Legfrissebb a Hard Rockon
Takáts Tamás Dirty Blues Band: 2 (újrakiadás 2026)
A magyar blues-rock történetének egyik kiemelkedő albuma, a TTDBB ’2’ először került vinyl formátumban kiskereskedelmi forgalomba, ráadásul kiváló minőségben. Hiba kihagyni! Bármennyit is hallgatta valaki annak idején, az új évezred technikai színvonalán minden pillanatban tud újat mutatni, a barázdába zárt zene garantált örömforrás minden bluesszeretőnek.
Türböwitch – A gonosz eljövetelének pillanata
A Türböwitch harmadik albuma március 20-án jelenik meg az olasz Time To Kill Records gondozásában, első előzetesként megérkezett róla a népmesék szörnyetege, a Markoláb.
Megadeth – Bábok felvonulása a célegyenesben
Már csak 3 nap van hátra a Megadeth utolsó stúdióalbumának megjelenéséig, a finisben Dave Mustaine-ék új előzetessel jelentkeztek.
Még a csapból is Metallica folyik
Május 9-én, Görögországban kezdődött a Metallica aktuális európai turnéja. A koncertek körüli zsongás mellett persze a ’ReLoad’ bővített verzióját is népszerűsítik, a díszdobozos változatot Jason Newsted bonthatta ki elsőnek.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Beast In Black – Új dal a világraszóló együttműködés eredménye
Limitált példányszámú kiadvánnyal jelentkezik a Beast In Black, amely a Diablo nevű népszerű akció-RPG játék és a Berserk nevű kultikus manga, valamint a zenekar együttműködésének eredménye. Az ehhez készült videót most jelentette meg a nemzetközi fogat.
Halestorm – Háromszor is fellépnek idén Budapesten
A Halestorm zenekart kétszer is láthatjuk pár hét múlva az Iron Maiden vendégeként, de az ősz folyamán – fennállásuk során először – headliner show-val térnek vissza hozzánk a Bloodywood társaságában.
Nemcsók Tomi – Menekülés a pszichopaták világából
Nemcsók Tomi egy punk-rock stílusban alkotó zenész, aki a Pszichopaták földjén című dalában az életének nehézségeiről írt.
Dalriada – A holló az új békegalamb
A háborút legyőző mitologikus alakról, a Hollóról szól a május 23-án megjelenő új Dalriada-album, a ’Magvető’ második kislemezdala.
Rage Against The Machine – Bécsbe, Krakkóba és Prágába is eljönnek
Bejelentette európai turnéját a kilenc év után újjáéledő Rage Against The Machine. A banda igen vékony listát tett közzé, azonban így is befért a megállók közé Bécs, Krakkó és Prága.
Iron Maiden – Bruce Dickinson szerint sosem vonulnak vissza
Pár napja Romániában járt Mire való ez a gomb? című könyvének turnéjával Bruce Dickinson, aki azt válaszolta egy rajongói kérdésre, hogy az Iron Maiden sosem fog visszavonulni.
Cradle Of Filth – Kilépett Lindsay Schoolcraft
Már nem Lindsay Schoolcrafttal dolgozik Dani Filth bandája, a Cradle Of Filth. A billentyűs egészségügyi okokból döntött a távozás mellett.
Chris Amott – Synthwave stílusú albummal jelentkezett
Az ex-Arch Enemy, jelenlegi Dark Tranquillity gitáros, Chris Amott ’Electric Twilight’ címmel a napokban egy synthwave stílusú albummal jelentkezett.
Tesla – Koncertfelvétel a ’Five Man Acoustical Jam’ harmincadik jubileumára
Új koncertfelvétellel jelentkezik márciusban a Tesla. A sacramentói gárda ráadásul nem akárhol, hanem a londoni Abbey Road stúdióban rögzítette a szóban forgó anyagot a ’Five Man Acoustical Jam’ harmincadik jubileumának apropójából.
Dokken – Don Dokken azt mondja, már nincs lebénulva a keze
Don Dokken „sokkal jobban van” egy új nyilatkozat szerint, bár korábban felröppentek hírek, hogy a nemrégiben végzett nyaki- és gerincműtéte után a keze „teljesen elsorvadt”.
