Legfrissebb a Hard Rockon
Various Artists: Twilight (Original Soundtrack)
A Muse-, a Linkin Park- vagy a Paramore-rajongóknak kötelező beszerezni ezt a lemezt, a gyűjtemények ékes darabja lehet még akkor is, ha csak egy-egy sávot koptat a lemezjátszó tűje.
Arch Enemy – Énekes nélkül maradtak az év végére
Derült égből villámcsapásként érte az Arch Enemy-fanokat, hogy a zenekar és az énekesnő, Alissa White-Gluz útjai elválnak, a bejelentéssel szinte egy időben közzé is tett Alissa egy új dalt.
Profizmus és tudatosság: Arch Enemy, Eluveitie, Amorphis – Barba Negra, 2025. 10. 14.
Az Arch Enemy az elmúlt években a melodeath színtér vezető zenekarává avanzsálódott, és most is bizonyították, hogy méltóak erre a címre. Az Eluveitie produkciója is vérprofi volt, annak ellenére, hogy nagyon távol áll tőlem a csapat zenéje, mégis tudtam élvezni a látottakat. Az Amorphisnak csak egy nyúlfarknyi műsoridő jutott, remélem, az új lemezzel visszatérnek önálló turnéval is.
Marilyn Manson 9 év után ismét Budapesten
Marilyn Manson, a provokatív shock-rock sztár utoljára 2017-ben járt Magyarországon, akkor telt házas koncertet adott. Közel egy évtized után, július 22-én visszatér a Budapest Parkba.
Legutóbbi kommentek
- benckerlaszlo on Mandoki Soulmates: A Memory Of Our Future: “ez egy hosszabb interview 2016-ból Dragojlovics Péterrel a Rockmúzeumban https://beatkorszak.hu/doc/Szucs_Laszlo.pdf” nov 28, 21:28
- on Mandoki Soulmates: A Memory Of Our Future: “ez egy egészen friss interview Budapesten Gayer Ferenccel: https://youtu.be/UuQW7-ys5F8” nov 28, 21:26
- on Mandoki Soulmates: A Memory Of Our Future: “Helló, itt a keresett Bencker László, született Szűcs László. Köszönöm szépen meg- és jól vagyok! Továbbra is aktív, habár Mándoki…” nov 28, 21:24
- on Depresszió: El kell mondani: “Ama nagy gondolatok amivel kimondja a frankót, és minden albumon ő a tuti, kicsit már fárasztó. A zene sem lenne…” nov 22, 10:10
- on Rose Tattoo – Először és utoljára Magyarországon!: “Brilliáns hír!!! Nem kérdés, hogy ott a helyem!!! Pénteken jegyvásárlás, ez tuti !!! Remek banda!!!” nov 12, 20:10
Magukat adták, megbocsáthatatlanul: Halestorm, Bloodywood – Barba Negra, 2025. 11. 06.
A Halestorm „csak” egy rohadt jó koncertet adott, talán kevésbé volt ugrálós, de azt megtették helyettük Bloodywoodék, miközben zenéjükben hozták az energikus kaotikát.
Polytrip – Dalpremier: Szorít a cipő
A Polytrip új dala a folytatása annak a zenei és lelki hullámvasútnak, amit a Semmi térrel kezdtek el. Ezúttal a szöveg is a végletekig őszinte, Lugosi Dani sorai nyersen, minden szépítés nélkül mondják ki azt, amit a legtöbben magunkban tartunk.
Big Big Train – Zenei kaland egy Narnia-szerű világban
Története során először készített konceptalbumot a Big Big Train, amely ugyan csak február 6-án jelenik meg, de az első klipes kislemezdalt már közzétették felvezetésként.
The Rasmus – Két 11-est is rúgnak a Barba Negra Stadionban
A Rasmus a 11. stúdióalbumával érkezik a Barba Negrába a 11. magyarországi koncertjére szombaton, a színpadot és a közönséget a Funeral Portrait és a Block Of Flats melegíti be.
Helloween – Skyfall 2.0?
8 és fél perces eposszal folytatja új lemezének promóját a Helloween. A Universe (Gravity For Hearts) felvonultatja a germán heavy metal zenekar minden erősségét, ahogy korábbi monumentális nótáik, mint a Halloween, a Keeper Of The Seven Keys vagy a 2021-es Skyfall.
Myrath – Írjuk együtt a következő fejezetet!
A tunéziai Myrath és kiadója, az earMUSIC hat stúdiólemez után látta megfelelőnek az időt egy válogatásalbum kiadására. A bónusz koncertfelvételt is tartalmazó ’Reflections’-t a ’Legacy’ klasszikusával, az új hangzású Believerrel népszerűsítik.
Duracell-nyuszik, feszes ritmusok és elszállások: Queens Of The Stone Age, So Good – Budapest Park, 2025. 07. 19.
A Queens Of The Stone Age feszes ritmusai közé becsempészett elszállós részektől aki nem mozdul meg, az nem is él, a múlt szombati Budapest Park-koncertet sokáig fogjuk emlegetni. A felvezető So Good energiabombája méltatlanul kevés figyelmet kapott, pedig nagyon odatették magukat a lemenő nap perzselésében.
Dynazty – Koncertfilmmel hangolódnak a Táborra
Bő egy hónap múlva nyitja kapuit a Tábor Fesztivál, amelynek egyik fellépője, a Dynazty nemrég 4K-s koncertfilmmel jelentkezett. További nemzetközi sztárvendég az eseményen a Lordi és a Clawfinger.
Elhunyt Ozzy Osbourne
Ozzy Osbourne, a Sötétség Fejedelme, a Black Sabbath frontembere, a metálvilág legikonikusabb alakja nincs többé. 76 évet élt.
Hidegrázós, varázslatos este: Savatage, Induction – Zenith, München, 2025. 06. 19.
A Savatage már most az év legjobb koncertjét adta számomra. Sokat vártunk erre a reunionra, de látva a zenekart és a produkcióját, megérte, az Induction pedig hazai pályán is remekül teljesített.
Ossian – Szeptemberben új lemez és lemezbemutató koncert
Szeptemberben új Ossian-nagylemez jelenik meg ‘Célpont a szívemen’ címmel, a várakozás és az előrendelés elkezdődött, szeptember közepén a Barba Negrában be is mutatják a közönségnek.
