Legfrissebb a Hard Rockon
Kissin’ Dynamite – Ördögi ötlet
The Devil Is A Woman, hirdeti a Kissin’ Dynamite új dalában, melyet ősszel élőben is meghallgathatunk a Barba Negrában, ahová a Massive Wagons és az Airstrike társaságában érkeznek.
Speedy Ortiz ma este a Dürerben!
A Speedy Ortiz első magyarországi koncertje március 12-én, azaz MA ESTE lesz a Dürer Kertben. Az amerikai banda új lemeze ‘Rabbit Rabbit’ címmel lát napvilágot szeptember 1-én, a babonás címmel a zenekar egyszerre kívánja magához vonzani a szerencsét és megküzdeni a visszatérő démonokkal.
U.D.O. – Most aztán tényleg semmi Accept!
Elindult az U.D.O. ‘Touchdown Tour’, és bár Udo Dirkschneider többször fogadkozott korábban, hogy az Accept-számokat nem játssza a koncerteken, most először tényleg meg is tette.
Ghost – Megvannak a magyar helyszínek és dátumok
A Ghost tavalyi amerikai turnéjának két telt házas buliján forogtak a kamerák, hogy elkészüljön a zenekar első egész estés mozifilmje, ami ötvözi a koncertvideót és a csapat webes sorozatának történéseit. Június végén a hazai mozikban is látható lesz a ’Rite Here Rite Now’.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Henrik Freischlader – 13. alkalommal lép fel hazánkban
A tavaly őszi nagy sikerű lemezbemutató után a Henrik Freischlader Band újra Budapesten, ezúttal új műsorral! Napjaink egyik legjobb blues-rock gitárosa a jövő heti hosszú hétvége vasárnapján lép fel az Analog Music Hallban, a bemelegítésről Markuz Walach gondoskodik.
Sötétbe borul a Barba Negra az októberi hosszú hétvégén
A H-Music szervezésében október 23-án éri el Budapestet a norvég avantgárd progmetálos In The Woods… és a death doomban utazó dán Saturnus közös turnéja, amelynek különleges vendége az olasz gótikus doom metal formáció, a The Foreshadowing lesz.
Sonata Arctica – A dolgok túl gyorsan fejlődnek
Holnap startol Svédországban a Stratovarius és a Sonata Arctica közös turnéja, amelynek keretében november 1-én Budapestre is ellátogatnak. Tony Kakko és zenekara duplázza a nosztalgiafaktort, ugyanis egy régi időket idéző új power metal dallal jelentkeztek.
Megjelent a Jazztelen harmadik albuma
Utoljára Hobo Kopaszkutya-koncertjén láttuk színpadon a Jazztelen zenekart, akkor derült ki, hogy úton van a csapat harmadik nagylemeze, amely ma meg is jelent, a hivatalos albumbemutató koncert november 24-én lesz a Muzikumban.
Blues Pills – Klipen egy új dal: Low Road
Június közepén jelenik meg a Blues Pills harmadik stúdiólemeze, amiről Elin Larssonék már a második dalt is bemutatták.
Voodoo Gods – Két saját dal a második lemezről
Májusban jelenik meg a death metal szupergroup, a Voodoo Gods második albuma. A Victor Smolskival megerősödött csapat most két saját dalt is bemutatott.
Pearl Jam – Elhalasztották a nyári európai turnét
Nem lesz július 15-én Pearl Jam-koncert Budapesten. A csapat a koronavírus-járvány miatt lemondta európai turnéját, azonban később pótolják a körutat.
Caligula’s Horse – „A ’Rise Radiant’ az album, aminek elkészítése felé haladtunk az elmúlt évtizedben”
Május végén jelenik meg az ausztrál Caligula’s Horse új lemeze, amiről a csapat már két dalt is bemutatott az elmúlt hetekben.
Myrath: Live In Carthage
Ritka érték manapság egy jó koncertfilm! A Myrath első élő felvétele nagyon magasra tette a lécet, ugyanis műsoruk összeállítása és a hozzá kapcsolódó produkciós rész is hibátlan. Az élmény egyszerűen leírhatatlan.