Sari Schorr – A BackStage Pubban ad koncertet a New York-i bluesénekesnő (x)
Sari Schorr 2016-ban tört be a blues-rock színtérre a kritikusok által is elismert ’A Force Of Nature’ című albumával. A rekedtes hangú énekesnő azóta a második lemezével is elkészült, és most újra tesz egy kört Európában, hogy bemutassa a dalokat; Budapestre március 24-én érkezik.
Ian Anderson – „A Jethro Tull újjáalakulása cseles lenne”
Ian Anderson tiszta vizet öntött a pohárba, elmondta, hogy látja a zenekar korábbi tagjaival az újraegyesülést.
Steve Hackett – Megírta önéletrajzát
Július 24-én ’A Genesis In My Bed’ címmel jelenik meg a Wymer Kiadó gondozásában a Magyarországra szinte hazajáró gitáros önéletrajza.
Six Feet Under – Készül a tizenharmadik album
Dolgozik új albumán a Six Feet Under. A Chris Barnes vezette gárda vélhetően még ebben az évben kihozza a szóban forgó lemezt.
Albert Cummings – Dalpremier a megjelenés előtt: Red Rooster
Jövő hét pénteken érkezik a lemezboltokba az amerikai blues-rock gitáros újdonsága a Mascot Label Group gondozásában. A holland kiadónak köszönhetően a harmadik felvezető dal is megismerhető.
Ulver – Hosszú idő után térnek vissza Budapestre
Tavasszal ismét hazánkba látogat az Ulver. A norvég banda európai turnén három éve volt legutóbb, Magyarországon pedig már lassan tíz éve nem játszottak.
Hobo – Az Arénában zárja a 75. születésnapjához kapcsolódó turnét (x)
Földes László „Hobo” idén ünnepli 75. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán országos és erdélyi turnéra indul, amely 2020. március 20-án, a debreceni Lovardában kezdődik. A turné utolsó állomása 2020. december 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában lesz, ahol vendégekkel, meglepetésekkel és ahogyan Hobo fogalmazott, egy igazi bulival várja a közönséget.
Pretty Maids – Ronnie legyőzte a rákot
Közleményben tudatta a rajongókkal Ronnie Atkins, a Pretty Maids énekese, hogy megküzdött a gyilkos kórral és a friss vizsgálatok alapján nyoma sincs szervezetében a ráknak.
The Night Flight Orchestra – Klipen az új dal: Transmissions
Kevesebb mint három hét maradt a The Night Flight Orchestra új albumának megjelenéséig, ennek apropójából pedig már a második kislemzes dallal ismerkedhetünk meg.
Almanac – A gladiátorokról szól a Bought And Sold
Már a második kislemezes dalról is lerántotta a leplet a Victor Smolski vezette Almanac. A csapat március 6-án adja ki új lemezét ’Rush Of Death’ címmel.
My Dying Bride – Tired Of Tears: a második dal a márciusban érkező ’The Ghost Of Orion’-ról
A dal hangulatához illő szöveges videóval mutatta be a Tired Of Tearst a brit doom metal legenda, a My Dying Bride. A dal a március 6-án megjelenő ’The Ghost Of Orion’ címet viselő albumon kap helyet, amely az első komolyabb életjel a 2015-ben megjelent ’Feel The Misery’ óta.
Her Chariot Awaits – Itt az első dal Mike Orlando és Ailyn új csapatától
Áprilisban jelenik meg az a lemez, melyet az Adrenaline Mob és a Sirenia egykori tagjai írtak meg. A ’Her Chariot Awaits’ címmel érkező debütalbumhoz egy klipes dal nyújt ízelítőt.
Sepultura – Megjelent a lemez, itt a Means To An End
Tegnap került boltokba a Sepultura új albuma, a ’Quadra’. Ennek apropójából a csapat egy új dalt, a Means To An Endet is megosztotta a neten, méghozzá klippel együtt.
Napalm Death – Hallgasd meg az új EP-t a neten!
