Legfrissebb a Hard Rockon
A CoreLeoni váltja a Black Star Riderst a Tyketto mellett
A Black Star Riders lemondta őszi turnéját, de a Tyketto ennek ellenére jön, a Gotthard-gitáros Leo Leoni másik csapatával, a CoreLeonival.
Bruce Dickinson beugrott egy dalra a tegnapi Smith/Kotzen-koncerten
Az Iron Maiden-frontember Bruce Dickinson nemcsak szimplán felbukkant Adrian Smith és Richie Kotzen bandájának tegnapi koncertjén, hanem színpadra is állt velük.
Royal Hunt – 2008 után újra Mark Boalsszal Budapesten
A Royal Hunt júliusban újra az Analog Music Hall színpadára lép, mégpedig Mark Boalsszal a mikrofonnál, akit Yngwie Malmsteen, a Ring Of Fire, a ‘Genius’ rockopera, és számos egyéb projekt énekeseként ismerhetünk, többek közt 2 lemez erejéig a Royal Huntban is megfordult.
Temperance – Új lemezzel érkeznek Budapestre
Októberben új lemezzel jelentkezik a Temperance is, akik a Kamelot és az Exit Eden társaságában érkeznek Budapestre november közepén.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Jean-Michel Jarre csütörtökön a Budapest Arénában
Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene doyenje június 26-án (holnapután) a Papp László Budapest Sportaréna színpadán lép fel, ez lesz a hetedik magyarországi koncertje. A várható műsor playlistbe csomagolva a cikkben!
The Damn Truth – „Amikor titeket hallak, érzem a Zep 1 szellemét”
Ritkán esik meg, hogy kanadai előadó eljusson Magyarországra, a The Damn Truth a maga Led Zeppelint idéző vintage rock stílusával pedig igazi csemege a rockzene szerelmeseinek. Az Asphalt Horsemen melegít nekik az Analog Music Hallban július 24-én.
Exodus – Magyar bandák izzítják be az estét
Most szerdán, június 25-én érkezik a Barba Negra színpadára az Exodus, akik előtt két hazai banda fog fellépni, nevezetesen a Stonedirt és az mws.
Parkway Drive – Nem szimfonikus, de tüzes előadás lesz Budapesten
A Parkway Drive a Metallica, a Scorpions, a Kiss és a Dream Theater nyomdokaiba lépett: szimfonikus koncertet adtak a Sydney-i Operaházban, az MVM Dome-ban novemberben „csak” egy lángokkal ölelt, hagyományos fellépést láthatunk tőlük a 20. évfordulós turnéjukon, további két keménykötésű ausztrál zenekar, a Thy Art Is Murder és a The Amity Affliction műsora után.
Grave Digger – Itt a Thousand Tears videója Noora Louhimóval
Ebben az évben a német heavy metal szcéna egyik legbefolyásosabb és úttörő együttese a negyvenedik jubileumát ünnepli. Május 29-én megjelenő új albumukról most egy duettet mutattak be.
The Dead Daisies – Jövő héten kiadják az Unspokent kislemezen
A The Dead Daisies – az ausztrál zenész és üzletember, David Lowy által alapított hard rock kollektíva – április 17-én kiad egy új kislemezt Unspoken címmel.
Glenn Danzig – Így énekel Elvis-dalt
Egy hét múlva jelenik meg Glenn Danzig új albuma, melyen kizárólag Elvis Presley-dalokat ad elő. Az albumról egy dal, a One Night most meghallgatható.
Rory Gallagher: Check Shirt Wizard – Live In ’77
Nem írom le még egyszer, mekkora zseni volt Rory Gallagher. Ismét egy méltó élő anyagot tettek közkinccsé az archívumból. Azonban jó volna, ha nem esnének bele abba a hibába, hogy válogatás nélkül forgalomba hoznak tőle mindent, színvonaltól függetlenül (ezt hívják zenei hullarablásnak), mint ahogy azt megtették már jó pár kultikus zenésszel.
