Legfrissebb a Hard Rockon
Van Halen: Live In New Haven 1986
Bár a Van Halen ‘Live In New Haven 1986’ koncertlemeze sokak számára ismerős lehet a VHS-korszakból ‘Live Without A Net’ címmel, a 2026-os újrakiadás mégis mérföldkőnek számít a zenekar diszkográfiájában, mert az audioanyag hivatalos, feljavított hangzású fizikai kiadása eddig hiányzott a rajongók gyűjteményéből.
Devin Townsend – Megjelent a tíz éven át készült album
Pénteken megjelent Devin Townsend új albuma, a ‘The Moth’ bővített verziója nemcsak a lemezboltokba érkezett meg, hanem végighallhatható a streaming szolgáltatóknál is.
Bruce Springsteen: Live From Asbury Park, 2024
30 dal, bő 3 óra, és hamisítatlan 70-es évekbeli életérzés Bruce Springsteen debütalbumának 50 éves (na jó, 51) évfordulóján a 75 éves énekestől. 12 ütőhangszeres, 5 fúvós biztosítja azt az aréna rockba oltott americana feelinget, és teszi felejthetetlenné azt a fesztiválhangulatot, melyet New Jersey tengerpartján, az első lemez címét is adó Asbury Parkban rögzítettek 2024-ben. Csak az a kár, hogy 1 Blu-rayt nem tettek a 3 CD mellé.
Hollywood Vampires – Igazi rockcsemegére számíthatunk tőlük
A londoni O2 Arenában elstartolt múlt héten a Hollywood Vampires turnéja. Johnny Depp Jeff Beck iránti rajongásának köszönhetően egészen különleges dalok is a műsorba kerültek.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Paul Gilbert – „Ne mutasd ki, hogy örülsz mások balszerencséjének!”
Paul Gilbert új dalának ez a címe, amely a gitárvirtuóz február 27-én megjelenő albumának már a harmadik előzetese. A szövegeket George Washington 18. századi illemtan-gyűjteménye ihlette.
Teramaze – Streamelhető az új koncertfilmjük
Az ausztrál progmetálveterán Teramaze a szeptemberben megjelent koncertkiadványának videóváltozatát tegnap elérhetővé tette a világhálón.
Alter Bridge – Holnap megjelenik az új album
A január 28-án Budapesten fellépő Alter Bridge újabb előzetest tett közzé a pénteken megjelenő nagylemezéről. Remek felvezetés a Barba Negrában megrendezésre kerülő koncerthez, amelynek a Daughtry és a Sevendust lesz a vendége.
Rush: Counterparts (1993/2025)
2025-ben ismét a zeneboltok polcaira került a Rush együttes egyik kiemelkedő albuma, a ’Counterparts’ vinyl formátumban. A kiadás maga nem vadonatúj remaster, az Adam Ayan által 2013-ban a ’The Studio Albums 1989–2007’ boxsethez készített remastert tartalmazza, ami vinylen 2015-ben jelent meg korábban. Részletgazdag, harmonikus, szépen szól.
Herman Frank – Klipen a lemez nyitódala
Új dallal és a hozzá kapcsolódó videóklippel jelentkezett Herman Frank, az Accept egykori gitárosa. A Teutonic Order a bárdista május végén megjelenő albumán kap helyet.
Psychotic Waltz – Új időpontban és helyszínen a budapesti koncert
Egy évet kell várnunk arra, hogy ismét Budapesten láthassuk a Psychotic Waltzot, a koncertre ráadásul nem a Dürer Kertben, hanem Barba Negrában kerül sor.
Sabaton – Feldolgozással tisztelegnek a győzelem napja előtt
Az orosz győzelem napjának alkalmából egy orosz nyelvű dal feldolgozásával jelentkezett a Sabaton, ezzel tisztelegve a moszkvai csatában harcoló bátor férfiak előtt.