Nightwish – Hallgasd meg az új albumukat!
Ma jelent meg Tuomas Holopainenék új albuma, amit a folytatásban most teljes egészében meghallgathatsz.
Beth Hart – Megható karanténvideót tett közzé
Lehet, hogy megszületett a karantén-rock, annyi dal és videóklip lát napvilágot manapság a bezártságból.
Grave Digger – Itt a Thousand Tears videója Noora Louhimóval
Ebben az évben a német heavy metal szcéna egyik legbefolyásosabb és úttörő együttese a negyvenedik jubileumát ünnepli. Május 29-én megjelenő új albumukról most egy duettet mutattak be.
The Dead Daisies – Jövő héten kiadják az Unspokent kislemezen
A The Dead Daisies – az ausztrál zenész és üzletember, David Lowy által alapított hard rock kollektíva – április 17-én kiad egy új kislemezt Unspoken címmel.
Glenn Danzig – Így énekel Elvis-dalt
Egy hét múlva jelenik meg Glenn Danzig új albuma, melyen kizárólag Elvis Presley-dalokat ad elő. Az albumról egy dal, a One Night most meghallgatható.
Rory Gallagher: Check Shirt Wizard – Live In ’77
Nem írom le még egyszer, mekkora zseni volt Rory Gallagher. Ismét egy méltó élő anyagot tettek közkinccsé az archívumból. Azonban jó volna, ha nem esnének bele abba a hibába, hogy válogatás nélkül forgalomba hoznak tőle mindent, színvonaltól függetlenül (ezt hívják zenei hullarablásnak), mint ahogy azt megtették már jó pár kultikus zenésszel.
Sons Of Apollo – Csak jövőre térnek vissza, de visszatérnek
Hivatalosan is bejelentették, hogy jövőre halasztja turnéját a Sons Of Apollo.
Beyond – Exkluzív klippremier: Írj egy levelet az égbe
Április 15-én, azaz jövő szerdán jelenik meg a kultikus thrash brigád ’Elhagyott város’ című új lemeze a GrundRecords gondozásában, az album nyitódalának végső változatához készített klip itt debütál a HRM oldalán. A lapozás után a borítót és dallistát is megnézheted.
David Ellefson – Új dal a Megadeth basszerétől
Új szólódallal jelentkezett David Ellefson. A Megadeth egyik motorja az új dal bevételeit az olasz Vöröskeresztnek ajánlotta, ezzel is segítve a koronavírus elleni küzdelmet.
Helstar – Még idén megjelenik az új lemezük
Ismét aktivizálta magát a texasi power metal csapat, a Helstar. A gárda négy év után jelentkezik új lemezzel, ami még ebben az évben megjelenik.
Enslaved – Utgardba kalauzolnak el ősszel
Elkészült új lemezével az Enslaved. A norvég csapat ősszel adja ki az ’Utgard’ névre keresztelt lemezt a Nuclear Blast gondozásában.
Mentes Norbert – Stúdiókoncert Renato Pavesivel
Stúdióban rögzített akusztikus előadás-sorozat első részét mutatta be Mentes Norbert (Moby Dick, Hungarica) és Renato Pavesi, akiket már korábban is láthattunk együtt zenélni.
Sepultura: Beneath The Remains (Deluxe Edition 2 CD)
A Sepultura rengeteg nélkülözés és nehézség árán, kitartó munkával és hittel jutott el aktuális írásom tárgyáig.
Daniel DeFonce – „Véleményem szerint túl sokan látják optimistán a turnékérdést”
Egy neves amerikai koncertszervező, Daniel DeFonce a Twitteren írt a turnék helyzetéről. Szerinte kár reménykedni nagyobb körutakban 2021 előtt.
House Of Lords – Új dal a májusi lemezről: New World – New Eyes
Egy hónap múlva jelenik meg az amerikai dallamos rock banda új lemeze, amiről most a második előzetes dal is meghallgatható.