Tegnap jelent meg a brit grindcore négyes ’Logic Ravaged By Brute Force’ című kétszámos EP lemeze. A hajtás után a középlemez két tételét hallgathatod meg.
Heathen: The Evolution Of Chaos (10th Year Anniversary)
A Heathen története még a legendás nyolcvanas évek derekára nyúlik vissza. 1984-et írtunk, amikor Lee Altus gitáros és Carl Sacco dobos letették a banda alapjait.
Nightwish – Itt az első dal az új lemezről: Noise
Áprilisban érkezik a Nightwish új lemeze, amiről Tuomas Holopainenék egy dalt már meg is osztottak a világhálón Noise címmel.
Five Finger Death Punch – Living The Dream: új dal a hamarosan érkező lemezről
Már a harmadik kislemezes dalt is megosztotta új albumáról a Five Finger Death Punch. A banda hamarosan Budapesten lép fel a Megadeth és a Bad Wolves társaságában.
Lamb Of God – „A Checkmate magába foglalja a Lamb Of God hangzásának összes alkotóelemét”
Bemutatta vadiúj dalát a Lamb Of God. A dal a zenekar májusban érkező lemezén kap helyet, mely az első lesz Chris Adler dobos nélkül.
Beth Hart – Egy újrakevert dallal nyitja az évet
Tegnap került fel a világhálóra a Sugar Shack újrakevert változata, amelyet Goldhouse, a híres DJ, producer és énekes készített Beth dalából. Az eredeti szerzemény a ’War In My Mind’ albumon kapott helyet, ami a Billboard lista első helyén zárt a blues lemezek kategóriájában.
Blue Öyster Cult – Újabb koncertlemez és újrakiadás páros következik
Tavaly szerződött le a Frontiers Musichoz a Blue Öyster Cult csapata, és a kiadó elnöke meglepetésre az új nagylemezzel együtt összesen tíz kiadványt ígért tőlük erre az évre. Kettő már meg is jelent, a következő kettőt március 6-ra időzítették. Ezek az 1998-ban megjelent ‘Heaven Forbid’ újrakiadása és az 1976-os ‘Agents Of Fortune’ lemez 40. évfordulós koncertje.
W.E.T. – Készül az ’Earthrage’ folytatása
Egy friss interjúban Jeff Scott Soto elárulta, hogy dolgoznak a 2018-ban kiadott ’Earthrage’ folytatásán a dallamos rock szupercsapattal.
Joe Satriani – Az első dal az új lemezről: Nineteen Eighty
Április elején jelenik meg Joe Satriani tizenhetedik stúdiólemeze, amiről az első dal, a Nineteen Eighty a folytatásban már meg is hallgatható.
The Rolling Stones – Idén is folytatják a koncerteket
Méghozzá Észak-Amerikában, ahol stadionokban játszanak májusban, júniusban és júliusban.
A digitális csodában elveszett a lényeg: Slipknot, Behemoth – Papp László Budapest Sportaréna, 2020. 02. 04.
Amikor kiderült, hogy a Slipknot, alig bő fél év kihagyással újra hazánkba jön, kíváncsi voltam, hogy ilyen közeli ismétlés mennyire fog meglátszani az érdeklődésen.
Slipknot – Lehullott a maszk az új ütőhangszeresről
Tegnapelőtt lépett fel Budapesten az amerikai metalcsapat, de a szlovéniai körutazásuk emlékezetes marad, ugyanis egy fotóról kiderült, ki is valójában „Tortilla Man”.
Stone Temple Pilots – Megjelenés előtt érkezett a Miles Away
Most pénteken jelenik meg az STP első akusztikus nagylemeze, a tartalomból a negyedik önálló dal is felkerült a YouTube-ra.
Stone Sour – Már az ötödik demó is előkerült az első lemezről
Josh Rand ezúttal is a 2002-ben megjelent ’Stone Sour’ albumról hozott nyilvánosságra egy demót. Most a Tumult 1996-os változata kerül a reflektorfénybe.
Lynyrd Skynyrd – Film készült a repülőgép-szerencsétlenségről
1977. október huszadikán zuhant le Mississippi államban az a Convair CV-240-es típusú személyszállító repülőgép, melyen a Lynyrd Skynyrd legénysége is utazott aktuális turnéjuk során.
