárban megjelent Traffic Light puha basszustémája kiegészülve a merengő énekkel, a trombita vezetésével érdekes, koncentrációigényes dallamaival többször pörgött nálam még digitális formában. Megfigyeltem, minél többször hallgatom, annál több részlet kerül elő a többi hangszerről. Az A Plea pedig egy másik dimenziót nyitott meg. Ahogy már a nyitó résznél a nagybőgő és a basszusgitár együtt játszik, majd ráindul a finoman a jazzgitár, melyet követ a fuvola, azonnal elbűvölt a muzsika. A basszusgitár dallama végig meghatározza a zenefolyamot, de a fúvósok burjánzása kényszerített a többszöri meghallgatásra. Bíztam benne, hogy nem fog minden számban énekelni, pontosabban inkább szavalni a lemezen Flea. Elsőre furcsa volt a felmondott szöveg, de néhány hallgatás után már beleillett a zenei képbe . A szöveg pedig igazi Flea-üzenet! A politika és a politikusok csesződjenek meg! Törődjünk a jövővel, a gyermekekkel. A gyűlölet falai vesznek körül minket, a szeretetre, a békére kellene koncentrálnia mindenkinek. A cél az lenne, hogy valami szépet hozzunk a világba. Nos, egyetértek Fleavel!
Az album egy rövid intróval kezdődik. A szavalat, ami elsőre furcsának tűnt, az az album direkt, félreértelmezhetetlen mondanivalója. Ez az, amivel minden magára valamit adó embernek tudnia kellene azonosulnia. Az első meghallgatás után azonnal elkezdtem keresni a háttérinformációkat. Miért jazz? Hogyan kerültek mellé a zenészek? A Spotifyon van egy rövid leírás, de a vinyl belső tokján további információkat találhatunk. 11 éves koráig, sőt kicsit még ez elé megy Flea a történetmesélésben. Zenészcsaládban nőtt föl. Első találkozása a zenével a jazz volt, gyakorlatilag a nappalijukban rögtönzött házikoncerten. Ez olyan hatással volt rá, amit végigkísérte életútját. Gyermekkorában trombitán kezdte el a zenetanulást, aztán az élet másfelé vitte el, így került a kezébe a basszusgitár, melynek segítségével a világ egyik ikonikus zenészévé vált egy műfajteremtő funk-rock zenekarban.
Nem tudtam, hogy óriás bakelitlemez-gyűjteményt halmozott fel az évek alatt Flea. Arról is ír a liner notesban, hogy 1991 óta várt megvalósításra ez az album, amit most 60-on túl végül megvalósított. Kettős ígéretet tett magának. Az egyik, hogy készít egy szólólemezt, ami pszichoeklektikus stílusban írt elgondolkodtató dallamokkal a saját műve lesz, a másik, amit az idő múlásával realizált, hogy talán életében ez az utolsó esély, amikor még előveheti a trombitát, elkezdhet újra gyakorolni és tervei szerint rövid időn belül – ez 2 év lett – le tud tenni az asztalra egy saját anyagot, amin elsősorban nem basszusgitáros, hanem a zenész, aki dallamainak jelentős részét trombitán játssza.
Az album legelszállósabb szerzeménye az instrumentális Frailed, amelyben végig megmarad az elektronikus hangzás. Időnként tesztelem a zenei újdonságokat a családon, és bizony itt megkértek, hogy ezt ne hallgassam kocsiban, ha velük vagyok. Ami viszont nekem is nehezen feldolgozható, az a Morning Cry.
A Funkadelic-feldolgozás Maggot Brain legkevésbé sem szakad el érzésem szerint az eredeti alkotástól. Az 1971-ben megjelent dallamot megtartva a trombitára bízva a vezetést, bizsergető. Nem is említve a bevezető szöveget, és annak meglepő zárását, amely az eredeti dalból átvett idézett.
Az egyedi Flea-féle slap bass stílus lényegében nem kapott helyet a lemezen. Egy-egy pillanat erejéig hallható néhány mozdulatban, talán csak a felvétel alatt az évtizedek alatt beleégett mozdulatok nem maradhattak ki, de alapvetően a hangzásvilágot a dallamok, és a többi hangszer hangszer sokszínűsége határozza meg, nem a basszusgitár.
