Legfrissebb a Hard Rockon
Elhunyt Cronos, a Venom legendás frontembere
63 éves korában elhunyt Conrad „Cronos” Lant, a Venom legendás énekes-basszusgitárosa, az extrém metál egyik legfontosabb úttörője. Halálhírét október 1-jén jelentette be a zenekar.
Skillet – Nyáron visszatérnek a Budapest Parkba
A Skillet igazán elemében van: idei európai turnéjuk az eddigi legsikeresebb körútjuk volt, az októberben megjelenő középlemez az ereje teljében lévő bandát mutatja meg. A zenekart július 29-én a Budapest Parkban láthatjuk ismét.
Jótékonysági koncert az Alcohol zenekar énekesének életéért
Ha baj van, akkor a hazai rockzenészek összefognak, most pedig nagy a baj, az Alcohol zenekar énekesének, „Csövi”-nek életmentő műtétre van szüksége, ezért egy fesztivállal segítenek a zenésznek.
The Flower Kings – Az ókori Róma egy darabja
A Gods Of Rome című, közel 30 perces epikus tétel 6 perc hosszúságú részletével ismerkedhetünk a legújabb Flower Kings-albumot bemutató előzetesben.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Rock Castle – Csehország egyik legkülönlegesebb rockfesztiválja
A csehországi Rock Castle néhány év alatt a régió egyik legizgalmasabb rock- és metalfesztiváljává nőtte ki magát. A dél-morvaországi Moravský Krumlov történelmi kastélykertjében megrendezett esemény idén augusztus 13. és 15. között várja a rajongókat, és a szervezők mintegy 15 ezer látogatóra számítanak. A középkori várfalak különleges hátteret adnak a koncerteknek, ami Európában is ritkaságnak számít, így nem meglepő, hogy évről évre egyre több külföldi metalrajongó keresi fel a fesztivált.
Drámai pillanatok a The Cure turnéján: Simon Gallup rosszul lett, fia mentette meg a berlini koncertet
A The Cure európai turnéja váratlan fordulatot vett Berlinben: a legendás basszusgitáros, Simon Gallup közvetlenül a koncert előtt rosszul lett, ezért nem tudott színpadra állni. A helyzetet végül fia, Eden Gallup mentette meg, aki az utolsó pillanatban vette át a basszust, hogy a koncertet ne kelljen lemondani.
Boldog 70. születésnapot, Satch! – Ma 70 éves Joe Satriani gitárvirtuóz
Ma 70 éves Joe Satriani – vagy ahogy rajongók milliói ismerik: Satch –, az instrumentális rock egyik legnagyobb alakja, akinek játéka generációk számára még ma is etalon.
Duran Duran – Dupla újrakiadás dupla LP-ken
Mindkét dupla bakelit újrakiadás gyűjtői darabnak számít. A külcsín és a belbecs harmóniában vannak, öröm kézbe venni ezeket a lemezeket. Ha megvan az eredeti, akkor is érdemes beruházni az újakba, mind a hangzás, mind a nyomdai minőség miatt. Ékes darabjai ezek a Duran Duran életműnek.
Báthory Zoltán – „Egy egész várost mozgatsz körbe a világon”
Báthory Zoltán, koncertjével a héten a Barba Negrából a Budapest Arénába upgrade-elő Five Finger Death Punch alapítója a Metallicával közös turné gigantikus logisztikai méreteiről (is) beszélt.
Sabaton – Ők is moziba viszik eddigi legnagyobb turnéjukat
Tavaly koncertfilmet forgatott Hollandiában a Sabaton, egy telt házas előadást rögzítettek az örökkévalóságnak. A felvételt a nagyközönség is láthatja, ugyanis október 11-től a világ számos pontján moziba kerül a mű.
Hogy a jövő nagy énekesét láttuk-e? Jó kérdés: Jelusick, Asphalt Horsemen – Analog Music Hall, 2024. 05. 24.
A Jelusick nemcsak a fantasztikus énekes miatt alkotott maradandót, az egész csapat nagyon jó benyomást tett rám. Az Asphalt Horsemen pedig annyira hozta az amerikai ízt, hogy egy betévedő néző simán mondhatta volna, hogy ezek bizony amerikaiak.
Könnyező Sárkány a Toronyban: Bruce Dickinson, divideD – Barba Negra, 2024. 06. 01.
Bruce Dickinson 66 évesen – és mint kiderült, betegen – is felejthetetlen koncertet adott, 5000 ember várta, hogy felharsanjon a „Scream for me Budapest!”. A divideDnek beintett a technika, de megmutatták, hogy nélküle is boldogulnak.
Deep Purple – Újabb képek a zenekar albumából
Másfél hónap van hátra az új Deep Purple-stúdióalbum, az ’=1’ megjelenéséig. A veterán rockerek szeretik a képeket, hiszen a Pictures Of Home és a Picture Of Innocence után megírták a Pictures Of You című dalukat is, melyhez most már videóklip is van.