Ocean Hills – Téglás Zoli „új” zenekara
Az Ignite volt énekese, Téglás Zoli bejelentette, hogy új zenekara, az Ocean Hills szerződést kötött az AFM kiadóval.
Nick Cave And The Bad Seeds – 2021 tavaszán jönnek Budapestre
A Nick Cave And The Bad Seeds átütemezte európai turnéját 2021 tavaszára.
Road – A közönség énekel új videójukban
A közönséggel együtt készített videót a Road zenekar.
Metallica – Nézz teljes koncerteket!
Újabb koncertfelvétellel jelentkezett a Metallica.
In Flames – Későbbi időpontra halasztják a májusi koncertet
Nem marad el a koncert, de nem májusban érkezik Budapestre az In Flames.
Nova Rock 2020 – Elmarad az idei fesztivál
A Nova Rock fesztivál is áldozatául esett a koronavírus-járványnak.
Kristoffer Gildenlöw – Csúszik a ’Homebound’ megjelenése
Április közepén jelent volna meg Kristoffer Gildenlöw harmadik önálló albuma, a ’Homebound’. Az aktuális helyzetre való tekintettel csak valamikor nyár után lesznek elérhetőek a fizikai példányok.
Testament – Animációs klip egy új dalhoz
A múlt héten jelent meg a zenekar tizenharmadik stúdióalbuma ’Titans Of Creation’ címmel. Az egyik dalhoz, a Chidren Of The Next Levelhez egy animációs videóklip is készült, melyet egy magyar grafikusművész, Gróf Balázs követett el.
Gary Moore – Emlékest helyett…
A koronavírus-járvány miatt Gary Moore halála óta először maradt el az Emlékest, melyet minden évben április 4-én, a születésnapján tartottak. Cserébe Vámos Zsolt, a koncert egyik rendszeres fellépője, a Run For Power – Gary Moore Memorial Band gitárosa egy otthoni videóval emlékezett meg példaképéről.
Anathema – Szeptemberben pótolják az elmaradt turnét
A koronavírus-járvány miatt elmaradt márciusi turnét szeptemberben pótolja az Anathema. A brit csapat a budapesti koncertet ezúttal sem hagyja ki a sorból, mely változatlanul az Akvárium Klubban lesz.
Scott Stapp – Ősszel Európába jön a Creed egykori énekese
Októberben veti meg a lábát Scott Stapp szólóturnéja Európában, melynek magyar állomás nem lesz, de a szomszédban fellép a Creed és az Art Of Anarchy egykori énekese.
István Alapi’s Quarantine Project – Journey- és Van Halen-feldolgozások az Edda a gitárosától
Az elmúlt napokban az Edda gitárosa sem volt tétlen, és újabb négy felvétellel gazdagította karanténprojektjének repertoárját.
Devin Townsend – Egy bő negyedórás koncertfelvétel a karanténból
Két új felvétel került ki a netre Devin Quarantine Projectjétől melyek közül az egyik egy hosszabb lélegzetvételű koncertanyag.
Champlin Williams Friestedt – Az új album bevezető dala
Most, hogy a Toto ismét letette a lantot, a tagok egyéb projektjeikre koncentrálhatnak. Az énekes Joseph Williams például erre, a Chicago multiinstrumentalista-énekesével közös munkájára. A nevek kezdőbetűiből összerakott ‘CWF’ folytatása hasonlóan bonyolult (‘CWF 2’) címet kapott, ám ezt ellensúlyozza a lemezen hallható zene, melyet a Between The Lines alapján máris tesztelhetünk.
Pick Down – Otthoni klip Mezőhegyesről
A mezőhegyesi székhelyű Pick Down – korábban Solum – 2019 őszén újraalakult. Az alapító dobos, Varga Mihály (Kaliber) kivételével mindenki „új” a csapatban. A kialakult helyzetre való tekintettel ők sem mozdultak ki otthonukból, úgy készítették el videóklipjüket a Fekete felhők című dalukhoz.