Sons Of Apollo – Csak jövőre térnek vissza, de visszatérnek
Hivatalosan is bejelentették, hogy jövőre halasztja turnéját a Sons Of Apollo.
Beyond – Exkluzív klippremier: Írj egy levelet az égbe
Április 15-én, azaz jövő szerdán jelenik meg a kultikus thrash brigád ’Elhagyott város’ című új lemeze a GrundRecords gondozásában, az album nyitódalának végső változatához készített klip itt debütál a HRM oldalán. A lapozás után a borítót és dallistát is megnézheted.
David Ellefson – Új dal a Megadeth basszerétől
Új szólódallal jelentkezett David Ellefson. A Megadeth egyik motorja az új dal bevételeit az olasz Vöröskeresztnek ajánlotta, ezzel is segítve a koronavírus elleni küzdelmet.
Helstar – Még idén megjelenik az új lemezük
Ismét aktivizálta magát a texasi power metal csapat, a Helstar. A gárda négy év után jelentkezik új lemezzel, ami még ebben az évben megjelenik.
Enslaved – Utgardba kalauzolnak el ősszel
Elkészült új lemezével az Enslaved. A norvég csapat ősszel adja ki az ’Utgard’ névre keresztelt lemezt a Nuclear Blast gondozásában.
Mentes Norbert – Stúdiókoncert Renato Pavesivel
Stúdióban rögzített akusztikus előadás-sorozat első részét mutatta be Mentes Norbert (Moby Dick, Hungarica) és Renato Pavesi, akiket már korábban is láthattunk együtt zenélni.
Sepultura: Beneath The Remains (Deluxe Edition 2 CD)
A Sepultura rengeteg nélkülözés és nehézség árán, kitartó munkával és hittel jutott el aktuális írásom tárgyáig.
Daniel DeFonce – „Véleményem szerint túl sokan látják optimistán a turnékérdést”
Egy neves amerikai koncertszervező, Daniel DeFonce a Twitteren írt a turnék helyzetéről. Szerinte kár reménykedni nagyobb körutakban 2021 előtt.
House Of Lords – Új dal a májusi lemezről: New World – New Eyes
Egy hónap múlva jelenik meg az amerikai dallamos rock banda új lemeze, amiről most a második előzetes dal is meghallgatható.
Ocean Hills – Téglás Zoli „új” zenekara
Az Ignite volt énekese, Téglás Zoli bejelentette, hogy új zenekara, az Ocean Hills szerződést kötött az AFM kiadóval.
Nick Cave And The Bad Seeds – 2021 tavaszán jönnek Budapestre
A Nick Cave And The Bad Seeds átütemezte európai turnéját 2021 tavaszára.
Road – A közönség énekel új videójukban
A közönséggel együtt készített videót a Road zenekar.
Metallica – Nézz teljes koncerteket!
Újabb koncertfelvétellel jelentkezett a Metallica.
In Flames – Későbbi időpontra halasztják a májusi koncertet
Nem marad el a koncert, de nem májusban érkezik Budapestre az In Flames.
Nova Rock 2020 – Elmarad az idei fesztivál
A Nova Rock fesztivál is áldozatául esett a koronavírus-járványnak.
Kristoffer Gildenlöw – Csúszik a ’Homebound’ megjelenése
Április közepén jelent volna meg Kristoffer Gildenlöw harmadik önálló albuma, a ’Homebound’. Az aktuális helyzetre való tekintettel csak valamikor nyár után lesznek elérhetőek a fizikai példányok.
Testament – Animációs klip egy új dalhoz
A múlt héten jelent meg a zenekar tizenharmadik stúdióalbuma ’Titans Of Creation’ címmel. Az egyik dalhoz, a Chidren Of The Next Levelhez egy animációs videóklip is készült, melyet egy magyar grafikusművész, Gróf Balázs követett el.
Gary Moore – Emlékest helyett…
A koronavírus-járvány miatt Gary Moore halála óta először maradt el az Emlékest, melyet minden évben április 4-én, a születésnapján tartottak. Cserébe Vámos Zsolt, a koncert egyik rendszeres fellépője, a Run For Power – Gary Moore Memorial Band gitárosa egy otthoni videóval emlékezett meg példaképéről.
