Már egy hét sincs hátra, és a Kamelot legénysége Budapestre érkezik a Temperance és az Exit Eden társaságában.

November közepén a Barba Negra színpadára érkezik a nyár végén új lemezzel jelentkező Kamelot. A szimfonikus power metal csapat az új lemezével még tovább merészkedett a filmes, atmoszférikus hangzás irányába, miközben megőrizte a jellegzetes, fülbemászó dallamokat. Az albumon több ismert énekes is szerepel, akik közül a Visions Of Atlantis énekesnője, Clémentine Delauney fel is tűnik a színpadon. Ugyanis az este második fellépője az az Exit Eden lesz, akik ebben a felállásban még sosem léptek fel hazánkban, bár a trió tagjai külön-külön, más zenekarokkal már többször jártak nálunk. Az említett Clémentine szinte majd minden évben feltűnik Budapesten, Anna Brunner, a League Of Distortion tagjaként bukkant fel. A turnéra nem Marina La Torraca társaságában indultak, hanem nálunk az Avantasia tagjaként fellépő Chiara Tricarico lesz a harmadik énekesnő. A csapat elsősorban feldolgozásairól ismert, de az ismert dalok mellett, saját szerzeményeik is felhangoznak az este folyamán.

A lányok csak azután lépnek színpadra, hogy a Temperance befejezi koncertjét. A nem oly régen nálunk járt zenekar új lemeze alig pár hete jelent meg, így vélhetően az új album dalai kerülnek fókuszba a koncertjükön.

A november 14-i, Barba Negra-koncertre jegyeket a Rock1 rendszerében lehet megvásárolni, minden további információ a koncertről az esemény Facebook-oldalán.






Legutóbbi hozzászólások