Úgy tűnik, a kanadai Simple Plan számára már a repülőgép fedélzete sem jelent akadályt, ha egy kis zenélésről van szó. A napokban Pierre Bouvier énekes egy Los Angelesből Orlandóba tartó járaton ragadott gitárt, és a felhők felett szórakoztatta az utasokat. A nem mindennapi produkcióról videó is készült, amely újra bizonyítja, hogy a pop-punkhoz még színpad sem feltétlenül szükséges.
A zenészek a floridai Vans Warped Tour fesztiválra tartottak, amikor a Southwest Airlines különleges járatán élő műsorral lepték meg az utazókat. Pierre Bouvier mellett a Hoobastank, a The Used és LØLØ is gondoskodott a fedélzeti szórakoztatásról. A fellépés a légitársaság ‘Live At 35’ sorozatához kapcsolódott, amelynek keretében előadók 35 ezer láb magasságban adnak rövid, akusztikus műsorokat.
Így szól a pop-punk a felhők felett!
Aki október 21-én ott volt a Simple Plan budapesti fellépésén, azt valószínűleg nem lepi meg ez a történet. A kanadai négyes immár negyedszázada bizonyítja, hogy a pop-punkból nem feltétlenül kell kinőni. A tagok időközben átlépték a negyvenet, dalaik egy része is bőven nagykorú, de a lendületükön mindez mit sem változtatott. A Barba Negrában telt ház, remek hangulat és négy örök fiatal zenész gondoskodott arról, hogy néhány órára mindenki elfelejtse, hány éves is valójában.
Bevallom, a telt ház kissé meglepett. Tavaly az MVM Dome-ban, az Offspring előzenekaraként nagyjából fél ház előtt játszottak, most viszont zsúfolásig megtelt a Barba Negra sátra. Persze a két helyszín befogadóképessége egészen más, de az érdeklődés így is figyelemre méltó. Ráadásul rég jártam olyan koncerten, ahol szinte mindenki ennyire lelkesen, az első hangtól az utolsóig együtt énekelte volna a dalokat. Néha már azt sem lehetett eldönteni, a frontember hangját halljuk-e, vagy a közönségét.
Az estét Charlotte Sands nyitotta, majd a brit Neck Deep következett, így a Simple Plan már kellően bemelegített közönség előtt léphetett színpadra. A Shut Up!, a Jump, az I’d Do Anything és az I’m Just A Kid bevált és szinte kötelező(en elvárt) koncertdalok. A lendületes, ugrálós szerzeményeket remek érzékkel váltották az érzelmesebb darabok, mint a Welcome To My Life, az Addicted vagy a Perfect, melyek nyilvánvaló üzenete, hogy az útkeresés és az önmagunkra találás nem ér véget a kamaszkorral. Pierre Bouvier énekes remek formában volt, és a közönséggel való kapcsolattartásból is jelesre vizsgázott. Folyamatosan viccelődött, beszélgetett a rajongókkal, és többször is elmondta, mennyire hálás azért, hogy ennyien kívülről fújják a dalszövegeket. Azt is elmondta, hogy szeretnének minden évben visszatérni Magyarországra, a közönség szeretetét pedig magyarul többször is megköszönte. Egy alkalommal egészen a sátor közepéig sétált, ahol a keverőpultra állva énekelt tovább, így azok is testközelből láthatták, akik nem az első sorokban álltak.
A humorból sem volt hiány. A What’s New Scooby-Doo? alatt a Scooby-Doo-jelmezben érkezett rajongókat felhívták a színpadra, hogy együtt énekeljenek a zenekarral – micsoda ötlet, a szerencsések bizonyára még az unokáiknak is mesélni fogják ezt az őrült élményt! Pierre és Chuck Comeau egy ponton szerepet cseréltek: az énekes a dobok mögé ült, Chuck pedig a közönség fölött crowdszörfözött. A Summer Paradise alatt hatalmas strandlabdák pattogtak a nézők feje fölött konfettiesővel kiegészítve, a Jet Lag erejéig pedig Charlotte Sands is visszatért a színpadra, volt itt tehát minden, ami egy igazán szórakoztató pop-punk bulihoz kell. A sok ugrálás és bolondozás közepette a Perfectly Perfect jelentette az este egyik legszebb pillanatát, a nóta arról szól, hogy a másik ember a hibáival együtt is lehet tökéletes, körbenézve jó volt látni a dalba feledkező párokat.
A koncert végére még egy kis Green Day is belefért a Basket Case révén, a Perfect pedig méltó lezárást adott az estének. A hangzásra nem lehetett panasz, a látványos LED-falak és a fénytechnika is jól kiegészítették a produkciót. A sátor szellőzése viszont már kevésbé vizsgázott jól. A levegő a koncert előrehaladtával egyre fülledtebb lett, a végére pedig már kifejezetten kellemetlen volt a hőség. A hangulat tehát szó szerint is izzott, bár ebből a fajta forróságból szívesen engedtem volna valamennyit.
A Simple Planben különösen szimpatikus, hogy a zenekar tagjai a színpadon kívül sem veszik túl komolyan magukat. Közösségi oldalaikat rendszeresen megtöltik humoros, önironikus és pozitív tartalmakkal, ami manapság igazán üdítő jelenség. A koncertjeiken ugyanez a hozzáállás köszön vissza: nincs felesleges pózolás vagy világmegváltó komolykodás, ellenben van négy jókedvű kanadai zenész, rengeteg sláger és egy közönség, amelyik láthatóan minden percét élvezi az együtt töltött időnek. Egy Simple Plan-koncert után az embernek valahogy jobb kedve lesz. Az érzelmesebb dalok és a pörgős slágerek, a sok humor és a zenekarból áradó életöröm együtt olyan hatást gyakorolnak, hogy a végén legszívesebben fejest ugranánk az életbe. És mint kiderült, ehhez még koncertterem sem feltétlenül szükséges: néha egy repülőgép utastere is tökéletesen megfelel.
Szöveg: Szőke József (Dzsó)
Fotók: Török Tamás (TT)
Köszönet a Live Nation Magyarországnak!
Legutóbbi hozzászólások