Legfrissebb a Hard Rockon
F.O.System – Négy évtizedes utazás vinylen
A Mátyás Attila által vezetett F.O.System különleges kiadvánnyal ünnepli 40 éves fennállását. Az ’Utazás’ címmel megjelent vinyllemezen nemcsak új dalokat hallhatunk, hanem régi szerzemények újragondolt verzióit is.
Nanowar Of Steel – A mongol horda lovasai
Az olasz szórakoztató gépezet, a Nanowar Of Steel új dallal jelentkezett, a nóta a nagy hódító Dzsingisz Kánról szól, aki talán nem is volt igazi hódító. De hogy milyen ember is volt valójában, azt 97%-ban elzenélik az olaszok.
Tegnap elstartolt az Architects európai turnéja
A január 27-én hazánkban fellépő Architects tegnap Hannoverben megkezdte 21 állomásos Európa-turnéját, a műsoruk meghallgatható lejátszási listánkra klikkelve. A koncertkörutat nyitó show vendége volt a Landmvrks és a President, a Budapest Arénát is ez a hármas felállás fogja lerombolni.
Anthrax – Új dal érkezett a budapesti koncert előtt
Az Anthrax új, elsöprő energiájú dala június 1-én élőben is elhangzik a Barba Negrában, Scott Ianék előtt a Decapitated melegíti be a közönséget. Az It’s For The Kids a szeptemberben megjelenő ’Cursum Perficio’ album első kislemezdala.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Battle Beast – Itt a koncertlemez, amit ősszel Budapestre is elhoznak
Egy 2023-as finnországi koncertet rögzített a Battle Beast zenekar, ami most jelent meg lemezen. Ősszel újra turnéra indulnak a Dominum és a Majestica társaságában, a körútnak lesz budapesti megállója is.
Gary volt, van és mindig is lesz: 12. Gary Moore-Emlékest – Analog Music Hall, 2025. 04. 04.
Az idei Gary Moore-Emlékest amolyan „kabosgyulásan” lett felépítve: „ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit”. Fél 8-tól majdnem fél 12-ig tartott a show, melyben 7 gitáros – köztük Gary Moore testvére és lánya – emlékezett az északírek csodafegyverére, aki levette a lábukról a rockrajongókat, mint Phil Lynott és a bluesimádókat is, mint Rory Gallagher.
Wall Of Sleep – Koncerten is bemutatják a slágergyanús dalt
Május 9-én jelenik meg a Wall Of Sleep legújabb lemeze, amiről most az egyik slágernek titulált tételhez, a The Last Straw-hoz készült videó jelent meg. Közben elindult az előrendelés, és hamarosan lemezbemutató koncert is lesz.
Haken – Jöhet a kirakós?
Május 9-én érkezik a lemezboltokba a Haken új koncertfilmje, amelyről most egy régi kedvenc, a Puzzle Box előadása került elő második előzetesként.
IV. Dáma Lárma – Időutazásra invitálnak a csajok (x)
Bátran kijelenthetjük, hogy immáron hagyományőrző eseményként kerül évente megrendezésre a Dáma Lárma, ahol hazánk női zenészeié a főszerep. Az idei, negyedik bulinak ismét a Dürer Kert ad otthont, amelynek során a ’60-as évektől napjainkig kalandozhat a nagyérdemű egy stílusokon átívelő, csak csajok által előadott program keretében a Nagyteremben.
Abel Label: Blues Overthought
A blues egy kétoldalú műfaj. Bár eredetileg az élet sötét oldaláról szól, mégis a legjobb zenei műfaj ahhoz, hogy összehozzon muzsikusokat egy kis örömzenélésre. Mihalik Ábel ezt tette, és ebből az örömzenélésből összerakott egy igazán jó hangulatú, remek albumot, melyet már első meghallgatásra befogadhat a hallgató.
Psychotic Waltz – Itt a második vadiúj dal: All The Bad Men
Február közepén kerül boltokba a huszonnégy év után érkező új Psychotic Waltz-album, amiről már a második dal is meghallgatható All The Bad Men címmel.