Lenny Kravitz-minikoncert a focidöntőn
Lenny Kravitz fellépett az UEFA Bajnokok Ligája 2024 döntőjén a londoni Wembley Stadionban, ahol egyébként a Real Madrid győzött 2:0-ra a Borussia Dortmund ellen.
Túra és tortúra: Metallica, Five Finger Death Punch – Ebreichsdorf, 2024. 06. 01.
Olvasói koncertriportunk a Metallica és a Five Finger Death Punch nagy alakításáról számol be a június 1-i a Racino Rockson, amit sajnos beárnyékolt a rendező cég botrányos szervezése.
Mark Knopfler: One Deep River
Nem egy vidám lemez ez, nagyon sokat foglalkozik az elmúlással, viszont a Dire Straits-klasszikusok és az első Mark Knopfler-szólólemezek (‘Golden Heart’, ‘Sailing To Philadelphia’) hangulata újfent visszaköszön. Hagyjuk a blues és country felé kikacsintgatást, suszter maradjon a kaptafánál, Knopfler pedig a szomorkás rockdaloknál!
Megadeth – „Mire Európába érünk, még több dal kerül be a programba”
Június 5-én kezdi Európa-turnéját a Megadeth legénysége, és pár nappal később már nálunk zúznak egy hazai thrash nagyágyú, az Archaic vendégszereplése mellett. Latin-Amerikában 8-10 album dalaiból válogattak, de hogy mivel készülnek a kontinensünkre, az még titok. Dave Mustaine szerint folyamatosan szélesítik a repertoárt az új gitárossal.
Kissin’ Dynamite – Ördögi ötlet
The Devil Is A Woman, hirdeti a Kissin’ Dynamite új dalában, melyet ősszel élőben is meghallgathatunk a Barba Negrában, ahová a Massive Wagons és az Airstrike társaságában érkeznek.
VeszprémFest 2024 – Pop, rock, soul, opera és dzsessz 5 napba sűrítve
Gregory Porter, Toto, Paloma Faith, Milky Chance, José Cura és Snétberger Ferenc lép fel az idei VeszprémFesten, utóbbi egyenesen háromszor!
Alestorm – Kanadai felvételek színesítik a feldolgozást
Az Alestorm a nyári fesztiválturné előtt egy kicsit hűvösebb helyen forgatott felvételekből vágott össze videót az új EP egyik feldolgozásdalához.
Ghost – Megvannak a magyar helyszínek és dátumok
A Ghost tavalyi amerikai turnéjának két telt házas buliján forogtak a kamerák, hogy elkészüljön a zenekar első egész estés mozifilmje, ami ötvözi a koncertvideót és a csapat webes sorozatának történéseit. Június végén a hazai mozikban is látható lesz a ’Rite Here Rite Now’.
Babymetal – Újabb sztárcsapattal kollaboráltak
Sok nagy névvel dolgozott már együtt a Babymetal, most Németországra esett a választásuk, és legújabb dalukhoz az Electric Callboy legénységét szemelték ki partnernek.
Tarja – Sötétbe borítja a karácsonyunkat
Tavaly év végén jelent meg a finn énekesnő, Tarja Turunen legújabb szólóalbuma, amelynek 2024-es turnéja pár nappal szenteste előtt Budapestet is érinti.
Csak 16 húr, 88 billentyű és a hang: Anneke van Giersbergen – MOMkult, 2024. 05. 19.
Anneke van Giersbergen ezúttal kedvenc rock- és metáldalait adta elő komolyzenei hangszerelésben újragondolva a MOMkult színpadán. Csak egy zongora, egy vonósnégyes és az ő hangja. Csodás zenei élmény volt.
Corey Taylor – Slipknot- és Stone Sour-dalokkal felturbózott műsor a Barba Negrában
Corey Taylor koncertezett már hazánkban a Stone Sourral, a Slipknottal négyszer is, de a szólózenekarával először lép színpadra nálunk, a szeptemberben megjelent szólóalbumát mutatja be június 5-én a Barba Negrában, vendég a dán Siamese.
Henrik Freischlader – Az idei év kimaradt, de jövőre talán duplázik
A 2012 óta hazánkban rendszeresen megforduló Henrik Freischlader turnéjából idén kimaradtunk, de jövő év április 5-én újfent tiszteletét teszi az Analog Music Hall színpadán. És talán az sem véletlen, hogy éppen egy nappal Gary Moore születésnapja után lép fel bandájával.
Bring Me The Horizon – Új album, disztópikus képekkel
Nem semmi, ahogy minden előzetes beharangozás nélkül megjelent pénteken a Bring Me The Horizon új albuma, a ‘POST HUMAN: NeX GEn’. Bezzeg a június 17-i koncertjüket nem hallgatják el! Tali a Budapest Parkban!
Tool – Szombaton eldördült a startpisztoly
Hannoverben kezdte meg a Tool 16 állomásos európai turnéját, a műsorukról készítettünk egy lejátszási listát, amely valószínűleg keveset fog változni június 13-ig, amikor a Budapest Arénában lépnek fel a Night Verses társaságában.
