Legfrissebb a Hard Rockon
80 éves korában elhunyt Dolly Parton
80 éves korában elhunyt Dolly Parton, az amerikai zene egyik legismertebb és legszerethetőbb alakja. Bár elsősorban a country királynőjeként emlegették, hatása a rockzenében is érezhető volt, 2022-ben pedig bekerült a Rock And Roll Hall Of Fame-be.
Stula Rock – Kalandos forgatás a nógrádi várban
Az ‘Őrláng’ lemez egyik legszebb balladájához, a Legyél büszke rá című dalhoz forgatott klipet a Stula Rock zenekar a nógrádi várban, még a drón is hanyatt vágta magát tőle.
Kuplung – Fékezés nélkül, padlógázzal dupláznak a Budapest Arénában
A Kuplung zenekar bebizonyította, hogy a fikció néha gyorsabban válik valósággá, mint hinnénk. A ’Hogyan tudnék élni nélküled?’ film zenekara gyakorlatilag berobbant az élőzenei világba: az első, november 6-i koncertjükre közel 13 ezer rajongó váltott belépőt a Budapest Aréna falai közé, a november 7-i második napra még van jegy!
Haken: in a fever dream (EP)
A megújuló Haken zenéje meggyőző, a lemezen ott van minden, ami miatt ezt a zenekart egykor megszerettem. Kíváncsian várom, hogy ez a négyes milyen teljesítményt nyújt élőben szeptember 29-én a Dürer Kertben.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Megjelent a Kollektív Alternatív Zeneműhely harmadik nagylemeze
A 2008 óta Budaörsön működő Kollektív Alternatív Zeneműhely – amely egy zeneiskola és egy zenekar közötti képzeletbeli tér közepére pozicionálja önmagát – kiadta harmadik albumát.
Eletcric Callboy – Itt a nyár himnusza az Offspring társaságában
Az augusztusban érkező új Electric Callboy albumról egy újabb dallal ismerkedhetünk, amiben az Offspring-frontember Dexter Holland vendégeskedik.
Metallica – A hazai rajongók is életet menthetnek
A Metallica összefogott a Magyar Vöröskereszttel, hogy feltöltsék a kórházak vérkészleteit. A budapesti véradásra rekordgyorsan beteltek a helyek, bizonyítva, hogy az élőzene nemcsak arra képes, hogy összehozza az embereket, hanem arra is, hogy rávegye őket a segítségnyújtásra.
Deep Purple – Ördögi új nótát mutatott be a zenekar
A Deep Purple ma bemutatott Diablo című új kislemezén a Grammy-díjas gitáros-énekes, Keith Urban folytat gitárpárbajt Simon McBride-dal. A vasárnap esti klippremierig egy rövid beszélgetést hallhatnak a rajongók a zenekarral, a premier alatt pedig Roger Glover válaszol a kérdésekre. Koncert októberben.
Slash Featuring Myles Kennedy & The Conspirators – Kedvcsináló a turnéhoz
Aki még nem látta, nézze meg, aki még nem döntötte el, vegye meg a jegyét! Az utolsó pár hely még kiadó! A Gibson Films videója betekintést nyújt a Slash Feat. Myles Kennedy & The Conspirators ‘4’ című albumának készítésébe, miközben a banda a stúdióban élőben eljátszik a lemez 10 számából 7-et.
Michael Schenker Group – Exkluzív klubkoncert Győrben
Új lemezt készít Michael Schenker, a UFO és a Scorpions exgitárosa és nyári fesztiválturnéra készül csapatával, de úgy néz ki, sikerült közbeiktatniuk egy exkluzív klubkoncertet a győri Richter Teremben. Ha minden jól megy, az 1986-ban az MTK-pályán, a Scorpions előtt szerepelt felállást láthatjuk viszont szinte teljes egészében.
Lenny Kravitz – „Amikor már nem próbálsz mindenkinek megfelelni”
Lenny Kravitz vadonatúj nagylemezének megjelenését május 24-re halasztották, de semmi vész, így is lesz elég idő a budapesti koncert előtt, hogy megismerjük az új dalokat, melyek közül egyelőre csak a TK421-et és a Humant osztotta meg a nagyközönséggel.
2 Coldplay közt 1 Bring Me The Horizon?
A Coldplay 3 koncertet ad a Puskás Arénában, de június 16. és 18. között van egy pihenőnap, amikor viszont a 4 főre fogyatkozott Bring Me The Horizon veszi be a Budapest Parkot. A Kool-Aid koncertváltozatából azt is megtudhatjuk, hogyan.
All For Metal – A metál isteneiről énekel a Lordi előzenekara
Augusztusban új lemezzel jelentkezik a német-olasz All For Metal csapata, akiknek új albuma a „metál isteneiről” fog szólni, a címadó dalnak most megérkezett a képi verziója is. Nálunk március 23-án, azaz ma este lépnek fel a Lordi előzenekaraként.
Sari Schorr ma este 8-kor az Analog színpadán
Sari Schorr fellépésével indítja ma este a LOTS Music a tavaszi blues-rock szezont az Analog Music Hallban. A New York-i énekesnő új zenekarral és Billboard-toplistás új albummal érkezik 3. magyarországi koncertjére.
