Hivatalosan is a Riverside tagja lett Maciej Meller, aki ez elmúlt években a koncerteken segítette ki a lengyel csapatot. A gárda ugyanakkor azt is bejelentette, hogy hamarosan stúdióba vonulnak, hogy elkészítsék új lemezüket.

Riverside

Ismét négytagú a Riverside. A zenekar a Facebookon jelentette be, hogy a 2016-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt Piotr Grudziński helyére az a Maciej Meller csatlakozik, akit a rajongók az elmúlt három év koncertjeiről már ismerhetnek. „Több mint három éve van velünk Maciej, aki segített nekünk felépülni a tragikus veszteség után, amit elszenvedtünk. Segített túlélni és évről évre jobb élő zenekarrá válni. Ő a mi barátunk és testvérünk, akit nagy örömmel üdvözlünk közöttünk, ebben az örömben pedig reméljük, hogy ti is osztoztok velünk.” – áll többek között a zenekar közleményében.

 

 

A csapat ráadásul hamarosan stúdióba vonul, hogy az új leosztásban elkészítse a 2018-as ’Wasteland’ folytatását. Ha pedig ez nem lenne elég, Mariusz Duda zenekarvezető az anyabanda és a Lunatic Soul nevű projektje mellett szólókarrierbe kezd saját neve alatt, amire elmondása szerint azért van szükség, hogy minden zenei vágyát kielégítse. Az első dalt március folyamán várhatják a rajongók.

A banda március 15-én a Barba Negra Music Clubban lép fel a Livesoundnak köszönhetően, a koncert Facebook-oldala ITT található.

Megosztás