Szijártó Zsolt – „A klip talán elrepít bennünket a szobafogságunkból”
Amerikában forgatott új videóklippel jelentkezett a Kárpátia soraiból ismert, ám az ex-Judas Priest énekessel, Tim ‘Ripper’ Owensszel is turnézó Szijártó Zsolt.
„A ’The Red Planet’ nem az út vége”: Interjú Rick Wakemannel
Hosszú idő után Rick Wakeman visszatért a progresszív rockzenéhez: a júniusban megjelenő ’The Red Planet’ albumán ezt a fajta muzsikát fogja játszani a régi rajongók nagy örömére. Ennek kapcsán interjút kértünk a legendás billentyűstől, aki 2012 után másodszor is nyilatkozott a Hard Rock Magazinnak.
Deep Purple – Ők is elhalasztják az új lemez megjelenését
Eléggé egysíkúak híreink az utóbbi három hétben. Szóval, a Deep Purple is úgy döntött, elhalasztja két hónappal, augusztusra huszonegyedik, ’Whoosh’ című stúdióalbumának megjelenését.
Beyond The Black – „Számunkra ez határozottan kötéltánc volt”
A Jennifer Haben énekesnő köré szerveződött csapat, a Beyond The Black új lemeze, a ’Hørizøns’ június 19-én jelenik meg. Erről hallgathatod meg most a második dalt Golden Pariahs címmel.
Ozzy Osbourne – A kezelést elhalasztották, nem lemondták
A múltkor írtunk Ozzy egészségi állapotáról, hogy már jobban van, és arról is, hogy nem utazik Svájcba a járvány miatt.
Legfrissebb a Hard Rockon
A gyász illata: Swallow The Sun, Avatarium, Shores Of Null – Barba Negra, 2023. 05. 01.
Sűrű bánattal átitatott, melankolikus hangulat jellemzi a Swallow The Sun koncertjeit. Viszont aki közel tudja magához engedni és képes meglátni a szépségét, annak egy semmivel össze nem hasonlítható élményben és zenei utazásban lesz része. Az Avatariumnak szintén rajongója vagyok, és ha az olasz Shores Of Null így folytatja, ők is hamar tekintélyes rajongótáborra tehetnek szert.
Kalapács – Klippremier és nyári turné
Mesterséges intelligencia bevonásával készített kisfilmet egy 2020-as dalhoz a Kalapács József vezette Kalapács zenekar, a nóta biztosan elhangzik a május 20-án startoló turnén, amelynek 8 állomása már biztos.
Geezer Butler – „Ian Gillan tönkrevágta a Black Sabbathot”
Egy interjúban Geezer Butler felidézte a Black Sabbath azon rövid időszakát, amikor Ian Gillan töltötte be a frontemberi posztot.
Riverside – Budapesten startol az őszi turné
A tavalyi 20 éves jubileumi koncert után idén is láthatjuk Mariusz Duda csapatát, a Riverside-ot. Az ’ID.Entity’ lemezbemutató turné őszi sorozatának első állomása lesz Budapest, a lengyel proggereket szeptember 24-én a Barba Negrában lehet megnézni.
Grand Funk Railroad – Mark Farnernek nem tetszik a jubileumi turné
Aranylakodalomra készül a Grand Funk Railroad, már ami a ’We’re An American Band’ albumuk évfordulóját illeti, de az egykori alapító tag, Mark Farner nem nézi mindezt jó szemmel.
The Flower Kings – 11 év után ismét Budapesten
Roine Stolt zenekara, a The Flower Kings majdnem napra pontosan 11 év után érkezik Budapestre ismét. Szeptemberben megjelenő új lemezüket október 11-én mutatják be a hazai közönségnek az A38 Hajó fedélzetén.
A közösségi szórakoztatás magasiskolája: Electric Callboy, Blind Channel, Future Palace – Barba Negra, 2023. 04. 15.
