Közel 3 év után megismétlődött a Royal Hunt és az Echonald közös koncertje az Analogban. Mégis teljesen más élményt adott. Ahogy már 3 éve is elmondtam, nem is tudnék jobb választást a dán zenekar elé, mint az Echonald, hasonló szimfonikus progmetál, csak kicsit nyersebb énektémákkal. Az első dalban kicsit furcsának tűnt a basszusgitár nélküli felállás, Krajczár Ferenc mikrofont ragadott, és úgy énekelte végig a nyitó nótát, de aztán a második számban előkerült a hangszere is.
Krajczár Márió dobos és Juhász Bertalan billentyűs mellett Bolyó Márton gitáros még a csapat tagja, szóval a 3 évvel ezelőtti felállás változatlan, így készülnek a 20 éves jubileumi koncertjükre, ami szintén itt, az Analogban lesz.
A fiatal gitáros neoklasszikus szólói most is ütöttek, a háttérben vetített klipekkel is feldobták a műsort, de valahogy most mégsem jött át úgy, mint legutóbb. Talán mert az oly sokszor dicsért tökéletes Analog-hangzás most cserben hagyta őket. Lehet, hogy a túl sok samplerhez nem sikerült hozzáigazítani a keverést, vagy csak rossz passzban volt a hangosító stáb, ez a koncert valahogy nem szólt jól, és ez tönkretette az egyébként lelkesen játszó zenészek produkciójának élvezeti értékét. Remélem, a jubileumi koncertjük jobban sikerül majd!
A dán Royal Hunt egy ideje Mark Boals énekessel turnézik (2024 nyara – a spanyol Leyendas del Rock és a dán Jailbreak fesztiválok óta – folyamatosan a csapattal van, és a 2025-ös japán turnét, valamint az idei 70,000 Tons of Metalt is ő nyomta le velük). Rájár a rúd mostanában az énekesekre, Bonnie Tyler meghalt, Szolnoki Péter is, bízom benne, hogy DC Cooper távolmaradásának nem egészségügyi oka van.
Mi mindenesetre egy hatalmas élménnyel lehettünk gazdagabbak azáltal, hogy Yngwie Malmsteen egykori énekese állt a mikrofon mögött. Bár frontemberként nem volt olyan elemi erejű, mint Cooper, lévén, hogy működött a tömegvonzás ereje a súgógép irányából, így nem tudta körbeszárnyalni a színpadot, de a hangja szárnyalt, mint az angyaloké. Glenn Hughes koncertjén hallottam utoljára ennyi sikolyt, mint amennyit megeresztett egy-egy szám közben vagy végén. Érdekes volt, hogy a nem az ő hangjára írt dalokat hogyan formálta saját képére, hajlította másképp, vagy énekelte időnként oktávval magasabban (az gyerekjáték volt neki, inkább a mélyekkel volt problémája).
André Andersen, a hatalmas termetű billentyűvarázsló most is uralta a színpadot jelenlétével annak ellenére, hogy sokszor a közönségnek háttal játszott. Máig nem értem ezt a fajta hangszerelrendezést: U alakban, de úgy, hogy elöl legyen kijárata a közönség felé, ami kommunikációs szempontból fontos, viszont így cserébe a koncert egy részében hátat kellett fordítania a nézőknek. Amikor bemutatta zenekarát a Half Past Loneliness előtt, Jonas Larsen gitárost a csapat Yngwie Malmsteenjeként jellemezte, amire vajszínű Stratocasterjével is rásegített, Mark Boalsra viszont sejtelmesen annyit mondott: „Nem tudom, emlékeztek-e rá. Ha ti nem is emlékeztek rá, mi soha nem felejtjük el.” Majd váratlanul belekezdtek a Malmsteen-klasszikus ‘Trilogy’-nyitódalba: You Don’t Remember, I’ll Never Forget. Na, erre nem számított senki! Kár, hogy csak az első refrén végéig játszották, aztán visszatértek a saját repertoárhoz.
Larsen persze közel sem olyan egocentrikus, mint Malmsteen, viszont a gitárjátékára nem lehet panasz, ahogy a csapatszellemére sem – 2011 óta folyamatosan tagja a dán vadásztársaságnak –, és bár ő is szívesen pózolt az Analog rövid kifutóján, egy pillanatra sem szorította háttérbe az este főhősét. Andreas Passmark basszer feszesen és precízen játszott, ahogy Allan Sørensen dobos is, a vokált Passmark és Andersen tolta Boals alá.
18 évvel ezelőtt az A38 Hajón már átéltem hasonlót, amikor szintén Mark Boalsszal együtt jártak itt, és egy remek összeállítást adtak a ‘Paradox’ és a ‘Paradox II’ albumokból, mielőtt rátértek a szokásos „best of”-ra. Most sem csalódtam, bár a másfél órás játékidőn túl még lett volna igényem rá, hogy folytassák, de kénytelen voltam a dedikált ‘X’ lemezem hallgatásával beérni a kocsiban a hazaúton. Merthogy a koncert után mind az öten kijöttek a merch pultba fotózkodni, beszélgetni, dedikálni, nagyon barátságosak voltak, André Andersen zeneszerzőként meg is jegyezte az orra alá tolt ‘X’ – mert a készítők közül négyen is a színpadon álltak ma este – borítóját meglátva: „Hm, ezt szeretem, ez az egyik kedvencem!” Ennek örömére lepacsiztunk és boldogan adtam át a helyem az utánam következőnek.
The Mission / One Minute Left To Live / The Art Of Dying / River Of Pain / Tearing Down The World / Martial Arts / Lies / You Don’t Remember, I’ll Never Forget / Half Past Loneliness / Last Goodbye / Message To God // Fistful Of Misery / A Life To Die For
Szerző: CsiGabiGa
Fotók: Savafan
Köszönet a Livesoundnak a lehetőségért!
Legutóbbi hozzászólások