Bruce Springsteen – Az európai turné 4 koncertjét elhalasztották
Bruce Springsteen tegnap orvosai tanácsára lemondta a marseille-i fellépését, ma pedig a prágai és a dupla milánói előadás eredeti időpontja is áldozatul esett a doktorok szigorának.
Metallica – Nem indult szerencsésen a 2024-es turné
Pénteken rajtolt a Metallica 2024-es világ körüli turnéja, amelynek első állomásán, Münchenben a program különlegessége mellett az égi áldásból is jókora mennyiség jutott.
Axel Rudi Pell – Két dal már megvan az októberi programból!
Második kislemezdalát mutatta be új lemezéről az októberben Budapesten is fellépő Axel Rudi Pell és csapata. Sanszos, hogy ezeket élőben is meghallgathatjuk a Barba Negrában, de a gitáros szerint Led Zeppelin-utalások is lesznek a ‘Risen Symbol’ albumon.
Nickelback – Már egy hete Európában zúznak
Egy héttel ezelőtt kezdte meg 12 állomásos Európa-turnéját a Nickelback a The Lottery Winners felvezetésével, a koncertkörút nyitását megosztjuk egy Spotify-playlistbe oltva, hátha van valakinek kedve Bécsben megnézni őket.
Vörös Attila is fellép holnap a Jelusickkal!
Dino Jelusick (Whom Gods Destroy, Michael Romeo, Trans-Siberian Orchestra, Whitesnake, Dirty Shirley) orgánumától lesz hangos holnap, május 24-én az Analog Music Hall. A Jelusick vendégeként Vörös Attila is beugrik pár dalra, előttük az Asphalt Horsemen izzítja a hangulatot.
„A zenésznek az a feladata, hogy oda vezesse a fényt, ahol a sötétség uralkodik” – Interjú Leslie Mandokival
Nemrég jelent meg a Mandoki Soulmates ’A Memory Of Our Future’ című új albuma, amely zeneileg és mondanivalójában is különleges élményt nyújt a hallgatónak. Leslie Mandokival beszélgettünk, aki többek közt azt is elmondta, milyen nagy élmény számára, hogy végre magyarul is beszélhet az új lemezéről.
Nightwish – „Milliónyi ősünk szerelméből származunk”
Szeptember 20-án jelenik meg a Nightwish tizedik albuma, amelynek első kislemezdala bepillantást enged a zenekar új univerzumába.
Ez Totális Metál volt, ja és a 35 éves ’Éjszakai bevetés’ album – Barba Negra, 2024. 04. 27.
A Pokolgép ‘Éjszakai bevetés’ című albumának 35 éves jubileuma adta az apropót egy olyan metálfesztiválhoz a Barba Negrában, amelynek ünneplő résztvevője volt a Totális Metál, az Akela és a Stress, meg persze a lelkes közönség.
The Flower Kings: Live In Europe 2023
A Flower Kings ’Live in Europe 2023’ című új élő lemezén egy dolgot sajnálok csak, hogy az anyagon nem a teljes show hallható, a felvétel minősége azonban kárpótol, ez egy igazi „szuvenír” a FloKi-rajongóknak.
Pick Down – Marconák, de vajból van a szívük
Nemrég jelent meg a digitális szolgáltatóknál az orosházi Pick Down ‘Tükörszív’ című EP-je, de a fiúk olyan jó fejek voltak, hogy az előfizetéssel nem rendelkezőknek a YouTube-on is elérhetővé tették.
Mandoki Soulmates: A Memory Of Our Future
A Mandoki Soulmates nagyon erős lemezt tett le az asztalra. Leslie Mandoki társadalomkritikáit személyes élményekbe ágyazva fogalmazza meg, „lelki társai” bravúros szólói mellé sikerült olyan fülbemászó dallamokat alkotnia, melyeket bátran elővehet elkövetkező koncertjein „a jövőnk emlékezeteként”. A 2002-es ’Soulmates’-t azonban nem sikerült túlszárnyalnia, az nálam az etalon.
Cseh Tamás – Kiadatlan dalok és lemezbemutató minikoncert
Május 21-én egy megkésett Cseh Tamás-album lát napvilágot ’Western dalok’ címmel a hatvanas és a hetvenes években született szerzeményekkel, a lemezbemutató holnap lesz a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében.
Bon Jovi – A Living Proof rá az élő példa, hogy mindig van remény
A Bon Jovi előző, igen depressziós lemeze után itt a legújabb dal, a Living Proof, mely a 80-as évek varázsát hozta vissza a zenekarba, Jon hangszálműtétje után reménykedhetünk, hogy koncertteljesítménye is javul, és talán még Richie Sambora is visszatérhet a zenekarba.
Winger – Alig több mint 100 jegy maradt!