Alter Bridge – A korai klubkoncertjeik hangulatát idézik meg
Az Alter Bridge jövőre visszatér Európába, hogy bemutassa év elején érkező nagylemezét. A Barba Negrában a korai klubkoncertjeik hangulatát megidéző fellépésen a Daughtry és a Sevendust lesz a két előzenekar.
Metallica – Indul az egynapos jegyek értékesítése a Puskás Arénába
A Metallica jövői évi dupla koncertjére – amely a Puskás Arénában kerül megrendezésre 8 év várakozás után – július 25-én, 10 órakor indul az egynapos belépők árusítása. A 2 napon más-más műsorral, és más-más előzenekarokkal lépnek fel, június 11-én a Pantera és az Avatar, 13-án pedig a Gojira és a Knocked Loose lesz a vendégük.
Axl beintett a fanyalgóknak: Guns N’ Roses – Puskás Aréna, 2025. 07. 15.
A Guns N’ Roses a Puskás Arénában számos olyan ritkán játszott dallal ajándékozott meg, amit talán soha nem fogok többet hallani élőben a zenekartól. Nagyon különleges koncert volt ez tőlük, amiről hiba lett volna lemaradni akkor is, ha a hangzásban bőven akadtak gondok.
Arjen Anthony Lucassen – Dal a szülői szeretetről
Megérkezett a második előzetes Arjen Anthony Lucassen szeptemberben megjelenő szólólemezéről. Az Ayreon világát idéző érzelmes dalban ezúttal a Nightwish énekesnőjét, Floor Jansent hallhatjuk.
Klubkoncert az arénában: Purpendicular, Son Henry & T. Rogers Blues Band – ASE Sportcsarnok, Paks, 2025. 07. 04.
A Deep Purple-alapító Ian Paice hobbizenekara, a Purpendicular olyan különleges koncertet adott a Gastroblues Fesztiválon, amilyenre semmi esély egy Purple-show alkalmával. A minden szempontból forró este vendége Son Henry és a T. Rogers Blues Band volt.
The Damn Truth – Helyszínváltozás!
A kanadai vintage rocker The Damn Truth július 24-i koncertje az OFF Kulturban kerül megrendezésre az eredetileg meghirdetett Analog Music Hall helyett, az esemény vendége változatlanul az Asphalt Horsemen.
A kevesebb néha gyakran több: Ugly Kid Joe, Juhász Marci Band – Barba Negra, 2025. 06. 17.
Nem árulok zsákbamacskát, b@zi jó volt! Egy igazi kis klubbulit kaptunk az Ugly Kid Joe-tól, amit sokáig emlegetni fogok. És a Juhász Marci Band előadásán sem unatkoztam.
Bodor Mátéval reklámozza új hangszerét az Ibanez
Pörgős heteken van túl Bodor Máté, az Alestorm gitárosa, aki az Ibanez új hangszerét reklámozza, nyáron a Tankcsapda gitárosaként lép színpadra több alkalommal, és nemrég jelent meg az Alestorm új lemeze is.
Az ember, aki Billy Idol-pólóban énekelt: Billy Idol – Budapest Park, 2025. 07. 08.
Billy Idol mindig is extravagáns művész volt, már az is, hogy “bálványozta” magát, felvéve ezt a művésznevet, az meg, hogy Billy Idol-pólóban nyomta a számokat, hogy a Rebel Yell végén a közönség közé hajítsa azt, mindennek a teteje. Imádtam!
Linkin Park: From Zero (Deluxe Edition)
A Linkin Park új deluxe kiadványa messze túltesz az eredetin. A bónuszdalok, a nagyszerű koncertfelvételek és az impozáns külső miatt megéri minden rajongó számára, hogy ezt is beszerezze és odategye az eredeti album mellé.
Joe Bonamassa a VeszprémFesten
Képriport Joe Bonamassa tegnapi VeszprémFest-koncertjéről, amely az időjárás miatt a História Kert helyett a Veszprém Arénában került megrendezésre. Az est vendége volt Jumping Matt And His Combo, azaz Pribojszki Mátyás és zenekara.
Deep Purple – Highway Star-koncertvideó „Made In Japan”
A Deep Purple 1972-es, korszakalkotó ’Made In Japan’ koncertalbumának Steven Wilson-féle újrakiadásához csúcstechnológiával újítottak fel egy eredeti filmrészletet.
Steve Porcaro és a titokzatos Miss Jane Sinclair
A Toto-alapító Steve Porcaro 9 év után új szólóalbummal jelentkezik, amelynek itt az első előzetese.
Green Day – Saviors (édition de luxe)
Aki eddig nem vette meg a Green Day ‘Saviors’ lemezének eredeti kiadását, mindenképpen érdemes kicsivel többet rászánni a bővített édition de luxe verzióra, mert nagyon nem B oldalas bónuszokkal rukkolt elő a zenekar.
Ahonnan nem lehetett elkésni: Mother Mother, Stone Sober – Akvárium Klub, 2025. 07. 01.
A Mother Mother első magyarországi koncertjén elképesztő energia áradt a színpad felé, amit a banda tagjai felerősítve sugároztak vissza. A klubkoncertek hangulata kiegészült valami plusszal, amit nehéz szavakba önteni. A bemelegítésért felelős Stone Sober duóval kicsit kibabrált egy törölt repülőjárat, de a rövidített műsoruk is nagyon izgalmas volt.
BEAT – Vége a turnénak, jön a koncertlemez
A King Crimson rajongói örülhetnek, hiszen az Adrian Belew, Tony Levin, Steve Vai és Danny Carey alkotta BEAT szeptemberben koncertkiadvánnyal jelentkezik.
Dirkschneider & The Old Gang – Metálballada flamenco szólóval
Egy ballada kíséretében megjöttek az infók a Dirkschneider & The Old Gang új lemezéről, a ‘Babylon’-ról.
Black Sabbath – Áll a bál Birminghamben
Most minden a Black Sabbathról szól a banda szülővárosában, Birminghamben – meg persze a súlyos zenék világában – annak kapcsán, hogy ma egy monstre egynapos metálfesztiválon végleg elköszön a zenekar a színpadtól.
16:00-tól online is elérhető az esemény.
Yngwie Malmsteen – Négy hét múlva Budapesten koncertezik
