Alig csendesedett el az idei budapesti koncert emléke, Henrik Freischlader máris bejelentette következő hazai fellépésének időpontját: a jövő tavaszi koncertre már rendelhetők jegyek a LOTS Music webshopjában. Aki ott volt a ‘Precious Time Tour’ idei állomásán az Analog Music Hallban, annak valószínűleg nem kell különösebben magyarázni, miért érdemes időben bebiztosítani a helyét.

Henrik Freischlader német gitáros hosszú évek óta a hazai blues-rock közönség egyik nagy kedvence. Először 2012-ben érkezett Magyarországra a Gary Moore-Emlékest egyik vendégeként, és akkora hatást gyakorolt a közönségre, hogy még ugyanabban az évben saját zenekarával is visszatért Budapestre. Azóta rendszeres vendég nálunk, koncertjei pedig jóval túlmutatnak a hagyományos blues-rock bulikon.

Ezt az idei ‘Precious Time Tour’ is tökéletesen megmutatta. A turné neve – „értékes idő” – szinte előre jelezte, mire számíthatunk: több mint két és fél órára teljesen eltűnt odakint a világ, és maradt a gitár, a blues és az a különleges hangulat, amelyet Freischlader élőben képes megteremteni. Már a koncert előtt érezni lehetett, hogy nem hétköznapi este készül. Az Analog Music Hall előtt és odabent is több országból érkezett rajongókkal lehetett találkozni. A merch-pultnál két finn srác például arról mesélt, hogy kifejezetten Henrik miatt repültek Budapestre, mivel Skandináviában ritkán van lehetőségük élőben látni. Ennél talán nem is kell jobb bizonyíték arra, milyen közönséget képes megmozgatni.

A színpadon ezúttal Kjelt Ostendorf basszusgitáron, Dave Warmerdam Hammond-orgonán és billentyűkön, Janik Hüsch pedig dobokon kísérte Freischladert. Már a nyitó The Messiah Will Come Again megadta az este alaphangját: lassan építkező, érzelmes gitárjáték töltötte be a termet, és pillanatok alatt világossá vált, hogy itt senki nem akar sietni.

Freischlader egyszerűen felveszi a gitárt és játszik. Hosszú szólókat épít, időnként egészen keményen megszólal, máskor pedig szinte teljesen lecsendesíti a termet. Közben a basszus masszívan tartja a dalokat, a Hammond megtölti a hangzás üresen maradó tereit, a dob pedig folyamatosan viszi előre a zenét.

Még a koncert közepén beiktatott, közel tízperces technikai szünet sem tudta megtörni a hangulatot. A második részben aztán ismét hosszú, elnyújtott bluesos gitárszólók következtek. A zenekar láthatóan nem az órát figyelte: hagyták kibontakozni a dalokat, és pontosan ettől működött az egész.

A ráadás pedig végképp megmutatta, hogy Freischladernél az idő valóban relatív fogalom. Mosolyogva közölte, hogy egy „hosszabb” ráadás következik – és nem viccelt. A Breakout, a Hands Of Jesus és az It Would Be Better For The Bad To Be Good együtt közel negyven percig szólt.

Az este ráadásul a színpad előtt sem ért véget. Henrik később kijött a közönséghez, dedikált, fotózkodott és beszélgetett a rajongókkal. Talán ez foglalja össze legjobban, miért alakult ki körülötte ennyire hűséges közönség Magyarországon is: a színpadon elképesztő gitáros, utána pedig ugyanolyan közvetlenül áll az emberekhez, mintha nem ő játszott volna néhány perccel korábban két és fél órás koncertet.

Aki idén lemaradt róla, jövő tavasszal pótolhatja. Aki pedig ott volt, annak valószínűleg elég annyit mondani: Henrik Freischlader ismét Budapestre jön.

A LOTS Music bemutatja:
Henrik Freischlader: ‘Precious Time Tour 2027’
Analog Music Hall, Budapest, 2027. május 22. szombat, 19:30
Belépők elővételben a Tixán, illetve a helyszínen, a LOTS Music webshopjában pedig nyomtatott, színes gyűjtői jegy formájában is kaphatók, további infó az esemény Facebook-oldalán.
A cikk végén található galéria képei a 2026-ös koncerten készültek az Analog Music Hallban.

Szerző: Balya Boglárka
Fotók: Török Tamás
Köszönet a LOTS Musicnak!

Megosztás