Brainstorm – Magyar kapcsolódású borító, dátum és dallista
A magyar államalapítás ünnepén jelenik meg magyar grafikus által készített borítóval a német Brainstorm legújabb stúdióalbuma.
Myles Kennedy – Ballada az új albumról
Love Rain Down címmel ezúttal egy balladát osztott meg jövő héten érkező szólólemezéről az Alter Bridge frontembere, Myles Kennedy.
The Pink Floyd Exhibition: Their Mortal Remains
A Los Angeles-i Vogue Multicultural Museum lesz a következő helyszíne a Pink Floyd pályafutását bemutató vándorkiállításnak, amelyet több mint három hónapig szemlélhetnek meg a rajongók.
Wolves At The Door: Hallgasd meg Yngwie Malmsteen új dalát!
Július végén jelenik meg Yngwie Malmsteen extrémnek kikiáltott új albuma, a ‘Parabellum’, aminek Wolves At The Door című dalát máris meghallgathatod.
Tom Jones vezeti a brit albumlistát
Az összetéveszthetetlen hangú 81 éves énekes beállt a világhírű „nagy öregek” közé, akik pályafutásuk alkonyán is képesek a mértékadó brit albumlista élére törni.
Resurrection Kings – Jön Craig Goldy és Vinny Appice csapatának új lemeze
Máris meghallgatható a két egykori DIO-zenész, Craig Goldy és Vinny Appice nevéhez köthető Resurrection Kings legújabb dala, a Skygazer, amely a csapat júliusban érkező második albumán kap helyet.
Sexnuggets – Hangrobbanással a tavaszba
A karanténidőszakot dalírással és zenekari próbákkal élte túl a vintage hard rock / funk rock vonalon zenélő Sexnuggets, akik most új felvétellel jelentkeztek. A Hangrobbanás című dal az őszre tervezett harmadik Sexnuggets-album előfutáraként érkezett.
Weezer – Eddie Van Halen előtt tisztelegnek a ma megjelenő albumukkal
Az amerikai alternatívrock-legenda ’Van Weezer’ címmel adja ki ma a tizenötödik stúdióalbumát, amellyel már 2019 eleje óta hergelik a közönségüket.
Crowne – Észak királyai a Szent Grált keresik
Ha kíváncsi vagy arra, hogyan zenél a kamu hóviharban négy kiváló zenész, akkor nézd meg a Crowne új klipjét, amivel a ‘Kings In The North’ lemezüket népszerűsítik.
OM – Ma albumpremier
A ma jelenik meg a Mantra-tagok által alapított OM második nagylemeze, amit a címadó Örökkévégtelen feljavított szöveges animációjával népszerűsítenek.
Djabe – Az első koncertek egyike
Most, hogy végre újra engedélyezik koncertek rendezését is, az elsők egyike lesz Debrecenben a Djabe tavalyi lemezének régóta várt bemutató előadása.
Five Finger Death Punch – Ránk telepszik a sötétség
A sejtelmes üzenet a tavalyi album egyik dalának a címét idézi, amely egy megjelenés előtt álló horrorfilmmel kapcsolatban került most újra fókuszba.
Sziget Fesztivál – Csak 2022-ben lesz visszatérés
A FEZEN után a Sziget szervezői is bejelentették, hogy idén nyáron nem rendezik meg a fesztivált, tehát legközelebb 2022 nyarán lesz rendezvény a Hajógyári-szigeten.
Dream Theater – Újjáéled a hivatalos bootleg-sorozat
Hiányoznak a Dream Theater saját kiadású archív felvételei? Esetleg a Mangini-korszakból is kíváncsi lennél ilyen különleges anyagra? Júniusban érkezik az első ilyen kiadvány, amelynek az ’Images And Words’ album lesz a főszereplője.
Alestorm – Piára fel!
Szeretnéd ismét átélni az élményt, ahogy egy Alestorm-bulin felfújható gumikacsát dobnak rád? Egyelőre ez csak képernyőn keresztül lehetséges, de a Drink remek kedvcsináló a hónap végén érkező kiadványhoz.