Dynazty – „Semmit sem tartottunk vissza ezen a lemezen”
Pályafutásának leghúzósabb lemezére hangol a Dynazty. A svéd csapat néhány részletet már el is árult az áprilisban érkező anyagról.
Jorn – Kedvenc Russ Ballard szerzeményét mutatja be a megjelenés tiszteletére
Korunk egyik legnagyobb rockénekese, Jorn Lande visszatér azon rock klasszikusok átdolgozásainak második részével, akik valami különlegeset jelentettek számára. A ma megjelenő albumról ezúttal személyes kedvencét, a Winninget adja elő.
Harem Scarem – A márciusi lemez első dala: The Death Of Me
Év végén szellőztették meg, hogy tavasszal új Harem Scarem-lemeznek örülhetünk. Most pedig már itt az első dal róla, a The Death Of Me.
Blind Ego – Februárban érkezik az új lemez
Főállásban a bajorországi artrocker RPWL gitárosa Kalle Wallner, akinek a másodállása sem unaloműzés, a Blind Ego nevű progrock projektjének már a negyedik stúdióalbuma érkezik február 14-én ’Preaching To The Choir’ címmel. A lemezről kimásolt két digitális kislemez már elérhető, a hozzájuk készült videók hajtás után megtekinthetőek.
Robert Hart – Új szólólemezzel jelentkezik
A Manfred Mann’s Earth Band énekese február 21-én az Escape Music kiadónál jelenteti meg harmadik szólólemezét ‘Pure’ címmel. Az albumról eddig a Making Magic című dalba kóstolhatunk bele.
Sodom – Ismét teljes a felállás
Megtalálták Stefan Hüskens utódját Tom Angelripperék. A Sodom új felállását hamarosan mi is lecsekkolhatjuk a Rockmaraton fesztiválon.
Gary Moore – A harmadik dal szól utolsó blues turnéjának dokumentumáról
Egy héttel a megjelenés előtt már a harmadik dalt – ezúttal a méltán népszerű Still Got The Bluest – hallgathatjuk meg Gary Moore utolsó blues turnéjáról, melyet a Provogue ad ki a hó utolsó napján.
Neal Morse – Vancouver és Seattle dalai is elérhetőek a világhálón
Az amerikai zenész – tőle szokatlan módon – karácsonykor önálló dalokat tett közzé a YouTube-on. Most ismét két friss szerzeménye debütált a világhálón.
Tallah – Klippremier: Red Light
2019-re ígérte az Earache Records, hogy megjelenik Max Portnoy újvonalas metalzenekarának bemutatkozó nagylemeze, de a debütanyagról még semmi hír. Egy brutális klipet viszont elkészítettek a srácok, és ezzel vezetik fel az érkező korongot.
Almanac – Nézz bele a bónusz DVD-be!
Márciusban jelenik meg a Victor Smolski vezette Almanac harmadik albuma, aminek most a ráadás tartalmába nézhetsz bele a Hands Are Tied élő felvételének köszönhetően.
Joey Kramer – „Ez az egész nem a pénzről szól”
Beperelte társait az Aerosmith dobosa, Joey Kramer. A zenészt állítólag nem engedték vissza a zenekarba sérülése után, és megalázó módon meghallgatáson döntöttek arról, hogy képes-e ismét a legmagasabb szinten játszani.
Sharon Osbourne – „Addig nem állunk meg, amíg Ozzy vissza nem tér a színpadra, ahova tartozik”
Sokkoló bejelentést tett Ozzy Osbourne és felesége a Good Morning America tévéműsorban két nappal ezelőtt, miszerint az énekes Parkinson-kórral küzd. Mindennek ellenére a családon belül nincs pánik, mindenki azért dolgozik, hogy Ozzy újra ott lehessen a színpadon a hosszúra nyúló szünet után.