Anathema – Szeptemberben pótolják az elmaradt turnét
A koronavírus-járvány miatt elmaradt márciusi turnét szeptemberben pótolja az Anathema. A brit csapat a budapesti koncertet ezúttal sem hagyja ki a sorból, mely változatlanul az Akvárium Klubban lesz.
Scott Stapp – Ősszel Európába jön a Creed egykori énekese
Októberben veti meg a lábát Scott Stapp szólóturnéja Európában, melynek magyar állomás nem lesz, de a szomszédban fellép a Creed és az Art Of Anarchy egykori énekese.
István Alapi’s Quarantine Project – Journey- és Van Halen-feldolgozások az Edda a gitárosától
Az elmúlt napokban az Edda gitárosa sem volt tétlen, és újabb négy felvétellel gazdagította karanténprojektjének repertoárját.
Devin Townsend – Egy bő negyedórás koncertfelvétel a karanténból
Két új felvétel került ki a netre Devin Quarantine Projectjétől melyek közül az egyik egy hosszabb lélegzetvételű koncertanyag.
Champlin Williams Friestedt – Az új album bevezető dala
Most, hogy a Toto ismét letette a lantot, a tagok egyéb projektjeikre koncentrálhatnak. Az énekes Joseph Williams például erre, a Chicago multiinstrumentalista-énekesével közös munkájára. A nevek kezdőbetűiből összerakott ‘CWF’ folytatása hasonlóan bonyolult (‘CWF 2’) címet kapott, ám ezt ellensúlyozza a lemezen hallható zene, melyet a Between The Lines alapján máris tesztelhetünk.
Pick Down – Otthoni klip Mezőhegyesről
A mezőhegyesi székhelyű Pick Down – korábban Solum – 2019 őszén újraalakult. Az alapító dobos, Varga Mihály (Kaliber) kivételével mindenki „új” a csapatban. A kialakult helyzetre való tekintettel ők sem mozdultak ki otthonukból, úgy készítették el videóklipjüket a Fekete felhők című dalukhoz.
Szijártó Zsolt – „A klip talán elrepít bennünket a szobafogságunkból”
Amerikában forgatott új videóklippel jelentkezett a Kárpátia soraiból ismert, ám az ex-Judas Priest énekessel, Tim ‘Ripper’ Owensszel is turnézó Szijártó Zsolt.
„A ’The Red Planet’ nem az út vége”: Interjú Rick Wakemannel
Hosszú idő után Rick Wakeman visszatért a progresszív rockzenéhez: a júniusban megjelenő ’The Red Planet’ albumán ezt a fajta muzsikát fogja játszani a régi rajongók nagy örömére. Ennek kapcsán interjút kértünk a legendás billentyűstől, aki 2012 után másodszor is nyilatkozott a Hard Rock Magazinnak.
Deep Purple – Ők is elhalasztják az új lemez megjelenését
Eléggé egysíkúak híreink az utóbbi három hétben. Szóval, a Deep Purple is úgy döntött, elhalasztja két hónappal, augusztusra huszonegyedik, ’Whoosh’ című stúdióalbumának megjelenését.
Beyond The Black – „Számunkra ez határozottan kötéltánc volt”
A Jennifer Haben énekesnő köré szerveződött csapat, a Beyond The Black új lemeze, a ’Hørizøns’ június 19-én jelenik meg. Erről hallgathatod meg most a második dalt Golden Pariahs címmel.
Ozzy Osbourne – A kezelést elhalasztották, nem lemondták
A múltkor írtunk Ozzy egészségi állapotáról, hogy már jobban van, és arról is, hogy nem utazik Svájcba a járvány miatt.
Conception: State Of Deception
Hű maradt elveihez a Conception és egyáltalán nem olyan lemezt készítettek, mint amit sokan vártak volna tőlük. Nincsenek kommersz dalok, jól bevált megoldások, hanem csak súlyos mondanivalóval bíró tételek, melyek jelen helyzetben még nagyobbat ütnek.