Alestorm – Újabb országot vettek a szájukra
Énekelt már dalt az Alestorm Mexikóról, a Haitihez tartozó szigetről, Tortugáról és Magyarországról is, most Üzbegisztán került sorra. A dal a ma megjelenő EP-jükön szerepel, de vélhetően felcsendül majd a Rockmaraton fesztiválon is.
Nanowar Of Steel – Maiden-paródiával hangolnak a turnéra
Az olasz paródiazenekar, a Nanowar Of Steel már sok más banda stílusát levéve írt fantasztikus dalt, most az Iron Maiden került terítékre, és olyan számot írtak, aminek már a címe is sokatmondó: Afraid To Shoot Into The Eyes Of A Stranger In A Strange Land.
Egész estés libabőr: Therion, Satra – Barba Negra, 2024. 03. 12.
A Satra műsorát a közönség nagy része jól reagálta le, engem annyira nem nyűgözött le. A Therion viszont ma már egy intézmény. Az elmúlt közel negyven évben többször bebizonyították, hogy amellett, hogy ott bábáskodtak a szimfonikus metál megszületésénél azóta sem játssza ezt tőlük jobban senki.
U.D.O. – Udo Dirkschneider és Peter Baltes újra együtt nyomul
Igaz, hogy beugróként már a 2022-es koncerten is láthattuk őket együtt, de az U.D.O. hivatalos tagjaként jövő szerdán debütál Peter Baltes, az Accept exbasszusgitárosa hazánkban. A ’Touchdown’ turnéján a Tailgunner is bemutatkozik a Barba Negrában.
Visions Of Atlantis – Nem hagyják abba a kalózkodást
Jól áll a Visions Of Atlantis énekesnőjének, Clémentine Delauney-nek a kalózruha, ezért úgy döntött, hogy a nagy sikerű ‘Pirates’ turné után sem dobja ki a göncöt, jön a ‘Pirates II – Armada’, amellyel újra vitorlát bontva behajóznak a Barba Negrába is. A címadó dal klipje beavat egy kalóztámadás részleteibe.
Freedom Call – Olyan a 25 éves jubileum, akár egy ezüstlakodalom
A happy metal feltalálója, a Freedom Call 1999-ben jelentette meg első lemezét. A 25 éves jubileumra a ‘Silver Romance’ című albummal rukkoltak elő, melyről már 2 dalt is bemutattak, és még 2 várható a megjelenés előtt.
Slash – Koprodukciók
Az áprilisban Budapestre látogató Slasht, a Guns N’ Roses gitárosát nemrég az AC/DC énekesével, Brian Johnsonnal és Steven Tylerrrel (Aerosmith) közös klipben láthattuk, de vajon mit csinált Michael Schenkerrel egy stúdióban?
For All We Know – Egy dal az elengedésről
Pénteken érkezik a lemezboltokba Ruud Jolie (Within Temptation) progresszív csapatának, a For All We Know-nak a harmadik lemeze. Az All We Did Was Hide című dal a fiatalkori énünk elengedéséről, a változásról szól.
Lenny Kravitz – Csillagot kapott a hírességek sétányán
Az időnként filmekben is feltűnő énekes-gitáros Lenny Kravitzot érdekes módon méltatta lánya az ünnepségen: „Apám szerint, ha nem látszik át rajta a mellbimbód, akkor az nem is igazi póló.”
Lordi – 18 évvel az Eurovízió után
Headliner turnén érkezik márciusban Budapestre a Lordi. Miután 2023-ban a Sabaton és a Babymetal oldalán népszerűsítették Nyugat-Európában új lemezüket, most a német-olasz All For Metal bemutatkozása után önálló, látványos koncerten mutatják be a dalokat a Barba Negrában. De az újságírók még mindig a 2006-os Eurovíziós Dalfesztiválról faggatják őket.
Marco Mendoza – 9. dobás
Marco Mendoza, aki korábban a Whitesnake, Thin Lizzy, Blue Murder, Dead Daisies basszusgitárosa is volt, májusban érkezik a BackStage Pubba. Ez lesz a 9. fellépése Magyarországon szólóelőadóként.
Whom Gods Destroy: Insanium
Az apollói örökséget hátrahagyva Derek Sherinian és Ron ’Bumblefoot’ Thal továbblépett, a Whom Gods Destroy inkább azoknak lesz kedves, akik a technikás, komplex és kísérletezőbb vonalat szeretik. Ez a bemutatkozó első lépés ígéretes, kíváncsian várom, hogy élőben mire lesznek képesek.
Idén velünk táborozik a Stratovarius is!
Az alsóörsi Tábor Fesztiválon a korábban bejelentett Toy Dollshoz csatlakozik a Stratovarius és a Korpiklaani, és persze ott lesz a hazai rockzene krémje a Tankcsapdától a Roadon át az Ossianig.
Bon Jovi – 40 év már maga az örökkévalóság?
Az 1983-ban indult Bon Jovi folytatja a 40 éves jubileum ünneplését, érkezik az új album ‘Forever’ címmel, az első kislemezdal pedig a Legendary. A zenekarról szóló dokumentumfilm készítése közben a Richie Samborával újraegyesülés gondolata is felmerült.
Tommy Johansson meghívója az Analog Music Hallba
Tommy Johansson, a Sabaton exgitárosa videóüzenetben invitált az idei Gary Moore-Emlékestre, melyen ő maga is fellép.
Ambivalens vibe: David Ellefson – Analog Music Hall, 2024. 03. 05.