In Flames – Hat év után újra Budapestre jönnek (x)
Hat éve lépett fel utoljára Magyarországon az In Flames, akkor a Barba Negra Music Clubban adtak teltházas koncertet. Most májusban a jóval nagyobb befogadóképességű Barba Negra Trackben gyűlhetnek össze a rajongók.
Pearl Jam – Itt az első dal a ’Gigaton’-ról
Folyamatosan csepegteti az infókat a Pearl Jam az új albummal kapcsolatban, amiről a folytatásban már az első dal, a Dance Of The Clairvoyants is meghallgatható.
Scorpions – Év végén jöhet az új lemez
Ezúttal Klaus Meine nyilatkozott a Scorpions új lemezéről, ami az énekes elmondása szerint így vagy úgy, de év végén legkésőbb megjelenik.
William DuVall – Klipen a Smoke And Mirrors
Tavaly ősszel jelent meg William DuVall első szólóalbuma, amit hamarosan hozzánk is elhoz az Alice In Chains frontembere. A lemezről most a Smoke And Mirrors tesztelhető le klippel együtt.
Tyr – Vörös Attila nélkül folytatják
Elhagyta a Tyr sorait Vörös Attila. A gitáros 2018 óta pengetett a csapatban és tavaly óta hivatalosan is zenekari taggá vált. Elmondása szerint ez a végkimenetel elkerülhetetlen volt, ugyanakkor nincs dráma a döntés mögött.
Ozzy Osbourne – Parkinson-kórral diagnosztizálták
Ozzy Osbourne és neje egy interjúban megerősítette a diagnózist. A feleségével és menedzserével, Sharon Osbourne-nal közösen szerepeltek a Good Morning America tévéműsorban.
Richie Kotzen – Különleges albummal és koncerttel ünnepli ötvenedik születésnapját (x)
A 2017-es ’Salting Earth’ után idén februárban új lemezzel jelentkezik Richie Kotzen. Az amerikai gitáros-énekes 50. születésnapjára utalva ’50 For 50’ címen adja ki a szólóalbumot, ami különleges formátumú lesz, hiszen 50 dal kap rajta helyet, az új anyagot pedig Budapesten is bemutatja.
Lordi – Időutazó lemezt hoz Budapestre a szörnymetal zenekar (x)
Január 31-én jelenik meg a Lordi tizedik albuma: a ’Killection’ kétségkívül a banda legérdekesebb, időutazó lemeze lesz, amire még Paul Stanley is írt egy dalt! A premier után nem sokkal Európában turnézik a csapat és Budapesten is tiszteletüket teszik február 16-án, a Barba Negra Music Clubban.
AC/DC – Állítólag márciusig jön az új lemez, ősszel pedig Ausztráliában turnéznak
Újabb infók érkeztek az AC/DC háza tájáról, ráadásul egyenesen Ausztráliából. Ha lehet hinni a szóbeszédnek, a csapat albuma márciusig megjelenig, sőt már az idén útnak is indulnak Angus Youngék.
Anathema – A Leprous dobosa és a Cynic főnöke is velük jön Budapestre
Az Anathema bejelentette, hogy kikkel indulnak európai turnéra márciusban. A két zenekarban olyan nevek szerepelnek, mint Baard Kolstad és Paul Masvidal.
Serenity – I. Miksa és a metal: My Kingdom Comes
Január végén új albummal jelentkezik a Serenity, az osztrák banda ráadásul tematikailag I. Miksa köré építette a lemezt. A folytatásban már a harmadik kislemezes dal, a My Kingdom Comes hallgatható meg.
Sipos F. Tamás – Egy „életszagú dal”
Lesz@rom című új dalához készített klipet Sipos F. Tamás, Vámos Zsolt és Lőrinc Viktor segédkeztek a felvételeknél, és feltűnnek a videóban is.
Paul Di’Anno visszavonul
Az Iron Maiden egykori énekese az utóbbi években sokat küzdött egészségügyi problémáival. A 62 éves énekes orvosai tanácsára úgy döntött, pontot tesz pályafutása végére.
