Az Iron Maiden alapításának 50. évfordulója előtt tisztelegni próbáló, illetve a ‘Run For Your Lives World Tour’-t promótáló, májusban globális event cinemaként bemutatott dokumentumfilm eléggé megosztóra sikeredett, különösen a hardcore rajongótábor körében. Az ebbe a körbe tartozó olvasónk kritikáját jelen időbe helyezve, de egyéb változtatás nélkül közöljük.
Bár bokros teendőim egyáltalán nem találják ésszerű megoldásnak, én mégis úgy döntöttem, hogy klaviatúrát ragadok és megosztom a gondolataimat az Iron Maiden-dokuval kapcsolatban. Teszem ezt többek között azért, mert több ismerősöm is nemtetszést és kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy a mozikban májusban bemutatott filmnek mennyire gyér volt a fogadtatása itthon. A nézettséggel kapcsoltabban nem igazán tudok állást foglalni, de az tény, hogy a forgalmazó valami oknál fogva mélyen hallgatott a mű megjelenésével kapcsolatban, csak hébe-hóba lehetett plakátokat, vagy reklámokat látni az utcán és a hirdetési felületeken. És persze joggal felmerül a kérdés, ha az Iron Maiden tavaly kétszer meg tudta tölteni Budapesten az Arénát (kb. 25.000 néző), akkor mi az oka ennek a közömbösségnek a filmmel kapcsolatban? Hozzáteszem rögtön, hogy a következőkben megfogalmazott gondolataim sem fogják túlságosan népszerűsíteni, no de lássuk, mit is láthattunk. Ez a film nem egy mozifilm, sőt tovább megyek nem is moziba való. Sem a témája, sem a minősége nem éri el a mozifilmek színvonalát, még akkor sem, ha tudvalévő, hogy ez egy dokumentumfilm, így másképpen kell kezelni, mint mondjuk egy hollywoodi szuperprodukciót. Igaz, ez meg sem fordult a fejemben, amikor barátaimmal eme programot választottuk a kedd este eltöltésére, de dolgunk végeztével erős hiányok és kérdőjelek maradtak bennem. Lássuk előszőr a látnivalót. Nem tudom milyen költségvetéssel készült a munka, és azt sem, hogy a rendezőnek igazából mi volt az elképzelése, de a helyeként (legtöbbször) VHS minőségű képi megjelenítés egy mozivásznon igen zavaró volt. Ha az eredetiség megtartása a koncepció, akkor az nagyon nem jött át. Ha költségvetés nem bírta el, hogy a pörgő képsorok vászonra legyenek konvertálva, akkor viszont kár volt bevinni a filmszínházba az előadást, mert ott nem igazán állta meg a helyét. Már csak azért sem, mert lássuk be a Maiden munkásságáról az évek során elég sok hasonló mű jelent meg ilyen-olyan adathordozón, így joggal képzelhette az egyszeri mozilátogató, itt most valami mást, valami többet kap. És ez bizony igaz a tartalomra is. Tudom, nehéz újat alkotni ebben a műfajban, de azért talán meglehetett volna próbálni. A pocsék minőségű archív felvételek, a zenekar tagjainak arcukkal való távolmaradása és csak a hangnarrációban való részvétele, valamint néhány szakember és rajongó ugyanazon szürke asztal és fal előtt való megszólaltatása végtelenül elcsépelt és felületes munka hatását keltette. Tartalmilag sem kaptunk sok újat. Aki hosszú évek óta követi a zenekar karrierjét, az szinte semmi frisset nem kapott a filmtől, aki pedig ebből a doksiból szeretné megismeri a bandát, az nem fogja. Bevallom, számomra a legnagyobb élmény egyik kedvenc színészem Javier Bardem Iron Maiden iránti fanatikus rajongása jelentette, nem tudtam, hogy ekkora fan és azt sem sejtettem, hogy végül ebben a filmben a legtöbb élőszerepet ő kapja majd. No és Gene Simmons, aki egy mondattal és gesztussal ellopta a show-t, és a legjobb pillanatot hozta a másfélórában. Az alkotók mellett szóljon azért, hogy 50 ilyen tartalmas évet nagyon nehéz 106 percbe besűríteni, hogy abból ne maradjon ki valami, vagy esetleg ne legyen túl nagy hangsúly egy-egy mozzanaton. Mondjuk ehhez képest Eddie figurája szinte végig az egekbe van magasztalva, míg alkotója és megálmodója, Derek Riggs egy rövid történettel el van intézve. Nem tett túl jót a műnek az sem, hogy amerikai alkotói lettek, mert ők nagyon sok mindenre nem éreztek rá, ami a Maiden európaiságát jelentette. Bennünk, magyar nézőkben óriási nagy hiányérzet jelentkezett, hogy az 1984-es, vasfüggönyön való átlépése a zenekarnak, kizárólag Lengyelországra vonatkozólag lett bemutatva, miközben a budapesti BS parkolóból is vágtak be felvételeket, ahogy számtalan magyar rendőr vigyázza a rendet, mindezeket lengyel egyenruhásoknak beállítva. Nem beszélve arról, hogy egy pillanatra feltűnik Hegedűs László, aki annak idején az egész kelet-európai turnét összehozta nem kevés munkával, és tegyünk említést arról is, hogy a turnénak ezt a részét magyar roadok és technikusok vezényelték le, igen profi munkával! Ami pozitívum, hogy nagyon őszintén vannak ábrázolva a konfliktusok, melyek bizony nem kerülték el a banda pályafutását, sőt akadt belőle több is. Egy szó, mint száz a moziból kifelé jövet, ha egy őszinte szóval kellett volna jellemeznem a látottakat, annyit tudtam volna, mondani: ez nem annyira sikerült jól. Na jó, ez több szó volt, de azt azért nem szívesen mondtam volna, hogy rossz, mert ez nem igaz. Mégiscsak egyik kedvenc zenekarom 50 éves pályafutását mutatja be, talán ezért vagyok egy kicsit kritikusabb, mert úgy érzem, ez többet érdemelt volna. Ha igazak a pletykák, Steve Harris a Maiden megálmodója, főnöke és mai napig is motorja, nem véletlenül nem vett részt a díszbemutatón Londonban.
Szerző: Szakáts Tibor
Legutóbbi hozzászólások