A Livesound nemrég jelentette be, hogy Yngwie Malmsteen augusztus 5-én Budapesten ad koncertet. A svéd gitáros 40 éves jubileumi európai turnéja keretében lép fel a MOMKult színpadán, előtte a Spirit War és Andry gondoskodik a bemelegítésről.
Dream Theater – Pink Floydot játszottak Pompejiben
Pompeji ókori amfiteátrumában adott koncertet a Dream Theater szerdán, műsoruk második részét a Pink Floyd Echoes című dalával nyitották.
Korábban kezd Ian Paice és a Purpendicular a Gastroblueson!
Az eredetileg meghirdetett 21:30 helyett 20:00-kor lép színpadra július 4-én (MA!) a Purpendicular zenekar – amelynek állandó tagja Ian Paice, a Deep Purple alapító dobosa – a 33. Gastroblues Fesztiválon, a paksi ASE Sportcsarnokban.
Child Of Fortune – Koós Réka és Alapi István közös zenekarban
Az EDDA Művek gitárosa körül mindig történik valami! Child Of Fortune néven debütált Alapi István és Koós Réka közös produkciója, angol nyelvű, négydalos EP lemezük már végighallgatható.
Nincs kétség, Egységben az Erő: Santana – MVM Dome, 2025. 06. 11.
Noha Santana már 12. alkalommal játszott Magyarországon, az alkalom most is egyedi volt. A törzsi alapokon nyugvó folyamatzenét és a verze-refrén váltakozásból álló dalokat játszó “két” Santana (és persze a csodálatos zenekar) egységben vitte sikerre a koncertet.
Ghost: Skeletá
A Ghost új lemezének dalai mind tökéletességig finomított, simára csiszolt ékkövek, már-már a sterilséget súrolják, nekem hiányoznak azok a kiemelkedően dallamos, azonnal emlékezetbe vésődő szerzemények, amik az ’Imperia’ vagy a ’Prequelle’ albumokon megtalálhatók.
Egyszerűen megunhatatlan: Tom Jones – MVM Dome, 2025. 06. 28.
85 év ide vagy oda, Sir Tom Jones jellegzetes csibészes mosolyával az arcán olyan természetességgel csinálta végig a koncertet, mintha a színpad lenne az otthona és csak úgy szeretetből énekelne kicsit a családjának. Két szám között sokszor sztorizott, mintha egy kedves nagypapa mesélne az unokáinak. Nagyon szerethető koncert volt, köszönjük a fantasztikus élményt!
Mázsás málházás négy felvonásban: Wall Of Sleep, Magma Rise, At Night I Fly, Devil Seed – Barba Negra, 2025. 06. 08.
A doom metal sötét, mégis felemelő ünnepe volt ez, amelyből mind a négy zenekar, a Wall Of Sleep, a Magma Rise, az At Night I Fly és a Devil Seed is maximálisan kivette a részét.
Duran Duran – Régi válogatás új köntösben
A júniusi európai turné előtt jelent meg a Duran Duran 1998-as ’Greatest’ című válogatásalbumának újrakiadása. A CD mellett most először találkozhattunk vele vinylen, mégpedig dupla lemezes kiadásban, fehér színben.
Rockmaraton – Ingyenes bérlet a Dunai Vasmű elbocsájtott dolgozóinak
A Rockmaraton unortodox módon INGYEN megnyitja kapuit a Dunai Vasmű unortodox módon utcára került dolgozói előtt, nagy tisztelet jár minden érintettnek!
Ian Paice és a Purpendicular a Gastroblueson!
A Purpendicular zenekar – amelynek állandó tagja Ian Paice, a Deep Purple alapító dobosa – július 4-én, a 33. Gastroblues Fesztivál keretében fellép a paksi ASE Sportcsarnokban.
Elhunyt Mick Ralphs
Mick Ralphs, a legendás Bad Company és a Mott The Hoople rockegyüttesek egyik alapítója, gitárosa és dalszerzője 81 éves korában hunyt el. Nem érhette meg, hogy a Bad Companyt 2025 novemberében beiktatják a Rock And Roll Hall Of Fame-be.
Jean-Michel Jarre csütörtökön a Budapest Arénában
Jean-Michel Jarre, az elektronikus zene doyenje június 26-án (holnapután) a Papp László Budapest Sportaréna színpadán lép fel, ez lesz a hetedik magyarországi koncertje. A várható műsor playlistbe csomagolva a cikkben!
The Damn Truth – „Amikor titeket hallak, érzem a Zep 1 szellemét”
Ritkán esik meg, hogy kanadai előadó eljusson Magyarországra, a The Damn Truth a maga Led Zeppelint idéző vintage rock stílusával pedig igazi csemege a rockzene szerelmeseinek. Az Asphalt Horsemen melegít nekik az Analog Music Hallban július 24-én.
Exodus – Magyar bandák izzítják be az estét
Most szerdán, június 25-én érkezik a Barba Negra színpadára az Exodus, akik előtt két hazai banda fog fellépni, nevezetesen a Stonedirt és az mws.
Legfrissebb a Hard Rockon
Rose Tattoo – Először és utoljára Magyarországon!
Az ausztrál hard rock legenda, a Rose Tattoo búcsúturnéján végre Magyarországra látogat. Angry Anderson és bandája jövő augusztusban lép fel a Barba Negrában.
Dream Theater – A Grammy-jelölt dal élőben
A hónap végén érkezik a Dream Theater új koncertfilmje, amelyet már a harmadik előzetessel népszerűsítenek. A benne látható Night Terror nemrég megkapta a Recording Academy jelölését a “best metal performance” kategóriában.
Tom Odell – Vasárnap a Budapest Arénában
Tom Odell szeptemberben megjelent új albuma dalaival érkezik a Budapest Arénába november 16-án, az este vendége David Kushner és Molly Payton.
Megjelent Bodor Máté második szólóalbuma
Az Alestorm-gitáros Bodor Máté pénteken, a Gitárcentrumban mutatta be új szólóanyagát. A minikoncerten színpadra lépett a lemezen közreműködő Schiszler Soma és (igaz, hogy hangszer nélkül) Jankai Valentin is.