Altin Gün – Amikor pszichedelikus rockként játsszák a török népzenét
Először lép fel Budapesten a Grammy-re jelölt Altin Gün, akik úgy játsszák a török népzenéből táplálkozó dalaikat, hogy azt minden pszichedelikus rock-rajongónak receptre kellene felírni.
Robin McAuley – Már jól van a szepszissel küzdő „pokoli” hét után
Az ír rockénekest, Robin McAuley-t múlt héten szepszissel szállították kórházba, de azóta kiengedték és már jobban van.
Lordi – Paul Stanley és Jean Beauvoir dala a Lordinál kötött ki
A hónap végén érkezik a lemezboltokba a következő Lordi-nagylemez, amely egy fikciós válogatásalbum lesz. A ‘Killection’ tartalmából egy különleges szerzemény debütált, a szóban forgó tételt a KISS vezetője és Jean Beauvoir dalszerző írtak közösen.
Evanescence – Sötét hangulatú videón a Fleetwood Mac-feldolgozás
Nyolc év után az első új felvétel a zenekartól, a rájuk jellemző, jellegzetes stílusban nyúltak hozzá a Fleetwood Mac The Chain című dalához, amelynek klipje hajtás után látható.
Annihilator – Jövő héten jön az új lemez, itt a Dressed Up For Evil
Jövő héten kerül boltokba az Annihilator új lemeze, amiről egy újabb dalt gurított le Jeff Waters és csapata.
Demons & Wizards – Midas Disease: új dal a harmadik lemezről
Egyre kevesebb idő van hátra az új Demons & Wizards-album megjelenéséig, úgyhogy nem csoda, hogy most tovább ismerkedhetünk Jon Schaffer és Hansi Kürsch újabb közös művével.
Green Day – Dal-és klippremier: Oh Yeah!
A Green Day lerántotta a leplet vadiúj daláról, ami ’Father Of All…’ című, feburár 7-én érkező album előfutára.
Stone Temple Pilots – Elkészült az első videó az akusztikus albumhoz
Február 7-én, a Rhino Records gondozásában lát napvilágot a STP történetének első akusztikus nagylemeze. A folytatásban tesztelhető a P.R. Brown által rendezett kisfilm.
Al Di Meola – Újabb Beatles-albummal jelentkezik
A 2013-ban megjelent ’All Your Life’ után megint Beatles szerzeményeket dolgozott át Al Di Meola a jazzgitározás nyelvére.
Mark Morton – Így szól Mark Moralesszel az All I Had To Lose
Tegnap jelent meg a Lamb Of God gitárosának akusztikus EP-je, aminek All I Had To Lose című dalához klipet is készített Mark Morton, ráadásul a Sons Of Texas énekesével, Mark Moralesszel.
We Sell The Dead – Klipen az új dal: Carved In Stone
Február végén kerül boltokba a We Sell The Dead második albuma, amivel a folytatásban tovább lehet ismerkedni a Carved In Stone-nak köszönhetően.
Levi Fantasy – Vinnie Moore előtt melegítenek
Vinnie Moore budapesti koncertjén Csiszér Levente gitáros projektje, a Levi Fantasy is játszik, méghozzá a friss, ’Odyssey’ című lemezt bemutatva.
Legfrissebb a Hard Rockon
Három a metál igazság: Sonata Arctica, Firewind, Serious Black
Erős power metal programra készülhetünk október 9-én: a Sonata Arctica, a Firewind és a Serious Black is lemezbemutatót tart a Barba Negra színpadán.
Rumours Of Fleetwood Mac az Erkel Színházban
A Rumours Of Fleetwood Mac világszerte a legelismertebb Fleetwood Mac tribute zenekar, maga Mick Fleetwood is áldását adta a formációra. A banda szeptember 21-én az Erkel Színházban megidézi a kultikus formáció varázslatos dalait.