Vader – Klipen egy új dal: Into Oblivion
Május közepén jelenik meg a Vader új lemeze, amiről a lengyel banda már a második dalt is bemutatta.
Eclipse – Új dalt mutattak be a karanténkoncerten
Nem mindenki olyan jó fej, hogy otthonából ingyen szórakoztat minket, mint pl. Alapi István, az Eclipse úgy próbálja a kieső bevételeit pótolni, hogy karanténkoncertet tart a stúdióban az arra előfizető nézők számára. Az első ilyen koncerten volt a Driving One Of Your Cars premierje.
Pure Reason Revolution – További két dal landolt az ’Eupnea’-ról a világhálón
Jon Courtney és Chloë Alper csapata közel tíz év után jelentkezett új stúdióalbummal, mely tegnap került boltokba. Az ‘Eupnea’ tartalmából további két tételt osztott meg a kiadó a YouTube-on.
George Benson – „Tényleg éreztem a szeretetet, amely körülvett”
A Grammy-díjas ikont mindig is úgy láthattuk, hogy a világ legnagyobb és leghíresebb színpadjain tündökölt. Egy különleges és egyben ritka pillanatot megörökítő kiadvánnyal jelentkezik George Benson, aki a mindössze 250 fős befogadóképességű Ronnie Scott’s Jazz Clubban rögzítette legfrissebb koncertkiadványának anyagát.
Sari Schorr: Live In Europe
Egy új név, egy új hang, amivel elkezdhetünk ismerkedni hazánkban. Az istenverte vírus miatt sajnos ő sem tudott eljönni, hogy bemutatkozzon a magyar közönségnek, ősszel már reméljük, hogy hallhatjuk élőben fantasztikus énekhangját, jó kis bandáját!
Primal Fear – Júliusban lecsap a metal kommandó
’Metal Commando’ címmel nyáron új albumot ad ki a Primal Fear. A germán csapat a lemezzel hozzánk is eljön októberben.
Legfrissebb a Hard Rockon
Neal Morse & The Resonance: No Hill For A Climber
A Neal Morse & The Resonance első lemeze kellemes élményt adhat azoknak, akik szerették a Spock’s Beard zenéjét. Nagy meglepetések nincsenek, de ahogy a cím is mutatja, Neal számára nincsenek akadályok, ismeretlen zenészekkel is megy tovább.
Evergrey – Mikulás-napi koncert a Barba Negrában
Új dobossal indult útnak a svéd progresszívmetál-csapat, az Evergrey. A Barba Negra kék színpadán már Simen Sandnest láthatjuk a bőrök mögött, az ’Emptiness Over Europe’ turnén a főbandát a Klogr és az Inner Vitriol vezeti fel.
Radar – 20 évnyi radarozás 1 DVD-be sűrítve
A 20 éves Radar zenekar nemcsak új lemezzel jelentkezett idén, de hamarosan megjelenik a tavaly decemberi Barba Negra-koncertet rögzítő jubileumi DVD-jük is, miközben a non-stop koncertezéssel járó folytonos utazás hangulatát az Oda-vissza című daluk videóklipjében örökítették meg.
Ez még csak az első lépés: Dream Theater – Budapest Sportaréna, 2024. 11. 01.
A Dream Theater 2010 után ismét Mike Portnoyjal lépett fel Magyarországon. Ütős műsor, ütős előadás, és – nem vicc – még Toto is felbukkant a színpadon, részletek a cikkben.
Godsmack – Március végén érkeznek Budapestre
A Godsmack jövőre világ körüli turnéra indul a P.O.D. és a Drowning Pool társaságában, és mindjárt a koncertkörút elején tiszteletüket teszik a Barba Negra nagy sátrában.
A svéd acél még mindig nagyon penge: In Flames, Arch Enemy, Soilwork – Barba Negra, 2024. 10. 23.
Az In Flames megadta a magyar rajongóknak, amire tíz éve vártak, de előttük a Soilwork tüzelte fel a közönséget, hogy az Arch Enemynek az újabb érára támaszkodó és a jövőt belengető műsora csak tovább emelje a forró hangulatot.
