A mozivászonról egyenesen a Budapest Arénába érkezik a Kuplung társulata! A Hogyan tudnék élni nélküled? című filmben megismert formáció november 6-án és 7-én két nagykoncerttel várja a közönséget. A műsorban Demjén Ferenc örökzöld slágerei mellett a banda saját dalai is felcsendülnek élő zenekari kísérettel, várhatóan rockosabb hangszerelésben.

Fotó: Miskolczi Milán

Demjén Ferenc neve sokak számára elsősorban a nagyívű szerelmes balladákkal forrt össze, pedig pályafutásának gyökerei mélyen a magyar rockzenébe nyúlnak. A hatvanas évek végén Radics Béla oldalán is zenélt, a Sakk-Matt és a Tűzkerék zenekarokban szerzett tapasztalatokat, majd a Bergendy együttes énekeseként vált országosan ismertté. 1977-ben újabb fontos fejezet kezdődött, amikor megalakult a V’Moto-Rock, amely a dallamos magyar rockzene egyik meghatározó képviselőjévé nőtte ki magát.

A Kuplung Aréna-koncertjeinek 24 dalos műsora szinte keresztmetszetét adja Demjén több mint fél évszázados pályafutásának. A Bergendy-korszakot többek között az Iskolatáska, a V’Moto-Rock éveit a Jégszív és a Várj, míg felkel majd a nap, míg a későbbi időszakot a Szerelemvonat, a Szabadság vándorai és a Hogyan tudnék élni nélküled idézi meg. A repertoárban olyan lendületesebb szerzemények is helyet kaptak, mint a Nyomod a gázt, a Jelszó Love vagy a Ma lesz a holnap tegnapja, így a gitárok és a rockosabb hangszerelés is nagyobb szerephez juthatnak az est folyamán.

A színpadon Marics Peti, Ember Márk és Kirády Marcell mellett a film további szereplői, Törőcsik Franciska, Márkus Luca, Varga-Járó Sára, Brasch Bence és Liptai Claudia is feltűnnek, a fellépők sorát pedig Valkusz Milán és Bede Fazekas Máté egészíti ki. A produkció így nem csupán a film legismertebb dalait idézi meg, hanem egy nagyszabású, több előadót felvonultató koncertélményt ígér. A vendégek között Liptai Claudia számára különösen emlékezetes lehet ez a két este, hiszen most először lép koncertszínpadra zenekarral. A színésznő a november 12-én mozikba kerülő második részben Borcsaként, a túlbuzgó örömanyaként csatlakozik a történethez. „Én tényleg zenekarszűz vagyok. Soha nem voltam ilyen helyzetben” – mesélte nevetve a próbák során. Demjén dalainak népszerűségét pedig azzal magyarázta, hogy a legfiatalabbaktól az idősebb generációkig mindenki megtalálhatja bennük a maga kedvenceit.

Fotó: The Orbital Strangers Project

A filmnek köszönhetően Demjén Ferenc dalai olyan fiatalokhoz is eljutottak, akik az eredeti megjelenésük idején még meg sem születtek. Most pedig az Aréna közönsége is megtapasztalhatja, hogyan szólnak ezek a szerzemények egy új generáció előadásában.

Az első nap nagyon gyorsan telt házas lett, a második estére, november 7-re a Cooltixen korlátozott számban még kaphatók jegyek, aki ott akar tombolni, jobb, ha időben kattint! További részletek az esemény Facebook-oldalán.

Megosztás