Újra megjelentek az EAST legendás albumai
Az EAST, a magyar progresszív rockzene meghatározó együttese idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. A jubileum apropóján a GrundRecords újra kiadja a zenekar szinte teljes életművét, a sorozat az első három, az 1980-as évek elején megjelent albummal indul.
Könyvbemutató a Rockmúzeumban
’Hangadók és hangfogók’ címmel megjelent Csatári Bence történész új könyve, amely a kádári-aczéli könnyűzenei politikát alul- és felülnézetből mutatja be. A Magyar Rockhírességek Csarnokában megrendezett mai premier vendége Szörényi Levente volt, akinek remek történeteibe egy ponton becsatlakozott Pataky Attila is.
Takáts Tamás Dirty Blues Band: 1.
Ez volt az azóta Takáts Tamás Blues Banddé szelidült Takáts Tamás Dirty Blues Band legkoszosabb bluesalbuma. 30 évvel a covid előtt feltalálták a „raktárkoncertet”, és a kortalan blues sztenderdek nézők nélküli élő előadását egy Unitra magnón rögzítették. Az akkoriban csak kazettán terjesztett anyag most először jelent meg CD-n és LP-n. Blues- és Takáts Tamás-rajongóknak kötelező kordokumentum.
Ember a blues mögött: Sari Schorr – Analog Music Hall, 2025. 10. 25.
Zenei csemegéért mentem Sari Schorr koncertjére, de ezen felül különleges emberek figyelmét, közvetlenségét, nyitottságát kaptam. Ez több volt, mint egy koncert. Remélem, hamarosan új lemezzel tér vissza Budapestre!
Myrath – Új dal Elize Ryddel
A nemrég bejelentett európai koncertsorozat előtt, március 27-én kerül a lemezboltokba a Myrath új albuma, az új előzetesben Zaher Zorgati mellett az Amarathe énekesnőjét, Elize Rydet is hallhatjuk énekelni.
Török Ádám kanadai koncertfelvételének ősbemutatója
Novemberben érkezik a ’Török Ádám 75’ sorozat harmadik része, az ’Esőcseppek’ és a ’Keszthelyen ma lenni jó’ után a ’Vissza Vancouverbe’ CD jelenik meg, melynek nyilvános bemutatójára 2025. november 6-án várják az érdeklődőket.
Stula Rock – Halottak napján egy ideillő dal
Kényszerfelszállás címmel jelent meg a Stula Rock vadiúj klipje, melyet hallgatva mindenki saját halottaira emlékezhet. A videóban a felhívásra jelentkezett rajongók szerepelnek.
Hét Jel – Koncertfilm a világhálón
A Hét Jel áprilisban rögzítette az Akvárium Clubban a koncertfilmjét, amely a csütörtöki mozipremier után már elérhető a legnépszerűbb videómegosztón is.
Reméljük, komoly volt a végén a „see you soon”: Avenged Sevenfold, Palaye Royale – Budapest Park, 2025. 06. 19.
Moccani is alig lehetett az Avenged Sevenfold első önálló magyarországi koncertjén, a srácok bebizonyították, hogy nemcsak jó dalokat írnak, hanem kiváló zenészek is. A Palaye Royale viszont már jól tudja, hogyan kell feltüzelni a budapesti közönséget, sikerült is nekik!
Hardline – Johnny Gioeli-rajongók, figyelem!
A kiváló hangulatú 2025-ös koncert után Johnny Gioeli és csapata, a Hardline 2026 májusában ismét az Analog Music Hallban játszik, a Sevi fellépése után.
Alice Cooper – Hatalmasat durrant a lemezbemutató
52 év után pénteken megjelent a The Original Alice Cooper Group új lemeze ’The Revenge Of Alice Cooper’ címmel, az aznap esti lemezbemutatón Ozzy Osbourne emlékére Johnny Depp-pel közösen nyomták el a Paranoidot, majd az egykori zenésztársakkal a School’s Outot.
Szebelédi Zsolt – Kosztolányi-vers az Üllői úton
Szebelédi Zsolt, a P.Mobil egykori dobosa az Üllői úton, Kosztolányi Dezső egykori otthona előtt forgatta vadiúj klipjét az Üllői úti fák megzenésítéséhez.
Helloween – Skyfall 2.0?
8 és fél perces eposszal folytatja új lemezének promóját a Helloween. A Universe (Gravity For Hearts) felvonultatja a germán heavy metal zenekar minden erősségét, ahogy korábbi monumentális nótáik, mint a Halloween, a Keeper Of The Seven Keys vagy a 2021-es Skyfall.
Myrath – Írjuk együtt a következő fejezetet!
A tunéziai Myrath és kiadója, az earMUSIC hat stúdiólemez után látta megfelelőnek az időt egy válogatásalbum kiadására. A bónusz koncertfelvételt is tartalmazó ’Reflections’-t a ’Legacy’ klasszikusával, az új hangzású Believerrel népszerűsítik.
Duracell-nyuszik, feszes ritmusok és elszállások: Queens Of The Stone Age, So Good – Budapest Park, 2025. 07. 19.
A Queens Of The Stone Age feszes ritmusai közé becsempészett elszállós részektől aki nem mozdul meg, az nem is él, a múlt szombati Budapest Park-koncertet sokáig fogjuk emlegetni. A felvezető So Good energiabombája méltatlanul kevés figyelmet kapott, pedig nagyon odatették magukat a lemenő nap perzselésében.
Dynazty – Koncertfilmmel hangolódnak a Táborra
Bő egy hónap múlva nyitja kapuit a Tábor Fesztivál, amelynek egyik fellépője, a Dynazty nemrég 4K-s koncertfilmmel jelentkezett. További nemzetközi sztárvendég az eseményen a Lordi és a Clawfinger.
Elhunyt Ozzy Osbourne
Ozzy Osbourne, a Sötétség Fejedelme, a Black Sabbath frontembere, a metálvilág legikonikusabb alakja nincs többé. 76 évet élt.
Hidegrázós, varázslatos este: Savatage, Induction – Zenith, München, 2025. 06. 19.
A Savatage már most az év legjobb koncertjét adta számomra. Sokat vártunk erre a reunionra, de látva a zenekart és a produkcióját, megérte, az Induction pedig hazai pályán is remekül teljesített.