Polgár Péter: Iron Maiden Antológia 1975-1979
Az utóbbi években olyan információk láttak napvilágot a zenekar karrierjéről – főleg a korai időkről –, melyeket a szerző másképp írt le köteteiben. Ezért antológia sorozatában megpróbálja pontosítani a zenekar történetét.
Five Finger Death Punch – Jason Hook nélkül jönnek Budapestre (is)
Nem tudja befejezni a Five Finger Death Punch európai turnéját a csapattal Jason Hook. A gitárost decemberben műtötték epehólyag problémák miatt, és felépülése a jelek szerint nem volt teljes.
Epica – Nyár végén jön az új album
Egy friss interjúban a zenekar főnöke, Mark Jansen gitáros elárulta, hogy még idén megjelenik a csapat új lemeze, a 2016-os ’The Holographic Principle’ folytatása.
Pretty Maids – Jön a ’ Future World 30’ koncertlemez áprilisban
‘Maid In Japan – Future World Live 30th Anniversary’ címmel jelenteti meg a Frontiers Music a dán zenekar koncertfelvételét CD+DVD, Blu-ray, LP és digitális formátumban.
Hardline – Második nóta a jövő héten megjelenő koncertlemezről
Február 14-én jelenik meg a Hardline tavalyi fellépését megörökítő ‘Life [Live]’, amiről ezúttal a 2012-es ‘Danger Zone’ nyitódalát, a Fever Dreamst nézhetjük meg. És még mindig várjuk Deen Castronovo nagy pillanatait!
Éjfény – Február 14-én jön az új lemez, utána pedig Takács Árpád szólóalbuma
Jövő héten kerül boltokba a veszprémi power/thrash metal banda új albuma, ami mellett a zenekar vezetője, Takács Árpád egy másik remek hírt is megosztott.
Legfrissebb a Hard Rockon
Ronnie Atkins – „Remélem, az én állapotom példaként szolgálhat”
Ronnie Atkins, a Pretty Maids énekese és az Avantasia metálopera egyik közreműködője megható vallomással emlékezett vissza az elmúlt 5 évre, mióta megtudta, hogy rákos.
David Gilmour: Luck And Strange
David Gilmour azt állítja vadonatúj lemezéről, hogy „A legjobb album, amit készítettem a ‘The Dark Side Of The Moon’ óta”. Hajlamos vagyok egyetérteni vele, ennek nyomatékaként nyomtam is rá egy kilencest.
Jordan Rudess: Permission To Fly
Jordan Rudess egy olyan lemezt készített, amin a dalok nagy része bárki számára érthető és könnyen befogadható, hála a kiváló énekesnek, Joe Payne-nek, de nem hiányoznak belőle a korábban megszokott egyéni stílusjegyek sem.
Red Hot Chili Peppers: Californication – 25th Anniversary
A Red Hot Chili Peppers számára a szupersztárságot a 25 éve megjelent ‘Californication’ album hozta el, kár, hogy az évforduló előtt tisztelgő vinyl újrakiadás sem képben, sem zenében nem ad semmi pluszt a rajongóknak.
Pink Floyd: The Dark Side Of The Moon – 50th Anniversary
A Pink Floyd 1973-ban megjelent albuma a zenetörténelem egyik legnagyobb példányszámban elkelt és legnagyobb hatású műve. Az 50. évforduló előtt tisztelegve újra kiadták az anyagot több hullámban és több változatban.
Deep Purple: =1
Úgy tűnik, a Deep Purple-nél az újrakezdés lemezei mindig nagyot ütnek. Megint letettek egy olyan anyagot az asztalra, amiről sokáig beszélni fog az utókor (mint Doktor Bubóról). Ahogy a tavalyi koncertről szóló beszámolóban fogalmaztam: Simon McBride szinte katalizátorként felpörgette az öregeket.
8 év szünet után összeállt a Beardfish
Rikard Sjöblomot az utóbbi években elsősorban a Big Big Train tagjaként láthattuk, de 2016-ban parkolópályára küldött saját zenekara, a Beardfish hamarosan új stúdióalbummal jelentkezik.
