Június 12-én jelenik meg az amerikai all-star alakulat debütáló anyaga, melyen tíz feldolgozás lesz hallható. A kiadónak köszönhetően most az Evil is letesztelhető.

BPMD

Bobby Blitz (Overkill), Mike Portnoy (Sons Of Apollo), Mark Menghi (Metal Allegiance) és Phil Demmel (Vio-Lence) négyes mindössze egy napot töltött a „munkamániás” házi stúdiójában, ahol örömzenéltek és jammeltek. Ennek eredményeképp született meg az ’American Made’, melyen a ’70-es évekbeli hard rock és klasszikus rock csapatok dalait formálták a saját képükre.

 

 

BPMD zenészei a Metal Allegiance lemezein és fellépésein is találkoztak már, de végül 2019 nyarán jöttek össze, hogy néhány kedvenc klasszikus rock tétel előtt hódoljanak. Mark Menghi basszer így mesélt a csapatról: „Nagyon izgatott vagyok az első BPMD-lemez kapcsán. Tavaly nyáron még csak egy őrült ötletnek tűnt, amely inspirált, alig egy évvel később pedig már ott tartunk, hogy látszik a fény az alagút végén. A világnak most szüksége van egy olyan valamire, amitől jobban érezheti magát, és teljes szívemből mondhatom, hogy ezek a dalok olyanok lettek. Készítsétek a helyet a BPMD-nek!”

A frontember, azaz Bobby Blitz így folytatta: „A BPMD próbáit nagyon élveztem. Mindannyiunkat visszavitt a gyökereinkhez. Ahogy fejlődött, úgy jöttünk rá, hogy ez egy különleges dolog, a Napalm Records az első hallgatás után igent mondott.”

A basszer így mesélt a frissen bemutatkozó Evil című dallal kapcsolatban: „A Cactus egy eltűnt amerikai csoda, mely nagyobb ismertséget érdemelne. Ők már akkor jobban rajta voltak a saját hangszereiken, mint a konkurencia és a kiadótárs csapatok. Azért mi is óvatosak voltunk ezzel a dallal, mert a nagyszerű Willie Dixon írta még Howlin’ Wolfnak az ötvenes évek elején. A Cactus később újraértelmezte ezt a művet a saját korának megfelelően, a korai hetvenes évekre jellemzően, mi pedig újraértelmeztük a Cactus verzióját a mi generációnknak. Szóval ez a dal több mint 65 éves, és ez a változat is még mindig mond valamit. Egy jó dal kiállja az idő próbáját!”

Megosztás