Májusban jelenik meg a death metal szupergroup, a Voodoo Gods második albuma. A Victor Smolskival megerősödött csapat most két saját dalt is bemutatott.

Voodoo Gods

Hosszú történetet tudhat magáénak a Voodoo Gods, mely csapat 2001-ben alakult olyan nevekkel, mint Seth Van De Loo énekes és Alex „Voodoo” von Poschinger dobos. A gárdában az évek alatt megfordult Nergal (Behemoth) és David Shankle (ex-Manowar) is, tizennyolc év alatt azonban kiszámíthatatlanul működtek, mindössze egy EP-t (’Shrunken Head’ – 2008) és egy nagylemezt (’Anticipation For Blood Leveled In Darkness’ -2014) adtak ki. Utóbbi kiadvány már George „Corpsegrinder” Fisherrel (Cannibal Corpse) a mikrofon mögött készült, a soron következő stúdióalbumon pedig nem kisebb név, mint Victor Smolski gitározik, aki papíron 2016-ban csatlakozott a bandához. „Hatalmas élmény volt részese lenni az új Voodoo Gods-album felvételeinek. Iszonyatosan erőteljes, agresszív dalok kiszámíthatatlan részekkel és érdekes hangszereléssel.” – mondta a gitáros.

 

 

A zenekar már alá is írta lemezszerződését a Reaper Entertainmenttel, melynek értelmében a szóban forgó album, a ’The Divinity Of Blood’ május 15-én jelenik meg. A legutóbb bemutatott Necrophobic-feldolgozás után most két saját dal is meghallgatható.

’The Divinity Of Blood’ számlista:

01. Rise Of The Antichrist
02. From Necromancy To Paraphilia
03. Menace To God
04. Serenade Of Hate
05. Forever!
06. Isa
07. The Ritual Of Thorn
09. The Absolute Necessity To Kill
10. The Divinity Of Blood
11. Before The Dawn (Necrophobic-feldolgozás – bónus
zdal)
12. The Ritual Of Thorn (teljes verzió – bónuszdal)

Voodoo Gods

Megosztás