Fear Factory – Az új dal Dino Cazares szemüvegén át
A június 18-án érkező új album első kislemezét egy alternatív videóban húrtépi végig a banda – most már egyedül maradt – alapítója.
Fatal Error – Közeleg a dupla lemez első fele
A 2021-es év tartalmasnak ígérkezik a Fatal Error zenekar számára, ugyanis dupla lemezzel készülnek, ennek az első felét vezeti fel a Veled más a helyzet című dal.
Dürer Kert – A Duna-parton újra nyit a klub
2020 második felében vált véglegessé, hogy az Ajtósi Dürer soron található kultikus rendezvényhelyszín bezár. A tulajdonosok ma bejelentették, hogy új helyszínen folytatják zenei missziójukat.
One Desire – Így szól élőben a Hurt
A finn dallamos rockerek talán az egyik legjobb daluk élő verziójával promózzák hamarosan megjelenő koncertkiadványukat, a ‘One Night Only – Live In Helsinki’-t.
Idén sem lesz FEZEN Fesztivál
2020 után 2021-ben sem lesz FEZEN Fesztivál. Erről a rendezvény szervezőcsapata adott ki egy közleményt, amiben elmagyarázták döntésük okát.
KISS – Paul Stanley nyitott az újraegyesülésre
Egy online interjúban Paul Stanley ismét megerősítette, hogy feltételekkel, de nyitott arra, hogy a KISS klasszikus felállása együtt játsszon a búcsúturnén.
Powerwolf – Az európai metálszcéna krémje szerepel az új albumon
Nyilvánosságra hozta a „Farkasfalka” az új kiadványuk bónuszlemezén szereplő énekesek nevét és az általuk felénekelt Powerwolf-nótákat.
Bloodbound – Menetelés a háborúba
Kevesebb mint egy hónappal az új album megjelenése előtt középtempós metálhimnusszal jelentkezett a svéd power metal brigád.
Rhapsody Of Fire – Az új sorlemez előtt júniusban új EP érkezik
Tizenharmadik stúdióalbumán dolgozik a Rhapsody Of Fire, de mielőtt az anyag megjelenne, egy középlemezt is megjelentetnek júniusban, amin nagyrészt eddig kiadatlan nóták kapnak helyet.
Charlotte Wessels – Victor Hugo inspirálta a legújabb dalát
A világhírű francia író egyik legismertebb verse adott ihletet a Delain volt énekesőjének a legújabb dalához.
Tátrai Tibor – „Kultúra az, ami a lélekből jön, nem pedig az, amit el lehet adni”
Tegnap este adta le a közmédia a Tátrai Tiborral készített mélyinterjúját, amely már elérhető az M5 YouTube-csatornáján is.
Black Sabbath – „Eddie, viselkedj!”
A történet 1978-ba nyúlik vissza, amikor a Black Sabbath együtt turnézott a Van Halennel Európában, akik akkor játszottak először az öreg kontinensen.
Komoly csúszásban Hobo és az Omega vinyl kiadványai
A GrundRecords közleményben tájékoztatja a lemezvásárló közönséget néhány nagyon várt vinyl változat későbbi megjelenéséről.
Megjelent a Balázs Fecó utolsó stúdiófelvételeit tartalmazó dupla CD
Tavaly novemberben hunyt el Balázs Fecó, akinek félbemaradt stúdióanyagát zenésztársai fejezték be. A „Legszebb dalaink” címmel megjelent kiadványhoz bónuszként a 2018-as Korál-arénakoncertet megörökítő DVD is jár.
At The Gates – A tudás és halandóság ütközete
Megérkezett a júliusban megjelenő album első előzetese, amely hozza az At The Gates-től megszokott színvonalat, de ahogy a frontember mondta, ez most sokrétűbb lett.
Kayak – Ha egy távoli, békés helyre vágyódsz
A modern Noé és az ő űrbárkája jelenik meg a legendás holland proggerek legfrissebb klipjében, amellyel a jövő pénteken megjelenő ’Out Of This World’ című lemezüket népszerűsítik.