Harmadszor, egyben utoljára lép fel hazánkban június 11-én a Winger. Az A38 Hajón megrendezésre kerülő koncertre 37 éves pályafutásuk nagy sikereit és az igencsak erősre sikerült új album bemutatását ígérik.
Powerwolf – Témába vágó videó
A farkasembernek öltözött power metal banda, a Powerwolf Anglia erdeiben forgatott horrorisztikus klipet a bedburgi vérfarkas néven elhíresült sorozatgyilkosról és annak kivégzéséről.
AC/DC – Elkezdődött a ’PWR?UP’ turné
Nyolc év kihagyás után elindult az AC/DC aktuális turnéja, amelynek középpontjában a lassan négy éve megjelent ’POWER UP’ album áll.
Deep Purple – Képek a hordozható ajtó mögül
A Deep Purple július 19-én megjelenő új albumának első előzeteséhez készült videóklip forgatásáról publikált néhány fotót a zenekar.
Serj Tankian – A System Of A Down-énekes újabb sz@r napja
A.F. Day címmel új dalt mutatott be Serj Tankian, az A.F. Day az „Another Fucking Day” rövidítése, egy mámoros, punk hatású rockdal, melyet még a System Of A Down korai éveiben írt az énekes.
Whom Gods Destroy – „Ésszel tesszük a dolgunkat!”
A Whom Gods Destroy rövidesen megkezdi a második album munkálatait, erről Derek Sherinian mondott el néhány dolgot, amelyet Yas Nomura basszer playthrough videóival illusztrálunk.
Ayreon: 01011001 – Live Beneath The Waves
A negyedik élő Ayreon-műsort bemutató kiadvány felülmúlta a várakozásaimat. Látványos színpadi produkció és meghökkentő díszlet emelte magasabb szintre az önmagában is kiváló zenét, a kamerák tökéletesen visszaadták a koncert hangulatát.
Legfrissebb a Hard Rockon
„Azzal foglalkozhatok, amit szeretek csinálni” – Interjú Roine Stolttal, a Flower Kings kreatív motorjával
Januárban jelent meg a Flower Kings ’Live In Stockholm 2025’ című kiadványa CD-n, amely pár napja már vinylen is kapható. Roine Stolttal egy hirtelen adódott lehetőséget kihasználva beszélhettünk.
Devin Townsend – Megjelent a tíz éven át készült album
Pénteken megjelent Devin Townsend új albuma, a ‘The Moth’ bővített verziója nemcsak a lemezboltokba érkezett meg, hanem végighallhatható a streaming szolgáltatóknál is.
Bruce Springsteen: Live From Asbury Park, 2024
30 dal, bő 3 óra, és hamisítatlan 70-es évekbeli életérzés Bruce Springsteen debütalbumának 50 éves (na jó, 51) évfordulóján a 75 éves énekestől. 12 ütőhangszeres, 5 fúvós biztosítja azt az aréna rockba oltott americana feelinget, és teszi felejthetetlenné azt a fesztiválhangulatot, melyet New Jersey tengerpartján, az első lemez címét is adó Asbury Parkban rögzítettek 2024-ben. Csak az a kár, hogy 1 Blu-rayt nem tettek a 3 CD mellé.
Warkings – „Levelet kaptam, life…”
Új himnuszt alkotott a Warkings, akik az osztrák Opus 80-as évekbeli slágerét formálták a saját képükre.
Takáts Tamás Dirty Blues Band: 2 (újrakiadás 2026)
A magyar blues-rock történetének egyik kiemelkedő albuma, a TTDBB ’2’ először került vinyl formátumban kiskereskedelmi forgalomba, ráadásul kiváló minőségben. Hiba kihagyni! Bármennyit is hallgatta valaki annak idején, az új évezred technikai színvonalán minden pillanatban tud újat mutatni, a barázdába zárt zene garantált örömforrás minden bluesszeretőnek.
Alissa White-Gluz – Repeszek között repülő majom
Az Arch Enemyből való kiválása után Alissa White-Gluz kijelentette, szeretne a szóló dolgaira koncentrálni. Ennek megfelelően új bandát alapított, aminek már a második dala érkezett meg, de közben belépett a DragonForce-ba is.
Tábor Fesztivál – Iron Maiden-program és Charlie is érkezik
Alig pár nappal az első nemzetközi sztár után újabb nevekkel és napi bontással jelentkeztek a Tábor Fesztivál szervezői. Ezek szerint Blaze Bayley, Ronnie Romero, Gus G és Charlie is fellép.
Még a csapból is Metallica folyik
Május 9-én, Görögországban kezdődött a Metallica aktuális európai turnéja. A koncertek körüli zsongás mellett persze a ’ReLoad’ bővített verzióját is népszerűsítik, a díszdobozos változatot Jason Newsted bonthatta ki elsőnek.
Jelusick – Újra az Asphalt Horsemennel közösen lépnek fel
Ugyanaz, de mégis más. Hacsak nincs jegyed a BL-döntőre, ott a helyed az Analog Music Hallban május 30-án, ahol a Jelusick és az Asphalt Horsemen megismétli 2024-es közös produkcióját. Csak persze még frissebben, még dögösebben.