Ossian – Szeptemberben új lemez és lemezbemutató koncert
Szeptemberben új Ossian-nagylemez jelenik meg ‘Célpont a szívemen’ címmel, a várakozás és az előrendelés elkezdődött, szeptember közepén a Barba Negrában be is mutatják a közönségnek.
Alter Bridge – A korai klubkoncertjeik hangulatát idézik meg
Az Alter Bridge jövőre visszatér Európába, hogy bemutassa év elején érkező nagylemezét. A Barba Negrában a korai klubkoncertjeik hangulatát megidéző fellépésen a Daughtry és a Sevendust lesz a két előzenekar.
Metallica – Indul az egynapos jegyek értékesítése a Puskás Arénába
A Metallica jövői évi dupla koncertjére – amely a Puskás Arénában kerül megrendezésre 8 év várakozás után – július 25-én, 10 órakor indul az egynapos belépők árusítása. A 2 napon más-más műsorral, és más-más előzenekarokkal lépnek fel, június 11-én a Pantera és az Avatar, 13-án pedig a Gojira és a Knocked Loose lesz a vendégük.
Axl beintett a fanyalgóknak: Guns N’ Roses – Puskás Aréna, 2025. 07. 15.
A Guns N’ Roses a Puskás Arénában számos olyan ritkán játszott dallal ajándékozott meg, amit talán soha nem fogok többet hallani élőben a zenekartól. Nagyon különleges koncert volt ez tőlük, amiről hiba lett volna lemaradni akkor is, ha a hangzásban bőven akadtak gondok.
Arjen Anthony Lucassen – Dal a szülői szeretetről
Megérkezett a második előzetes Arjen Anthony Lucassen szeptemberben megjelenő szólólemezéről. Az Ayreon világát idéző érzelmes dalban ezúttal a Nightwish énekesnőjét, Floor Jansent hallhatjuk.
Klubkoncert az arénában: Purpendicular, Son Henry & T. Rogers Blues Band – ASE Sportcsarnok, Paks, 2025. 07. 04.
A Deep Purple-alapító Ian Paice hobbizenekara, a Purpendicular olyan különleges koncertet adott a Gastroblues Fesztiválon, amilyenre semmi esély egy Purple-show alkalmával. A minden szempontból forró este vendége Son Henry és a T. Rogers Blues Band volt.
The Damn Truth – Helyszínváltozás!
A kanadai vintage rocker The Damn Truth július 24-i koncertje az OFF Kulturban kerül megrendezésre az eredetileg meghirdetett Analog Music Hall helyett, az esemény vendége változatlanul az Asphalt Horsemen.
A kevesebb néha gyakran több: Ugly Kid Joe, Juhász Marci Band – Barba Negra, 2025. 06. 17.
Nem árulok zsákbamacskát, b@zi jó volt! Egy igazi kis klubbulit kaptunk az Ugly Kid Joe-tól, amit sokáig emlegetni fogok. És a Juhász Marci Band előadásán sem unatkoztam.
Bodor Mátéval reklámozza új hangszerét az Ibanez
Pörgős heteken van túl Bodor Máté, az Alestorm gitárosa, aki az Ibanez új hangszerét reklámozza, nyáron a Tankcsapda gitárosaként lép színpadra több alkalommal, és nemrég jelent meg az Alestorm új lemeze is.
Az ember, aki Billy Idol-pólóban énekelt: Billy Idol – Budapest Park, 2025. 07. 08.
Billy Idol mindig is extravagáns művész volt, már az is, hogy “bálványozta” magát, felvéve ezt a művésznevet, az meg, hogy Billy Idol-pólóban nyomta a számokat, hogy a Rebel Yell végén a közönség közé hajítsa azt, mindennek a teteje. Imádtam!
Linkin Park: From Zero (Deluxe Edition)
A Linkin Park új deluxe kiadványa messze túltesz az eredetin. A bónuszdalok, a nagyszerű koncertfelvételek és az impozáns külső miatt megéri minden rajongó számára, hogy ezt is beszerezze és odategye az eredeti album mellé.
Joe Bonamassa a VeszprémFesten
Képriport Joe Bonamassa tegnapi VeszprémFest-koncertjéről, amely az időjárás miatt a História Kert helyett a Veszprém Arénában került megrendezésre. Az est vendége volt Jumping Matt And His Combo, azaz Pribojszki Mátyás és zenekara.
Deep Purple – Highway Star-koncertvideó „Made In Japan”
A Deep Purple 1972-es, korszakalkotó ’Made In Japan’ koncertalbumának Steven Wilson-féle újrakiadásához csúcstechnológiával újítottak fel egy eredeti filmrészletet.
Steve Porcaro és a titokzatos Miss Jane Sinclair
A Toto-alapító Steve Porcaro 9 év után új szólóalbummal jelentkezik, amelynek itt az első előzetese.
Green Day – Saviors (édition de luxe)
Aki eddig nem vette meg a Green Day ‘Saviors’ lemezének eredeti kiadását, mindenképpen érdemes kicsivel többet rászánni a bővített édition de luxe verzióra, mert nagyon nem B oldalas bónuszokkal rukkolt elő a zenekar.
Ahonnan nem lehetett elkésni: Mother Mother, Stone Sober – Akvárium Klub, 2025. 07. 01.
A Mother Mother első magyarországi koncertjén elképesztő energia áradt a színpad felé, amit a banda tagjai felerősítve sugároztak vissza. A klubkoncertek hangulata kiegészült valami plusszal, amit nehéz szavakba önteni. A bemelegítésért felelős Stone Sober duóval kicsit kibabrált egy törölt repülőjárat, de a rövidített műsoruk is nagyon izgalmas volt.
BEAT – Vége a turnénak, jön a koncertlemez
A King Crimson rajongói örülhetnek, hiszen az Adrian Belew, Tony Levin, Steve Vai és Danny Carey alkotta BEAT szeptemberben koncertkiadvánnyal jelentkezik.
Dirkschneider & The Old Gang – Metálballada flamenco szólóval
Egy ballada kíséretében megjöttek az infók a Dirkschneider & The Old Gang új lemezéről, a ‘Babylon’-ról.
Black Sabbath – Áll a bál Birminghamben