L.A. Guns – Így szól élőben a Malaria a ‘Cocked & Loaded’-ról
A napokban írtunk arról, hogy nyáron koncertlemezzel jelentkezik az L.A. Guns. Nos, a banda máris megosztotta a kiadvány tartalmát, valamint egy dalt is lecsekkolhatsz az anyagról.
Hardline – „Szív, ész, lélek”
A zenekar bejelentette, hogy a Frontiers Music gondozásában jelenik meg az új stúdióalbumuk ’Heart, Mind And Soul’ címmel.
Itt az első dal az egykori Shadows Fall-gitárosok új bandájától
Meghallgatható az első dal a Shadows Fall két egykori gitárosának új csapatától. A Breaking Point a gárda hamarosan megjelenő bemutatkozó lemezén is helyet kap.
Ola Englund – „Ez a lemez megmutatja, hogy jelenleg ki vagyok”
Ha kíváncsi vagy, milyen hatással volt a nyolcvanas évek progresszív zenéje egy thrash és death metal gitárosra, akkor hallgasd meg Ola Englund ’Starzinger’ című lemezét!
Flotsam And Jetsam – Szöveges videón a címadó dal
Új dallal jelentkezett a Flotsam And Jetsam. A jövőre az Accepttel turnézó gárda júniusban hozza ki soron következő albumát ‘Blood In The Water’ címmel.
Dirkschneider & The Old Gang – Ellen-Accept?
Az U.D.O. tavalyi lemezéhez több dalt is írt az Acceptből korábban távozott Peter Baltes és Stefan Kaufmann, ám közösen csak egy dalt játszottak fel. Most viszont itt egy másik, és az év folyamán lemez is várható tőlük.
Legfrissebb a Hard Rockon
A Testament és a modern káosz
Akarsz egy hátast dobni? Hallgasd meg a Testament legújabb dalát, amelyben nem épp szokványos elemekkel dolgoznak Eric Petersonék. Az Infanticide A.I. a technológia fejlődésével járó modern káoszt mutatja be.
W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest
1984. augusztus 17-én jelent meg a W.A.S.P. legelső albuma, az „Album ONE Alive!” turné pedig a kerek 40 éves évfordulót ünnepli. Mentségükre legyen mondva, a koncertsorozat már tavaly elindult, de a Barba Negrába csak idén októberben érnek.
Ian Gillan 80 éves
A Deep Purple tette világhírűvé, de énekelt a Black Sabbathban, és a ‘Jesus Christ Superstar’ címszerepében is. Isten éltesse a ma 80 éves Ian Gillant!
Alcohol zenekar – Csövi kórházba került
Az Alcohol zenekar frontembere, Csövi tegnap sajnos a sürgősségin kötött ki, gyors felépülést kívánunk neki!
Purpendicular – Menekülés az erdőtűz és a kiadó elől
A Deep Purple-alapító Ian Paice hobbizenekara, a Purpendicular szerződést bontott a Metalville kiadóval, de az októberben megjelenő új album még náluk jön ki.
Ozzy Osbourne dokumentumfilmjét órákkal a sugárzás előtt levették a BBC műsoráról
Ma este került volna adásba az Ozzy Osbourne-ról szóló dokumentumfilm a BBC One-on, de az utolsó pillanatban törölték a műsorból.
Black Country Communion – A turné utolsó koncertje videón
A Black Country Communion idei koncertkörútja sajnos elkerülte hazánkat, de az ARTE Concert rögzítette a turné utolsó fellépését a Hellfesten.
Chevelle – Új album kompromisszumok nélkül
Tegnap kijött a Chevelle 3 évig ígérgetett 10. albuma – az anyag megjelenését a kiadóváltás igencsak megnehezítette –, de úgy tűnik, hogy érdemes volt várni az érlelési folyamattal.