A Leprous elsüllyedt hajója
Az Einar Solberg vezette Leprous ismét feszegeti a progresszív műfaj határait a két hét múlva megjelenő új albumuk videós előzeteseivel, amelyekből a szerdaival együtt már három is készült
Radar – Új klippel vezetik fel a ’Soha nem elég’ című jubileumi nagylemezt
A Radar zenekar idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, a szeptember 6-án megjelenő jubileumi albumuk második előfutáraként debütál a címadó Soha nem elég egy videóklip kíséretében.
„A valódi zenére kell koncentrálni” – Interjú Jordan Rudess-szel
Jordan Rudess-szel, a Dream Theater „varázslójával” készült interjúnkban a szeptemberben érkező szólóalbumáról és DT-s aktualitásokról is szó esett.
Maratoni mészárlás: Summer Hell – Barba Negra, 2024. 07. 06.
Elég mozgalmasra és töményre sikeredett, amit az Exodus, az Abbath, a Deicide, az Aborted, a Noble Victory és a KillerSick összehozott az idei Summer Hellen, egy perc pihenőt sem hagytak a kíméletlen zene híveinek, de kellett már egy ilyen maratoni mészárlás.
Neal Morse, a későn érő
A kétrészes ’Joseph’ rockopera után Neal Morse csendesebb vizekre evezett, ismét személyes indíttatású szólólemezt készített, amelyről a holnapi megjelenés előtt már két dalt is közzétett.
Nightwish – Megérkezett a remény dala
The Day Of… címmel a második kislemezdalt adta ki a Nightwish a szeptember 20-án megjelenő ’Yesterwynde’ allbumról.
EDDA művek – Régi lemezek új kiadásban
Az EDDA művek két korai lemezét is újra kiadják, a Hungaroton a ’2’-t hozta ki CD-n, míg az e-Music Records tegnap tette közzé, hogy a ’Szélvihar’-t jelenteti meg ismét vinylen.
Így kell biztosra menni: Corey Taylor, Siamese – Barba Negra, 2024. 06. 05.
Corey Taylor olyan verhetetlen 3in1 besztoffal érkezett hozzánk, amely válogatás volt a szólórepertoárja mellett a Stone Sour és a Slipknot dalaiból is, a kiváló felvezetésről a dán Siamese gondoskodott.
Dynazty – Ördögi felvezetés az új lemezhez
Két évvel legutóbbi albumuk megjelenése után hamarosan új lemezzel jelentkezik a Dynazty csapata, amelyről legördült az első dal.
Airbourne – Úszunk majd a sörben és a hangerőben
Aki volt már Airbourne-koncerten, az tudja, folyik a sör, letépi a fejeket a tradicionális boogie RnR és az elementáris hangerő. 2025. március 25-én az Akvárium Klubba térnek be, egy kis headbangelésre késztetve a rajongókat.
Caligula’s Horse – „Soha nem voltunk még ennyire eltökéltek, inspiráltak és elszántak”
Az ausztrál progresszív metal csapat tegnap jelentette be, hogy elkészültek ötödik stúdióalbumukkal, mely ’Rise Radiant’ címmel jelenik meg május 22-én.
Phoenix Music Hungary – „Felelős rendezvényszervezőnek nem kellene azzal trükköznie, hogy lehet a száz fős limitet betartani”
A nagyobb hazai rendezvényszervezők közül a Phoenix Music Hungary is közleményt adott ki a kialakult veszélyhelyzettel kapcsolatban. A közlemény a folytatásban olvasható.
„Az ausztrál csapatok különlegesek”: Interjú Danny Estrinnel és Scott Kayjel (Voyager)
A Voyagernek sikerült az egyik legjobb lemezüket összehozni, úgyhogy nem sokat gondolkodtam, hogy feltegyek nekik néhány kérdést, ha már lehetőségem nyílt rá.
White Stones – Új dal érkezett az Opeth basszeresének death metal bandájától
Martin Mendez (Opeth) új zenekarának korábban március 20-ra ígért lemeze ma jelent meg a Nuclear Blastnál. A death műfajban dolgozó White Stones Rusty Shell című dala szöveges videón érkezett.
