fbpx

A június 26-án megjelenő ’The Absence Of Presence’ című lemezről immár a második dalt is bemutatták. A Memories Down The Line-hoz szöveges videót készített a kiadó, az InsideOut Music.

Kansas

 „Ez a lemez kansasesen hangzik.” – mondta korábban Phil Ehart, a zenekar dobosa, arra célozva, hogy a jelenlegi – Steve Walsh nélküli – felállásnak ez lesz az első albuma, ami emlékeztet a gárda eredeti hangjára, köszönhetően többek között Zak Rizvi gitárosnak és az új billentyűsnek, Tom Brislinnek.

A csapat legújabb tagja a Central Jersey-i billentyűs Tom Brislin a közeli William Paterson Főiskolán jazz kompozíciót tanult, és a 2000-es évek elején megalapította a kritikusok által is elismert underground power pop zenekart, a Spiralinget. Ez vezetett ahhoz, hogy felléphetett Glen Burtnik, Debbie Harry, Meatloaf, majd a Yes mellett. Brislin kiadott egy szólólemezt is ‘Hurry Up And Smell The Roses’ címmel 2012-ben. Az InsideOut Music kiadónál megjelent egyszeri projekt, a The Sea Within, melyben Brislin szintén szerepet kapott billentyűsként, arra késztette Phil Ehartot, hogy megkérdezze, csatlakozna-e a Kansashez. „Zak és én gyorsan kijöttünk egymással, mert hasonló háttérrel rendelkeztünk, játszottunk egész New Jersey-ben és hasonló zenei ízlésünk volt. Csoda, hogy nem ismertük egymást azelőtt, de ő néhány évvel korábban már a színpadon volt. Ez határozottan perspektívát ad neked, ha hasonló tapasztalatokon mégy keresztül.” – mondta Brislin.

Kansas egy hónapja mutatta be júniusban megjelenő új lemezéről a Throwing Mountainst, most már a második dal is meghallgatható, ez a Memories Down The Line.

Közben a tavasszal elmaradt amerikai turnét átütemezte a zenekar, bár eléggé szétszórták a dátumokat: 2020 októberétől 2021 májusáig találhatunk időpontokat. Az október-novemberi európai turné sorsáról még nincs hír, de amúgy sem jöttek volna Münchennél közelebb.

Megosztás