Most minden a Black Sabbathról szól a banda szülővárosában, Birminghamben – meg persze a súlyos zenék világában – annak kapcsán, hogy ma egy monstre egynapos metálfesztiválon végleg elköszön a zenekar a színpadtól.
16:00-tól online is elérhető az esemény.
Yngwie Malmsteen – Négy hét múlva Budapesten koncertezik
A Livesound nemrég jelentette be, hogy Yngwie Malmsteen augusztus 5-én Budapesten ad koncertet. A svéd gitáros 40 éves jubileumi európai turnéja keretében lép fel a MOMKult színpadán, előtte a Spirit War és Andry gondoskodik a bemelegítésről.
Dream Theater – Pink Floydot játszottak Pompejiben
Pompeji ókori amfiteátrumában adott koncertet a Dream Theater szerdán, műsoruk második részét a Pink Floyd Echoes című dalával nyitották.
Korábban kezd Ian Paice és a Purpendicular a Gastroblueson!
Az eredetileg meghirdetett 21:30 helyett 20:00-kor lép színpadra július 4-én (MA!) a Purpendicular zenekar – amelynek állandó tagja Ian Paice, a Deep Purple alapító dobosa – a 33. Gastroblues Fesztiválon, a paksi ASE Sportcsarnokban.
Child Of Fortune – Koós Réka és Alapi István közös zenekarban
Az EDDA Művek gitárosa körül mindig történik valami! Child Of Fortune néven debütált Alapi István és Koós Réka közös produkciója, angol nyelvű, négydalos EP lemezük már végighallgatható.
Nincs kétség, Egységben az Erő: Santana – MVM Dome, 2025. 06. 11.
Noha Santana már 12. alkalommal játszott Magyarországon, az alkalom most is egyedi volt. A törzsi alapokon nyugvó folyamatzenét és a verze-refrén váltakozásból álló dalokat játszó “két” Santana (és persze a csodálatos zenekar) egységben vitte sikerre a koncertet.
Ghost: Skeletá
A Ghost új lemezének dalai mind tökéletességig finomított, simára csiszolt ékkövek, már-már a sterilséget súrolják, nekem hiányoznak azok a kiemelkedően dallamos, azonnal emlékezetbe vésődő szerzemények, amik az ’Imperia’ vagy a ’Prequelle’ albumokon megtalálhatók.
Egyszerűen megunhatatlan: Tom Jones – MVM Dome, 2025. 06. 28.
85 év ide vagy oda, Sir Tom Jones jellegzetes csibészes mosolyával az arcán olyan természetességgel csinálta végig a koncertet, mintha a színpad lenne az otthona és csak úgy szeretetből énekelne kicsit a családjának. Két szám között sokszor sztorizott, mintha egy kedves nagypapa mesélne az unokáinak. Nagyon szerethető koncert volt, köszönjük a fantasztikus élményt!
Mázsás málházás négy felvonásban: Wall Of Sleep, Magma Rise, At Night I Fly, Devil Seed – Barba Negra, 2025. 06. 08.
A doom metal sötét, mégis felemelő ünnepe volt ez, amelyből mind a négy zenekar, a Wall Of Sleep, a Magma Rise, az At Night I Fly és a Devil Seed is maximálisan kivette a részét.
Duran Duran – Régi válogatás új köntösben
A júniusi európai turné előtt jelent meg a Duran Duran 1998-as ’Greatest’ című válogatásalbumának újrakiadása. A CD mellett most először találkozhattunk vele vinylen, mégpedig dupla lemezes kiadásban, fehér színben.
Legutóbbi kommentek
- on Mandoki Soulmates: A Memory Of Our Future: “ez egy hosszabb interview 2016-ból Dragojlovics Péterrel a Rockmúzeumban https://beatkorszak.hu/doc/Szucs_Laszlo.pdf” nov 28, 21:28
- on Mandoki Soulmates: A Memory Of Our Future: “ez egy egészen friss interview Budapesten Gayer Ferenccel: https://youtu.be/UuQW7-ys5F8” nov 28, 21:26
- on Mandoki Soulmates: A Memory Of Our Future: “Helló, itt a keresett Bencker László, született Szűcs László. Köszönöm szépen meg- és jól vagyok! Továbbra is aktív, habár Mándoki…” nov 28, 21:24
- on Depresszió: El kell mondani: “Ama nagy gondolatok amivel kimondja a frankót, és minden albumon ő a tuti, kicsit már fárasztó. A zene sem lenne…” nov 22, 10:10
- on Rose Tattoo – Először és utoljára Magyarországon!: “Brilliáns hír!!! Nem kérdés, hogy ott a helyem!!! Pénteken jegyvásárlás, ez tuti !!! Remek banda!!!” nov 12, 20:10
Kritikák
Arjen Anthony Lucassen: Songs No One Will Hear
Bár zenei értelemben nem sok meglepetést tartogatott a ’Songs No One Will Hear’, de az Ayreon-rockoperák szerzője, Arjen Lucassen ismét kimagasló ötletekkel és gondolati csavarokkal szőtte át új anyagát. Az elképzelt aszteroidakatasztrófa érzelmekkel teli albumot eredményezett.
Szekeres András: A kedvenc 10
A Junkies-énekes Szekeres András ‘A kedvenc 10’ című – egy szál zongorára hangszerelt – merész szólóanyaga különleges zenei pillanatokat örökített meg egy szűkebb közönség örömére.
The Flower Kings: Love
A Flower Kings új albuma a zenekar utóbbi jó pár évének legjobb alkotása, benne a Roine Stolt által megfogalmazott szeretet és béke iránti vággyal.
Cosmic Cathedral: Deep Water
A Cosmic Cathedral bemutatkozó lemeze elsősorban azoknak fog tetszeni, akik Neal Morse szólólemezeinek a világát ismerik és szeretik. Sajnos a másik három zenész egyénisége és stílusa kevéssé érvényesülhetett a lemezen.
Arch Enemy: Blood Dynasty
A ’Blood Dynasty’ összességében jó lett, minden dalban van valami kapaszkodó, mindegyiket telepakolták kitörölhetetlen dallamokkal, amelyek miatt újra és újra elindítod. Egy aprócska gond van csak vele, hogy már minden másodperce ismerős.
Interjúk