Elmarad Jakub Żytecki koncertje
Az ambient shredderként is emlegetett lengyel gitárvirtuóz Jakub Żytecki, aki – Plini vendégeként, a Disperse tagjaként, illetve szólóban – már négyszer is fellépett hazánkban, lemondta október 1-i Turbina-koncertjét.
Big Big Train – Megcsillant a fény a kamera lencséjén
Idén sem maradunk új Big Big Train-kiadvány nélkül, koncertfilm készült a csapat tavalyi turnéjának londoni állomásán.
Hobo – Elmarad az ’Út a Kopaszkutyáig’ koncert
Hobo egészségi okok miatt lemondta a szombati Barba Negra-koncertjét, amely bemutatta volna a ’Kopaszkutya’ lemezhez vezető utat is.
Simone Simons: Vermillion
Arjen Lucassen és Simone Simons megtalálta a közös nevezőt, a ’Vermillion’ egy változatos és kellemes album lett, a dalok akár színpadon is megállhatják a helyüket.
Oasis újraegyesülés!
Vége Liam Gallagher és Noel Gallagher 15 éve tartó viszálykodásának, és nincs akadálya annak, hogy Oasisként újra együtt lépjenek színpadra.
Helloween – Az utolsó simítások az éneksávokon
A Helloween zenészei Hamburgban veszik fel az új lemez anyagát, miközben a két énekes Teneriféről jelentkezett egy rövid videóval, ahol Andi Deris stúdiójában az éneksávokon dolgoznak.
Myrath – Karanténban kezdték meg az új lemezük munkálatait
Tegnap a tunéziai csapat egy rövid videóüzenettel jelentkezett a Facebookon. Sajnálatos módon nem térhettek haza, de az együtt töltött időt maximálisan ki akarják használni.
Tony Iommi – „Van egy rakás anyagom”
Még mindig nem tudni, mikor ad ki új albumot Tony Iommi. A gitáros ugyanakkor egy friss interjúban elmondta, hogy nem szűkölködik ötletekben.
Devin Townsend – Júniusban érkezik az ’Empath’ bővített változata
A kanadai zenész és kiadója, az InsideOut Music ma jelentette be, hogy június 5-én jelenik meg az ’Empath – The Ultimate Edition’. Ez az átfogó verzió tartalmazza az eredeti 2019-es lemezt, és összesen 2 CD-n és 2 Blu-ray korongon terül el a frissített verzió.
Skid Row – Májusban Szlovákiában koncerteznek
Nem áprilisi tréfa, hogy bő egy hónap múlva, hazánktól pár kilométerre koncertezik az amerikai Skid Row.
Képzelt Város – Bejárhatod velük Izlandot a karantén alatt
Izland teljesen lakatlan területeire, már-már nem evilági tájaira kalauzol új klipjében a Képzelt Város. A Dissenter a csapat februárban megjelent új, ’Samizdat’ című lemezén kapott helyett.
Gary Holt – Ő is koronavírusos, de már meg is gyógyult
Lényegében gyógyultnak mondhatja magát az Exodus gitárosa, Gary Holt. A zenész koronavírus-tesztjére tizenegy napot várt, így időközben szinte teljesen felépült.
Egypercesek #55: Al Di Meola, Gotthard, Ben Poole, Grouplove, In This Moment
Közeleg a Húsvét, a feltámadás ünnepe. Szóval szóljanak e havi Egyperceseink a feltámadásról! Al Di Meola megpróbálja feltámasztani a Beatles-dalokat a maga módján. Úgy tűnik, a Gotthard viszont már csak Steve Lee feltámadásában reménykedhet. Ben Poole szinte új életre kel az élő fellépéseken. Viszont ha keresztre feszítenek, se tudom, mi a Grouplove zenéjének titka. Az In This Moment viszont csak 39 korbácsütést érdemel.
Lassúkéz – Hetvenöt esztendős Eric Clapton
Ha brit bluesról esik szó, természetesen John Mayall vagy Alexis Korner megkerülhetetlen, Jimmy Page vagy Jeff Beck személyét sem lehet kihagyni a történetből, ám ő az, aki legelőször beszédtéma lesz, akinek dalait legelőször kezdik el dúdolni, és azonnal beugrik a beceneve: Slowhand – a Lassúkezű.