Al Di Meola – Belehallgathatunk a Beatles-album összes számába
Egy közel 14 perces audióklippel jelentkezett az earMUSIC, melynek segítségével az új Al Di Meola lemez összes számába belehallgathatsz.
Soilwork – Elkészült a ’Feverish’ trilógia második dala
A svéd metalcsapat egy vadiúj dalt tett közzé a világhálón Desperado címmel. Ez a tétel a ’Feverish’ trilógia egyik darabaja, amelyről még mindig nem árult el semmit a Soilwork.
Magnus Karlsson’s Free Fall – Tony Martin, Noora Louhimo és Ronnie Romero is hallható az új lemezen
Harmadik lemezével jelentkezik május elején Magnus Karlsson. A svéd gitár- és dallamzseni öt év után megjelenő új lemezéről egy dal már meg is hallgatható.
Amorphis – A Nightwish vendégeként jönnek Budapestre
Decemberben jön Magyarországra a hamarosan új lemezzel jelentkező Nightwish, a koncerten ráadásul még egy finn nagyágyú, az Amorphis is fellép.
Hammer Concerts – „Aki teheti, segítse közvetlenül a zenekarokat a hivatalos zenekari webshopból történő vásárlással”
Közleményt adott ki a Hammer Concerts a koronavírus terjedése miatt elrendelt veszélyhelyzet kapcsán. A rendezvényszervező cég márciusi koncertjei biztosan elmaradnak, a rajongókat pedig arra buzdítják, hogy közvetlen módon támogassák a zenekarokat.
Stone Sour – A Hell & Consequences demója is előkerült
Az amerikai csapat demóinak főszereplője ezúttal a ‘Come What(ever) May’ album, amiről most a Hell & Consequences korai felvételét hallgathatod meg.
Kezdetnek (is) jó volt: Shiraz Lane, Block Buster, Temple Balls – Analog Music Hall, 2020. 02. 26.
Napokon belül két finn zenekar is hazánkban indította aktuális európai turnéját. A Lordi után egy kisebb neveket felvonultató hármas indult útnak, hogy bevegye Európa koncerttermeit. A turnéindításoknak vannak előnyei és hátrányai, az újdonság erejével hat a program és a látványvilág, de akadhatnak technikai malőrök.
Steven Wilson – „Amikor lemezt készítek, nagyon fontos, hogy valami különlegeset alkossak”
Júniusban új albummal jelentkezik Steven Wilson. Az anyagról az első dal, a Personal Shopper már meg is hallgatható.
Concerto Music – Közlemény az elrendelt veszélyhelyzettel kapcsolatban
A nemzetközi turnészervező közösség, a hazai rendezvényszervező partnerek és a zenekarok közösen keresik a megoldást az egyre több európai országban, és tegnap óta Magyarországon is elrendelt korlátozások teremtette új helyzetben.
Tankcsapda – Nem állíthatja meg őket a koronavírus
A koronavírus miatt sorozatosan mondják le Európában a koncerteket. Ez érinti hazánk legnépszerűbb zenekarát, a Tankcsapdát is, akik tavasszal Európa-turnén játszottak volna. Ám rajtuk nem fog ki a tiltás!
Magnum – A koronavírus kapja be!
A Magnum legénysége közleményben buzdította a rajongókat, hogy ne maradjanak távol a koncertektől, a többi zenekarral ellentétben ők mindenesetre nem mondják le a turnét. Persze kérdés, hogy mit tehetnek, ha minden országban a miénkhez hasonló intézkedéseket vezetnek be a kormányok.
Alogia – Fabio Lione, Mark Boals és Tim „Ripper” Owens is besegített nekik az új lemezen
Áprilisban jelenik meg a szerb Alogia új lemeze. A Nikola Mijić (ex-Eden’s Curse, Dreyelands) nevével fémjelzett csapat egy dalt már meg is osztott az albumról.
Beyond The Black – Új albummal jönnek Budapestre
Decemberben az Amaranthe kíséretében érkezik hazánkba a Beyond The Black, előtte azonban megjelenik új lemezük, a ’Hørizøns’.