„Sokaknak bejön az új lemez” – Interjú Mák Istvánnal, a Radar zenekar frontemberével
Egy olyan koncertre készül a Szabolcs megyei Radar zenekar, amilyenre még tizenhat éves karrierjük alatt nem volt példa. A nyáron megjelent ’Kétszer élni’ című lemezüket elejétől végéig el fogják játszani október 22-én. Erről az eseményről és az új lemezükről faggattuk Mák „Maku” Istvánt, a csapat énekesét.

„Egyszerűen folytatnom kell, nem szállhatok ki!” – Interjú Tari Szabolccsal, a From The Sky frontemberével
A hónap elején mutatkozott be egy új hazai extrém metál formáció, a From The Sky. Az egykori Miserium énekes-gitárosának új zenekara rövidesen Pécsen is látható lesz a Leander Kills előzenekaraként. A szombati esemény előtt faggattuk ki Tari Szabolcsot a From The Sky első lépéseivel kapcsolatosan.

„I try to create music that I just wish was out there” – interview with Asger Mygind of Vola
The young prog-metal band’s new record, ’Witness’ had all the elements to make it a perfect Vola experience. And even more! It certainly was a good reason for us to sit down have a chat with the band’s singer and guitarist, Asger Mygind.

„Olyan zenét írunk, amit szívesen hallgatunk” – interjú Asger Myginddel, a Vola énekes-gitárosával
A dán-svéd progresszívmetál-alakulat új lemeze ismét nem okozott csalódást, a ’Witness’ fényes ékköve az eddigi diszkográfiának, szokásos módon bátor stílussal, lehengerlő riffekkel és szövegekkel. Tökéletes indok volt arra, hogy leüljünk beszélgetni a zenekar frontemberével, Asger Myginddel.