Megadeth – Utolsó album, búcsúturné
„Közel a vég” – üzeni a Megadeth, azaz Dave Mustaine a közösségi médiában a banda kabalafiguráján, Vic Rattleheaden keresztül.
Robbie Williams – Még van néhány jegy!
Tavaly novemberben jelentette be a Live Nation Magyarország, hogy Robbie Williams visszatér Budapestre legújabb turnéjával, szeptember 12-én beveszi az MVM Dome-ot a brit popfenegyerek. A bemelegítésről az angol The Lottery Winners gondoskodik.
Arjen Anthony Lucassen – Átkozott összeesküvés-elméletek!
Lehet, hogy lapos a Föld? Lehet, hogy mégsem közelít hozzánk a pusztító aszteroida? Ezekre a kérdésekre kapunk választ az Ayreon-rockoperák főnökétől a legújabb dalában.
Slipknot – Jön a debütlemez jubileumi kiadása
1999. június 29-én jelent meg a Slipknot bemutatkozó lemeze, amelynek 25 éves évfordulóját szeptemberben ünnepli a maszkos brigád egy bővebb tartalmú jubileumi kiadvánnyal.
Már olvasható Adrian Smith önéletrajzi könyve
Önéletrajzi művében az Iron Maiden legendás gitárosa egészen új oldaláról mutatkozik be. Adrian gyerekként lett a pecázás szerelmese, amikor Kelet-London feltöltött bombatölcséreiben horgászott gőtékre és pikókra, majd apjával sügérekre lestek a Grand Union csatorna vízében.
Auri – Pearl Diving: itt az első dal az új lemezről
Ősszel jelenik meg a kettes Auri-album, amiről Tuomas Holopainenék máris bemutatták az első dalt Pearl Diving címmel.
„Nem próbáltunk meg úgy tenni, mintha a közönség is velünk lenne”
Július közepén jelenik meg a Paradise Lost közönség nélkül rögzített koncertjének felvétele, amiről most a One Second hallgatható meg.
At The Gates – „Ez az album egyik központi darabja”
Már a harmadik dal is kagylózható az At The Gates új albumáról, amely július elején jelenik meg ‘The Nightmare Of Being’ címmel.
Jon Oliva – Három albumnyi Savatage-dala van
Egy interjúban beszélt arról nemrég Jon Oliva, hogy rengeteg Savatage-dala van a fiókban, ugyanakkor azt is elárulta, hogy ezek miért nem jelentek meg.
Carcass – „Elsőre felismerhető, hogy ez egy Carcass-dal”
Szeptember 17-én végre megérkezik a Carcass hetedik nagylemeze, amelyről most Kelly’s Meat Emporium címmel meghallgatható a második kislemezdal.
BBM (Jack Bruce, Ginger Baker, Gary Moore): Around The Next Dream LP (1994/2021)
Nyugodtan kimondhatjuk, 1994 egyik legnagyobb rockszenzációja a BBM formáció első és sajnos egyetlen albuma volt. Az ’Around The Next Dream’-et megjelenésekor kevés példányszámban, de kiadták vinyl változatban is és most, június 18-án, a hanghordozó reneszánsza alkalmából ismét forgalomba hozzák dupla LP-n, kibővítve azokkal a dalokkal, melyek a 2002-es CD-újrakiadáson már egyszer napvilágot láttak.
The Neal Morse Band – Új dal, lemezbemutató turné és koncertkiadvány
A Do It All Again című új dallal jött ki Neal Morse zenekara, az augusztus végén megjelenő lemezüket 2022-ben élőben is bemutatják az európai rajongóknak, a hab a tortán pedig a 2019-es MorseFest!-kiadvány.
Alex Lifeson – Két vadonatúj dallal jelentkezett
Neil Peart halála óta először jelentkezett új dalokkal a Rush gitárosa, amelyek a honlapján hallgathatóak meg.