Online rockkoncertek a karantén idején
A Tankcsapdához hasonlóan több zenekar elkezdett koncerteket megosztani az interneten. Van, aki a régi bulikat porolta le, de egyesek teljesen új koncertélményt kínálnak, sokszor azonban nem ingyen.
Bon Jovi – Újravették az Unbrokent egy alapítványi kórussal
Megjelent Bon Jovi új kislemeze, az Unbroken (feat. The Invictus Games Choir). Az alapítványi kórussal felvett verzió népszerűsítéséhez Sussex hercege, Harry is csatlakozott.
Dark Tranquillity – Hivatalosan is Chris Amott és Johan Reinholdz a két új gitáros
Bejelentette új felállását a Dark Tranquillity. A svéd banda már dolgozik is új albumán, melyben Chris Amott és Johan Reinholdz is kiveszi a részét.
Kansas – Ízelítő és számlista
Júniusban érkezik a Kansas új stúdiólemeze, aminek már a számlistája is elérhető, ráadásul egy rövid ízelítő is felkerült a netre.
István Alapi’s Quarantine Project – Saját dal a karanténból
Ismét új felvétellel jelentkezett Alapi István, melynek különlegessége, hogy saját szerzemény. Az Esély című dalt Kovács „Kovax” Péterrel és Forster Gáborral készítette az Edda gitárosa.
Zeffer András – Karanténkoncertet ad minden nap
A Mobilmánia vezetője, Zeffer András billentyűs, énekes is csatlakozott a bezártságot az otthonukból, zenével enyhítő előadók sorához, és hívta segítségül az online világot, hogy a bizonytalan időre elveszett személyes találkozások és élő koncertek lehetőségét valamivel pótolni tudja a közönség számára.
Nine Inch Nails – Ingyenesen letölthető a két új albumuk
Két lemezt adott ki egyszerre a Nine Inch Nails. A Trent Reznor és Atticus Ross nevével fémjelzett csapat ráadásul ingyen letölthetővé tette a szóban forgó albumokat.
Turilli / Lione Rhapsody – Pótlás nélkül marad el a tavaszi turné
Pótlás nélkül marad el a Turilli / Lione Rhapsody budapesti koncertje. Ezt az esemény szervezője jelentette be a Facebookon.
Bob Dylan – Nyolc év után megjelent egy saját dala
Bár az elmúlt nyolc évben több albumot is kiadott az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett énekes, ezek feldolgozásokat, koncertfelvételeket tartalmaztak. A 2012-ben megjelent ’Tempest’ lemez óta most először hallhatunk saját dalt Bob Dylantől.
Rick Wakeman – Ízelítő az új lemezéről
Korábban már beszámoltunk arról, hogy az egykori Yes-billentyűs ’The Red Planet’ címmel új albumot ad ki a progresszív rock jegyében. A lemez a tervek szerint nem áprilisban jelenik meg – ahogy azt korábban ígérték –, hanem júniusban.
Omega Diatribe – Turné helyett turnévideó
A globális méretű rendkívüli helyzetet generáló koronavírus (COVID-19) miatt többek között a budapesti Omega Diatribe turnéja is a levesbe ment, amit a srácok egy élő klippel ellensúlyoznak, melynek anyagát a tavalyi ‘Penultimate Fall’ Európa-turnén rögzítettek.
Ossian – Karanténklip az Ossiantól: Aki előre néz (x)
Újabb videóklippel és dallal csökkenti a bezártság nehézségeit az Ossian. A dal az április 17-én megjelenő nagylemezen lesz hallható. A ‘Csak a jót’ korong Aki előre néz című új dalának videója az aktuális helyzet miatt különleges körülmények között készült el, hiszen a felvételeket a zenekar minden tagja otthonában forgatta le.