Sleep Token – Jövő héten koncert az MVM Dome-ban
A kultuszt teremtő maszkos metálbanda, a Sleep Token idén szintet ugorva már önálló arénaturnéra indult Európában, nálunk az MVM Dome-ban lépnek fel november 13-án, az estét az amerikai Bilmuri nyitja meg.
Ghost – Telefonmentes turnéra indulnak
2025-ben fennállásának leghosszabb és legnagyobb turnéjára indul a Ghost, közel 6 hónapon keresztül lesznek úton és az előadásokról kitiltják a telefonokat.
Meghalt Quincy Jones
91 éves korában elhunyt a híres zenei producer és zeneszerző, Quincy Jones. A Grammy Legend-díjas producer készítette Michael Jackson ‘Thriller’ lemezét és a We Are The World kislemezdalt is, melyben annak idején Bruce Springsteent megismerte a világ nagyobbik fele.
Elhunyt Szörényi Szabolcs
81 éves korában elhunyt Szörényi Szabolcs Kossuth-díjas zenész és zeneszerző, a klasszikus Illés-felállás oszlopos tagja és a Fonográf zenekar alapítója.
The Night Flight Orchestra – Új lemezzel landolnak Budapesten
A Covid-járvány miatt a Night Flight Orchestra korábbi turnéjának magyarországi állomását törölték, jövő februárban már egy új lemezzel a tarsolyukban szállnak le Budapesten.
A Rock Hangja egy genetikai csoda: Glenn Hughes – Richter Terem, Győr, 2024. 10. 30.
Tavaszi fergeteges koncertje után pontosan fél évvel Glenn Hughes egy egész más arcát mutatta meg a Deep Purple zenéjének. A Győri Filharmonikus Zenekar segítségével szimfonikus köntösbe öltöztette a klasszikusokat. Ahogy ez a vékonydongájú, 73 éves ember a legkisebb erőlködés nélkül hozta a dalokat eredeti hangnemben, és hozzá azokat a csak rá jellemző, éteri sikolyokat, azt nem tudom másképp jellemezni, mint hogy maga a genetikai csoda!
B.B. King/Eric Clapton – Húszéves a ’Riding With The King’
2000. június tizenharmadikán jelent meg B.B. King és Eric Clapton közös albuma, a ’Riding With The King’, rajta öt korábbi B.B. King-dallal és más híres blueselőadók szerzeményeivel. Ennek a húszéves jubileumi kiadásához érkeztünk el.
IIVII: Grinding Teeth / Zero Sleep
Josh Graham (A Storm of Light, Beattle of Mice,ex-Neurosis) multiinstrumentalista zenész IIVII ambient, drone projektje 2017 után új albummal...
Ayreon – Eddig hat szereplő kilétét árulta el Arjen Lucassen
A közösségi médiában apró videókat oszt meg Arjen, amelyből ki kell találni, hogy ki is énekel vagy játszik az új Ayreon-operában.
Blacken The Sky – Az Adrenaline Mob gitárosa és a Last In Line énekese egy csapatban
A Frontiers Music égisze alatt egy újabb projektben vesz részt Mike Orlando. Zenésztársai ezúttal Andrew Freeman (Last In Line), Aquiles Priester (ex-Angra, ex-Noturnall) és Junior Carelli (ex-Noturnall) lesznek.
Anvil – Online koncert hamarosan
A kanadai rockerek sem szeretnének lemaradni az egyre gyorsabban zakatoló online koncertvonatról.
Tankcsapda – Olimpiai- és világbajnok is szerepel az új karanténklipben
Vadiúj nótát mutatott be pár napja a Tankcsapda zenekar. A szám nincs rajta egyik lemezen sem, és egyike annak a kettőnek, amit idén rögzített a banda és először nyomnak el élőben a két autós koncerten. Ehhez készült most klip sok sztárvendéggel.
No-Man – Steven Wilson és Tim Bowness podcastot indított
Igen hasznos és izgalmas módját választotta a No-Man duója idejük elütésének.