Lázálomban a Haken
A régebben hat tagot számláló Haken létszáma négyre fogyatkozott. A jelenlegi – basszusgitáros és második gitáros nélküli – felállás folytatja a munkát, három év után új dallal jelentkeztek.
Vikidál Gyula: Maradsz, aki voltál (újrakiadás 2026)
Vikidál Gyula második szólólemeze nem egy P.Mobil-album, ez egy különleges „zenei időkapszula”, ami a 70-es évek végének rockzenéjét örökítette meg a 80-as évek végének „klasszik” hangzásában, professzionális zenészekkel, hangmérnökkel, akik talán kicsit másképp értelmezték ezt a zenét, mint azok, akik alkották.
F.O.System – Négy évtizedes utazás vinylen
A Mátyás Attila által vezetett F.O.System különleges kiadvánnyal ünnepli 40 éves fennállását. Az ’Utazás’ címmel megjelent vinyllemezen nemcsak új dalokat hallhatunk, hanem régi szerzemények újragondolt verzióit is.
Arch Enemy – Új dallal hangolnak az októberi koncertre
Az Arch Enemy új dallal jelentkezett, amelyben már az új felállást hallhatjuk, a Dream Stealerhez a híres zenei rendező, Patric Ullaeus készített hivatalos videót.
Summer Hell – Ez lesz ám a pokoli nyár!
A 2021-ben útjára indult Summer Hell idén minden eddiginél súlyosabb nevekkel zúzza szét a Barba Negra színpadait. Az Exodus mellett az Abbath, a Deicide, az Aborted, a Misery Index és a Skeletal Remains lép fel, a kétszínpados eseményhez két hazai csapat, a Noble Victory és a KillerSick csatlakozik.
Stratovarius – Nálunk zárják a nyári fesztiválturnéjukat
Sok más sztárzenekarhoz hasonlóan a Stratovarius is egyik nyári fesztiválról utazik a másikra, az idei végállomásuk Magyarországon lesz, a Tábor Fesztivál utolsó napján lépnek fel headlinerként.
Glenn Hughes – Szimfonikus rock Győrben
Glenn Hughes a Stephen Bentley-Klein vezényelte Győri Filharmonikus Zenekarral lép fel a győri Richter Teremben ősszel, pontosan fél évvel tavaszi koncertje után.
Gojira az olimpia nyitóünnepségén!
Holnap ott lesz a Gojira a párizsi olimpia nyitányán, egy határozott baszki kijár a stábnak, ilyen nem volt még! Persze minden tiszteletünk Celine Dioné és Lady Gagáé, ők is részt vesznek az ünnepségen.
Michael Schenker – Zenészfenoménok az 50 éves Rock Bottomban
Kai Hansen énekli a UFO 1974-es klasszikusát, a Rock Bottomot, de az eredetileg a ‘Phenomenon’ lemezen megjelent dalban Michael Schenker mellett olyan további zenészfenoménok közreműködnek, mint Derek Sherinian, Brian Tichy és Barry Sparks.
Elhunyt John Mayall
Életének 91. évében itthagyott minket John Mayall, a legendás angol gitáros, a brit blues keresztapja. Nyugodjék békében!
13 + 1 gondolat a koncertről: TOTO – VeszprémFest, 2024. 07. 20.
Ha már a TOTO a téma, 13 + 1 gondolatot jegyeztem fel a veszprémi koncertjükről, de egy mondatban is össze tudnám foglalni: felejthetetlen zenei élmény volt, tökéletes lezárása a 2024-es VeszprémFestnek.
Sweet – A kör bezárul
‘Full Circle’ címmel deklaráltan utolsó lemezét adja ki a brit Sweet együttes, a hetvenes évek glam rockjának meghatározó zenekara.
Mandoki Soulmates – Ismét ingyenes koncert a Szent István Bazilikánál
Leslie Mandoki a magazinunknak adott interjúban elmondta, hogy ebben az évben csak kétszer lép fel a Mandoki Soulmates Európában, ebből az egyik koncertre augusztus 18-án kerül sor a Szent István Naphoz kapcsolódó ünnepi programsorozatban
Én erre A Szigetre szoktam járni: iLAND – Kertem, 2024. 07. 11.
A Kertem egyáltalán nem volt jó választás az iLAND szellemiségéhez, de a színpadon álló művészek pillanatok alatt elkalauzoltak minket ’A Sziget’-re, ami csodálatos volt.
TOTO – Helyszínváltozás a VeszprémFesten!
A várható eső miatt a hangulatos História Kertből sajnos a Veszprém Arénába kerül át az idei VeszprémFestet záró TOTO-koncert.
