Tavaly novemberben hunyt el Balázs Fecó, akinek félbemaradt stúdióanyagát zenésztársai fejezték be. A “Legszebb dalaink” címmel megjelent kiadványhoz bónuszként a 2018-as Korál-arénakoncertet megörökítő DVD is jár.

Balázs Fecó végső gondolatai is a zene körül forogtak, utolsó üzenetében arra kérte barátját, Dorozsmai Pétert, hogy fejezze be a művet, aki ennek eleget is tett. „Egyik este felhívott, hogy pár napja pozitív lett a koronavírus-tesztje, de nincsenek tünetei, nincs nagy baj. Hiába volt a legjobb kezekben, a legjobb orvosoknál és kapta az elérhető legjobb terápiás kezelést, a vírus erősebb volt – mondta Dorozsmai, majd hozzátette, hogy minden egyes hívásnál összerezdült, amióta zenésztársa kórházban volt. – Amíg nem került intenzívre, tudtam vele beszélni, nagyon szerette volna legyőzni a betegséget. Azt mondta, hogy várjunk a keveréssel, amíg nem jön ki, és felénekli a hiányzó dalokat. Akkor is a lemez sorsa érdekelte a legjobban, amikor a halálos ágyán feküdt. Amikor kérdeztem, hogy tudok-e bármiben is segíteni, akár a családjának is, csak annyit üzent, hogy ne törődjek semmivel, csináljam meg az élete lemezét.”

 

 

Két évvel ezelőtt, a Budapest Sportarénában tartott koncert után döntötték el, hogy felveszik a legszebb Korál– és Balázs Fecó-dalokat, az elhunyt zenésznek szívügye volt ez az album.

Balázs Fecó – ének, billentyűs hangszerek
Dorozsmai Péter – dobok, ütőhangszerek
Fekete Tibor Samu – basszusgitár
Fischer László – gitár

Közreműködők:

Kontor Tamás – ének, vokál, gitár
Sipeki Zoltán „Pipi” – gitár
Binder Norbert – billentyűs hangszerek
Veress Mónika „Nika” – ének, vokál
Heincz Gábor „Biga” – ének
Hungarian Studio Orchestra

CD 1:

01. Ugye nem hiszed el
02. A szeretet koldusai
03. Amikor mellettem vagy
04. Ártatlan varázsló
05. Tékozló fiú
06. Kergesd el a felhőt a házamról
07. Évszakok
08. Egy angyal szólt
09. Mindig úgy ölelj
10. Maradj velem
11. A csönd éve volt
12. Hazafelé
13. Kevés voltam neked
14. Korál szimfonikus mix (A kőfalak leomlanak-Anyám, vigasztalj engem-A lány, akire szerelemmel nézhetek-Amit nem mondhattam el)
15. Homok a szélben
16. Ne állj meg soha

CD 2:

01. Gyertyák a téren
02. Átok van velünk
03. Érints meg
04. Új név a régi ház falán
05. Nappali altató
06. Ahogy nézett
07. Tükör által homályosan
08. Cirkusz
09. Idegen
10. Számíts rám
11. R.I.P.
12. Túl az első éjszakán

DVD (Budapest Sportaréna 2018. május 5.):

01. Ugye nem hiszed el
02. Hangoddal ébreszt a szél
03. Van egy őszinte dal
04. Tudom, én is megnyugodnék
05. Anyám, vigasztalj engem
06. Fekete bárány
07. A másik oldalon
08. Évszakok
09. Gyertyák a téren
10. A csönd éve volt
11. Érints meg
12. Kölykök a hátsó udvarból
13. A kőfalak leomlanak
14. Tékozló fiú
15. A szeretet koldusai
16. Kergesd el a felhőt a házamról
17. Amit nem mondhattam el
18. Kevés voltam neked
19. Homok a szélben
20. Ne állj meg soha
21. Maradj velem
22. Hazafelé
23. Válaszra várva

Megosztás