Sikerült a tavalyi koncertet megfejelniük, és nemcsak a látványt illetően. Ha a most csarnokokat megtöltő öregek kihullanak, jelen állapot szerint az Electric Callboy lesz az egyik, aki a helyükre léphet. A főzenekar mellett a jövőben érdemes lesz figyelni a Blind Channelre is, mert a fiatalok odáig vannak értük, a Future Palace-nak pedig egy kis színpadi rutint kell még felszednie.
H.E.A.T – Will You Be?
Új dalok, Kenny Leckremo énekével újravett dalok és kiadatlan koncertfelvételek, ezt ígéri a H.E.A.T szeptember 1-jére tervezett új albuma, az ‘Extra Force’, melyről már a második új dalt mutatták be.
Def Leppard – A sheffieldi ötösfogat hazatér
Az új szimfonikus válogatásalbum, a ‘Drastic Symphonies’ megjelenése apropóján – stadionturnéját megszakítva – egyedi műsorral ad klubkoncertet „szülővárosában”, Sheffieldben a Def Leppard.
Comeback Kid – Súlyos csapásra készülhetünk
A kanadai hardcore punk banda, a Comeback Kid 12. alkalommal jön Budapestre, június 19-én az Analog Music Hallban végre nálunk is bemutatják ’Heavy Steps’ című albumukat.
Pennhurst – Fellépnek a szlovéniai MetalDaysen
Az a megtiszteltetés érte a második lemezére készülő Pennhurst zenekart, hogy ők is ott lehetnek Európa egyik legnagyobb metálfesztiválján, a szlovéniai MetalDaysen.
Sick Of It All – Magyarul is megjelenik a Koller testvérek könyve
Dudich Ákos fordításában megjelenik magyarul is a Sick Of It All történetét bemutató könyv, a Koller testvérek sztorija a hazai könyvesboltokban is elérhető lesz ’Vér és verejték’ címmel.
Allan Holdsworth – Posztumusz koncertalbuma jelenik meg
A 2017-ben elhunyt gitáros egy 1986-ban felvett frankfurti koncertjét adják ki CD és DVD formátumban.
Judas Priest – Jövőre ők is visszatérnek Magyarországra!
Sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz a Judas Priest jövőre eltolt turnéjának budapesti megállója, most azonban kiderült, hogy Rob Halfordék nem hagyják ki Magyarországot sem a sorból.
Vandenberg – Újabb dal a jövő héten megjelenő lemezről: Skyfall
A jövő pénteken megjelenő ‘2020’ című album zárónótáját is bemutatta a Ronnie Romeróval újjászervezett Vandenberg. Ez már a negyedik tétel a lemezen szereplő 10 dalból.
BPMD – Cactus-feldolgozással folytatódik a promóció
Június 12-én jelenik meg az amerikai all-star alakulat debütáló anyaga, melyen tíz feldolgozás lesz hallható. A kiadónak köszönhetően most az Evil is letesztelhető.
Neil Young – Egy elveszett album jelenik meg tőle
’Homegrown’ címmel egy olyan lemezt ad ki a veterán hippi, amit valamikor a hetvenes évek derekán rögzített, de félrerakta.
Stone Sour – A Used Future (The Bitter End) demója is elérhető lett
Megérkezett az ‘Audio Secrecy’ albumhoz társítható negyedik demó is. A lemezen szereplő The Bitter End című dalnak egy másik változatát hallgathatjuk meg – alternatív szöveggel – Used Future címmel.
Rammstein – 2021-re tolták az európai stadionturnét
Újraütemezte európai turnéját a Rammstein. A német gárda azonban jövőre sem lép fel hazánkban.
Ensiferum – Júliusban érkezik a ’Thalassic’ című új nagylemez
A finn folk metal csapat bejelentette, hogy július 10-re tűzte ki a Metal Blade Records következő nagylemezük megjelenését. A Rum, Women, Victory szöveges videóját már meg is nézhetjük.