Remek estén vagyok túl, mégis kettős érzésem van ezzel a koncerttel kapcsolatban. Öröm volt látni David Ellefsont, hallani a kedvenc Megadeth-dalokat úgy, ahogy az 1980-as évek elején indulhattak, kis klubbuli körülményei között. Viszont nem lett telt ház – írhatnám, ha nagyon pozitívan akarnék fogalmazni.
Dark Tranquillity – Új lemezzel turnéznak, és a Moonspell-lel
Mindkét banda, a Dark Tranquillity és a Moonspell is 2022-ben járt hazánkban utoljára, idén közösen veszik be a Barba Negrát az ‘Endtime Signals’ turnéján. Előzenekarok a Wolfheart és a Hiraes.
HolyChicks – Félúton a Dáma Lárma felé
A HolyChicks zenekart egy vagány csajbandaként tartják számon, amire most egy klipes új dallal ráerősítettek a lányok, akik gőzerővel készülnek a hónap végén esedékes 7. Dáma Lárma koncertre.
Lucassen & Soeterboek’s Plan Nine – Ízelítő a képregényből
Arjen Lucassen (Ayreon) és Robert Soeterboek (The Cotton Soeterboek Band) régi-új zenekarának, a Plan Nine-nak új kislemezdalához animált videót készített a kiadó stábja a májusban megjelenő album mellé rendelhető képregényfüzet alapján.
Al Di Meola Electric Band – 36 év után újra Budapesten
Al Di Meola 1988-ban játszott utoljára Gibson Les Paulján a magyar közönségnek, de november 9-én újra megteszi, zenekarával az Erkel Színházban lép fel.
A Kissin’ Dynamite nagy durranással tér vissza
‘Back With A Bang’ című új albumát júliusban adja ki a stadionrockot játszó germán csapat, a Kissin’ Dynamite, akiket októberben élőben is megnézhetünk a Barba Negrában. Addig is emeljük poharunkat az első kislemezdalra!
Hooligans – Lemezbemutató és dedikálás
Decemberben jelent meg a Hooligans zenekar új albuma, amelynek hivatalos lemezbemutató koncertje március 16-án lesz a Barba Negrában. A show előtt a csapat dedikálást tart a helyszínen, a deszkákat a Z!ENEMi melegíti be.
Végre ennek is eljött az ideje: Warkings, Dragony, Winterstorm – Barba Negra, 2024. 03. 02.
A Winterstorm nagyon kellemes meglepetés volt, a Dragony dallamosabb zenéje jól esett a fülnek, de a Warkings produkciója nagyobb csapatokat is kenterbe vert. Így egyben ez a dallamos power metal este újfent megmutatta, hogy vannak jó zenekarok, akik a nekem oly kedves stílusban alkotnak maradandót.
Winger – Budapesttől is búcsúznak
Tavaly megjelent ’Seven’ lemezének dalaiból is válogat a búcsúturnéján Budapesten is fellépő Winger. Kip Wingert és társait június 11-én láthatjuk utoljára az A38 fedélzetén.
Speedy Ortiz ma este a Dürerben!
A Speedy Ortiz első magyarországi koncertje március 12-én, azaz MA ESTE lesz a Dürer Kertben. Az amerikai banda új lemeze ‘Rabbit Rabbit’ címmel lát napvilágot szeptember 1-én, a babonás címmel a zenekar egyszerre kívánja magához vonzani a szerencsét és megküzdeni a visszatérő démonokkal.
U.D.O. – Most aztán tényleg semmi Accept!
Elindult az U.D.O. ‘Touchdown Tour’, és bár Udo Dirkschneider többször fogadkozott korábban, hogy az Accept-számokat nem játssza a koncerteken, most először tényleg meg is tette.
Axel Rudi Pell – Októberi lemezbemutató Budapesten
Nyáron megjelenő, ‘Risen Symbol’ című új lemezével indul útnak októberben a 35 éve szólópályát választó Axel Rudi Pell és több mint 10 éve változatlan felállásban játszó csapata, Johnny Gioeli (Hardline), Bobby Rondinelli (Rainbow), valamint Ferdy Doernberg és Volker Krawczak.
Mandoki Soulmates – Ez nem a Black Swan új lemeze!
A Mandoki Soulmates új lemezének borítóján a fekete hattyú a világban váratlanul bekövetkezett, de jövőbeli sorsunkra nézve meghatározó események metaforája. Ian Anderson (Jethro Tull) utánozhatatlan fuvolajátékával, Nick van Eede (Cutting Crew), Tony Carey (Rainbow) és Jesse Siebenberg (Supertramp) énekével itt az első kislemezdal róla.
Soundgarden – 30 éve jelent meg a ’Superunknown’
1994. március 8-án adták ki a Soundgarden mai napig legsikeresebb lemezét, az albummal végérvényesen felkerült a banda a zenei világtérképre.
Dino Jelusick fellép Budapesten!
A Whom Gods Destroy, Michael Romeo és a Trans-Siberian Orchestra énekese, a Whitesnake vokalistája saját zenekarával, a Jelusickkal érkezik májusban az Analog Music Hallba.
Judas Priest: Invincible Shield
A Judas Priest, a heavy metal felszentelt papjai újabb misét celebráltak. Már a harmadikat ebben a felállásban. És talán a legjobbat. Vagy legalább hasonló szintűt, mint legutóbb. Kevés üresjárat és bravúros befejezés, mely az újrajátszás gombra csábítja az ujjat.
