Új videóklippekkel hangol november 14-i, húszéves jubileumi arénakoncertjére az AWS. A Perseidák után november elején a Szellemidézés is megjelent, amely különleges jelentőséggel bír: a 2021-ben elhunyt Siklósi Örs utolsó, eddig kiadatlan énekfelvételét őrzi.

Fotó: Bodnár Dávid
Az elengedés sokszor nehezebb, mint maga a búcsú, főleg akkor, ha az emlékek még hosszú évek után is ugyanolyan elevenen élnek bennünk. Erről a nagyon is ismerős érzésről mesél a Perseidák, amelyben a ragaszkodás és a továbblépés vágya feszül egymásnak. Stefán Tamás énekével az AWS ezúttal az érzelmesebb oldalát mutatja meg, és bizony könnyű magunkra ismerni a sorok között, hiszen ki ne került volna már olyan helyzetbe, amikor pontosan tudta, hogy ideje lenne továbblépni, a szíve mégis egészen mást diktált?
Az elengedés a Szellemidézésben is központi szerepet kap, itt azonban már nem egy kapcsolat lezárásáról, hanem a végleges búcsúról van szó. A november elején megjelent dalt 2020. június 1-jén rögzítették Siklósi Örs énekével, ám a frontember halála után befejezetlen maradt. A szöveget zenésztársa, Schiszler Soma személyes tragédiája ihlette, aki fiatalon veszítette el édesanyját. A gyász, a harag és a tehetetlenség mellett az a fájdalmas vágy is megszólal benne, hogy bárcsak még egyszer beszélhetnénk azzal, akit elveszítettünk.
A Szellemidézés kapcsán óhatatlanul eszünkbe juthat a 2022-ben megjelent Útvesztő is. Ebben Örs még a végtelenben keresi a válaszokat, miközben az elmúlásról és az ismeretlentől való félelemről énekel. Különösen megrendítő belegondolni, hogy a szöveg születésekor még nem tudott a betegségéről. A dalhoz készült látványos videóklip Tarczi Tamás rendezésében, a Thornfields Production, a PUR E PROD és a DIGIC közreműködésével valósult meg, a forgatáson Örs családtagjai, barátai és a rajongók is részt vettek, ha valaki régen látta, most érdemes újra elővenni!
November 14-én azonban mindenekelőtt az ünneplésé lesz a főszerep: a Papp László Budapest Sportarénában eddigi legnagyobb önálló koncertjére készül az AWS. Az estét a Mudfield nyitja, a jubileumi produkcióhoz pedig három különleges vendég is csatlakozik. A titokzatos fantomalakok közül kettőről már lehullt a lepel: Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője és Paksi Endre, az Ossian frontembere biztosan színpadra lép. A harmadik vendég kilétét egyelőre homály fedi, így maradt még min izgulni és találgatni a koncertig!

AWS 20 X MADÁCH
2026. november 14., szombat
Papp László Budapest Sportaréna
Kapunyitás – 18:30
Kezdés – 20:00
Jegyek a Broadway vagy a jegy.hu oldalán, további információ a Facebook-eseményben.






Legutóbbi hozzászólások