Március 20-án megjelentetnek egy ötlemezes dobozt ‘The Early Years 79-81’ címmel. Az első két album remaszterelt verzióján kívül tartalmazni fog háromlemeznyi kiadatlan felvételt is, melyek közül a Rock Brigade egy korai verzióját mutatták be kedvcsinálónak.

Def Leppard

A NWOBHM egyik üdvöskéjeként indult a ’80-as évek elején a Def Leppard, a csapat március 20-án megjelenő ‘The Early Years 79-81’ gyűjteményes doboza ebbe a korszakba röpít vissza, igen sok kiadatlan felvétellel örvendeztetve meg a hardcore rajongókat.

 

 

A ‘The Early Years 79-81’ box-set azt a korszakot testesíti meg, amikor az első két albumot, az ‘On Through The Night’-ot (1980) és a ‘High ‘N’ Dry’-t (1981) kiadták, Joe Elliott énekessel közösen készítették elő, aki előlépett executive producerré az anyagon. A remaszterizálást a zenekarral régóta együtt dolgozó hangmérnök, Ronan McHugh készítette.

Ez a deluxe doboz 5 CD-ből áll, az első két album remaszterizált változata mellett kislemez B oldali felvételeket, ritkaságokat, remix verziókat, Radio One session felvételeket, az 1980-as Reading fesztivál fellépésüket és egy 1980-as oxfordi koncert teljes újrakevert felvételét találhatjuk benne. Ezeket a remasztereket a Def Leppard rajongói világszerte nagyon várták és igényelték.

Az album egy kiadatlan kislemezfelvételt is tartalmaz, az akkoriban nagyon keresett Nick Tauber producer által készített Rock Brigade (és a B oldalra tervezett Glad I’m Alive) verzióját, amelyet eredetileg egy UK kislemeznek terveztek, de sohasem jelent meg. Ma, 40 évvel később, a két szám megkapja első kiadását. Hallgasd meg a Rock Brigade eme kiadatlan verzióját kedvcsinálónak!

Joe Elliott azt mondta: „A rajongók kérték, és mi meghallgattuk a kérésüket! Nagyon izgalmas, hogy a korai éveinket ilyen rengeteg ritka anyaggal dolgozták fel, beleértve az újonnan felfedezett koncertfelvételt az Oxford New Theatre-ben, amelyet az 1980-as brit turnén rögzítettek. Ez egy időutazás volt, amikor ezt a box-setet összeraktam, és remélem, hogy mindannyian olyan élvezettel fogjátok hallgatni, mint ahogy mi dolgoztunk rajta!”

A ‘The Early Years 79-81’ box-set belső füzete a zenekar első két albumának a történetét is tartalmazza, amelyet Mojo és a Classic Rock újságírója, Paul Elliott (nincs kapcsolat) írt, személyes betekintést engedve a zenekar életébe, a korai lemezek készítésébe és kiadásába, valamint ritka fotókat és visszaemlékezéseket is találunk benne.

A két első album remaszterizált változata egy CD-s verzióban, valamint fekete, és limitált példányszámban színes vinyl formátumban is elérhető lesz.

Def Leppard - The Early Years 79-81

CD 1: ‘On Through The Night’ – Remastered:

01. Rock Brigade
02. Hello America
03. Sorrow Is A Woman
04. It Could Be You
05. Satellite
06. When The Walls Came Tumbling Down
07. Wasted
08. Rocks Off
09. It Don’t Matter
10. Answer To The Master
11. Overture

CD 2: ‘High ‘N’ Dry’ – Remastered:

01. Let It Go
02. Another Hit And Run
03. High N Dry (Saturday Night)
04. Bringin’ On The Heartache
05. Switch 625
06. You Got Me Runnin’
07. Lady Strange
08. On Through the Night
09. Mirror Mirror (Look into My Eyes)
10. No No No

CD 3: ‘When The Walls Came Tumbling Down’ – Live In Oxford 26/04/1980:

01. When The Walls Came Tumbling Down
02. It Could Be You
03. Rock Brigade
04. Satellite
05. Medicine Man
06. Answer To The Master
07. When The Rain Falls
08. Sorrow Is A Woman
09. Good Morning Freedom
10. Don’t Matter To Me
11. Overture
12. Lady Strange
13. Getcha Rocks Off
14. Hello America
15. Wasted
16. Ride Into The Sun

CD 4: ‘Too Many Jitterbugs’ – B-Sides and Rarities:

01. Ride Into The Sun – The Def Leppard EP
02. Getcha Rocks Off – The Def Leppard EP
03. The Overture – The Def Leppard EP
04. Wasted -Single
05. Hello America – Single
06. Rock Brigade – Unreleased Nick Tauber produced version
07. Glad I’m Alive – Unreleased Nick Tauber produced version
08. Good Morning Freedom – Single
09. Let It Go – Single Edit
10. Switch 625 – Single Edit
11. Bringin’ On The Heartbreak – Single Edit
12. Me and My Wine – Original Version
13. Bringin’ On The Heartbreak – Remix
14. Me And My Wine – Remix

CD 5: ‘Raw’ – Early BBC Recordings:

01. Glad I’m Alive (Andy Peebles Session – 07/06/1979)
02. Sorrow Is A Woman (Andy Peebles Session – 07/06/1979)
03. Wasted (Andy Peebles Session – 07/06/1979)
04. Answer To The Master (Andy Peebles Session – 07/06/1979)
05. Satellite (Friday Rock Show Session – 03/10/1979)
06. Rock Brigade (Friday Rock Show Session – 03/10/1979)
07. Wasted (Friday Rock Show Session – 03/10/1979)
08. Good Morning Freedom (Friday Rock Show Session – 03/10/1979)
09. Satellite / When the Walls Came Tumbling Down (Live at the Reading Festival – 24/08/1980)
10. Medicine Man (Live at the Reading Festival – 24/08/1980)
11. The Overture (Live at the Reading Festival – 24/08/1980)
12. Lady Strange (Live at the Reading Festival – 24/08/1980)
13. Getcha Rocks Off (Live at the Reading Festival – 24/08/1980)

Def Leppard - The Early Years 79-81

Megosztás