A közönséggel együtt készített videót a Road zenekar. A jó reménység foka című dalt minden résztvevő otthonában énekelte el, ebből született ez a különleges videóklip egyetlen hét leforgása alatt, rajongók, barátok, segítők, valamint az egészségügyben, az oktatásban és az általános feladatokat ellátó, közösségért dolgozók közreműködésével, március 30. és április 6. között.

Road

Molnár Máté a közönség-videóról és a zenekar jövőbeli terveiről: „Számunkra az ötlet, az eszmeiség volt ebben fontos, és szeretnénk hangsúlyozni, hogy tudjuk, nem mi találtuk ezt fel, rengeteg előadó jelentkezett mostanában otthon felvett tartalommal. A cél az volt, hogy minél több ember arcára mosolyt csaljunk, és ezzel egy kis reménysugarat csempésszünk a hétköznapokba, hogy a távolság ellenére mégis sikerülhet megmozgatnunk legalább otthonaikban az embereket, és ebből szülessen valami, amit mi együtt, közösen készítettünk.

 

 

Eredeti terveink szerint egy új videóklipet és dalt szerettünk volna bemutatni, de úgy gondoltuk, hogy jobb döntés volt egy közös felvétellel megmozgatni ismerőseinket, barátainkat és a rajongókat, mivel mi nem szerettünk volna karantén-dalt, sem karantén-koncertet, bár természetesen semmi bajunk azokkal a zenésztársainkkal, akik ilyesmit készítenek. A jó reménység foka egy erőt adó, bátorító és pozitív üzenetet sugalló dal, és büszkék vagyunk rá, hogy ennyi ember velünk együtt énekelte el otthon, és köszönjük azt a sok pozitív mondatot, amivel az elkészült kisfilmet fogadtátok!

Mi is hangsúlyozzuk, hogy aki csak teheti, maradjon otthon. Vidéken picit könnyebb a helyzetünk, nálunk Domoszlón a #maradjotthon is inkább #maradjnyugton, de gondolni szeretnénk ezzel a nálunk sokkal nehezebb helyzetben lévőkre, akiknek a bezártság sokkal inkább erőt próbáló egy társasházban, több gyerekkel, kutyával, kisebb helyen.

Bizakodóak vagyunk, hogy május 16-án már a Barba Negra Trackben színpadra állhatunk, és újra találkozhatunk veletek! Az időt addig is az eredeti terveknek megfelelően dalszerzéssel, demózással, stúdiózással töltjük, hogy az új Road-lemez is időben elkészüljön!”

A legutóbbi Road-kiadvány, a zenekar 15. születésnapját ünneplő ’Onnantól-Eddig’ best of lemez tavaly nyáron jelent meg, melyen 15 év 15 legjobb dala hallható, köztük 4 újrarögzített közönségkedvenc és egy friss szerzemény is helyet kapott.

Megosztás