fbpx

Már a második dal is meghallgatható a Pearl Jam új lemezéről, ami március végén kerül boltokba. Az új tétel címe Superblood Wolfmoon.

Pearl Jam – Superblood Wolfmoon: a második dal az új lemezről

A Universal Music Group gondozásában jelenik meg március 27-én a Pearl Jam új albuma ’Gigaton’ címmel. A 2013-as ’Lightning Bolt’ folytatását Josh Evans producerrel hozta össze a gárda, Mike McCready gitáros pedig a következőket mondta az album készítéséről: „Egy hosszú utazás volt ezt a lemezt elkészíteni. Érzelmileg sötét és zavaros volt időnként, ugyanakkor izgalmas és egy kísérletező út a zenei megváltás felé. A társaimmal való munka a ’Gigaton’-on több szeretetet, tudatosságot és tudást adott nekem, amire szükség van az emberi kapcsolatokban ezekben az időkben.”

Az első kislemezes dal, a Dance Of The Clairvoyants után most a Superblood Wolfmoon hallgatható meg.

Megosztás