Karanténinterjúk: Nagy András (Sear Bliss)
Interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élték meg és milyen zenékkel élték túl a járványhelyzetet. Nagy András, a szombathelyi Sear Bliss basszusgitáros-énekese szabadidejében digitalizálja a régi családi és zenekari fényképeket, esténként pedig ABC-sorrendben hallgatja a lemezgyűjteményét. És van még egy furcsa hobbija is.
Pink Floyd – Gilmour nem engedi be Waterst a Pink Floyd honlapjára
Roger Waters azzal vádolta meg David Gilmourt, hogy egykori társa nem ad neki hozzáférést a Pink Floyd honlapjához, amelynek 26 millió követője van.
Dee Snider – Új koncertanyaggal jelentkezik
Dee Snidernek, a Twisted Sister egykori énekesének július 31-én élő anyaga jelenik meg ’For The Love Of Metal Live’ címmel Blu-ray, DVD, CD és digitális formában.
Bruce Dickinson – Meghalt a tőle külön élő felesége
Május tizennyolcadikán holtan találták otthonában Paddy Bowdent, Bruce Dickinson külön élő feleségét egykori közös otthonukban.
Pretty Maids – Egy Future World-feldolgozást osztottak meg
Még pár napot kell várni és megjelenik a Pretty Maids legújabb koncertlemeze, a ‘Maid In Japan – Future World Live 30th Anniversary’. A várakozás izgalmát enyhítendő addig is megosztottak egy görög Future World-feldolgozást.
Metallica – Egy 1983-as teljes buli érkezett
Megérkezett az újabb teljes koncertfelvétel a Metallica YouTube-oldalára. Ezúttal egy korai érás bulit tekinthetünk meg, amit Chicagóban, 1983. augusztus 12-én vettek fel.
Jeff Beck / Johnny Depp – Egy John Lennon-dalt gondoltak újra
A brit bluesmozgalom egyik legmeghatározóbb gitárosa és a hollywoodi színész már többször is dolgoztak együtt az évek során.
Devin Townsend – Egy új kisfilm népszerűsíti a kibővített ’Empath’-ot
Június elején kerül a lemezboltokba Devin Townsend legutóbbi nagylemezének bővített verziója. Az eredeti ’Empath’ mellett demófelvételek, 5.1-es hangzású fájlok és élő anyagok lesznek még a kiadványon, melynek népszerűsítésére készült el a Sprite című dal klipje.
Tankcsapda – Elfogyott a Jim Beam, viszont lesz autós koncert
Elfogyott az alapítványi célokra felajánlott whiskey, viszont kitalálták a rendezvények korlátozása alatt is látogatható koncertet az egykori autós mozik mintájára.
Karanténinterjúk: Markó Ádám (Special Providence, USEME, Cloud 9+)
Új interjúsorozatunkban rock- és metalzenészek mondják el, hogyan élték meg és milyen zenékkel élték túl a járványhelyzetet. Markó Ádám számára fontos volt a bezártság ellenére is, hogy pozitív maradjon.
Frankie Banali – „A kemoterápia elvitte a hajam, de megmaradt a mindig pozitív hozzáállásom”
A Quiet Riot dobosa, Frankie Banali, aki tavaly óta negyedik stádiumú hasnyálmirigyrákkal küzd, megköszönte mindenkinek, aki hozzájárult a GoFundMe kampányhoz, ezen keresztül az orvosi költségeinek fedezéséhez.
Northern South – „Az Anathema szigorú keretek között mozog, amikor dalszerzésről van szó”
Daniel Cardoso hosszú évek óta segíti az Anathemát a stúdióban és azon kívül is, legyen szó produceri, dobos vagy billentyűs munkákról.
Def Leppard – Így szólt Vegasban a Hysteria
Új koncertkiadványra készül a Def Leppard, melynek egy ideje már a boltokban kellene lennie, azonban a koronavírus-járvány miatt csak május végén kerül a boltokba. Ezúttal a Hysteria hallgatható meg róla.