Ayreon: Electric Castle Live And Other Tales
Én nem is értem, miért fél Arjen Lucassen annyira a színpadtól. Szerintem meg kéne turnéztatnia egy ilyen programot világszerte, ahogy az Avantasia is teszi. Az is hogy kinőtte magát egyszeri stúdióprojektből. Mindenesetre mintha némi kedvet kapott volna hozzá… Július 18-án (ha nem marad el) a XV. Night of the Prog fesztiválon újra eljátsszák.
Cserfalvi „Töfi” Zoltán – Új dal Vikidállal, Zefferrel és a Mobilmániával
A Mobilmánia teljes tagságával érkezett a legfrissebb dal a Denevér Hangstúdió legendás vezetője, Cserfalvi „Töfi” Zoltán 50 éves születésnapja alkalmából készülő ’The Number Of The Years: 50’ című lemezről.
Riot – Elhunyt Lou Kouvaris
Egykori menedzsere, Giles Lavery szerint a koronavírus ragadta el a Riot egykori gitárosát a látható világból. Lou Kouvaris 66 éves volt.
István Alapi’s Quarantine Project – Újabb dalok a karanténból
Két új felvételt közzé az Edda gitárosa, Alapi István. A zenész a napokban indított karanténprojektet, ami jelenleg öt dallal büszkélkedik.
Black Sabbath – David Coverdale neve is felmerült énekesként
Egy friss interjúban arról mesélt Tony Iommi, hogyan merült fel David Coverdale neve a Black Sabbath frontemberi posztjára.
One Desire – Klipen egy új dal: Shadowman
Hamarosan új albummal jelentkezik a One Desire. A finn dallamos rock csapat már a második kislemezes dalt is megosztotta az albumról.
Devin Townsend – Négy új felvétel a Quarantine Projecttől
Devin Townsend sem unatkozik, a napokban négy új felvétellel bővítette ki a Quarantine Project repertoárját.
Biff Byford – „Az új Saxon-album igazán brit lesz!”
Egy friss interjúban arról beszélt Biff Byford, hogy milyen lesz a Saxon soron következő lemeze.
Kreator – Új dal vinylen: 666 – World Divided
A német thrash legendák meglepetéssel kedveskedtek rajongóiknak a bezártság idején, ugyanis egy új dalt tettek közzé 666 – World Divided címmel, melyhez videóklip is készült.t.
Lynch Mob – Újra felveszik a 30 éves ‘Wicked Sensation’-t
George Lynch gitáros és Oni Logan énekes közös projektje, a Lynch Mob dolgozik kultikus 30 éves debütalbumuk újrafelvételén.
Rammstein – Till Lindemannt nem támadta meg a koronavírus
Pénteken délután kaptak szárnyra azok a híresztelések, miszerint a Rammstein frontembere életveszélyes állapotban fekszik egy berlini kórház intenzív osztályán koronavírusos fertőzés gyanúja miatt.
Def Leppard – Csak májusban jön a koncertfilm, cserébe itt egy új felvétel
Az Eagle Rock Entertainment május 29-re halasztotta az új Def Leppard-kiadvány megjelenését, kárpótlásul viszont egy újabb részletet osztottak meg a YouTube-on.
David Coverdale – Megírta a Koronavírus bluest
David Coverdale-t még ezen vészterhes időkben sem hagyta el humora: írt egy dalt, melynek a Koronavírus blues címet adta.
Pattern-Seeking Animals – Itt a Here Is My Autumn a májusi albumról
A Ted Leonard (ének, gitár), Jimmy Keegan (dob, ének), Dave Meros (basszusgitár) és John Boegehold (billentyűs hangszerek) felállású progresszív rock csapat májusban jelentkezik új lemezével. Az InsideOut Music megosztotta az első felvezető tételt a ’Prehensile Tales’-ről.
H.E.A.T: H.E.A.T II
Jól tették a svéd srácok, hogy visszakanyarodtak ahhoz, amiben a legjobbak és nem kísérleteznek tovább olyan utakkal, melyeket nem nekik találtak ki. Új lemezük túlzás nélkül az eddigi legjobb anyaguk, ebben a műfajban pedig nehéz lesz idén lekörözni őket, talán lehetetlen vállalkozás is ez bárki számára.