Így szólna ma a King Crimson-alapmű
Dream Theater-, Deep Purple-, Megadeth-zenészek és a King Crimson egykori tagjai, Mel Collins és Jakko M. Jakszyk játsszák újra a pszichedelikus rockzene 55 éves klasszikusát, az ‘In The Court Of The Crimson King’-et. A Moonchilddal egy 12 és fél perces ízelítőt kaptunk belőle.
Nick Cave & The Bad Seeds – „Ezzel a lemezzel nem lehet baszakodni”
Augusztus 30-án jelenik meg a Nick Cave & The Bad Seeds új albuma, amelyet Nick Cave tömören konferált fel a sajtónak a ’Wild God’ címadó dalának debütálása alkalmából.
Electric Callboy – Mozizz a német party metalosokkal!
Az Electric Callboy legénysége – világ körüli turnéjukat megkoronázva – moziba viszi a tavalyi körút koncertfelvételét, magyar bemutatóról még nincs hír.
Legfrissebb a Hard Rockon
A totális agymenés éjszakája: Irigy Hónaljmirigy 35 – MVM Dome, 2026. 02. 28.
Az Irigy Hónaljmirigy az MVM Dome-ban bebizonyította, hogy 35 év után is képes működő, sziporkázó, profi show-t színpadra állítani egy telt házas aréna közönsége előtt. Lehet, hogy a világ folyamatosan változik, de a Mirigy örök!
Uriah Heep – A varázsló elköszön
A Uriah Heep a több éve zajló búcsúturnéja keretében végre Budapestre is ellátogat, várhatóan utoljára láthatja őket a magyar közönség a színpadon: október 28-án a Barba Negrában lépnek fel.
Egy este a magyar blues kiválóságaival: Hobo és a Budapest Blues Band – Magyar Zene Háza, 2026. 03. 14.
Hobo a hazai bluesélet kiemelkedő zenészeit hívta a Magyar Zene Háza színpadára, és együtt egy sokszínű, lendületes koncerttel ajándékozták meg a közönséget.
Iron Maidnem – 30 éves jublieumi koncert a Barba Negrában
Különleges műsorral készül az Iron Maidnem az április 24-i Barba Negra-fellépésre. A klasszikus Iron Maiden-dalok mellett a teljes ’Somewhere In Time’ lemezt hallhatjuk, az est vendége az Archaic lesz.
Hollywood Vampires – Kettes csapó
2023-ban botrányos körülmények között, az utolsó utáni pillanatban mondta le budapesti fellépését a Hollywood Vampires, Johnny Depp, Alice Cooper és az Aerosmith-gitáros Joe Perry zenekara, miközben a rajongók már ott álltak a Budapest Sportaréna előtt a kapunyitásra várva. 3 év elteltével talán sikerül a rajongóktól bocsánatot kérni egy remekbe szabott előadással.
Hardline – Kiáltsunk együtt Johnny Gioelivel!
1 hónapon belül másodszor lép fel Budapesten Johnny Gioeli, 3 hét múlva a Hardline formációval tér vissza az Analog Music Hallba, a most bemutatott Shout az április 17-én megjelenő új lemez címadója, de biztos nem maradhat ki a programból a Hot Cherie sem. Előzenekar a bolgár Sevi.
Depresszió – Tavaszi Rock Találkozó a Barba Negrában
A Depresszió a 2025-ös ‘El kell mondani’ album dalait hozza el a Barba Negra színpadára április 18-án a Sex Action és a Dead Gray vendégszereplésével, a koncert egyben a zenekar tavaszi turnéjának nyitóállomása is.
A húristen föltámadott: 13. Gary Moore-Emlékest – Analog Music Hall, 2026. 04. 04.
A csillagok ritka együttállása kellett ahhoz, hogy a Gary Moore születésnapjához igazított emlékkoncert és a hold járásától függően évente változó időpontban megtartott húsvét ünnepe egy időre essen. Méghogy szerencsétlen szám a tizenhármas! A blues-rock és a rock hazai és nemzetközi csillagai segítségével feltámasztottuk a húristen zenéjét – számos easter egg-gel feldobva – egy négyórás, monstre koncerten, hogy a következő egy évben ebből táplálkozzon lelkünk.
Ossian – Jubileumi koncertkiadvány és arénakoncert
Az Ossian május elején a négy évtizedes pályafutását átölelő és megünneplő jubileumi koncertalbumot ad ki, jövőre pedig a Budapest Arénában zárják az évfordulós sorozatot.
Escape My Shadows – Szintlépés a második lemezzel
Az Escape My Shadows ’Fázisok’ címmel adott ki új albumot, amellyel egyértelművé akarják tenni: a zenekar új szintre lépett. Az anyag a megújulásról, a fejlődésről és a nyitásról szól az ismeretlen felé.
A frontember és az antifrontember kontrasztja: Axel Rudi Pell, Neverland – Dürer Kert, 2026. 04. 03.
Axel Rudi Pell frontembereként Johnny Gioeli a szívét is beletette a produkcióba, míg a Neverland énekese csak férfibőrbe bújt Szíj Melindaként bolyongott a színpadon. Pont ennyi a különbség egy vérbeli profi előadás és egy amatőr próbálkozás között.
NMB: L. I. F. T.