Helloween: Helloween
A héttagúvá duzzadt csapat elkészítette a „Keeper Of The Seven Guys”-t, egy szinte tökéletes remekművet. Nem kapkodták el, jó kertészként megvárták, míg beérik a gyümölcs. Meg is lett az eredménye!
HolyChicks – Klippremier „ereszd el a hajam”-életérzéssel
Pörgős pop-rock dallal jelentkezett Budapest első számú női bandája, a videóban rock, csajok, buli filmszakadásig.
The L.I.F.E. Project – Tűzben az egész világ
Josh Rand (Stone Sour) és Casandra Carson (Paralandra) projektje egy perzselő erejű új dalt mutatott be, amely a júliusban megjelenő első EP-jük előfutára.
Ocho Macho – Megható történettel és őszinte példamutatással érkezik a legújabb szerzeményük
A dal különlegessége, hogy felhívja a figyelmet egy apró, ám annál nagyobb tettekre képes kisfiúra, aki SMA betegséggel küzd.
KK’s Priest – Downing ismét Judas-stílusban prédikál
Második dalát mutatta be videóklipen K.K. Downing új bandája, a ’Sermons Of The Sinner’ címadó nótája igencsak odab…
Rómeó Vérzik – Végre tágasabb térben is megszólal a ‘Szűk a tér’
Lemezbemutatóval egybekötött huszonötödik (plusz egy) születésnapi bulival várja rajongóit a Rómeó Vérzik június 24-én a Barba Negrában.
Rob Zombie: The Lunar Injection Kool Aid Eclipse Conspiracy
Nem okozott meglepetést Rob Zombie új lemeze se pozitív, se negatív értelemben. Az előző két album stabil színvonalát ugyan hozza néhány kiemelkedően erős dallal, viszont hiányzik az a jófajta sokk, amit a régebbi anyagok okoztak.
Megérkeztek a Fekete Zaj fesztivál első fellépői
Igen masszív, 50 fős névsorral rukkolt elő a Fekete Zaj fesztivál, ami évről évre az underground legkülönlegesebb szélsőségeit gyűjti csokorba. Az idei fellépők közt is a nemzetközi felhozatal legkülönlegesebb ékköveit, a hazai szcéna izgalmas előadóit köszönthetjük, de van olyan produkció, ami kifejezetten és kizárólag a Zaj miatt áll színpadra.
George Harrison – Kibővített változatban jön a harmadik szólólemeze
Augusztusban ismét megjelenik George Harrison ’All Things Must Pass’ című lemeze, azonban felújított és kibővített változatban. A kiadvány tartalmával a folytatásban ismerkedhetsz meg.
Bon Jovi – Pénteken érkezik a mozikba az új koncertfilm
A világpremierrel egy időben, június 18-án érkezik a hazai filmszínházakba a rocklegenda Bon Jovi vadonatúj koncertfilmje, amit kifejezetten a mozinézők számára rögzítettek május végén. A ’Drive-in Night’ című koncertfilmet országszerte közel negyven moziban láthatják a rajongók.
Pink Floyd: Live At Knebworth 1990
A zenei teljesítménnyel, a megszólalással semmi baj nincs, kristálytisztán, mérnöki pontossággal szólalnak meg a dalok, ám én azt gondolom, egy Pink Floyd-fellépést nem lehet 55 percben letudni, nem jön át az üzenet.
Steve Hackett – Ősszel még egy nagylemez érkezik
A legendás gitáros és kiadója, az Inside Out Music idén még egy nagylemezt dob piacra, a ’Surrender of Silence’ szeptember 10-én jelenik meg.
I’m Dorothy – Sorsszerű klippel jelentkezett a megújult zenekar
Januárban jelentették be a Dorothy zenekar feloszlását és azt is, hogy az énekes-basszusgitáros Gere Dorottya I’m Dorothy néven folytatja tovább. Az első saját dal, a Sorsszerű most debütál videóklipen.
Auri – Ősszel jön az új lemez
Elkészült a Tuomas Holopainenhez köthető Auri második albuma, aminek megjelenési dátuma, valamint borítója már ismert.