Alestorm – Újabb őrült klip, ezúttal a Fannybaws-hoz
Már csak napok kérdése és megjelenik az Alestorm új albuma, amiről a harmadik kislemezes dallal lehet ismerkedni a folytatásban.
Takács Árpád – Klip készült az Új naphoz
Februárban jelent meg az Éjfény főnökének szólólemeze, aminek Új nap című dalához klip is készült. A szóban forgó videó a folytatásban tekinthető meg.
Karanténinterjúk: Móczán Péter (East)
Interjúsorozatunkban rockzenészek, koncertszervezők mondják el, hogyan élik meg és milyen zenékkel élik túl a járványhelyzetet. Móczán Péter nagyon elfoglalt, igaz nem rockerként, hanem filmesként, így ebben a beszélgetésben kevesebb szó esett a rockzenéről.
Vega – „Ne próbáld megcímkézni semmilyen rock vagy metal alműfajként, csak élvezd!”
Szűk egy hónapon belül megjelenik a Vega új lemeze, amiről már a harmadik dallal lehet ismerkedni.
Sorcerer – Hallgasd meg a Candlemass énekesével készített dalukat!
Május végén kerül boltokba a Sorcerer új lemeze, amiről a folytatásban már a harmadik dal hallgatható meg.
Behemoth – The Cure-feldolgozással jön az új EP
A lengyel black metal csapat május huszonkilencedikén új EP-vel jelentkezik ’A Forest’ címmel, melyen hallható lesz a The Cure hasonló című klasszikusa az 1980-ban megjelent ’Seventeen Seconds’ című második albumukról.
Paradise Lost: Obsidian
Az ’Obsidian’ valahol az előző két lemez stílusának keresztmetszetén próbál egyensúlyozni, ezáltal nem is mutat semmi olyan újdonságot, melyet ne hallottunk volna tőlük. Fejlődésük görbéje pont úgy laposodott el, mint a koronavírus terjedési íve, de ettől ez egy nagyon jó lemez.
Alice Cooper – Don’t Give Up: motiváló dal a járványidőszak átvészelésére
Új dallal jelentkezett Alice Cooper. A rockikont a jelenlegi helyzet inspirálta arra, hogy mihamarabb kiadja a szóban forgó dalt.
KK’s Priest – Készen állnak az új album keverésére
K.K. Downing azt nyilatkozta, ha újra megnyílik a stúdió, elvégzik a keverését a KK’s Priest bemutatkozó albumán. Downing mellett két másik egykori Judas Priest-tag, Ripper Owens énekes és Les Binks dobos is játszik a formációban.
Powerwolf – Válogatáslemez júliusban
Július 3-án jelenik meg a Napalm Recordsnál a ‘Best Of The Blessed’ válogatásalbum, melyet a Sanctified With Dynamite koncertváltozatával népszerűsít a kiadó.
Michael Angelo Batio – Itt a The Badlands a júniusi albumról
Június 12-én jelenik meg a villámkezű gitáros tizenkettedik szólólemeze, amelyről máris elérhető lett egy klippel támogatott dal.
Deep Purple – Így készült a Throw My Bones
Meglepő módon egy werkfilmmel jelentkezett a Deep Purple, mely talán új lemezük szokásos limitált kiadásának bónusz DVD-jén kap majd helyet.
Champlin Williams Friestedt – Megjelent a második lemezük
Pénteken megjelent a három kiváló zenész második közös albuma, a ‘CWF 2’. Ezen Bill Champlin 32 év után újra elénekli az egykori Chicago-slágert, a Diane Warren által írt Look Awayt.
Pretty Things – Elhunyt Phil May
Hetvenöt éves korában elhunyt a hatvanas évek egyik ikonikus brit bandájának énekese, Phil May.
Karanténinterjúk: Koroknai Árpád
Koroknai Árpi szerint „az embereknek a kultúrára marad kevesebb pénzük. A mozijegyekre, a színházra, a koncertre és bármilyen hanghordozóra – amiért esetleg próbálnak fizetni – nem marad pénzük, így az egész műfaj megint meg fogja szívni.”