A ’L. I. F. T.’ az NMB konceptlemezei közül a legkönnyebben fogyasztható és a legszerethetőbb. Ez az öt zenész ha néhány évenként összehoz egy olyan minőségi albumot, mint ez, én akkor nagyon boldog és elégedett leszek!
Deep Purple – Hoztak egy ajtót
Bár még 80 napot várni kell a Deep Purple új stúdióalbumának megjelenésére, a banda egy dalt étvágygerjesztőként közzétett róla.
Sleep Token – „Novemberben Európa összegyűlik egy istentiszteletre”
A kultikus maszkos metálbanda, a Sleep Token tavaly még csak az Architects előtt hevítette fel a hangulatot, idén már önálló arénaturnét hirdettek Európában, melybe az MVM Dome is belefért.
Anneke van Giersbergen – Vonósnégyesre átdolgozott rockhimnuszokkal érkezik
Szólókarrierje újabb fejezetét mutatja be május 19-én Anneke van Giersbergen. A ‘Heavy Strings Tour’ keretében többek között Guns N’ Roses, Foreigner és Mastodon klasszikusokat ad elő vonósnégyessel és zongorakísérettel a MOMkult színháztermében.
Tanya O’Callaghan – Milyen egy zenekarban játszani Bruce Dickinsonnal?
Elindult Bruce Dickinson szólóturnéja és a legtöbb helyen telt házas, nálunk még lehet jegyet kapni június 1-re. Basszusgitárosa, a Whitesnake-ben is megfordult Tanya O’Callaghan mesélt arról, milyen érzés együtt dolgozni az Iron Maiden énekesével. És szó esik egy bizonyos Mandrake sörről is.
David Gilmour – Kemény kritikákat kapott a producerétől
Szeptember 6-án jelenik meg a Pink Floyd-legenda David Gilmour új szólóalbuma, amelyről közzétette az első dalt. A gitáros társproducere keményen odamondogatott neki munka közben, ezt David így kommentálta: „Nincs tisztában a múltammal és nem tisztel.”
Tygers Of Pan Tang – Friss koncertfelvétel bólogató izmainknak
A Tygers Of Pan Tang ma megjelent koncertlemezét a turné egyik tavalyi állomásán vették fel, így képet kaphatunk arról, mire is számíthatunk 2 hét múlva a NWOBHM jeles képviselőjétől az Analogban. Előttük a The Trousers fűti fel a hangulatot.
HammerFall – Bosszúállók
Augusztusban jelenik meg a HammerFall új lemeze ‘Avenge The Fallen’ címmel, és a lemezborító alapján Hector társakra lelt. De nemcsak Hector, a HammerFall is társasággal érkezik októberben lemezbemutatóra, a Powerwolffal és a Wind Rose-zal vállvetve.
Totális Metál – 35 éves az ‘Éjszakai bevetés’
A magyar metál egyik alapkövét jelentő album 35 éves, amit a volt Pokolgép-tagokból álló Totális Metál nevű projekt szombaton Pesten is bemutat az Akela, a Stress és a Metal Lady társaságában.
Walter Trout: Broken
Nem mondhatnám, hogy Walter Trout híján van a kreativitásnak, hiszen, az elmúlt 35 évben maximum két év telt el egy-egy albuma közt és ezúttal is egy jó színvonalú, természetesen gitárcentrikus anyag került ki a műhelyéből.
Accept – Inkább Hulk ez a Frankenstein, de nem baj, ha a zene jó hangos!
A megjelenés előtt 2 nappal kidobott még egy animált szöveges videót az Accept a ’Humanoid’ albumhoz. A klipben a modern szörny inkább hasonlít Hulkhoz vagy a Terminátorhoz, de ez senkit nem zavar, amíg a lemez eddig hallott legjobb száma megy alatta. Tekerjétek fel a hangerőt!
Deep Purple – Minden egyenlő eggyel
A Deep Purple nyilvánosságra hozta a nyár közepén megjelenő 23. stúdióalbumának részleteit. Igencsak szokatlan címet adtak neki.
A Dead Daisies és Mike Tramp egy este!
Novemberben újra találkozhatunk a Dead Daisies legénységével, akik előtt Mike Tramp énekli a White Lion slágereit, és bemutatkozik a Beastö Blancö is, melyben Alice Cooper lánya, Calico Cooper és a shock-rocker basszusgitárosa, Chuck Garric tolja a képünkbe a White Zombie és Motörhead ihlette dalokat.
Csak egy kis péntek esti rock and roll?: Slash, Mammoth WVH – MVM Dome, 2024. 04. 19.
A Slash featuring Myles Kennedy and The Conspirators koncertjén a gitáros szólóiban az a bizonyos fűszer számomra a bluesos beütés volt az erőteljes, dögös RNR mögé bújva. A Mammoth WVH-ban pedig Wolfgang továbbviszi az örökséget. Szuper énekhang és hangszertudás, amit kiegészít a legnagyobb adomány, a zeneírás tehetsége.
Michael Schenker Group – Rendkívüli közlemény a gitáros rajongóinak
Lehet előbányászni a ballagási öltönyöket, színházba megyünk! A nem várt nagy érdeklődés miatt a Richter Teremből a Győri Nemzeti Színházba kerül át a Michael Schenker Group júliusi győri koncertje. Hamarosan lehet újra hegyezni a bankkártyákat!
Báthory Zoltán – „Honnan is jött a Five Finger Death Punch név?”