Danko Jones – „Őszinte leszek: ez a lemez kib.szottul király”
Még mindig rengeteg idő van hátra a Danko Jones új albumának megjelenéséig, ennek ellenére már a harmadik új dal hallgatható meg a szóban forgó lemezről.
Hardline – Itt a harmadik dal az új lemezről
Kevesebb mint egy hónap múlva érkezik a Hardline legújabb nagylemeze, a zenekar pedig már a harmadik dallal örvendezteti meg rajongóit.
The Night Flight Orchestra – Új nótával üdvözlik a nyarat
Egy nyári hangulatú himnusszal üdvözli a nyarat a The Night Flight Orchestra. A szóban forgó Burn For Me már a második új dal ebben az évben a svéd csapattól.
Devin Townsend – Új album és turné jövő tavasszal
A kanadai zenész új nagylemeze ’Lightwork’ címmel jelenik meg 2022 tavaszán, amelyhez kapcsolódóan egy európai koncertsorozatot is bejelentettek.
Pain – Joe Lynn Turner is feltűnik új daluk klipjében
Peter Tägtgren öt év szünet után írt vadiúj Pain-dalt, amit elmondása szerint „az elmúlt egy év összes baromsága” inspirált.
Gus G. – A black metallal kacérkodik
Nem kell megijedniük Gus G. rajongóinak, a görög gitáros ugyanis csak új klipjének kedvéért festette ki magát, zeneileg nem távolodott el a jól megszokott stílusától.
Leprous – „Nem hagytunk helyet a perfekcionizmusnak”
A norvég csapat sem tétlenkedett a pandémia alatt: megírták és fel is vették új nagylemezük dalait, amely augusztus 27-én lát napvilágot ’Aphelion’ címmel.
„A klasszikus heavy metal és a hard rock lényegét akartam megragadni”
The Reckoning címmel már a második dal is meghallgatható Noora Louhimo és Netta Laurenne közös lemezéről, amely júliusban kerül boltokba.
Radar – ’Kétszer élni’ címmel jön az új album
Hamarosan napvilágot lát a kisvárdai Radar zenekar ötödik stúdiólemeze, amelyről napokon belül videóklip formájában bemutatkozik az első dal.
Nightwish – Újrakevert kiadást kap egyik legsikeresebb albumuk
17 évvel a megjelenés után a Nightwish kiadja a ’Once’ album újrakevert verzióját, melyet bónuszokkal telepakoltak, akár négylemezes változatban is beszerezhető.
Omen – Újrafelvett gyűjteményes anyaggal ünnepelnek
A 30 éves jubileumi koncertre egy remek kis meglepetéssel készül az Omen zenekar. Július 2-án végre megjelenik a ’Best of 30 év’ című dupla válogatásalbum, amelyről a Ne a pénz című klasszikus videóklipje már meg is tekinthető Molnár Péter ’Stula’ előadásában.
Styx – A háttérben a Reveries
A Styx új albumának második kislemezéhez is készített playthrough videót a zenekar dobosa, Todd Sucherman.
Abracadabra – Mentés nagyon másként
Whitesnake,- Journey- és Mr. Big-zenészek is szerepelnek abban a virtuóz feldolgozásban, amelyben életre keltették a Steve Miller Band 1982-es multiplatina-sikert hozó dalát.
AC/DC – Boszorkányos varázslat az új klipben
A holnapi Record Store Dayen jelenik meg a legendás ausztrál csapat legújabb vinyl kislemeze, amelyhez új videó készült, a Witch’s Spell címhez igazítva varázsgömb és tarot kártya is szerepet kap a klipben.
Háromszámos kislemezzel jelentkezett a Machine Head
A Bay Area-veteránok ma egy három új dalt tartalmazó digitális kislemezt adtak ki ’Arrows In Words From The Sky’ címmel.