Deep Purple – 23 = 1
Ma megjelent a brit hard rock legenda 23. stúdióalbuma ’=1’ címmel, amelyet egyes kritikusok a 2000 utáni Deep Purple-éra legjobbjának minősítenek. Hivatalos playlist a hírben, lehet megerősíteni vagy cáfolni a véleményt.
Mr. Big – Amire számítani lehetett: jön a búcsúturné felvétele
Áprilisban Budapesten is megfordult a Mr. Big búcsúturnéja, de persze szokás szerint a leghíresebb japán arénában, a Budokanban vették fel a róla készült koncertfilmet.
FEZEN 2024 – Megvan a részletes időbeosztás
Elkészült a székesfehérvári FEZEN Fesztivál részletes időbeosztása. A napi headlinerek az Avantasia, a Tankcsapda, a Sodom és a KK’s Priest, de most már lehet tervezgetni a színpadok közti ingázást is a többi előadás időpontjának függvényében.
Radar – Csípjetek meg, de jó a Méhek és legyek klipje!
A 2021-es ’Kétszer élni’ album után most friss nótával jelentkezett a kisvárdai Radar zenekar. A Méhek és legyek című dal az első fecske a nyár végén megjelenő hatodik nagylemezükről, melyről egyelőre bővebb információt nem árultak el a srácok.
Az Accept idén duplázik Magyarországon
Még szinte fel sem ocsúdtunk a tegnapi Accept-koncert után, mely a Rockmaraton első napjának fő produkciója volt, már be is jelentették, hogy novemberben jön a ráadás Budapesten. Sőt, akkor még a Phil Campbell And The Bastard Sonst is magukkal hozzák.
Benzin a színpadon – Beszélgetés Ian Paice-szel
Pár nap van hátra a Deep Purple új stúdióalbumának megjelenéséig, így magazinunk megkereste Ian Paice-t, a legendás banda dobosát, hogy adjon egy kis helyzetjelentést a kvintett háza tájáról.
Queensrÿche – Negyvenéves figyelmeztetés Budapestnek
Az 1984-es ’The Warning’ lemezt és az azt megelőző debütáló EP-t is eljátssza a Queensrÿche a Dürer Kertben.
Úristen, itt volt a húristen!: Michael Schenker Group – Olimpiai Sportpark, Győr, 2024. 07. 08.
„Megemlegeted még ezt a koncertet!” – e szavakkal bocsátott utamra kedvenc feleségem, amikor a kánikulában elindultam Győrbe, a Michael Schenker Group előadására. És igaza lett. 38 évig emlegettem a húristen 1986-os magyarországi látogatását, mostantól viszont ez az új hivatkozási alap. Az ilyen estékért érdemes élni!
Myles Kennedy – Akusztikus műsort adott Amerikában
Myles Kennedy a detroiti 101 WRIF rádióállomás élő adásában mutatta be egy új dalát – meg pár régebbit – 2024-es szólólemezének promóciójaként. Hozzánk viszont rockzenekarával érkezik november 10-én, az Akvárium Klubba.
David Bowie: Diamond Dogs (1974/2024)
50 éve jelent meg David Bowie ’Diamond Dogs’ című albuma, amelyen a korábbi évek glam-rock stílusa mellé bekúszott a funk-, illetve soulzene is. Az anyagot most feljavított hangzással, kétféle vinylen adták ki újra.
„Magam mellett tudhattam a szakma színe-javát” – Rövid interjú Pócsi Istvánnal a most megjelenő Hét Jel-album kapcsán
Korábban már hírt adtunk arról, hogy a Hét Jel megálmodója, Pócsi István már a második anyagán dolgozik. Grunge himnusszal érkezett meg a várva-várt lemez, a ’Vérrel írva’. A közel 70 perces, 44 közreműködőt felvonultató album megjelenése és a kísérő klip kapcsán beszélgettünk a szerzővel.
Rockmaraton – Egy hét múlva nyit a jubileumi fesztivál!
Július 11-én indul hazánk legmetálosabb nyári fesztiválja a dunaújvárosi Szalki-szigeten, a 30. Rockmaraton headlinere a Judas Priest.
A lusta disznó esete a Deep Purple-lel
Három hét sincs hátra a Deep Purple új albumának megjelenéséig, a lemezről a Lazy Sod a harmadik dal, amit közkinccsé tettek a hard rocker veteránok.
Egyszemélyes lázadás: Tom Morello – Akvárium Klub, 2024. 07. 01.
Az Audioslave Chris Cornell halálával végképp parkolópályára került, a RATM reunionja nem igazán működött. Ezt az egyértelmű markert észlelte Tom Morello is, s döntött úgy, hogy ha máshogy nem, akkor egyedül kell mozgalmat indítani: éljen a ’One Man Revolution’!
Michael Schenker Group – Vajon lesznek-e UFO-dalok Győrben?
A Michael Schenker Group a Sweden Rock fesztiválon adta idei első koncertjét, a rövid műsoridő miatt kizárólag MSG-számokat játszottak, ami azért is volt meglepő, hiszen nemrég jelentették be a gitáros ‘My Years With UFO’ című új albumát. Reméljük, jövő hétfőn Győrben előhúzza a sapkája alól az ezen szereplő dalokat is!