Stainless Steel – A Farewell új változatával ünnepelnek
Az egykori Stainless Steel zenekar a ’Wigant’ című első lemezének 20. évfordulója alkalmából elkészítette az album Farewell című dalának új változatát.
Timo Tolkki – Újra együtt zenélnek Jari Kainulainennel
Bemutatta legújabb tagját az Infinite Visions, aki nem más, mint Jari Kainulainen, akivel a zenekart vezető Timo Tolkki korábban a Stratovarius legsikeresebb korszakában zenélt együtt.
Puscifer – Maynard James Keenan szerint még nincs kész az új lemez
Május elején új dalt mutatott be öt év után a Puscifer. A csapat azonban még nincs kész új albumával Maynard James Keenan frontember szerint.
Within Temptation – Klipen az Entertain You
Klipet készített nemrég bemutatott új dalához a Within Temptation. Az Entertain You az első friss szerzemény a csapattól a tavaly kiadott ’Resist’ óta.
Joe Satriani – Két új albumon is dolgozik a karanténban
A gitáros egy instrumentális és egy énekközpontú albumot tervez, szerencsére nem ő maga akar énekelni, mint a ‘Flying In A Blue Dream’-en, hanem Rai Thistlethwayte-re bízná ezt a feladatot.
„Szeretnénk egy hiányzó láncszem lenni a modernebb megszólalású zenekarok és a hammondos hard rock között”: Interjú a Stula Rock zenészeivel
Áprilisban jelent meg a Stula Rock második albuma ‘Örökifjú’ címmel. Ennek kapcsán faggattam ki őket a zenekar múltjáról, jelenéről és jövőképéről. Szerencsére nem fukarkodtak a szavakkal, így egy tartalmas interjú kerekedett az egészből, melyből megismerhetjük ezt a szimpatikus, jó kedélyű, örökijfú csapatot. Söröket bekészíteni, hosszú lesz!
Metallica – Ezúttal Peruba utazhatunk velük
Ha hétfő, akkor új teljes Metallica-koncert a neten. Ezúttal Jamesék egy 2014-es limai koncerttel kedveskednek a rajongóknak.
Amaranthe – Online sajtótájékoztatón jelentették be az új albumot
Az Amaranthe befejezte a stúdiófelvételeket és bejelentették, hogy új albumuk augusztus 28-án jelenik meg.
The 69 Eyes – Jubileumi online koncert egy legendás helyszínről
Sok más zenekarhoz hasonlóan a The 69 Eyes is úgy döntött, hogy online koncertet ad rajongóinak. A finn gárda ezzel ünnepli meg 30 éves jubileumát.
Sabaton – Felvételek a budapesti koncertről
A koncertek beszüntetésének környékén a Sabaton belefogott a ’The Great Saturday’ projektjébe. Minden szombat este, pontban nyolckor egy-egy különleges koncertfelvételt osztanak meg a saját YouTube-csatornájukon. Ebbe a sorba egy budapesti részlet is bekerült.
Matt Guillory – Dalpremier: Fix Your Heart
James LaBrie (Dream Theater) szerzőtársa elkészült egy újabb önálló dalával, amit a Bandcampen mutatott be.
Green Carnation – Videóklip készült az egyik új dalhoz
A norvég Green Carnation 14 év után május 8-án ’Leaves of Yesteryear’ címmel új albummal jelentkezett, erről mutatkozott be a Sentinels.
Enslaved – „Az új anyag nagyon erőteljes”
Ősszel új albumot ad ki az Enslaved, akik egy dalt már meg is osztottak az albumról Homebound címmel.
Vandenberg: 2020
Adrian Vandenberg megírta Ronnie Romerónak azt a Rainbow-lemezt, amit Ritchie Blackmore elfelejtett. Ha egy kicsit jobban elengedte volna magát szólók terén, akkor nem sajnáltam volna tőle még a 10 pontot sem! 35 évet vártam egy új Vandenberg-lemezre. Megérte!