Érdekes látni, hogy az alig pár hete megjelent lemez a Spotifyon egymillió fölötti meghallgatással bír, nem véletlen ez a jelentős szám. Nemcsak az album minőségéről ad jelzést, hanem mutatja a zeneszeretők körében Flea ismertségét, valamint a lemez megjelenéséhez kötött marketingtevékenységet. Érdemes megnézni a fellépését Jimmy Fallon show-jában, ahol élőben játszotta el a Thinking Bout You dalt a lemezről, ez számomra az album csúcsa. Itt értettem meg igazán, mekkora feladat egy dalon belül basszusgitáron és trombitán is játszani.
Óriási élmény lenne őt ezzel az albummal, ezzel a jazzvonallal is látni élőben. A tengerentúlon ez az álom már valóra válhatott, hiszen néhány koncertje már volt és az interneten található információk szerint még lesz is. Sőt május 21-től 6 állomásos európai turnéra indul, illetve július 11-én fellép Rotterdamban a North Sea Jazz Festivalon.
Az anyag fizikai változata szépre sikerült, én a fekete vinylt választottam, amely gyönyörű, kihajtható tokban, dupla formátumban érkezett. Zenét a négy oldalból csak három oldalon tartalmaz, a negyediken, mint egy különleges szövegkönyvben, a dalok szövegrészletei vannak, elsősorban az A Pleaből. A hangzás kiváló, dinamikus, a mélynyomókat megmozgatják a barázdák. Antisztatikus sima lemeztartó tokot kapunk, nincs inzert, de kárpótol a szép, kihajtható lemezborító fényképekkel, kreditekkel és a lemez alkotásának már említett történetével.
Összegzés:
A Red Hot Chili Peppers-basszer Flea megmutatta tehetségét, kreativitását trombitán, jazzhatásoktól hemzsegő első szólóalbumán. Zenéje nem könnyed, mégis megéri a ráfordított időt, mert a feltárulkozó dallamok, a hangszerek rezdülései igazi analóg élményt adnak. Nem egyszeri hallgatásra alkotott mű, olyan zenekedvelőknek való, akik nem zárkóznak el a jazz világától.
Pontszám: 8
Megjelenés: 2026
Kiadó: Nonesuch Records/ Warner Music Group
Stílus: modern jazz
Származás: Amerikai Egyesült Államok
Hazai forgalmazóknál kapható fizikai formátumok: CD, fekete vinyl és indie exkluzív piros vinyl
Zenészek:
Flea – basszusgitár, trombita, ének
Chad Smith – dob
Josh Johnson – szaxofon, billentyűs hangszerek, vokál
Jeff Parker – gitár, vokál
Anna Butterss – nagybőgő, vokál
Deantoni Parks – dob, vokál
Mauro Refosco – ütőhangszerek
Nate Walcott – billentyűs hangszerek
Vikram Devasthali – harsona
Rick Washington – fuvola
Warren Ellis – brácsa, fuvola
Nick Cave – ének
Chris Warren – ének
Thom Yorke – ének, billentyűs hangszerek
John Frusciante – effektek
Sasha Berliner – vibrafon
Brian Walsh – klarinét
Derek Davis – fuvola
Nick Cave – ének
Suzie Katayama – karmester
Paul Cartwright – első hegedűs
Luanne Homzy – hegedű
Alyssa Park – hegedű
Stephanie Matthews – hegedű
Jennifer Takamatsu – hegedű
Andrew Duckles – brácsa
Zach Dellinger – brácsa
Vanessa Freebairn-Smith – cselló
Jacob Braun – cselló
Thomas Harte – nagybőgő
Joel Virgel Vierset – vokál
Cyprienne Virgel Vierset – vokál
SJ Hasman – vokál
Julian Hasman – vokál
Melissa Dougherty – vokál
Jessica Vautor – vokál
Alejandro Montoya – vokál
Dalcímek:
01. Golden Wingship
02. A Plea
03. Traffic Lights
04. Frailed
05. Morning Cry
06. Maggot Brain
07. Wichita Lineman
08. Thinkin Bout You
09. Willow Weep for Me
10. Free As I Want to Be
Legutóbbi hozzászólások