A Five Finger Death Punch alapító gitárosa, a magyar származású Báthory Zoltán mesélt arról, mi ihlette a zenekar névválasztását. A csapat hamarosan újra fellép – 4 éven belül harmadszor – Budapesten az Ice Nine Kills és a sheffieldi Malevolence társaságában.
Rock And Roll Hall Of Fame – Ozzy másodszor lesz halhatatlan!
Jelöltből a beiktatandók közé került Ozzy Osbourne, aki a Rock And Roll Hall Of Fame-nek köszönhetően másodszor lesz halhatatlan! Ez kicsit olyan, mint Amerikában a kétszeres életfogytiglan, csak ellenkező előjellel.
The Flower Kings – Hamarosan hallhatjuk a legjobb élő felvételüket
A Flower Kings május közepén új koncertkiadvánnyal jelentkezik, de a zenekarvezető Roine Stolt szólókarrierjéből is érkeznek újrakiadások az idén, elsőként a 30 éve megjelent ’The Flower King’ jelent meg vinylen.
A divideD lesz Bruce Dickinson előzenekara
Nem is lehetett volna jobb előzenekart választani Bruce Dickinson elé, mint a divideD, melyben Jósa Tamás, az Iron Maidnem énekese a frontember.
Joyful Night: Sari Schorr – Analog Music Hall, 2024. 03. 22.
A LOTS Music blues-rock tavaszának első fellépője Sari Schorr volt, aki alaposan feltette a lécet a „fesztiválnak” azzal, hogy rávert egy kört a tavalyi Analog-koncertjére, pedig az se volt semmi.
Glenn Hughes – Személyesen invitál a budapesti koncertre
Személyesen üzent Budapestnek az április 30-án nálunk fellépő Glenn Hughes. Az énekes-basszusgitáros a ‘Burn’ 50. évfordulóját ünneplő turnéjával érkezik a Barba Negrába.
Azahriah esete a System Of A Downnal
Tegnap éjjel különösebb felhajtás nélkül megjelent Azahriah új albuma, amelyen a stílusszörfözés közben sikerült megidéznie a hibernált System Of A Downt és egy kicsit a Rammsteint is.
Nanowar Of Steel – Nem sötét lóként érkeznek
A Das Rote Pferd német nyelvű, western hangulatú videójával jelentkezett a Nanowar Of Steel, akik április végén Budapesten is tiszteletüket teszik, a szintén olasz Trick Or Treat társaságában.
Mandoki Soulmates – Az árral szemben
„Ez nem egy békés ellenállás, nem egy love parade-szerű tiltakozás” – mondja új daláról Leslie Mandoki, aki már levetette az ‘Utopia For Realists’ idealizmusát. A We Stay Loud talán a legkeményebb rockdal a 3 hét múlva megjelenő albumon, az ’A Memory Of Our Future’-ön.
Dan Patlansky – A hetedik
A cím hatásvadász lopás József Attilától és persze Hobótól, de akkor is hetedszer lép fel hazánkban Dan Patlansky, aki az Analog Music Hallban mutatja be szombaton a márciusban megjelent remek új albumát.
Két színpadon is megállták a helyüket: Beyond The Black, Ankor – Barba Negra, 2024. 04. 10.
Az Ankor fiatalos metalcore muzsikájának most a dallamosabb felét hozta el, ami talán jobban passzolt a headliner banda stílusához, a Beyond The Black múltkor a Reden, most a Blue-n mutatta meg, miért az egyik legkeresettebb német frontlányos zenekar jelenleg.
Body Count – Dupla lemezbemutató a Budapest Parkban
A Body Count 6 év után ismét a Budapest Parkba szólítja rajongóit. Az Ice-T vezette legendás banda a Covid miatt még a 2020-as ’Carnivore’ albumát se tudta bemutatni, de már az új ’Merciless’-ről nevezték el a turnéjukat.
Tele van a város előjelekkel: Vörös István – MOMKult, 2024. 04. 13.
Az ‘Előjelek’ album kerek évfordulója tiszteletére Vörös István olyan bulit rittyentett a Prognózis 2 nagylemeze köré, hogy még mindig tele van a fejem előjelekkel. Az ünneplésből egykori szerzőtársa és billentyűse, Jankai Béla se maradhatott ki!
Guano Apes – Sokan akarják kiengedni a gőzt, a belső vadállatot
A Guano Apes ‘Free The Monkey‘ turnéja majdnem minden állomásán telt házas vagy nagyobb helyre került át. Így tettek a magyar szervezők is, miután a november 16-i koncertre fél évvel korábban elkeltek a jegyek, az Akvárium Klubból a Barba Negra Red Stage-re költöztették az előadást.
The Rolling Stones: Hackney Diamonds – Deluxe Edition
A kellőképpen promótált új Rolling Stones-lemez, a ’Hackney Diamonds’ természetesen megjelent egy másik, kibővített verzióban is, ez a CD a zenekar lelkes rajongóinak kötelező, azonban a koncertlemezeik közt nem lett kiemelkedő.
Bruce Dickinson – Micsoda nótákra készülhetünk!
Aki látta a Rain On The Graves videóklipjét, annak nem volt nehéz kimatekoznia, hogy a House Band Of Hell-koncertek Bruce Dickinson titkos felkészülési bulijait takarják Hollywoodban. És ha már kiderült a turpisság, megnéztük, mikkel készült a ma induló turnéra a Pokol Házi Zenekara.