HolyChicks – Karanténvideó készült a Ne felejtshez
„Azt már megszokhattuk, hogy a zenélés mindig új kihívások elé állít minket… De ezt a helyzetet nem láttuk jönni!” – Az ország legmenőbb csajbandája, a HolyChicks nem tétovázott a karantén alatt sem, és egy zseniális klipet forgattak a lányok.
Guns N’ Roses – A ’Not In This Lifetime’ turné legjobb koncertjeiből szemezgetnek
Új videósorozattal jelentkezett a Guns N’ Roses. A ’Not In This Lifetime Selects’ a csapat nagy sikerű ’Not In This Lifetime’ turnéjának legjobb koncertjeiből mutat meg teljes dalokat.
Journey – Karanténvideóban mutatkoztak be az új tagok
Neal Schon és csapata is csatlakozott az UNICEF We Won’t Stop jótékonysági virtuális rendezvényéhez, hogy egymástól elszeparálva adják elő a klasszikus Don’t Stop Believin’ című slágerüket.
Live Nation – A Korn és a System Of A Down koncertjét is elhalasztották
Valószínűleg senkit sem ér nagy meglepetésként a hír, miszerint idén biztosan nem lesz Korn- és System Of A Down-koncert Magyarországon, ugyanis a Live Nation bejelentette, hogy a szóban forgó koncerteket elhalasztják. Az új dátum egyelőre nem ismert.
Long Distance Calling – Máris itt a második kislemezes dal
Június végén jelenik meg a német instrumentális rockbanda hetedik nagylemeze. A folytatásban a klippel támogatott Voices című szerzeményüket ismerhetjük meg.
Archaic – Négytagú felállásban mennek tovább
Nem lesz új énekese az Archaicnek. A csapatból nemrég távozott Jósa Tamás frontember, azonban az ő helyét Erdélyi Péter gitáros veszi át.
Lonely Robot – Dalpremier: Life Is a Sine Wave
Július közepén jelenik meg a John Mitchell által vezetett négyes következő albuma, a ’Feelings Are Good’. Az első teljes dalra nem is kellett sokat várni, a Life Is a Sine Wave a hajtás után hallgatható meg.
Frost* – Itt az első olyan dal, amely lemaradt a ’Falling Satellites’-ról
Június 5-én jelenik meg digitális formában az a középlemez, mely azokat a szerzeményeket tartalmazza, amik nem fértek fel a Frost* legutóbbi stúdióalbumára.
Voivod – Egy háromszámos EP-vel jelentkeznek
A kanadai négyesfogat, a Voivod ’The End Of Dormancy’ címmel vinylen és digitálisan adja ki legújabb középlemezét július huszadikán.
Jen Majura – Mike Portnoy és Gus G is szerepel a friss karanténvideóban
Ezúttal egy Rudy Clark-szerzeményt ismerhetünk meg, amelyet később George Harrison is feldolgozott. A Got My Mind Set On You-t az Evanescence gitárosa Ozzy Osbourne gitárosával és a „munkamániással” rakta össze.
Dilemma – Reinier Siemons az új basszusgitárosuk
Májusban új fejezet kezdődött a Dilemma történetében, hiszen egy új tag került be a zenekarba Reinier Siemons személyében, aki zenei végzettségének megszerzése után sessionzenészként és zenetanárként dolgozott.
Cheap Trick – Kész az új albumuk
Elkészült új lemezével a Cheap Trick. A banda jelenleg arra vár, hogy a koronavírus-járvány lecsengjen.
Pretty Maids – Így játszották Japánban a Little Drops Of Heavent
Már kapható a Pretty Maids új koncertanyaga, a ’Maid In Japan – Future World Live 30th Anniversary’, amiről ezúttal a Little Drops Of Heaven nézhető meg.
Amorphis – Online koncertekkel ünneplik a jubileumot
A Tomi Joutsen által vezetett csapat sok más előadóhoz hasonlóan úgy döntött, hogy az interneten keresztül ad koncertet, méghozzá mindjárt kettőt.