At Night I Fly – Az áldozati bárány regénye
‘Sin City’-szerű képregényben elevenedik meg a The Sacrificial Lamb története az At Night I Fly új klipjében. A ’collision/fusion/division’ album a párkapcsolatok pszichológiáját boncolgatja, ezen belül a dal a gyermekkori traumák felnőttkori megismétlődéséről és a kapcsolaton belüli erőszakról szól.
A változatosság gyönyörködtet. De a változatlanság is: Scorpions, Omega Testamentum – Budapest Aréna, 2024. 06. 29.
Mindig azt mondom, hogy unom a Scorpions-koncerteket, mert képesek éveken át hangról hangra ugyanúgy eljátszani a dalokat, de aztán végül újra meg újra levesznek a lábamról. Előttük az Omega Testamentum bizonyította, hogy itt bizony minőségi tiszteletadást látunk, nem egy olcsó haknibrigádot.
Megtetszett Richie Kotzennek az SFV
Legutóbb a Winery Dogs tagjaként lépett magyar színpadra a Poisonból és Mr. Bigből is ismert, de önálló jogon is világhírű gitáros-énekes, Richie Kotzen. Jövő csütörtökön a Dürer Kertben lép fel szólóprojektjével, és ugyanaz az SFV játszik előtte, amely a Winery Dogs előtt is melegített.
Családi kör: Body Count feat. Ice-T – Budapest Park, 2024. 06. 14.
Ikonikus saját szerzeménnyel indította a Body Count a bulit és Slayer-feldolgozással folytatta, belecsempésztek egy Exploited-számot és a végére egy remekbe szabott Pink Floydot (!) is, köszönet az egész estéért!
Beast In Black – A fenevad ereje
A Molnár Mátét soraiban tudó Beast In Black egy friss nótával jelentkezett nyári fesztiválkörútja előtt. A 80-as évek eurobeatjét is magába ötvöző dalt Anton Kabanen ironikusan „Super Eurobeastként” írta le. Talán július 12-én Dunaújvárosban is eljátsszák a Rockmaratonon.
Mitakpa – Buddhista progresszív metál Ausztriából
Ha kíváncsi vagy arra, hogy milyen lehet egy progmetál zenekar, amelynek zenéjében tibeti és indiai zenei elemek is megtalálhatóak, akkor ismerkedj meg a Mitakpa debütáló albumával!
A Sum 41 novemberben adja utolsó koncertjét hazánkban
A Sum 41 még januárban bejelentette, hogy befejezi földi pályafutását, és akkor úgy nézett ki, hogy a Nova Rockra kell kimenni annak, aki még látni akarja a bandát, ám a turné utolsó szakaszába a Budapest Sportaréna is bekerült.
Cyndi Lauper – A búcsúturnéján lép fel először Magyarországon
50 éves karrierjének lezárásaként Cyndi Lauper bejelentette búcsúturnéjának európai helyszíneit, melyek közt a Budapest Sportaréna is szerepel. Először – és sanszos, hogy egyben utoljára – láthatjuk élőben hazánkban.
Panterától lesz hangos újra Budapest!
Tavalyi dupla telt házas budapesti koncertje után a Pantera 2025-ben visszatér a magyar rajongókhoz, ezúttal csak egy koncertet adnak, de azt a Budapest Sportarénában.
Jordan Rudess – Egy alkimista gyötrődése
Megérkezett a szeptember 6-án megjelenő Jordan Rudess-lemez igazi felvezetője, amellyel a Dream Theater billentyűse a ’Permission To Fly’ című albumára hangol minket.
Welcome To The Show: Alice Cooper, Tublatanka – Peugeot Aréna, Pozsony, 2024. 06. 14.
Olvasói koncertriport Pozsonyból: „Minden egyes Alice Cooper-koncert után azonnal az az érzése az embernek, ezt bárhol, bármikor újraélné. Minden pillanat ki van találva, meg van koreografálva, amitől nemhogy unalmas lenne az előadás, sőt inkább magával ragadó.”
Legutóbbi kommentek
- on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Kritikák
Whom Gods Destroy: Insanium
Az apollói örökséget hátrahagyva Derek Sherinian és Ron ’Bumblefoot’ Thal továbblépett, a Whom Gods Destroy inkább azoknak lesz kedves, akik a technikás, komplex és kísérletezőbb vonalat szeretik. Ez a bemutatkozó első lépés ígéretes, kíváncsian várom, hogy élőben mire lesznek képesek.
Judas Priest: Invincible Shield
A Judas Priest, a heavy metal felszentelt papjai újabb misét celebráltak. Már a harmadikat ebben a felállásban. És talán a legjobbat. Vagy legalább hasonló szintűt, mint legutóbb. Kevés üresjárat és bravúros befejezés, mely az újrajátszás gombra csábítja az ujjat.