Utazz a Zorall-lal és a From The Skyjal Dunaszerdahelyre!
Április 26-án újabb állomásához érkezik a Zorall tavaszi turnéja, melyre a From The Sky kíséri el a zenekart. A két banda dunaszerdahelyi koncertjére ráadásul velük együtt utazhatsz!
A rádióban hallott „pop-rock banda”: Mr. Big, Jared James Nichols – Barba Negra, 2024. 04. 07.
Aki csak a rádióból ismerte a Mr. Biget, az is megkapta a maga To Be With You-ját, de a többség Paul Gilbertért, Eric Martinért és főleg Billy Sheehanért ment a Barba Negrába. Előttük Jared James Nichols mutatta meg, hogy miért választotta nagykövetének a Gibson.
Bruce Dickinson – Fény derült a titokra, pénteken indul a turné
Kitudódott, hogy a Los Angeles-i Whisky A Go Góban lesz Bruce Dickinson turnéjának bemelegítő, úgynevezett „secret gig”-je, így most már nyilvánosan is hirdetik a jegyeket a pénteki bulira. Lássuk, hogy készül Bruce és csapata a ‘The Mandrake Project’ koncertsorozatára!
Mondom, szombaton, nem Sabaton: Gary Moore-Emlékest – Analog Music Hall, 2024. 04. 06.
Tommy Johansson, nemrég még a Sabaton gitárosa, most Gary Moore örökzöld klasszikusait játszotta felszabadultan Vámos Zsolttal, Tommy Katonával és a többi meghívott zenésszel. Nem volt tank a színpadon, de így sem maradt el a nagy durranás.
Egy álom válik valóra, Mike Portnoyjal érkezik Budapestre a Dream Theater
Sokan 14 éve várják ezt a hírt, szóval kicsit olyan ez, mint egy valóra vált álom, a Dream Theater 14 év után újra ikonikus felállásában működik, és a zenekar alapításának 40 évfordulóján Budapestre is ellátogat. James LaBrie, John Myung, John Petrucci, Mike Portnoy és Jordan Rudess november 1-jén játszanak a Papp László Budapest Sportarénában.
Vörös István – 21. századi békedal
Nemrég osztotta meg vadonatúj szerzeményét Vörös István, a Kézről kézre refrénjének szövege és dallama is ismerős lehet a Prognózis-rajongóknak, ám ez már egy teljesen új nóta, és ahogy az alcíme (Békepipa füstje szálljon) is mutatja, a világ mai állására reflektál. Exkluzív telefoninterjúnkban a szerző mesélt a dal születésének körülményeiről.
Black Country Communion – Láthatáron az ötödik
A Black Country Communion nem cifrázza túl a lemezcímeket, akárcsak példaképük, a Led Zeppelin, a júniusban érkező ötödikbe, a ‘V’-be sem kell túl sokat belegondolni, annál inkább érdemes elmerülni a Red Sun szövegében.
Tommy Johansson búcsúja a Sabatontól
Tommy Johansson, a Sabaton exgitárosa már Budapesten van, készül a mai Gary Moore-Emlékestre, de közben feltett egy videót a YouTube-ra, melyben korábbi zenésztársainak mond köszönetet az együtt töltött évekért a God Gave Rock And Roll To You dallamai közepette.
Legutóbbi kommentek
- on Deák Bill Gyulára emlékezik a közmédia: “Atya Úristen!!! Borzalmas hír!!! Megvolt a jegyem a MET Arénába!!! Sajnos aznap üres lesz a csarnok!!! Igaz ember volt, őszinte,…” szept 17, 19:41
- on Rob Halford 75 éves: “A METAL ISTEN éltesse még nagyon sokáig HALFORD Mestert!!! A Metal színpad egyik legnagyobb alakja!!! Ma a pulai „Colosseumban” ünnepli…” aug 25, 20:02
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “Mi meg otthon súlyozzuk a fotelt. Szar lehet neked hw!” aug 24, 14:32
- on Rob Halford énekli az Accept kultikus dalát: “ACCEPT 50!!! Mesterhármasom lesz!!! Dec.04. Bécs., Dec.05. Zlin., Dec.06. Barba Oda eljöhetne ROB bácsi, mint Mikulás és elénekelnék a BALLS…” aug 22, 20:14
- on Deák Bill Gyula augusztusban elindítja a ‘Rossz vér’ turnét: “Nyomjad BILL KAPITÁNY!!! Ne foglalkozz semmivel és senkivel!!! Főleg ezekkel a SENKIHÁZIAKKAL!!! Mi VELED vagyunk mindörökké!!! Hajrá FRADI!!! Hajrá Bill…” aug 22, 20:09
Kritikák
Peter Gabriel: i/o
Peter Gabriel olyan szinten fűzte egymásba a dallamokat, építette fel a hangszerelést és énekelt rá jellemző költői szövegeket a zenei alapokra, hogy azt tényleg csak a művészet mértékegységével lehet értékelni. Nem popzene, nem rockzene, ilyet csak ő tud. Utánozni ne is próbálja senki, úgysem fog menni!
Richard Wright: Wet Dream (1978/2023)
Ez az lemez is ékesen bizonyítja, hogy Richard Wright mekkora szerepet vállalt a Pink Floyd-hangzás kialakításában a hetvenes években, még úgy is, hogy szerzőként kevésbé járult hozzá az albumokhoz.