Myrath – Így szólt a Believer a karthágói fesztiválon
Az earMUSIC vállalta be, hogy nemzetközi terjesztéssel mindenhova eljuttatja a tunéziai csapat első DVD-jét április 17-i megjelenéssel. A kiadó folytatja a kisfilmek közzétételét, ezúttal a ’Legacy’ egyik himnuszát láthatod.
Axel Rudi Pell – Optimistán állnak hozzá a helyzethez
Április 24. helyett május 8-án jelenik meg Axel Rudi Pell új lemeze, a ’Sign Of The Times’. Ma viszont a második kislemez jelent meg róla, a Wings Of The Storm, melyet audióklipként mutattak be a YouTube-on.
Legutóbbi kommentek
- on Egyik hajóról a másikra – Danko Jones az A38 fedélzetén!: “Ismerem Danko-ékat, de nem .asznak szét, úgy ánblokk! de…megnézős a „cúcc”!!!” okt 11, 19:43
- on U.D.O. – A 20. nagylemez 1. dala: I’ll Die Trying: “Nem rossz, de én nem az ilyen dalokért szeretem a MESTERT!!!” okt 11, 19:20
- on Uriah Heep – Mick Box is invitál a koncertre: “Mister BOX!!! Ott leszünk (leszek)!!! A basszerest már úgy fogom nézni, mint a Judas Priest új tagját !!!” okt 11, 19:13
- on Judas Priest – Ian Hill visszavonul a turnézástól: “Sajnos várható volt! De az egészség mindenek felett!!! Azért a Judas Priest menetel tovább!!! Új lemez és új turné!!! Bárhová…” okt 11, 19:11
- on Simon az én hősöm: Deep Purple, Jayler – Budapest Sportaréna, 2026. 10. 02.: “Sziasztok! Az én hősöm a….. DEEP PURPLE!!! Csak így 1xüen!!! Bővebben…nagyon hamarosan!!!” okt 11, 19:07
Kritikák
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Interjúk
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Koncertbeszámolók
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Ajánló

Paksi Endre – Szólólemezzel jelentkezik az Ossian frontembere
’Békesség sugárút’ címmel jelenik meg szeptemberben Paksi Endre első szólóalbuma, amelyről a címadó dallal máris megismerkedhetsz. „Ha neked is eleged van ebből a megőrült világból, akkor a Békesség sugárúton keresztül tarts velem erre a kis zenei szigetre, ahol non-stop szól a rock ’n’ roll rádió!” – mondta az énekes a lemezről.

Lipi – Dal- és klippremier: Livin’ The Dream
Tavaly májusban jelent meg az instrumentális rockban utazó Lipi (ex-Re-start) első albuma ’Covered In Smoke’ címmel, mi is beszámoltunk róla a „Mi vagyunk a…” rovatunkban. A folytatás a kanyarban van egy 4 dalt tartalmazó EP formájában, amelyről a címadó dalt már most meghallgathatjuk.

Zorall – Megjelent a ’Fordított világ’
Megalakulásának 20 éves évfordulója alkalmából júniusban egy válogatással jelentkezett a Zorall, most pedig egy új dalokat tartalmazó friss nagylemezzel lepte meg rajongóit a Koroknai Árpád énekessel tovább zakatoló banda.

Omega-életműkiadással jelentkezik a GrundRecords
Az együttes teljes munkásságára koncentráló, óriási műgonddal szerkesztett sorozatba kezd a GrundRecords, ami egyedülálló lesz itthon. Az első két kiadvány, a ’Beat’ és a ’Táncdalfesztivál’ várhatóan augusztus 15-én jelenik meg és igazi ritkaságokat tartalmaz.

Hat ex-Pokolgép-zenész a színpadon Kalapács József életműkoncertjén
Kalapács József augusztus 12-én a Budapest Parkban ad életműkoncertet. A különleges eseményen feleleveníti összes zenekarának korszakát, de a legkülönlegesebb...


































































































