Minden tiszteletem azoké a hölgyeké, akik beneveznek a rockszakmába, és ebben a férfiak uralta műfajban megállják a helyüket, sőt birokra kelnek a pasikkal és sokszor fügét mutatva hagyják őket állva. Beth Hart, Layla Zoe, Joanne Shaw Taylor ebbe a kategóriába sorolható, hogy csak egy pár nevet említsek. Nemcsak minőségi lemezeikkel vívtak ki megbecsülést maguknak, hanem szívet-lelket beleadó, elsöprő energiájú előadásmódjukkal is. És most itt van egy énekesnő New Yorkból, Sari Schorr eddig két stúdióalbumot és egy koncertlemezt készített, ez utóbbiról értekeznék nektek. Ő ugyanez a kategória: szív, lélek, erő, minden együtt van nála.
Az eddig két stúdióalbumot elkészítő énekesnő tavaly Európában járt, ezt a mozzanatot dokumentálták ezen az albumon. A felvételek Angliában és Svájcban készültek, három koncertről, nem egy időben szedték össze a dalokat, változó felállású a zenekar is.
Eszméletlen energia árad a hangjából, mindjárt a kezdő felvétel, a legutóbbi, 2018-ban megjelent ’Never Say Never’ egyik felvétele a Martin Luther King emlékére íródott New Revolution is erről tanúskodik. Nem csak címében, zenéjében is egy harcias rock and roll. Ugyanez a kategória az Ain’t Got No Money. Vannak hagyományosabb bluesok is, mint a Demolition Man vagy a Muddy Waters-klasszikus, a szinte mindenki által előadott I Just Wanna Make Love To You. Ezt jól el is húzzák, mert Ash Wilson és Steve Watts remek gitár-billentyű párbajt adnak elő. Egyébként két kiváló zenészről van szó, nekem különösen Ash Wilson gitárjátéka tetszik.
Azért ne gondoljuk, hogy csak az üvöltő bluesokat tudja. Nagyszerűen bánik hangjával, hiszen a Turn On The Radio vagy a Ready For Love a lágyabb vonalat képviselik, ilyenkor hangja nagyon sok érzelemmel telítődik. Ez utóbbi zárja a lemezt, előtte a Black Betty a soul felé mutat egyedüliként a lemezen. Az album első felében hallhatjuk a rockos, sodróbb felvételeket a második félre lenyugszik a hangulat.
A blues zene már kisebb helyekre szorult vissza, klubokban, kocsmákban játsszák jobbára, egy-két nagyobb nevű előadótól eltekintve. Amikor egy ilyen energikus tehetséggel találkozom, azt gondolom, egy fesztivál nagyszínpadát képes megtölteni ilyen hangterjedelemmel, ilyen őserejű énekstílussal, ám az ilyen blues-rock nem oda való. De ez nem is baj, mert ez a műfaj bensőséges, fontos az interakció előadó és közönsége közt, a blues megérint belülről.
Sari mögött egy négytagú zenekar áll hagyományos felállásban (gitár, basszus, dob, billentyű), nincsenek fúvósok, egyéb más hangszerek. Talán ebből is következik, hogy nem cizellált zene – bluest nyomnak, azt viszont rockosan, mindent beleadva. Kemény, határozott a ritmusszekció, a dob nyersen, pontosan halad a basszusgitárral, a gitár arcba mászó módon. keményen szól, süvít a billentyű, a Hammond szinte végig ott figyel, nem csak a háttérben.
Összegzés:
Egy új név, egy új hang, amivel elkezdhetünk ismerkedni hazánkban. Az istenverte vírus miatt sajnos ő sem tudott eljönni, hogy bemutatkozzon a magyar közönségnek, ősszel már reméljük, hogy hallhatjuk élőben fantasztikus énekhangját, jó kis bandáját! Addig mindenkit bátorítok, e koncertlemez után hallgassa meg Sari Schorr két albumát, a ’Force Of Nature’-t és a már említett ’Never Say Never’-t is. Megéri annak, aki szereti a vad, zsigerig hatoló blues-rockot.
Pontszám: 8,5
Kiadó: Manhaton Records
Weblap: www.sarischorr.com/
Stílus: blues-rock
Származás: USA
Zenészek:
Sari Schorr – ének
Ash Wilson – gitár
Martin „Magic” Johnson – gitár
Steve Wright – gitár (10)
Mat Beable – vokál, basszusgitár
Roy Martin – dob
Stevie Watts – billentyűs hangszerek (6)
Bob Fridzema – billentyűs hangszerek
Dalcímek:
- The New Revolution
- Demolition Man
- Ain’t Got No Money
- Turn The Radio On
- Damn The Reason
- I Just Wanna Make Love To You
- Thank You
- Valentina
- Back To L.A.
- Black Betty
- Ready For Love
Legutóbbi hozzászólások