Morse / Portnoy / George – Egy Gerry Rafferty-dallal kezdődik a promóció
Júliusban jelenik meg a The Neal Morse Band magjának feldolgozás lemeze, a ‘Cov3r To Cov3r’. Az új albumról elsőként a Baker Street című tételt ismerhetjük meg.
Whitesnake – Régi dalok új videója népszerűsíti a ’The Rock Album’-ot
Június 19-től lesz kapható az új Whitesnake válogatásalbum, mely a ’Red, White And Blues’ trilógia első kiadványa. A fehér színű ’The Rock Album’-on található dalok közül most kettőhöz készítettek kisfilmet David Coverdale-ék.
Chris Laney – Tina Turner nagy slágerét vette fel a karanténban
Chris Laney a Pretty Maids producer-gitáros-billentyűse rátalált a ’Mad Max’ filmtrilógia utolsó részének betétdalára: Tina Turner We Don’t Need Another Hero című dala a nyolcvanas évtized egyik legismertebb slágere volt.
Legutóbbi kommentek
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Amúgy nagyon vártam egy olyan jegytípust, mint ami a U.H. koncert előtt elérhető volt. A V.I.P. jegy. Vajon itt miért…” okt 31, 18:50
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “Fú, sok helyesírási hibám volt, bocsi:)” okt 31, 09:51
- on Ülős koncert az Analógban: Timo Tolkki – Budapest, 2026. 10. 26.: “hát nem tudom írtad, hogy mindig tökéletes az Analog, és most meglepődtél. Én sajnos nem lepódtem meg, az eddigi tapasztalatok…” okt 31, 09:50
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “Bocsánat, javítanom kell!!! 1.Vörösbort!!! 2. Csillebérci Metalfesten 3 azaz HÁROM karton minőségi MAGYAR vörösbort!!! Bocsánat gyerekek!!! METAL!!!” okt 28, 20:29
- on Saxon – Kővé meredve várjuk a márciust: “…és még egy-két nagyon fontos infó!!! A SAXON 1976-ban alakult, tehát 50 azaz ÖTVEN éves a zenekar!!! Alapító BIFF BYFORD…” okt 28, 20:19
Kritikák
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Ismét a Budapest Kongresszusi Központban lép fel a Jethro Tull
Kétórás új műsorral és a tavasszal megjelenő új album dalaival tér vissza Budapestre április 7-én a Jethro Tull. Ian Anderson ezúttal is a Budapest Kongresszusi Központban lép fel zenekarával, jegyek már kaphatók.

Thy Catafalque – Jubileumi koncert a Budapest Parkban a Platon Karataevvel
Karrierjének eddigi legnagyobb koncertjére készül a Thy Catafalque és a Platon Karataev, május 11-én a két zenei kuriózumnak számító produkció veszi be a Budapest Park színpadát.

Geoff Tate – Ünnepi műsorral érkezik hozzánk
Budapesten is látható lesz a 35 éves ’Operation: Mindcrime’ album jubileiumi előadása. Az egykori Queensrÿche-frontember, Geoff Tate március 19-én lép fel az ünnepi műsorral a Barba Negra Blue Stage-en.

Közös turnén érkezik a Kissin’ Dynamite és a Dynazty a Barba Negrába
Budapesten is bemutatja ’Not The End Of The Road’ című albumát a német heavy metal banda, a Kissin’ Dynamite. Különleges double headline turnéval érkeznek a Barba Negra Blue Stage-re a svéd Dynazty társaságában, akik szintén új lemezt tettek le az asztalra idén a ‘Final Advent’ formájában. A bemelegítésről a német Formosa gondoskodik.

Kamelot – A Myrathtal jönnek Budapestre
Jövő tavasszal Európában turnézik a szimfonikus metál ikonikus csapata, a Kamelot. Április 8-án a Barba Negra Red Stage-ben lépnek fel a Myrath, az Eleine és a League Of Distortion társaságában.
































































