U.D.O. – Megjelent az új lemez címadó dala
Az U.D.O. a Bundeswehr katonazenekarával készített lemezt, a ‘We Are One’ címadójához a felvételek során készült videókból vágták össze a klipet.
Kansas – Újabb dalpremier a 2020-as albumról
A június 26-án megjelenő ’The Absence Of Presence’ című lemezről immár a második dalt is bemutatták. A Memories Down The Line-hoz szöveges videót készített a kiadó, az InsideOut Music.
Legutóbbi kommentek
- FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás: “Kb úgy borzalmas, ahogy van!!! Valami lángész találhatta ki, hogy Avantasia 22.30 és K.K. Priest 23.15. Tisztában van a lángész…” júl 16, 19:23on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Nem bánnám én azt se, ha egy helyben állna végig, amíg ilyen fantasztikus a hangja. Rudi szaladgál eleget helyette is.…” júl 8, 09:29on
- A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.: “Tökéletes koncert volt. A Scorpions még mindig a legmagasabb polc. Meine fizikailag sajnos eléggé meg van rogyva, nem tudom hány…” júl 8, 09:19on
- AC/DC – Elkezdődött a ’PWR🗲UP’ turné: “Sziasztok! Tegnap megvolt az AC/DC PWR/UP 2024 első koncertje velem is Bécsben. Röviden csak annyi, hogy BRILLIÁNS volt!!! 22 dal,…” jún 24, 17:40on
- Ez jó választás volt: Megadeth, Archaic – Barba Negra, 2024. 06. 09.: “Tökéletes beszámoló! Az Angry Again nekem is az egyik nagy kedvencem. A másik nagy kedvenc a Dread And The Fugitive…” jún 17, 12:03on
Kritikák
Abel Label: Blues Overthought
A blues egy kétoldalú műfaj. Bár eredetileg az élet sötét oldaláról szól, mégis a legjobb zenei műfaj ahhoz, hogy összehozzon muzsikusokat egy kis örömzenélésre. Mihalik Ábel ezt tette, és ebből az örömzenélésből összerakott egy igazán jó hangulatú, remek albumot, melyet már első meghallgatásra befogadhat a hallgató.
Magnum: The Serpent Rings
Rodney Matthews mesevilága most is magával ragad a borítón, a már többször felbukkanó lilaruhás kereszteslovag ezúttal megfáradtan térdel, eltörött a homokórája, kifolyt belőle az „idő”. Mögötte az óriáskígyó, akiről a ‘The Serpent Rings’ meséje szól. A Magnum zenéje pedig árad, mint egy filmzene, szerethető, felkavaró, megnyugtató. Az utóbbi évek legjobb teljesítménye tőlük.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló
Omega Diatribe – Playthrough videó a Parallelhez
Legutóbb a Parallel werkfilmjét nézhetted meg, most azonban azt csekkolhatod le, hogyan kell elpengetni az Omega Diatribe szóban forgó dalát.
Whiskey Roll – Klippel támad az új formáció
A nemrégiben felfrissült felállású fővárosi banda elkészítette első videóklipjét Lukács Gabi énekesnővel és a frissen csatlakozott Vér Tamás dobossal!
From The Sky – Új dal az ex-Miserium-frontembertől: Finisterra
Finisterra címmel már a második dal is meghallgatható Tari Szabolcs új projektjétől, a From The Sky-tól. A Miserium egykori frontemberének ősszel jelenik meg a debütalbuma.
Ismerős Arcok – Online megtekinthető a ’20 éven át…’ riportfilm
A 20 éves jubileumát tavalyelőtt ünneplő zenekar 2021. március 26-án 19 órakor tartja a különlegességnek számító – és az együttes életében is egyedülálló – riportfilmjének bemutatóját.
Nőnapi girlpower a hatéves HolyChicks zenekarral
Könnyed szerzeménnyel jelentkezik Magyarország egyik menő csajbandája, a négyes legújabb dala már a nyitásba repít minket.