„Éhezem. Kint akarok lenni már a színpadon, hogy élőben is megszólalhasson a ’Fortitude’!” – Interjú a Gojira dobosával
Mára már kifejezetten nehezen megkerülhető név a Gojira, ez a hallatlanul egyedi hangzású és energiától szétrobbanó francia négyes. Friss lemezükkel, a ’Fortitude’-dal újra sikerült szintet lépniük, mi pedig kaptunk a lehetőségen, hogy kivesézzük az új albumot a zenekar dobosával, Mario Duplantier-vel.

Eric Martin – „Szeretnék újra csinálni valamit a Mr. Biggel”
A Laughing Monkey Music utolérte a Mr. Big frontemberét, Eric Martint, és az esetleges folytatásról faggatták.
Koncertbeszámolók

Ilyen volt az első sorból: Imagine Dragons, Declan McKenna – Puskás Aréna, 2025. 06. 15.
Az Imagine Dragons duplázása a Puskás Arénában – nagyságrendjében mindenképpen – az elmúlt hét legnagyobb zenei szenzációja volt hazánkban, olvasói beszámolónk az első sorból tudósít a tüzes hangulatú koncertről.

Film, színház, muzsika 2 órában: Iron Maiden, Halestorm – Budapest Sportaréna, 2025. 05. 27.
Az Iron Maiden nosztalgiakoncertjén egyszerre éltem át újra ’84-et a BS parkolójában, ’88-at az MTK-pályán, 2008-at a Sziget nulladik napján és 2022-t a Fradi-pályán. Álomszettlista volt, multiplexes videóval Eddie világáról. Előttük a Halestorm meresztgette oroszlánkörmeit, melyeket majd novemberben engedhet ki igazán, amikor headlinerként tér vissza a csapat.

A zene és az élet ünnepe: The Cinelli Brothers – Analog Music Hall, 2025. 05. 21.
A UK Blues Federation 2024-ben az év blues zenekarának választotta a Cinelli fivérek által alapított The Cinelli Brotherst. Szerda este megmutatta a zenekar az Analogban, hogy rászolgáltak a rangos díjra, “egyszerre akartunk táncolni, sírni és a színpadra ugrani, hogy megöleljük őket.”

Valaminek a vége egyben valaminek a kezdete: Tankcsapda – Budapest Park, 2025. 05. 02.
Nekem „A” Tankcsapdát a május elejéig tartó hármas jelenti, nem sokkal Sidlovics „Sidi” Gábor beszállása után vált szorosabbá kapcsolatom a zenekarral. De most egy korszak lezárult! A megmaradt duó a koncert után nem sokkal máris a stúdióban találta magát, Sidi szerint neki kell még egy kis idő, míg minden leülepedik benne. Egy biztos, mi beszámolunk arról, hogyan alakul a zenekar sorsa, és az ott 13 évig játszó gitáros jövője.

25 éves jubileumi koncert: Depresszió, Rómeó Vérzik – Barba Negra, 2025. 04. 12.
A Depresszió évfordulós koncertjének műsora szépen átívelte az elmúlt 25 évet és utalt a folytatásra, a 30 éves Rómeó vérzik remekül vezette fel az estét.
Ajánló

Leprous – Októberben koncertlemez, januárban budapesti fellépés
A Leprous esetében az élő élményé a főszerep: október 24-én érkezik az új koncertkiadványuk, január 27-én pedig a Fekete Zaj szervezésében Budapesten is láthatjuk Einar Solbergéket.

Megadeth – Elkezdődött a vég
Megérkezett a Megadeth január 23-án megjelenő utolsó nagylemezének első előzetese! A Tipping Pointot hétfőn már a Budapest Arénában játsszák Dave Mustaine-ék a Disturbed előtt.

Deák Bill Gyula – Barátok közt ünnepel
Tátrai Tibusz, Takáts Tamás és Ferenczi György társaságában ünnepli 77. születésnapját Deák Bill Gyula a Budapest Sportarénában.

Angus McSix – A régmúlt idők tüze
A holnapi Wind Rose-koncert előzenekara lesz az Angus McSix, melynek új énekese pár hónapja, új gitárosa, az All For Metalból távozott Jasmin Pabst viszont ebben a vadonatúj klipben, a The Fire Of Yore-ban mutatkozik be.

Sting – Mi ez? Sting 3.0 vagy Police 2.0?
A The Police egykori frontemberének, Stingnek ‘Sting 3.0’ turnéja tulajdonképpen visszatérés a Police trió felállásához, az MVM Dome-ban 2026 júniusában ebben a köntösben szólalnak meg szólópályafutásának dalai is, a turné során Magyarországon immár másodszor.




































































