fbpx

Tavaly nyáron Jon Courtney és Chloë Alper ismét életre keltették a Pure Reason Revolutiont, és több mint nyolc év kihagyás után újra színpadra álltak, ahol eljátszották teljes debütáló lemezüket, a ‘The Dark Third’-ot. Az InsideOut Music és a csapat nagy örömmel jelenti be, hogy a következő nagylemez április elején jelenik meg.

Pure Reason Revolution

Pure Reason Revolution eredetileg 2003-ban alakult meg, a szeretettel övezett debütáló lemezük, a ‘The Dark Third’ 2006-ban jelent meg a Sony BMG gondozásában. Ezek után a második lemez, a ‘Amor Vincit Omnia’ 2009-ben, a harmadik ‘Hammer And Anvil’ pedig 2010-ben érkezett. 2011 novemberében azonban feloszlottak, Jon Courtney elindította a Bullet Height nevű zenekart, akikkel 2017-ben mutatkoztak be a közönség előtt. Ez idő alatt Chloë Alper a Tiny Giant nevű csapatot hívta életre. Tavaly nyáron tört meg a jég, amikor a kettős ismét együtt lépett színpadra, a hollandiai Midsummer Prog Festival keretei között.

 

Az ‘Eupnea’ lemezzel korai időszakához tér vissza a duó, ugyanakkor elmondásuk szerint az inaktív időszak ellenére rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek. A negyedik lemezen a műsoridővel sem spóroltak, három új dal is a 10 perces sáv felett van, ezek közül a címadó közelít a 14 perchez. Az újdonság borítóját Jill Doherty tervezte, a német kiadónak köszönhetően pedig CD-n és 2 LP+CD variációban kerül forgalomba.

 

’Eupnea’ dallista:

01. New Obsession (05:09)
02. Silent Genesis (10:20)
03. Maelstrom (05:44)
04. Ghosts & Typhoons (08:45)
05. Beyond Our Bodies (04:28)
06. Eupnea (13:23)

Pure Reason Revolution - Eupnea
Megosztás