The Trousers: Animal Gun
Lendületes albumot rakott össze a Trousers feszes dalokból, pontos ritmusszekcióval, amelyre szépen ráépül a két gitár. Kőváry Zoltán orgánuma dögösen rekedtes, a szólók jól elhelyezettek, ilyen egy jó rock and roll zenekar!
Riverside: ID.Entity
Az elmúlt évek viszontagságaiból megerősödve jött ki Mariusz Duda zenekara, új fejezet kezdődött a Riverside életében. Ennek alapja egy nagyszerű új album, amely nemcsak a régi rajongóknak lesz kedves, de újakat is fog hozni, mert a négyes új életre kapott, és olyan dalokat írt, amelyek élőben is tökéletesen fognak működni a társuló költői mondanivalóval.
Grateful Dead: Madison Square Garden 3/9/81
Mozgalmas év volt 1981 a Grateful Dead pályafutásában, elsősorban Amerikában koncerteztek egész évben. Kedvenc koncerthelyszínükön, a Madison Square Gardenben többször is.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók

„Memento vivere” a nagykedd üzenete: Depeche Mode, Deeper – MVM Dome, 2024. 03. 26.
8 hónapon belül a második telt házas koncertet adta Budapesten a Depeche Mode, amelyet 16 ezer rajongó láthatott az MVM Dome-ban, a bemelegítésről a chicagói Deeper gondoskodott.

Változnak az idők: Amaranthe, Dragonforce, Infected Rain – Barba Negra, 2024. 03. 08.
Nőnapon 2 énekesnővel és 2 basszusgitárosnővel a színpadon egy igazán jó estét rittyentett a 3 zenekar. Az Infected Rain stílusa nálam nem talált utat, de intenzitásban nem volt hiány, ellenben a Dragonforce színpadképe és látványvilága, valamint dallamosabbá válása nagyon bejött. Az Amaranthe pedig egy „szokásosan” jó koncertet adott.

Egész estés libabőr: Therion, Satra – Barba Negra, 2024. 03. 12.
A Satra műsorát a közönség nagy része jól reagálta le, engem annyira nem nyűgözött le. A Therion viszont ma már egy intézmény. Az elmúlt közel negyven évben többször bebizonyították, hogy amellett, hogy ott bábáskodtak a szimfonikus metál megszületésénél azóta sem játssza ezt tőlük jobban senki.

Ambivalens vibe: David Ellefson – Analog Music Hall, 2024. 03. 05.
Remek estén vagyok túl, mégis kettős érzésem van ezzel a koncerttel kapcsolatban. Öröm volt látni David Ellefsont, hallani a kedvenc Megadeth-dalokat úgy, ahogy az 1980-as évek elején indulhattak, kis klubbuli körülményei között. Viszont nem lett telt ház – írhatnám, ha nagyon pozitívan akarnék fogalmazni.

Végre ennek is eljött az ideje: Warkings, Dragony, Winterstorm – Barba Negra, 2024. 03. 02.
A Winterstorm nagyon kellemes meglepetés volt, a Dragony dallamosabb zenéje jól esett a fülnek, de a Warkings produkciója nagyobb csapatokat is kenterbe vert. Így egyben ez a dallamos power metal este újfent megmutatta, hogy vannak jó zenekarok, akik a nekem oly kedves stílusban alkotnak maradandót.
Ajánló

Freedom Call – Közös dal, közös turné az Ensiferummal
Az Ensiferum ‘Winter Storm Over Europe 2026’ turnéja ma startol el a Freedom Call és a Dragony részvételével. A Freedom Call ennek apropóján ki is hozott egy közös számot Petri Lindroos (Ensiferum) közreműködésével. Úgy tűnik, a happy metalból Heavy Metal Happycore lett, de ez csak a látszat.

Ian Anderson célkeresztjében a mesterséges intelligencia térnyerése
A Jethro Tull élén augusztusban ismét Magyarországon koncertező Ian Anderson alattomosnak, gyerekesnek és tisztességtelennek nevezi az AI-generált tartalmak fokozódó jelenlétét.

Ian Paice karácsonyi üzenete
Ian Paice, a Deep Purple dobosa nemcsak egyszerűen köszöntőt mondott karácsony előestéjén, de beszélt készülő szólóalbumáról, és arról is, miért játszik a Purpendicular zenekarban két Purple-turné között.

Tankcsapda – 8 tagú zenekarrá változnak
‘Örökké tart’ névre keresztelt dupla show-t ad hazánk legnépszerűbb rockzenekara, a Tankcsapda. A két koncert különlegessége, hogy az új lemezt feljátszó gitárosok közül hatan is jelen lesznek rajtuk.

Omega Testamentum – Utalásokkal teli új dal
Az Omega Testamentum új dala, A sors angyala magáról az Omegáról szól. A „Gyöngyhajú lány” ma már Ezüsthajú hölgy. Megöregedett, de épp ettől lett örök. A zenekar pedig december 26-án a Barba Negrában lép fel.







































































