Rick Wakeman & The English Rock Ensemble: A Gallery Of The Imagination
Ha nagyon elengedem magam, még rockzenének sem mondanám ezt a lemezt, a műfaja egyszerűen ZENE. Amellett, hogy könnyen befogadható, olyan elképesztő zenei igényességről árulkodik, hogy arra csak egy zseni képes. Bár a ’The Red Planet’ a progresszív rock jegyében fogant, ezt a lemezt jobbnak tartom ötletessége, merészsége miatt.
Saxon: More Inspirations
Érzésem szerint felesleges volt kiadnia két tribute-lemezt a Saxonnak, a kevesebb több lett volna – a kettőből lehetett volna összerakni egy erősebb szelekciót.
Haken: Fauna
A modern progresszív metál egyik zászlóshajójává vált a Haken, a ’Fauna’ album erre az ékes bizonyíték, egy változatos, sokszínű, de helyenként nagyon tömény alkotás lett.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók

Csak 16 húr, 88 billentyű és a hang: Anneke van Giersbergen – MOMkult, 2024. 05. 19.
Anneke van Giersbergen ezúttal kedvenc rock- és metáldalait adta elő komolyzenei hangszerelésben újragondolva a MOMkult színpadán. Csak egy zongora, egy vonósnégyes és az ő hangja. Csodás zenei élmény volt.

Ez Totális Metál volt, ja és a 35 éves ’Éjszakai bevetés’ album – Barba Negra, 2024. 04. 27.
A Pokolgép ‘Éjszakai bevetés’ című albumának 35 éves jubileuma adta az apropót egy olyan metálfesztiválhoz a Barba Negrában, amelynek ünneplő résztvevője volt a Totális Metál, az Akela és a Stress, meg persze a lelkes közönség.

Tigrisvadászat analóg módon: Tygers Of Pan Tang, The Trousers – Analog Music Hall, 2024. 05. 09.
Vadásztál már élő tigrisre? Mi igen, és hatalmas élmény volt! Igaz, hogy a Tygers Of Pan Tang már több mint 45 éves, de a NWOBHM illusztris képviselője még egyáltalán nem fogatlan, sőt! Mély nyomokat hagyott a közönségben. A The Trousers pedig ízelítőt adott abból, mitől is olyan népszerűek Európa-szerte. És még „analóg módon” behangolni sem felejtettek el.

Rém szórakoztató párosítás – Nanowar Of Steel, Trick Or Treat – Barba Negra, 2024. 04. 26.
A Trick Or Treat megmutatta, hogy ami egykor egy Helloween tribute bandának indult, igenis életképes és a remek dalokat jól és viccesen tudják prezentálni, a Nanowar Of Steel pedig megint egy sokáig emlékezetes és felejthetetlen viccmetál koncertet adott.

Időgép egy estére: Glenn Hughes – Barba Negra, 2024. 04. 30.
Glenn Hughes beültetett minket az időgépbe, hogy milyenek voltak régen a rockkoncertek! Nem samplerről ment a hangszerek egy része, nem kellett szinkronban lenni a kivetítővel, és ezért aztán nem is volt 20 szám egy koncerten, csak mondjuk 8. Kár, hogy csak egy estére szólt a varázslat.
Ajánló

A 25 éves Simple Plan Budapesten
A Simple Plan tavaly ünnepelte 25. születésnapját, ennek alkalmából ősszel Európába jönnek a ‘Bigger Than You Think!’ turnéval. Budapesten a szülinapi punkzsúrra október 21-én várnak mindenkit a Barba Negrába, ahol a Neck Deep és Charlotte Sands lép fel előttük.

Road – Szombaton startol a tavaszi turné
A Road február 14-én elővételben telt házas bulival nyitja tízállomásos tavaszi koncertkörútját a szombathelyi Végállomás Klubban, a turné legnagyobb show-ja a Barba Negrában lesz március 7-én.

Amaranthe – Káoszelmélettel érkeznek Budapestre
Új dallal jelentkezett az éppen Európában turnézó Amaranthe, akik márciusban Budapesten is fellépnek az Epica és Charlotte Wessels társaságában.

Voivod – Nyáron visszatérnek Budapestre
A 44 éve aktív Voivod a mai napig a metálszcéna egyik legegyedibb zenekara, hatásuk a műfajra vitathatatlan. Július 14-én az Analog Music Hallban lépnek fel, ez lesz a 10. budapesti koncertjük.

Myrath – Videó készült az új dalhoz
Az új Myrath-album legutóbbi előzeteséhez ma este hivatalos klipet is közzétettek. A zenekar április 14-én a Dürerben lép fel a magyar Roses Of Thieves felvezetésével.







































































