Betiltották a 100 főnél nagyobb beltéri és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket
Vészhelyzetet hirdetett a kormány a koronavírus terjedése miatt. A rendelet értelmében tilos megtartani a 100 főnél nagyobb beltéri és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket.
Utolsó pillanatos első fellépések: Rhapsody Of Fire, Symphonity – Roxxy Music Club, Tatabánya, 2020. 03. 06.
Egy „Last Minute” koncertet leszervezni nem kis rizikó, pláne vidékre! Nekem is nagyot kellett szervezkednem, hogy másnap lejussak Tatabányára, de nem bántam meg a kapkodást. Sajnos minden igyekezetem ellenére Ivettéket nem láttam, a cseh banda kezdése előtt kb. két perccel értem a klubba. Kb. százan azért eljöttünk, és aki ott volt, elégedetten távozhatott a remek este után.
Nightwish – A harmadik dal az új albumról: Ad Astra
Gyors egymásutánban két dalt is megosztott új lemezéről a Nightwish, a pár napja debütált Harvest után most az Ad Astra is meghallgatható.
House Of Lords – Májusban jön a tizedik stúdiólemezük
Három év után új albummal jelentkezik a House Of Lords. Az amerikai dallamos rock gárda az első dalt már be is mutatta One More címmel.
Dennis DeYoung – Itt a Julian Lennonnal közösen énekelt dal
Hosszú hallgatás után most egyszerre két dalt is publikált Dennis DeYoung április 10-én megjelenő szólóalbumáról, a ’26 East: Volume 1′ című lemezről. Az egyik a Julian Lennonnal készült közös felvétel, melyet már tavaly beharangozott a Styx ex-billentyűs-énekese.
The Neal Morse Band – Így szólt a The Great Adventure című dal a Sono Centrumban
A múlt hét végén került a lemezboltokba a The Neal Morse Band legfrissebb koncertfelvétele, amelyet a 2019-es turnén rögzített a csehországi Brnóban. A kiadó még a megjelenés után is közzétett egy részletet, ezúttal a duplalemezes konceptalbum címadó dalát.
Jag Panzer – Ősszel a Dürerben!
Tegnap este jelentette be a Jag Panzer, hogy idén is európai körútra indulnak. És ezúttal Budapest sem marad ki a körből.
Touch Me Not – Klippremier: Figyelj rám!
Legutóbbi, szerelemről szóló slágerük, az Első látásra után ismét komoly érzelmekről zenél a Touch Me Not. Elkészült a legújabb klip Figyelj rám! címmel, amihez Varga Ádámot kérték fel főszereplőnek.
Ozzy Osbourne – Elkészült az Ordinary Man klipje is
Február 21-én jelent meg Ozzy Osbourne friss nagylemeze, az ’Ordinary Man’. Az énekes és csapata eddig dolgozott a címadó dal kisfilmjén, de most már ez is elérhető a YouTube-on.
Santana – Törölték az európai koncerteket, Budapesten sem lesz fellépés
Mint annyi más előadó, a latin rock gitármágusa sem vállalja be az európai koncerteket a koronavírus miatt, ez sajnos érinti a március tizenkilencedikére meghirdetett budapesti fellépést is.
Dirty Shirt – Ők is lemondták a turnét, nem jönnek Budapestre sem
Lemondta közép-európai miniturnéját, és ezzel együtt a március 17-re tervezett budapesti koncertjét a Dirty Shirt.
Firewind – Herbie Langhansszal folytatják
Négytagúra zsugorodott a Firewind. Gus G. zenekara új énekessel fordul rá az új albumra, a szóban forgó dalnok pedig nem más, mint Herbie Langhans.
Sanctuary – Ismét Vörös Attila a gitárosuk
Egy szűkszavú bejelentést tett a Sanctuary Facebook-oldalán: távozott Joey Conception, akinek helyére ismét Vörös Attila érkezett.
