Megérkezett az ‘Audio Secrecy’ albumhoz társítható negyedik demó is. A lemezen szereplő The Bitter End című dalnak egy másik változatát hallgathatjuk meg – alternatív szöveggel – Used Future címmel.

Stone Sour

Stone Sour gitárosa harangozta be, hogy januártól kezdődően különleges felvételeket kezdenek el megosztani, melyek között lesznek sosem hallott alternatív verziók és demók. 2020 nyarára pedig egy különleges kiadvánnyal készülnek, melyen hasonló jellegű anyag lesz hallható élő felvételekkel színesítve. Eddig hét dalt hallhattunk a ’Stone Sour’ albumról, a ’Come What(ever) May’ dalaiból pedig ITT válogathatunk.

 

 

Az ‘Audio Secrecy’ tartalmából eddig a Mission Statement, a Digital (Did You Tell) demóit hallhattuk, valamint az Ending/Beginninget, amely ennek a dalnak, és a később lemezre került The Bitter Endnek is az eredeti verziója volt.

Used Future-ről így mesélt Josh: „2008-ban, amikor mentést készítettem a merevlemezeim tartalmáról, akkor szaladtam bele az Ending/Beginning című dalba, amelyet még 2000-ben írtunk a Project X-szel. Akkor valami miatt nem használtuk fel, aztán arra gondoltam, csinálok egy ráncfelvarrást a dalnak, felgyorsítom és agresszívebb gitárriffeket teszek alá. Habár később ebből lett a The Bitter End az ‘Audio Secrecy’ lemezen, a Used Future volt Corey második nekifutása a szövegnek.”

Megosztás