Legutóbbi kommentek
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Kritikák
Egypercesek #65: King King, John Diva, Weezer, Magnum, The Black Keys
A King King lemezén borult össze a két Nimmo-testvér, az ilyen nosztalgikus pillanatoknál vidámabb perceket kínál azonban John Diva a ’80-as évek szellemében. Nosztalgiában nincs hiány a Weezer anyagában és a Magnum válogatáslemezén sem, és a The Black Keys kultikus lemezének 10 éves évfordulója is mi más lenne, mint nosztalgia. Na meg még egy bőr.
Steve Hackett: Under A Mediterranean Sky
Steve Hackett a sztratoszféra magasságába vitte a zene fogalmát, ide nagyon kevesen tudják követni. Ha feltennénk azt a kérdést, ki melyik műfajban a legjobb, szerintem Hackett megnyerne pár kategóriát.
Rory Gallagher: Check Shirt Wizard – Live In ’77
Nem írom le még egyszer, mekkora zseni volt Rory Gallagher. Ismét egy méltó élő anyagot tettek közkinccsé az archívumból. Azonban jó volna, ha nem esnének bele abba a hibába, hogy válogatás nélkül forgalomba hoznak tőle mindent, színvonaltól függetlenül (ezt hívják zenei hullarablásnak), mint ahogy azt megtették már jó pár kultikus zenésszel.
Conception: State Of Deception
Hű maradt elveihez a Conception és egyáltalán nem olyan lemezt készítettek, mint amit sokan vártak volna tőlük. Nincsenek kommersz dalok, jól bevált megoldások, hanem csak súlyos mondanivalóval bíró tételek, melyek jelen helyzetben még nagyobbat ütnek.
Sari Schorr: Live In Europe
Egy új név, egy új hang, amivel elkezdhetünk ismerkedni hazánkban. Az istenverte vírus miatt sajnos ő sem tudott eljönni, hogy bemutatkozzon a magyar közönségnek, ősszel már reméljük, hogy hallhatjuk élőben fantasztikus énekhangját, jó kis bandáját!
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

A Dead Daisies és Mike Tramp egy este!
Novemberben újra találkozhatunk a Dead Daisies legénységével, akik előtt Mike Tramp énekli a White Lion slágereit, és bemutatkozik a Beastö Blancö is, melyben Alice Cooper lánya, Calico Cooper és a shock-rocker basszusgitárosa, Chuck Garric tolja a képünkbe a White Zombie és Motörhead ihlette dalokat.

Michael Schenker Group – Rendkívüli közlemény a gitáros rajongóinak
Lehet előbányászni a ballagási öltönyöket, színházba megyünk! A nem várt nagy érdeklődés miatt a Richter Teremből a Győri Nemzeti Színházba kerül át a Michael Schenker Group júliusi győri koncertje. Hamarosan lehet újra hegyezni a bankkártyákat!

Báthory Zoltán – „Honnan is jött a Five Finger Death Punch név?”
A Five Finger Death Punch alapító gitárosa, a magyar származású Báthory Zoltán mesélt arról, mi ihlette a zenekar névválasztását. A csapat hamarosan újra fellép – 4 éven belül harmadszor – Budapesten az Ice Nine Kills és a sheffieldi Malevolence társaságában.

A divideD lesz Bruce Dickinson előzenekara
Nem is lehetett volna jobb előzenekart választani Bruce Dickinson elé, mint a divideD, melyben Jósa Tamás, az Iron Maidnem énekese a frontember.

Glenn Hughes – Személyesen invitál a budapesti koncertre
Személyesen üzent Budapestnek az április 30-án nálunk fellépő Glenn Hughes. Az énekes-basszusgitáros a ‘Burn’ 50. évfordulóját ünneplő turnéjával érkezik a Barba Negrába.




































































