Keith Olsen – Elhunyt a neves producer
Whitesnake, Foreigner, Scorpions, Ozzy Osbourne… csak pár név, akikkel együtt dolgozott. 6 Grammy, 250 album, számtalan platina- és aranylemez fűződik a nevéhez. Nyugodjon békében!
Tóth Reni – Megérkezett az ’Utazók éneke’
A „hang”, aki énekelt a Kormorán zenekarban, megannyi dalt és lemezt tett színesebbé, aki megkapta a Magyar Örökség díjat, most elkészítette harmadik szólólemezét!
My Dying Bride – Klipes dal az új lemezről: To Outlive The Gods
Pénteken került boltokba a My Dying Bride új albuma, amiről a folytatásban a To Outlive The Gods hallgatható meg, ráadásul a dalhoz klip is készült.
Vader – „Az emberiség soha nem tanulja meg a leckét”
Májusban jelenik meg a Vader új albuma, a korábban bemutatott Shock And Awe után most pedig a lemez részleteiről hullt le a lepel.
Kristoffer Gildenlöw – Ízelítők és egy teljes dal az új szólólemezéről
A kis Gildenlöw már tavaly óta dolgozik ’Homebound’ című új önálló kiadványán, amelyről az első dal már felkerült a YouTube-ra.
Ossian – Újabb dalt osztottak meg nőnap alkalmából: Követem vakon
Betartotta ígéretét Paksi Endre csapata, és nőnap alkalmából debütált második új daluk, mely az áprilisban érkező ’Csak a jót’ albumon kap helyet.
Tesla – Így szólt a Signs az Abbey Roadon
Március végén jelenik meg a Tesla új koncertanyaga, amibe most ismét belenézhetsz, ezúttal a Signs élő felvételének köszönhetően.
Stula Rock – Két dal az új albumról
’Örökifjú’ címmel jelenik meg áprilisban a Stula Rock zenekar második nagylemeze. Molnár ‘Stula’ Péter (ex-Mobilmánia, Omen) énekes saját hard rock csapata az utóbbi hetekben két új dalt is megosztott az albumról.
Legutóbbi kommentek
- on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Kritikák
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Djabe – Augusztusban Steve Hackett-tel turnéznak
Többszöri halasztás után végre megvalósul a közös fellépéssorozat. Steve Hackett gitárost – a rocktörténet egyik legjelentősebb zenekarának, a Genesisnek meghatározó tagját – közel két évtizedes munkakapcsolat köti össze a Djabe zenekarral. 2003 óta Steve számtalanszor közreműködött a zenekar fellépésein és albumain.

Lamb Of God – Már az új lemez dalait is hallhatjuk az augusztusi koncerten
Augusztus 10-én, tizenkét év után ismét fellép Magyarországon a Lamb Of God, az őszre időzített ’Omens’ című új lemezükről a Nevermore-hoz készült klip. A velük érkező Kreator új lemeze már tegnap megjelent, és ők is kihoztak egy klipet ez alkalomból.

The Rasmus – Ősszel új album és lemezbemutató turné
Ma debütált a Rasmus ősszel megjelenő új albumának címadó dala, a Rise. A finn zenekar alig egy hónappal a lemez szeptember 23-i megjelenése után, október 17-én Budapesten is fellép.

Infected Rain – Az All Hail The Yetivel jönnek nyár közepén
Két lendületes és modern csapat várja a városban maradókat augusztus 16-án az Analogban: az Infected Rain és az All Hail The Yeti egyaránt sodró lendületű, kőkemény, de egyben modern és látványos koncerttel készül, új lemezüket bemutatva.

Brass Against – Még van pár jegy az akváriumos koncertre!
A múlt héten a Tool előtt bemelegítő Brass Against 11 nap után ismét fellép Budapesten, a telt házasnak ígérkező bulira az Akvárium rendszerében már elkelt minden jegy, de még nincs minden veszve!































































































